Atomerőmű, 2012 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2012-04-01 / 4. szám

mvm paksi atomerőmű 2012. április A magyar sajtó napja alkalmából Paks Város Önkormányzata és a Paksi Atomerőmű Zrt. (PA Zrt.) idén is közösen szervezett ünnepsé­get, melyet 2012. március 14-én az Erzsébet Nagy Szállodában tartottak. Az eseményen ünnepi műsorral emlékeztek meg az 1848-as márciusi forradalomról, és átadták a PA Zrt. által alapított Urántoll díjat. A rendezvényen Hajdú János, Paks város polgármestere mondott köszöntőt. Beszédét a 48-as márciusi ifjak kiáltványa, a 12 pont elsőként megfogalmazott követelésének fel­idézésével, a sajtószabadság hangsúlyozásá­val kezdte. - Polgármester úr! Köszöntőjében kitért arra, hogy ma a sajtószabadság témakö­rébe már nagyon sok minden beletartozik. Szólt arról, hogy mára szórakoztató iparrá vált a média. Hogyan jellemezné az orszá­gos és a helyi média megnyilvánulásait? - Tudjuk, hogy nem csak a XIX., de a XX. században is voltak történelmi, politikai kor- A sajtó felelőssége szakok, melyek nélkülözték a sajtószabad­ságot, ami többek között a lapkiadás és ter­jesztés korlátozását, az engedélyezés, kiadás állami központosítását jelentette. Úgy látom, hogy az 1848-ban követelt sajtószabadság mára bizonyos értelemben saját ellentétébe fordult. Nem gondolta senki, hogy a XX. szá­zad végére a XXI. század elejére ilyen mérték­ben válik szórakoztató iparrá a média, hogy a médiaüzlet a hiteles tájékoztatás helyett nagyon sok esetben inkább a nyereségter­melésre törekszik, hogy a haszonszerző, gát­lástalan sajtó szinte korlátlan szabadságot szerez magának és ezzel együtt meghatározó befolyást a közéletre, az erkölcsre, az emberi életre, országokra és nemzetekre.­­ A sajtónak, mint tömegkommuniká­ciós eszköznek nagy befolyása van a közvé­leményre. Ön miben látja a sajtó, a média felelősségét? - Napjainkra már csak a figyelmesen ér­telmes ember igazodik el a világban, és a saját környezetében. Keserű derűvel, szelíd cinizmussal vagyunk képesek hárítva túlélni, amit a média többsége közvetít. Napi rutin­nal fejtjük meg a bulvárkódokat, leplezzük le a hamisságokat, de a napi gondokkal küzdő, mentális és anyagi válságban élő emberek nem látják az ordító manipulációt. Szívből sajnálom őket, hiszen mindenkinek joga len­ne emberhez méltón élni - ha már úgy adó­dott, hogy genetikailag a mi fajtánk kapta a legtöbb esélyt az értelmes életre. Kötelessé­ge lenne minden szülőnek felelős gondolko­dásra nevelni gyermekeit, a valóságot ismer­tetni meg velük, értő, gondolkodó embert formálni belőlük, de vajmi kevés esély van erre, hiszen a sorozatok, a „való világ" és a szexualitással teletűzdelt újságok minden jó szándékú közlésnél erősebb ingereket közve­títenek.­­ Beszédében kiemelte a hiteles tájékoz­tatás fontosságát. Mint a város vezetője, aki kapcsolatot tart a lakossággal, az intézmé­nyekkel, a vállalkozásokkal és a médiával, hogyan látja, mi módon lehetne elérni, hogy a hiteles tájékoztatás méltó rangot kapjon? - Nézze, nem mondom, hogy mindenki dobja ki a televízióját, mint ahogyan azt én néhány éve tettem. Az internetről meg vég­képp nem beszélnék le senkit, mert nélküle szegényebb és kevésbé hatékony lenne az életünk, a munkavégzésünk, a maihoz ké­pest erősen korlátosakká válnának a lehe­tőségeink. A médiafogyasztó legyen óvatos. Mérlegeljen a „fogyasztott" termékek között ugyanúgy, mint amikor bármilyen árut vásá­rol a boltban. Legyen talán még óvatosabb! Mondok néhány példát arra, hogy miért óriási a tévhitek terjesztésében a média fe­lelőssége, és miért óriási a mi felelősségünk, fogyasztóké. Mérnökemberként sohasem gondoltam, hogy akkorra, amikorra a legnagyobb szük­ségünk lenne az értelmes megközelítésekre, a felelős környezetvédő gondolkodásra, ami­korra soha nem látott tudományos ismeret­­anyag és védhető érvrendszer gyűlik össze, pont akkorra erősödik fel a demagógia, ak­korra sikerül manipulatív eszközökkel a va­lóság ellenkezőjét vonzóvá tenni az emberek jelentős része előtt. Hogy hét atomerőművet állítanak le Né­metországban, hogy aztán a hiányzó ener­giát észak-franciaországi erőművekből im­portálják - belpolitikai okokból. Sohasem gondoltam, hogy előfordulhat az, hogy év­százados gyönyörű erdőket vágnak ki, lop­nak el, hogy az EU-s elveknek megfelelően alacsony hatásfokú erőművekben tüzeljék el Pécsett vagy Ajkán­­ mint megújuló energia­­forrást. Sohasem gondoltam, hogy gondolkodó emberek elhiszik, hogy emberi fogyasztásra alkalmas gabonából, kukoricából gazdasá­gos és etikus motorhajtó anyagot, bioetanolt lehet készíteni, netán hőerőműben lehet azt eltüzelni. Sohasem gondoltam, hogy az egyik leg­értékesebb