Aradi Közlöny, 1926. november (41. évfolyam, 248-271. szám)
1926-11-03 / 248. szám
ban és az egész városban nagytüntetések voltak a Duce mellett .A pápa, valamint a külföldi diplomaták nyomban Szerencsekivonataikat tolmácsolták. A fővárost ünnepélyesen kivilágították. Turati, a fascista párt főtitkára nyílt levéllel fordult Itália népéhez és a következőket mondja: ,lP Az igazságszolgáltatás első aktusa a merénylő meglincselésével befejeződött, most még a bűnrészesek és összeesküvők bűnhődése van hátra.“ Rómában és környékén több letartóztatás történt a merénylettel kapcsolatban. ! „Széni és sérthetetlen a kisebbségi anyanyelv“. A nemzeti kisebbségek problémája Elszászban. — Poincaré levele a straassburgi egyetem rektorához. "(Strassburg, nov. 2) Elszász-Kotharingiában a francia nyelvű s érzelmű lapok heves kampányt folytatnak amaz újságok ellen, amelyek védelmükbe vették a német anyanyelv jogait. Poincaré élszászi útja még inkább fokozta ezt a harcot és az élszászi nacionalista francia lapok azt várják Poincarétől, hogy alaposan elbánik az autonomistákkal. A „Journal d'Alsace et Lorraine“ attól fél, hogy Poincaré állást fog kezdeni az iskolai és nyelvi kérdésben és teljesíteni fogja a németek kívánságait. Egy másik cikkben a német nevű, de francia nacionalista Daniel Blumenthal ugyanebben a lapban a klerikálisok manővereként tünteti fel az anyanyelvért való küzdelmet. Szerinte a francia nyelvet tűzzek vassal kell terjeszteni. A „Voix d‘Alsace“ című lap főszerkesztője, aki a háború után költözött Parisból Strassburgba, kelűen megállapítja, hogy a Falaknak azelőtt teljesen tévesMosac voltak Euszászról. Van ő is kénytelen revízió alá venni eddigi magatartását s ezért azt ajánlja, hogy az elszászi kérdést a francia kormány és Elszász népe kölcsönös engedményekkel oldják meg. Poincaré úgy látszik szintén igy gondolkozik, mivel levelet írt a straszburgi egyetem rektorának, amelyben elfordul a nacionalista uszítóktól és elismeri az „dszászi dialetktuus“ létjogát. Poincaré levelében mindenekelőtt megállapítja, hogy a francia nyelven való oktatás elvitathatatlanul túlszárnyalja az összes várakozásarcát. Az oktatásnak az elszászi iskolák többségében és a lotaringiai iskolák egy részében két nyevűnek kell lennie. Franciaország 1871 előtt azokban a tartományokban, amelyeket a frankfurti békeszerződés elszakított, meghagyta a népi szokásokat és a nép nyelvét. A republikánus Franciaország a maga részéről szintén igényetet tett arra, hogy tiszteletben tartja az elszászi tradíciókat és ezen ígéretét meg fogja tartani. Franciaország sohasem gondolt arra, hogy az elszászi dialektus 1925 'WfTHrtSsir s£ ■mti*' *«*«**# használatát korlátozza. Mindenki szabadon használhatja anyanyelviét. Fontosnak tartja Poincaré azt is, hogy a vegyes vidékeken lakó gyermekek a német nyelvben is alapos oktatásban részesüljenek. Poincaré végül felhívja a straszburgi egyetem rektorát, hogy a legközelebbi pedagógiai konferencián ebben a szellemben: érvényesítse befolyását. A francia kormány a maga részéről az anyanyelv ápolását minden eszközzel hajlandó elősegíteni. Poincaré megállapításai igenigen érdekesek, talán a dunai utódállamok kormányai is vlal s reformáció lencse Ünnepségek az aradi protestáns templomokban. (Saját tudósítónktól.) Vasárnap ünnepelte az aradi református és evangélikus egyház a reformáció ünnepét. A református templomban délelőtt 10 