Athenaeum, 1841/2. félév

1841-11-21 / 62. szám

932 A’ leírt körülmények közt lehet-e valami örvendetesen!) , mint hogyha irodalmunk’ mezején óhajtásunk saját állásu fiatal tehetséggel találkozik, miilyenre’s miilyenekre ügyünknek épen sürgető szüksége van. A’ Szinmatár 23. füzetében megjelent Zách nemzetségről van szó; drámai irodalmunkban ez első művéről a’ szerzőnek, ki a’ kezdés’ nehézségeihez képest kevés hibáit olly általános értékű jelességek’ lényével borítja el, mellyek hivatását kétségtelenné teszik. Nem lehet őt örömmel nem üdvözölnünk e’ pályán, és szerencsejóslatok közt további munkálkodásra nem bínunk fel megzavarni, de a’ franczia drámákról mind itt, mind alább mondottakat illetőleg, minthogy nézeteinktől eltérők, egy pár észrevétellel kell kísérnünk. Nem is vitatván, hogy „önálló nemzeti dráma és Shakespeare!“ az önállást illetőleg csak anynyit jelent, mint önálló nemzeti dráma és franczia színművek azt akarjuk csupán megjegyezni, hogy literaturát, melly a’ drámában olly erős, mint a’ franczia, minden érdemétől puszta állítással vagy épen hatalomszóval megfosztani nem lehet, alig a’ mívelt Európának nagyobb része, magok a’ francziák ellen olly hangosan szavaló németek, Faludynak ezen versét látszanak követni : ,,A’ bort inni, a’ vizet dicsérni“ azaz : franczia drámákkal a’ legnagyobb mértékben élnek, mert az a’ közönségnek tetszik, nem gondoljuk elégségesnek a’ nagy hatásnak illy alap nélkül álló kifakadásokat ellenébe venni. ’S általában ha a’ franczia dráma nyomni látszik a’ németet (mi még nagy kérdés, mert talán jó útba fogja igazítani), nekünk ahhoz semmi közünk, valamint nincs semmiféle antipathiákhoz, miket most kebleikben a’ germán fajok a’ francziák ellen olly gondosan táplálnak. Mi bajunk nekünk e’ két faj’ féltékenységével ? Vigyázzunk inkább a’ szomszédra , melly ránk nagyobb hatással van ’s óvakodjunk, nehogy a’ sok jóval az épen olly sok roszat is általvegyük. ’S ha 6 özöt és Fa üstöt, Wallensteint nem tudunk írni, ne írjunk siránkozó Molnáros gyermekét, Koldás botot és babérfát; de írjunk igenis , ha tudunk: Pohárvizet, Selyemárust, Angelot, Caligulát, Lucretia Borgiát ’stb. Meg ne ijedjetek, kegyes olvasók! itt csak a’ drámai’s, ha szabad kiemelés’ kedvéért külön említeni , költői becset, nem a’ borzasztóságokat kívánjuk ismételtetni, mert a’ tárgynak változatosnak kell lenni. — írjunk illy műveket ’s literaturánk nem fogja megbánni. Semmi kifogásunk a’ nemzeti dráma ellen. Hála istennek , ez mindig szenvedélyes óhajtásaink közé tartozott, ile szemünket a’ világ’haladása’s jelességei előtt behunyni, legyen az angol, franczia vagy német vagy a’ földnek bármi népétől eredendő, annyinak tartjuk, mint tüskén bokron keresztül kasul vakon botorkázni, nehogy a’ vert úton békésen és gyorsan haladva utánazóknak tekintessünk. Semmi egyebet mint erős önérzet’ hiányát mutatja, midőn idegen példányoktól nagyon őrizkedünk. Schiller és Goethe nem féltek sem angol, sem franczia, sőt még a’ hindu drámáktól sem, a’ többi népen, kiknek az intésre szükségük volna, nem használ az intés is, azok az maradnak, mi Horatius’idejében voltak: imitatores servum pecus. A’ szerk. Mítvizsgáló’ szempontját a’ műforma ’s ennek törvényei határozzák meg. Dráma cselekvést jelent, ’s e’ szó összpontosítja a’ criticai föltételeket. Ezen drámai vagy cselekedtető formája a’ költészetnek az, mellyet vállalkozói közöl olly kevés ért és fog fel igazán, ’s mellynél még kevesebb vállalkozó vet számot ön tehetségeivel szigorún, lelkiösmeretesen ;’s épen mivel e’ forma a’ költői összes művészetek’ gyupontja (focus), hol az egyes ágazatok : lyra, epos, ’stb. minden erejüket egyesítik, hogy egyetemes belső czéljokat: a’ látszatot, a’ valószínt minél dicsőbben víják ki — mondom, épen e’ nehézsége ’s dicsősége teszik öt legkisértőbb Syrénné, mellynek már több jeles fő lett áldozata. És az emberek annyi szerencsétlen példán sem akarnak okulni, ’s arra eszmélni, miként phantasia, érzés, lélek- és életisme együtt csak költőt állítanak ki, de a’drámaköltői conditio sine qua non : bizonyos objectiv cselekedtető képesség; egy amazoktól egészen különböző ereje a’ léleknek és igen ritka adománya a’ természetnek. Önámitások, balfogalmak, szóval, mű vállalat és egyedi képesség közti ferde viszony okozzák tehát, hogy drámai formában majd politica, majd erkölcstan, majd dialogizált regény, epos ’s más idegen dolgok hatnak. De ha valaha, jelenleg mondhatni, hogy a’ drámairó’ pályája Scyllák és Charybdisek közt vonul el; mert mig a’ tehetséget nehézségek’ légiója várja a’ sorompón belül, addig kívülről a’ tömeg’ átizlése, ezen óriás tenyerű daemon, incseleg az emberibb vágyak’ elébe, pártolva ama’ divattan által, melly a’ művészet’ szent nevében olly szeszélyesen czudar játékot űz a’ tömeg’ lelkével. Bizony mondom nektek, hogy művésznek maradni nem kis becsület. Ámde a’ rosznak is vehetni némi hasznát ’s a’dráma’testének ezen fekélyeit legalább mint hinadatokat idézhetni, mint élő képekben intő példákat arra, miként nem kell írni drámát. Most lépjünk a’ műhöz ’s lássuk lehető rövid kivonatban a’ tartalmat. Az első szakaszban tudtunkra esik, miként Zách Bódog (Feliczian) udvarbiró és koronaőr, (egykor azonban Csák Máté’nádora) többekkel , mint pártvezér, titkos összeesküvési szövetségben állt, az antinationalis szellemben ’s önkényesen uralkodó Robert Károly’ élete ellen. E’ büszke és szilárd jellemű férfiú’ leánya, Klára (udvari hölgy a’ királyné mellett), atyja’ tilalmának daczára is Leone Sacchierit