Az Est, 1915. december (6. évfolyam, 336-365. szám)
1915-12-31 / 365. szám
37össz Péntek, december 31• A háború legközelebbi kilátásai A háború csak nem akar színt vallani. Egész Európa lesi, várja, hogy várjon hol fog újból lángra lobbanni, hogy hova fognak eltolódni a döntő események, s még ma sem lehet észrevenni a hadműveletek kialakulását. Mindenki érzi, hogy nagy események előestéjét éljük, hogy nemsokára döntő jellegű hadműveleteknek kell elkövetkezni, de senki sem tudja biztosan, hogy várjon hol kell várni az új eseményeket. A két főhadszíntéren, keleten és nyugaton régóta csend volt. Keletért azóta sem történt jelentős esemény, hogy a szövetségesek Vilnától keletre jutva, augusztus vége felé beszüntették a diadalmas offenzíva továbbvitelét; a nyugati hadszíntéren már régen elhamvadt a legutolsó angol-francia támadás, melynek az lett volna a célja, hogy a német hadakat kiseperje az elfoglalva tartott francia területekről s egész Belgiumból, s az olasz hadszíntéren is éppen az imént értük meg a negyedik Isonzocsatában az olaszok legutóbbi nagy erőfeszítésének gyászos befejeződését. Azóta ott is lanyhán folyik a küzdelem. Csak a Balkán maradt még hátra, mint olyan hadszíntér, amely sokáig egészen lekötötte figyelmünket s utóbbi időben a gallipolii eseményekben kellemes meglepetést is szerzett a központi szövetségeseknek. Azóta azonban, hogy a diadalmasan előnyomuló központi szövetségesek egyfelől a görög határhoz, másfelől Montenegró kietlen bércei közé érkeztek, itt is megszűnt az események gyors pergése, a semleges görög határ előtt büszkén megtorpant a diadalittas szövetséges hadsereg, Montenegróban pedig a rettenetes zord téli időjárás, összejátszva az egyébként is felette nehéz tereppel, akadályozta meg csapataink további gyors tempójú hadműveleteit. S ami a legnevezetesebb, a gallipolii félszigeten sem következett be az, amit sokan vártak, hogy t. i. az anatoriai és ariburnui győzelmeket nyomon fogja követni az angol csapatoknak a sed-il-bahri hadállásból való elkergetése. Ho így közelebbről nézzük a világháború eseményeit, mindenekelőtt az a nagy homály tűnik fel, ami az eseményeket tiszta látásunk elől elfedi. A jelen napokban a háborúnak egyáltalában nincsen határozott karaktere .Hol innen, hol onnan hallunk hírt a szembenálló csapatok csetepatéiról. Egyszer Bukovina felé, másszor a nyugati hadszíntérre terelődik figyelmünk, egyik hírforrás az egyiptomi háborút harangozza be, a másik Mezopotámiában véli elkövetkezni a közeljövő háborúját, ismét mások arra esküsznek, hogy Szaloniki környékén a németek és a bolgárok fognak támadni, s már tudják is, hogy a nagy összeütközés milyen dombokon fog lejátszódni. Valójában pedig senki sem tud semmit ! Valójában csak következtetünk, tanakodunk és találgatunk, anélkül hogy valami reális alapunk volna az eljövendő események kiokoskodására. Az oroszok legutóbbi erőfeszítése a besszarábiai fronton alig fogja tartósabban megváltoztatni a háború képét. De ha a jövő eseményeket nem is tudjuk megjövendölni, hála Istennek annál nagyobb valószínűséggel megállapíthatjuk a háború legközelebbi kilátásait. Mert ha az erőviszonyokat mérlegeljük, azt látjuk, hogy történjék bármi és bárhol, minden eljövendő esemény csak a mi diadalainkat fogja öregbíteni. Azokon az óriási nagy hadszíntereken, amelyeken a háború elkezdődött, vagyis nyugaton és keleten, egészen mostanig egyensúly volt a küzdő felek közt. Nyugaton, ahol a németek már egy év és négy hónap óta védelemre szorítkoznak, az ellenség több ízben megpróbálta, hogy az egyensúlyt minden erejének megfeszítésével felborítsa, erőfeszítései azonban mindig hiábavalók voltak. Keleten, ahol még csak négy hónapja, hogy abbahagytuk az offenzívát, az ellenség mostanig meg sem próbálkozott az egyensúly megzavarásával, s legutóbbi orosz támadás eddigi sorsát tekintve azt hiszem, jól sejtjük, ha azt mondjuk, hogy a közeljövőben sem igen lesz módjában azt felbillenteni. Ugyancsak az egyensúly állapota következett be az olasz hadszíntéren is, s ha az olaszoknak a negyedik Isonzo-csatában szenvedett veszteségeit tekintjük, azt kell mondanunk, hogy egyhamar a délnyugati hadszíntéren sem várhatunk nagyszabású hadműveleteket. A három legnagyobb hadszíntéren nem fenyeget bűnünket veszedelem. Ha az ellenségek túlerős rohamai eddig nem tudták megingatni ottani harcvonalainkat, bizton elvárhatjuk, hogy azok ezután is vitézül kivédik majd az ellenséges támadásokat, mindaddig, míg nekünk tetszeni fog az offenzívát ezeken az óriási hadszíntereken újból felvenni. A legnagyobb hadszíntereket tehát ezután is legalább olyan mértékben elhanyagolhatjuk, mint eddig tettük, s teljes