órakor ünnepi istentisztelet volt, amelyen Csécsy Imre főesperes tartott gyönyörű beszédet. Délután 3—6 óráig emlékünnepély volt, a tanulóifjúság bevonásával. A megnyitó fohászt Csécsy Imre mondta, majd az énekkar Fekete István kántor vezetésével angol hozsannaénekeket adott elő. Ezután Patay Lajos segédlelkész méltattta az ünnep jelentőségét és a tanuló iíjusáig közül többen v.ilási tárgyú költeményeket szavaltak A szavalók közül különösen Balogh Sándor nyolcadik gimnazista aratott nagy sikert, áld Arany János szép költeményét, a „Hamis tanú“-t adta elő érzéssel A szép ünnepély az énekkar záróénekével fejeződött be. Lélekemelő ünnepség volt az evangélikus templomban is. Délelőtt 10 órakor kezdődött az isten műelet, amelyen Frint Lajos főesperes tartott ünnepi beszédet. Azoltári szolgálatotDénes Béla segédlelkész végezte. Az istenti satelenum az aradi evangélikus női gyanánt őzet több szegény gyermeket téli ruhával és cipővel látott el. A ruhakiosztással fejez J ződött be a megható ünnepély. — Aradváros kérelmei a minisztériumokban. Megírtuk legutóbbi számunkban, Hogy az interimár bl-izottság megbizta Olariu István városi vezértitkárt két memorandum elkészítésével, az egyik a vasútigazgatóság elhelyezése ellen, a másik a telefonközpont személyzetének szaporítása érdekében. A memorandumok ma elkészültek és a közeli napokban már az illetékes minisztériumokhoz terjesztik fel őket. Aradon. TÁRCA. Máskép nem tehetek. Irta: PÁLUR ISTVÁN, ’ lippai református klkész. Minden kiváló egyéniségnek életében vannak sorsdöntő pillanatok, mikor a lélek benső harcában dől el a könnyű és hiú örömöket ígérő, vagy a keskeny, tövises, de a lelkiismeret szerinti út választása. Ezek azok a mozzanatok a nagy emberek életében, a nagy sorsok szövevényében, melyeket el nem felejthetünk, melyeiken át megértjük és világunkba kapcsoljuk őket, jobban, mintha egész életműködéseiket áttanulmányoznék. Nagyszerű pillanat volt az, mikor egy ágostonrendű szerzetes, Luther Márton dkt. 31-én, 409 évvel ezelőtt leszögezte az ő kilencvenöt pontját, a hit és szellemi élet újjászületéseként. Majd a wormsi birodalmi gyűlésen ellenséges szuronyerdők között a félelmetes császári és pápai hatalommal szemben állva kimondta életének legsúlyosabb, de leggyönyörűbb igéjét: „Máskép nem tehetek“... A fül első csengésére egyszerű ige, mit majdnem minden ember ezerszer jelent ki élete különböző fázisában. A szürke életeikben ez az ige: „máskép nem tehetek“, mindig megalkuvást jelent. Rendesen akkor mondják ezt az emberek, mikor nemesebb, több erőt kívánó valamit várnánk tőlük s egyesek érzik is, hogy igy kellene cselekedni, — de az többe is kerülne nekik: harcokba, vagy lemondásokba; és ezért a könnyebb utat választják a kevesebb küzdelmet kívánók, a több sikerrel kecsegtetőt és akkor szokták mondani nagy bölcsen: hiába, „máskép nem tehetek“. Pedig az erkölcsi jó érzés, az önzetlenség, vagy valami felsőbb indok egyebet kívánna; de akkor könnyen beledobják a mérlegbe a külszínes világ ítéletét, az előhaladás feltételét s a kicsinyes szenvedélyek sugalmát; s hiszik aztán, hogy ezeknek a körülményeknek legyőzhetetlen kényszerűségük van, hogy „nem lehetnek máskép“. És ez nem épen a gyáváknak, önzőknek és szívteleneknek szokása csupán, — mert ha az élet mélységébe nézünk — úgy találjuk, hogy a cselekedeteik rugójában oly kevés a különbség ember és ember között! Épen ezért