Ars Hungarica, 1995 (23. évfolyam, 1-2. szám)

2. szám - Szemle

Ars Hungarica 1995/2 tússágú emlékcsoport, Székesfehérvár és Pécs köré rendeződik. Mindkét anyag sokkal árnyaltabb tárgyalásban részesül azonban a mostani katalógusban, és itt olvashatjuk Tóth Melinda legújabb összefoglalását is a pécsi faragványok kérdéséről (123-130. o.). Szerepel Tóth Sándor „lassan el­híresülő" székesfehérvári kapurekonstrukciója (1-60) és a jásdi kapu is (1-61). Péccsel összefüggés­ben kiemelt szerepet kapnak a somogyvári faragványok, amihez egy apró megyjegyzést szeretnék fűzni. A katalógus szövege szerint ugyanis a kettős ívecskétő­l kísért V alakú redő Pécsett és So­mogyváron egyaránt megtalálható, az „egyszerű redővonalakhoz biggyesztett kettős ívecske" (148. o.) azonban csak Somogyváron (148. o.). Ez a megoldás azonban Pécsett sem lehetett isme­retlen, megtalálható pl. az Utolsó vacsora töredékének tartott reliefen. A kiállításon szereplő ún. pécsi Jákob-figurán (1-74), valamint egy kisebb márványtöredéken (1-68) is megvan ez a fedőtípus, csak „gépiesen síkba vetített". Nem pontos az egyik dombormű megnevezése sem, a „Feltámadó lelkek" ugyanis teológiai képtelenség, hiszen az Utolsó ítéletkor nem a lelkek, hanem a testek tá­madnak fel, a lélek ugyanis halhatatlan. Helyesebb lenne a „Feltámadók" megnevezés, ahogy az a korábbi irodalomban szerepelt. Fontos része a katalógusnak a Marosi Ernő­ tanulmányával (Esztergomi stílusrétegek 1200 kö­rül) kezdődő rész, amely a koragótika első hazai emlékeit is tárgyalja. E rész középpontjában az esztergomi Porta Speciosa töredékei és 18. századi másolata áll (1­82). A faragványok egy része ezen a kiállításon látható először, ezek Horváth István leletei. A katalógus első részét későromán emlékek zárják, ahol elsősorban Vértesszentkeresztrő­l és fákról való kőtöredékek szerepelnek. Ebben a fejezetben a már említetteken kívül is szerepel számos újdonság, kiemelendő közü­lük egy visegrádi vállkő (I-12a), egy pannonhalmi medencetöredék (1-42), valamint a jásdi kapu­zat újabb darabja (1-61). Általában nagy hangsúly került a stíluskritikai vizsgálatokra, és a velük összefüggő datálási kérdésekre. A székesfehérvári szarkofág és a pécsi domborművek kivételével viszont elég kevés figyelmet kaptak az ikonográfiai jellegű megfigyelések, pL az alakos dombor­művek esetében (I. 56). A második fejezet a román kori iparművészet Dunántúlon előkerült emlékeit mutatja be. Lovag Zsuzsa tanulmányából (A középkori bronzművesség emlékei a Dunántúlon, 190-192. o.) kiderül, hogy bizánci, kijevi, limoges-i és Maas-vidéki bronztárgyakon kívül számos hazai készí­tésű alkotást is ismerünk. Kiemelkedik ezek közül néhány szép körmeneti kereszt (11-18, 11-21), valamint a zsámbéki zablapár (11-34). Az aranytárgyak közül legszebbek a székesfehérvári sírlelet­be tartozó darabok, a miniatűr korona és a karkötővé alakított korong a filigráncsíkkal (11­36). A román kori festészetet tárgyaló harmadik fejezet két részből áll: a falfestészetet és a könyv­festészetet bemutatóból. Néhány kisméretű töredék (Visegrád [ill-l], Esztergom [III-2], a pécsi szirén [III-3], a zsámbéki Krisztusfej [HI-7], és veszprémi Gizella-kápolnából való Mária fej [Ш-8]) mellett itt kaptak helyet a pécsi székesegyház falfestményeinek akvarellmásolatai is, a könyvek közül pedig néhány kódextöredék mellől kiemelendő Perugiai Bernát 12. század közepi kódexe, amelyet Wehli Tünde ismertet (III-9). A következő fejezetben a gótikus építészet és szobrászat töredékeit találjuk, melyek közül a legnagyobb szerepet a pilisi ciszterci apátság emlékei kapták. Takács Imre az épület részleteinek ismertetése mellett (IV-4-11) leírja a Gertrudis síremlék (IV-21, az új rekonstrukció ismertetésé­vel), valamint a lovagalakos síremlék maradványait is (IV-22). Szerepelnek a pilisi lettner finom faragványtöredékei is (IV-33), közvetlenül a Szent Margit síremlék maradványai után (IV-25). A Gerevich László ásatásából származó rengeteg pilisi töredék Takács Imre munkája nyomán egyre jobban értelmezhetővé és összefüggővé válik. A következő jelentősebb csoportot a pécsi Aranyos Mária-kápolna szobrai jelentik (IV-34-46), amelyeket sajnos nem illusztrál fénykép a katalógus­ban (ez nem a szerkesztők hibája). A csodálatos szobrokból álló lelet részben most látható elő­ször. A IV-44-45-ös darabok most a kiállításon kerültek össze, kár, hogy a katalógus csak a ki­sebb és nagyon lepusztult felületű 45-ös darabot tudja illusztrálni, a kiváló állapotban lévő má­sik darabról ugyanis nem készülhetett fénykép. A kiállított síremlékek közül különösen érdekes az a most először közölt esztergomi tumba-fedőlap töredék (1-47), amely Horváth István feltéte­lezése szerint talán IV. Béla síremlékéhez tartozhatott, és szoros kapcsolatban áll a székesfehérvá­ri Anjou-síremlékek szintén kiállított darabjaival (1-48). Ugyancsak figyelmet érdemlő és újdon­ságszámba menő darab a siklósi volt Ágostonos kanonoki templomból származó Garai-sírkő (1­49). A kiállítás rendezőit dicséri, hogy ezeken kívül még olyan friss leletek is bemutatásra kerültek, 319

Next