gazdasági és természeti érté­künket, a vizet, ahelyett, hogy az országban tartanánk, a lehető leggyorsabban kivezetjük a Kárpát-medencéből. Hogy Magyarorszá­gon örökké tabu lesz a dunai vízlépcsőről beszélni! Sohasem gondoltam, hogy hazánkban olyan környezetvédelmi államtitkár határoz­za meg a hulladék­ stratégiát, aki a szelektív hulladékgyűjtés mindenhatóságában hisz, tárgyilagos energia­mérlegek tanulmányozá­sa helyett! Folytathatnám... Vissza kell találnunk a természet közelébe, a természet törvényeinek világába, mert ha abban jártas az ember, akkor érti és megérti a szavakat, nem tűri a mellébeszélést, ahogy ma mondják: a csúsztatásokat. Akkor ismeri a környezete és saját korlátait, nem manipulál­ható és nem befolyásolható. LAnna Több egy bemutató létesítménynél Az Atomenergetikai Múzeum A Paksi Atomerőmű Zrt. által létre­hozott Atomenergetikai Múzeumot 2012. március 7-én adták át. Az ün­nepségen megnyitó beszédet mon­dott dr. Pálinkás József, a Magyar Dr. Pálinkás József. Több szempontból is nagy jelentőségű a múzeum, hisz azt az időszakot örökíti meg, amikor az erőmű épült, elkészült. Ez önmagában is fontos, mert az em­beri élet és az emberi memória véges, és a múzeum bemutatja, hogy milyen körülmények között, milyen dönté­sek eredményeként jött létre az atom­erőmű. A másik komoly szerepe abban áll, hogy egy olyan technológiának, techni­kának állít emléket, amely az emberi­ség történetében még újnak mondható. Az első, a természet adta tüzet évezre­dekig használtuk. Az atommaghasadás pedig, amit én második tűznek neve­zek, szintén olyan természeti folyamat, amelynek az emberiség szolgálatába állításában a mérnökök ezrei igencsak kivették részüket. A harmadik nagyon fontos dolog a múzeum vonatkozásában, hogy köze­lebb hozza az emberekhez azt a techno­lógiát, amit többségük egyáltalán nem ismer. Ha megismerik, akkor talán ke­vésbé idegenkednek az atomenergiától. Ezt semmi mással nem lehet oldani, mint azzal, hogy mindent megteszünk az atomerőművek biztonságos működ­tetéséért, és közelebb hozzuk a közvéle­ményt, különösen a fiatalokat. Tudományos Akadémia elnöke, és részt vett a rendezvényen Szabó Benjamin, az atomerőmű egykori kormánybiztosa, valamint dr. Aszó­di Attila, a BME Nukleáris Techni­ Szabó Benjamin: Még a mai napig is elérzékenyülök, ha Paks nevét meghallom. Én úgy tekintek a paksi atomerőműre, mint egy nagy műre, amelynek megalkotásában, lét­rehozásában megadta a sors, hogy több ezer társammal együtt részt vehettem. A magyar parlament az adott kor magyar építészeti remekműve. Eh­hez hasonlóan a paksi atomerőművet a magyar műszaki alkotás XX. száza­di remekművének tartom és mindkét építményre - azt hiszem sok honfitár­sammal együtt - büszke vagyok. Ez a nagy gonddal összerakott mú­zeum segít abban, hogy még többen így lássák, mint azok, akik építették, fejlesztik és üzemeltetik. Sokrétűnek tartom a múzeum anya­gát, és minden elismerésem azért, ahogy az egykori felvonulási raktár épületét múzeummá varázsolták. Magyarországon az atommagku­tatásnak nagy múltja van, és örven­detes, hogy ez a múzeum országos szintű. Több hazai atomenergetikával foglalkozó cég, intézmény járult hoz­zá eszközeivel a paksi Atomenergetikai Múzeum kiállított tárgyainak széleskö­rűségéhez. Fontosnak tartom például hogy a debreceni Atommagkutatónak is láthatók itt eszközei. Kaz Intézet igazgatója, aki felsőfoki tanulmányai egy részét Pakson, il­letve az atomerőműben végezte. Az ő nyilatkozatukat adjuk közre a mú­zeum megnyitása kapcsán. Dr. Aszódi Attila: Úgy gondolom, mindenképpen értékel­ni kell azt a régóta meglévő törekvést, hogy az atomerőműben összegyűjtsék és megőrizzék az egykor használatban lévő berendezéseket, eszközöket. Ér­tékelni kell, hogy voltak erre fogékony és cselekvő emberek, és, hogy jó előre gondolkodtak. Szintén elismerésre méltó az az aka­rat és a közös erő, ami által kitűzték a célt, felújították a régi raktárcsarnokot és méltó körülményeket teremtettek a múzeumnak. Rendkívül nagyra tartom a múze­um jelentőségét az oktatás szempontjá­ból. Ez több annál, hogy a Látogatóköz­ponthoz kapcsolódóan újabb bemutató létesítménnyel bővült az atomerőmű. Itt a diákok olyan eszközökkel is megis­merkedhetnek, amelyeket máshol nem tudnak megtekinteni. Véleményem szerint a paksi atomerőműben mindig is előrelátóak voltak a képzés, az okta­tás területén, amelyet jól példáz a Kar­bantartó Gyakorlóközpont is, melynek méltó párja ez a múzeum. Köszönet il­leti az atomerőmű azon vezetőit, mun­katársait, akik komoly erőt fektettek a múzeum létrehozásába, és abba, hogy a partnerintézmények is hozzájáruljanak eszközeikkel a gyűjteményhez. LAnna

Next