Átalvető, 2016 (97-100. szám)
2016-09-01 / 99. szám
24 1456 ötszáz éve EKOSZ-EMTE 1956 után lépjünk vissza 500 évet! Nándorfehérvár, 1456 „Csak azt védik a falak, aki védi a falakat.” Hunyadi János 1456. augusztus 11-én, alig három héttel történelmi győzelme után, pestisben meghalt Hunyadi János. Az akkori Európa az „athleta Cristi” (Krisztus bajnoka) címmel tisztelte meg, a kereszténység megmentőjeként dicsőítették. Szentté avatását sokan kezdeményezték, sokan hanyagolták, és mára valahogy megfeledkeztek róla. A zseniális Talleyrand mondta: „A felejtés Európa szégyene és erőssége.” A déli harangszó, tudjuk (?), azóta is értünk, magyarokért szól - persze, nem csak nekünk, hanem mindenkinek, aki tudja, miért zengenek-zúgnak a harangok, mikor legszebben ragyog a Nap. Nándorfehérvár (Belgrád) először 1071-ben került magyar kézre, a furcsa sorsú Salamon királyunk jóvoltából. Ő a Bizánci Császárságtól foglalta el. (Amúgy a nándor a bolgárok ősi magyar neve.) Ezután hol háborúk, hol békés egyezségek következtében a vár többször gazdát cserélt. S itt egy fontos kitérőt kell tennünk. Az ezerháromszázas évek második felében egy jól szervezett, harcos, az iszlám által fanatizált nép tűnik fel a Balkánon, az oszmántörökök. Az iszlám az a hit, amely vagy fanatikus, vagy nincs! Furcsa, magyar szemmel nézve nagyon idegen, elrettentő birodalom lesz ez. Csak egyetlen tulajdonos létezik, az uralkodó. Minden a szultán tulajdona: a föld, az alattvalók és az alattvalók vagyona, élete és halála. Azt csinál, amit akar - szava, szeszélye a legfőbb törvény. „Semmi sem a tied, még a fejed sem”- mondogatták akkoriban. Ezért kellett a keresztényeknek külön fejadót ( harácsot) fizetni, hogy a hatalmas szultán fejüket a helyén hagyja. Keresztény nem nézhetett egy „igazhitű” szemébe, nem viselhetett csizmát, nem járhatott lovon, nem öltözhetett díszes ruhába, nem köthetett házasságot engedélyük nélkül. Ha szembe jött vele egy muzulmán, lehajtott fővel ki kellett térnie. A meghódított területekről (elsősorban a balkáni államokból) ún. gyermekadót (devshirme) is szedtek. A 6-10 éves fiúgyermekekből meghatározott kvótát kellett beszolgáltatni, akiktől szüleik végleg búcsút vehettek, mert ezeket janicsárokká idomították a törökök. Magyarországon más volt a helyzet. Mivel az ország egy része mégiscsak szabad maradt, hivatalosan létezett a Magyar Királyság - itt a tömeges, korlátlan emberrablás dívott. Martalóc portyázó hordák biztos jövedelmi forrása volt a magyar „emberanyag”. Egy-egy beütés után ezreket hurcoltak a birodalom rabszolgapiacaira. Nagyobb hadjáratok során tízezreket. Korabeli nyugati utazók írják, hogy Sztambul, Rodosz, Egyiptom, Damaszkusz rabszolgavásárain igen kapós volt a szorgalmas, tiszta, szép magyar nő, férfi és gyermek. S így ment ez jó háromszáz éven át. (Ideje lenne, hogy felkészült történészek legalább felbecsüljék, mennyi magyar veszett így oda .) Az Oszmán Birodalom nem egy állam, aminek hadserege van, hanem egy hadsereg, aminek állama van. Minden intézmény, minden alattvaló mindenekelőtt a katonaságot szolgálja. Hunyadi 1456-os világra szóló diadala szinte feledteti Nándorfehérvár 1440-es első nagy ostromát. Akkor II. Murád szultán indult 50-60 ezres sereggel a vár ellen. Ez az uralkodó jelentette ki először: „Aki elfoglalja Magyarországot, az ura az egész világnak.” A magyarok tizedannyi erővel védekeztek, Thallóczy János parancsnoksága alatt. Az ostrom áprilisban kezdődött, júniusban súlyos török vereséggel ért véget. A harc újdonsága volt, hogy mindkét fél először használta csatadöntőként az ágyúkat és puskaport. Sőt, a törökök egy óriási alagút fúrásába kezdtek, melyben négy lovasnak kellett elférnie egymás mellett. Ezen átlagosan húszezer ember dolgozott, egymást váltva. Ám egy keresztény rabszolga nyíllal belőtt egy levelet a várba, melyben tudatta az ásás helyét és irányát. Erre Thallóczy ellenalagutat vájatott, amit megraktak puskaporral, és alkalmas időben felrobbantották. A korabeli krónikák szerint tizenhétezer török pusztult el a robbanásban, az ellenség ezután eltakarodott, 24-25 ezer halott hátrahagyásával. 1492-ben az Oszmán Birodalom ismét ostromolja Nándorfehérvárt, de Kinizsi Pál iszonyatosan elveri őket, még a Mátyás királytól maradt „fekete sereggel”. 1494-ben a török újfent próbálkozik, mert a vár Magyarország kulcsa, Magyarország pedig Európa kapuja. Ezúttal az ősi recepttel kísérleteznek, miszerint a legjobban őrzött vár kapuja is megnyílik egy arannyal megrakott szamár előtt. A „fekete sereg” tisztjeit és katonáit vesztegetik meg. Kinizsi leleplezi az árulást és kegyetlenül büntet. Az árulókat karóba húzatja, majd levágott fejeiket zsákokba varrva elküldi a szultánnak, a hagyomány szerint a következő üzenettel: „Ti ezer aranyat ígértetek fejenként, én ezer fejet küldök néktek ingyen.” ( A „fekete sereg” zsoldoshad volt, akiknek nem a Haza szent, hanem a pénz.) 1521-ben a fiatal, igen tehetséges és becsvágyó török császár, I. Nagy Szolimán (uraik: 1520 - 1566, a tévésorozatban Szulejmán) megindul nagybetűs Történelmet csinálni, elfoglalni előbb Magyarországot, majd innen, újabb lendületet véve, Európa nyugati részét. Mintegy 70-80 ezres sereggel érkezik Zimony, Sabác és Nándorfehérvár bevételére. Nándort - ahogy akkor nevezték, kb. 700 (hétszáz!) magyar és szerb vitéz védte, Móré Mihály és Oláh Balázs kapitánysága alatt. Ágyúk nélkül, mert ezeket 1515-ben Szapolyai János igénybe vette s azóta se pótolta. De a legszomorúbb: nincs pénz, tehát se fegyver, se ellátmány, se zsold a védőknek! Móré Mihály átszökött a törökökhöz és elárulta a vár gyenge pontjait. Pénzért. Azoknak volt. Az ostrom 1521. június 25-én kezdődött és augusztus 29- én lett vége. Ez 66 nap! Senki nem segített, se az ország, se annak vezetői. Még a szép ígéretek is elmaradtak. Más kérdés, hogy ezeket ki hitte volna el! Hétszáz ember legalább ötvenezer ellen, körülzárva ott Nándorban. Augusztus 28-án este Oláh Balázs követet küldött a szultánhoz. Feladja, szabad elvonulás mellett, ha nem, inkább mind egy szálig meghalnak. Átalvető