annál fenségesebb" jellemként s villánvetítő szépségben áll előttünk Luther Márton egyénisége, ki a jutalmul neki ígért fény, földi gazdagság helyett nem a megalkuvó, hanem álarcok és szellemi küzdelmeik idegölő processzusát választotta hősies lelkének felmagasztosult döntő szavával „máskép nem tehetek“. S addig, mig kimondta ez igét, küzdött, forrongott az ő lelke is, mig ebben végleg meg nem találta a nyugvó pontot; a hit által való megigazulás boldog tapasztalását, az Isten ingyen kegyelméből nyerendő üdvösséget, mit a bűnbánó szív mindig megtalálhat. Erről a lelki nagyságról, Luther Mártonról az angolok legkiválóbb történetirója, Carlyle Tímás is csodálattal emlékezik meg. Szerintné Luthernek a wormsi birodalmi gyűlésen való bátor megjelenése, bölcs, becsületes beszéde a modern európai történelem legnagyobb jelenete s legkiválóbb pillanata. „Ez az az időpont, melytől az egész midori civilizáció kezdetét veszi“. Saját népét pedig dialektikai gazdagságával nagggyá tette, amikor különböző dialektussal beszélőket az egy anyanyelv erejével egységesítette. „Nicol élt derekat/ó ember, halandó szív bátrabban nem dobogott ezen a földön, mint Lutherben, ki a bátorság megtestesítője volt s oly becsületes és tiszta, mint a sziklából kibuggyanó forrásvíz“. A róm. kat. vallása halhatatlan . magyar költő, Madách. Luthert a világtörténelem egyik legnagyobb alakjának tartja, akit méltónak ítél arra, hogy az „Ember tragédiájában Platonnal és Midic Angélával együtt szerepeltesse. Neander történetíró szerint a világ történelme a nagy emberek, a „hősök“ történelme. A hősöik nagysága egyetemes. Ezek irányítják a világot, ők a történelem rugói és mozgató erői. elé adják az eszméket, s ők a végokai mindennek. Egy Luther Márton felléptével is kezdetét veszi az emberi szellemnek s magának az egyénnek is újjászületése. S a jelenség nem marad elszigetelve, hanem egy táborba tömöríti az evangélium megértésében ervbedobbanó sziveket. S ahol mélyen szánták — mint az északi népeknél — a mai dekadens világnézete.i mellett is felülmúlhatatlan tiszta erkölcsöket, boldog, megelégedett életet hagyott örökségül. Fájdalom! A mi társadalmunk előtt már érthetetlenek az alkuttást nem ismerő, az erkölcsi lelkiismerethez igazodó benső erőknek megnyilvánulásai. Pedig minden egyén egy szebb világ nagyszerűségének egy-egy kicsiny, de jelentős alkotórésze s az egyedek szellemes lelki minőségéből alakult az összhangzatos élet szépsége, vagy a létezés elviselt letétlen bűne és nyomorúsága! Luthernek a wormsi helytállásának „máskép nem tehetek“, nemcsak az ő lelki nagyságát kellene szimbolizálnia, hanem ennek az isten-emberi vonásnak be kellene rajzolódnia minden egyes szívbe tiszta eszmény gyanánt. Akkor a cégéres léhaság, az önzés, a pénzügyi érdekeik irányitó hatalma elvesztené bűnös varázsát s az életboldogulás, s az emberi értékelés mértékét a becsület s az erényes lelki tartalom szabná meg, s nem a megalkuvás szójárása, hanem a szilárd elveknek hangoztatása lenne összefoglalva az emberek ajkán e luteri szóban: „máskép nem tehetek“. Így kezdődne meg aztán ismét a javulásra oly nagyon rászorult társadadalomnak erkölcsi átalakulása s visszatérése a nemes, tiszta lelki élethez, mikor igazi benső szózatként csendülne fel ajkán „másként nem tehetek“. Nem semmit, ami lelkiismeretem, s becsületem, s 3 szeretet parancsa ellen van! „Néni! Isten engem úgy megéljen“.