Ars Hungarica, 1989 (17. évfolyam, 1-2. szám)
2. szám - Tanulmányok - Fried István: Képzőművészeti látás és kultúra Magyarországon a 19. század elején
148 Ais Hungarica 1989/2 élet, főleg annak minőségét meghatározó jelenség, amely nem az élet helyett, hanem az élettel, a hétköznapokkal együtt alkot teljességet, eredményez emberhez méltó magatartást. Az oly sokak által gúnyosan megrajzolt átlagnemesi életforma (pipa, kártya, ivás, vadászat) ellenében a jóízlés jegyében kialakított életvitel szerves része. Élet és művészet csak annyiban vitázik Kazinczynál, amennyiben a kényszerű valóságok a megvalósításra váró lehetségessel; ez azonban nem okozhatja, hogy a lehetségesért nem kell mindent megtenni. Mégha csupán rézmetszetek vásárlására telik is. A jelzésszerű gesztus is lehet értékes, ha csupán ennyire futja az anyagiakból. * Mielőtt továbbfolytatnék Kazinczy nézeteinek rekonstruálását, és újabb dokumentumot hozunk följebbi gondolatmenetünk bizonyítására, azt szeretnék bemutatni, hogy Kazinczyval egyidejűleg mások is legalább tudomást vettek a korszak esztétikai-képzőművészeti gondolkodásáról, s műveikben megszólaltatták a korszakban uralkodó véleményeket a képzőművészeti alkotásokról. Csak nemrég került elő például Verseghy Ferenc egy — szempontunkból érdekes kézirata, amely arról tanúskodik, hogy kedvelt esztétája nyomán, Sulzer nagy művét használva jegyzeteket készített az itáliai festészet és szobrászat néhány kiemelkedő egyéniségéről. Ezúttal arra utalunk, hogy Verseghy fogsága alatt — Kazinczy biztatására - tanulmányozni kezdte Winckelmann műveit, ám állásfoglalása a művészet kérdéskörében nemigen mutat rokonságot a német klasszicizmus e mesterének vagy Goethének és Schillernek elveivel. Minthogy a magyar jakobinus mozgalomban való részvétele miatt a börtönben mélyedt el a művészet modernsége és az antik ihletés problémájának elemzésében, így nemigen juthatott hozzá a legújabb német szakirodalomhoz. Viszont ekkor tette igazán a magáévá a korábbi francia vita, az antikok és a modernek csatája néhány tanulságát. Fogsága alatt tervezte meg, de csupán fogsága után adta ki Rákóti Mátyás című eposzát, amely a jóízlés kérdésében is állást foglal, és a művészetet részben erkölcsnemesítő eszközként, részben pedig a jelenkor törekvései lenyomataként értékeli. Egy pap szájába adja az alábbi mondatokat a költő: Templomon kívül is a szép mesterségek arra valók, hogy a fő kötelességek erőnkbe adatván mint vonzó szépségek szítsanak hozzájok az érzékenységek... Nem kevésbé hangsúlyozza ezt a komikus eposz kapitánya, aki szerint az erkölcsöt Nevelik (...) a jó rajzolások, a tudós vésőkből zsengő faragások, a musikabéli remek dalolások vagy akármelly egyéb kies alkotások... Ennek az erkölcsgyarapító, de hasznot hajtó művészetnek akkor van értelme, ha az — Verseghy szerint - korszerű. S ez a korszerűség semmiféleképpen nem jelentheti az antik példa utánzását. Éppen ellenkezőleg: az antikvitás legfeljebb becsült hagyomány, amelyet a jelenkor szükségleteihez kell idomítania a jelenkor alkotójának. A korszerű tehát jelenkori, s ezzel meghaladja az antikot, amely egyáltalában nem utolérhetetlen példakép, csupán történeti értékű régiség. Nyilvánvaló, hogy Verseghynek olvasmányai alakították elképzelését, a kutatás eddig is hangoztatta a Querelle des anciens et des modernes szerepét Verseghy életművében; az újabb vizsgálódás pedig Herder (és Condillac) evolucionalista gondolkodása-