figyelmünket azok felé az apró balkáni hadszínterek felé fordíthatjuk, amelyeken mindenütt inferioris és a vereségek hatása alatt erkölcsileg is meggyengült ellenség áll velünk szemben, amelyeken tehát még egy-egy utolsó erőfeszítéssel könnyen kierőszakolhatjuk a ránk nézve kedvező döntést. Ezek a hadszínterek egyfelől Szaloniki környékén, Montenegróban, másfelől a Gallipoli-félszigeten vannak. Szalonici vidékére 160—170.000 főnyi megvert francia-angol hadsereg menekült. Szemben áll vele a bolgárnémet győzedelmes haderő, amelynek erélyes üldözését csakis a semleges görög határ tudta megállítani. Ha ez nem állta volna útjukat, a francia-angol hadak azóta már régen harcképtelenek vagy hadifoglyok lennének. Ha szembe állítjuk egymással ezt a meghajszolt és megtépázott, egyetlen ponton összetömörült, egyetlen kikötőre bazírozott entente hadsereget és a támadásra váró németbolgár hadakat, vájjon lehet-e kétségünk az itt elkövetkezendő harcok kisfénetele tekintetében ? Igaz hogy az ellenség több hónapja dolgozik Szaloniki környékének megerődítésén, csakhogy nagyon jól tudjuk, hogy mit érnek az entente-csapatokkal megszállott várak. Azok a lövészárkok és ütegsáncok, amiknek megépítésén most tízezerszámra verejtékeznek az összefogdosott munkások, legföljebb néhány nappal tolhatják ki a kudarcot, ami az ententera Szalonikinál vár, legföljebb csak arra lesznek jók, hogy védelmük alatt egy-kétezerrel több ellenséges katona vitorlázhat majd el a megsemmisülés vagy fogságbajutás veszedelme elől. Az entente szalonikai vállalkozását a bolgár hadsereg fővezére nevetséges próbálkozásnak nevezte Az Est tudósítója előtt. Vele együtt minden szakember bátornak és könnyelműnek tartja az ilyen kalandot, mert tízezrek élete árán sem eredményezhet egyebet annál, hogy napokkal kitolja a kudarc időpontját s hogy talán szintén napokkal elodázza a győzelmes központi szövetségesek valamely ujabbi hadműveletét. Görögország, mint a hivatalos Xarodni Prava Szófiából jelenti, megengedte a bolgár csapatoknak a görög területekre lépést. A központi szövetségeseknek tehát most már semmi sem áll tittokban, ha meg akarják támadni a Szaloniki körül álló ellenséget, s ha csakugyan megtámadják, néhány nap, legfeljebb egy-két hét alatt kierőszakolhatják a végleges, kedvező döntést. Mordengróban, úttalan utakon, hózivatarban, fagy és jég közt a szerb és montenegrói haderők züllött roncsai állnak szemben a magyar és osztrák hadsereg derék csapataival. Különféle források különféle nagyságúnak mondják a szerb-montenegrói hadakat. Átlagosan legfeljebb 50—60 ezerre becsülhetjük azokat. Ezt a kisded vert hadsereget tulajdonképpen nem is volna szükséges tovább követni. Elegendő csapatunk van arra, hogy állandóan figyelemmel tarthassuk azokat s elejét vegyük minden kártevésüknek. Ha mégis tovább üldözzük az ellenséget, csak a győzelem tökéletessé tétele érdekében teszszük azt, s ez esetben ugyebár a kisszámú és elégtelen tüzérséggel felszerelt ellenség alig fogja tudni megállítani üldözésünket. Ha erőltetjük a dolgot, legfeljebb néhány hétre van szükségünk ahhoz, hogy Montenegrót a tengerpartig megtisztítsuk az ellenségtől. A Gallipoli-félszigeten már csak a sed-il-bahri hadállásban, a félsziget déli csücskén tartanak ki az angolfrancia csapatok. Miután a másik két hadállásból már eltávozott az ellenség, alig hiszszük, hogy Sed-il-Bahrnál hosszabb ideig akarna maradni. Talán nem volt készen elegendő szállítóhajó ahhoz, hogy ezeket a csapatokat is el lehetett volna szállítani. Más ok alig szólhatott volna a sed-il-bahri hadcsoportok tartása mellett. Akárhogy is van azonban a dolog s akármit terveznek is ellenfeleink a Gallipoli-félszigen hagyott csapatokkal, annyi fetétlenül bizonyos, hogy a törökök, ha akarják, képesek lesznek ezt a magára maradt ellenséges haderőt a félszigetről rövidesen elkergetni. Amint látjuk, a három apró balkáni hadszíntéren mindenütt nagyon közel van már a ránk nézve kedvező döntés. Még csak egy-két lépés, a világháború mértékével mérve néhány hét szükséges ahhoz, hogy ezeken a hadszíntereken a hadműveleteket végleg befejezzük. Igaz hogy a világháború sorsát ezek az előttünk lebegő diadalok még nem fogják eldönteni, mégis nagy lépéssel viszik előbbre győzelmünket, mert újabb jelentékeny vereségekkel szaporítják az ententek kudarcainak eddigi nagy számát, s hozzájárulnak ahhoz, hogy a velünk szemben álló nemzetek szeme végre kinyíljon, hogy a győzelem iránt táplált hit azokban végleg megtörjön s helyét a vereség érzete foglalja el. És a mi fő, a balkáni hadjárat befejezésével az egész bolgár haderő, a török hadsereg oroszlánrésze s a német-magyarosztrák balkáni csapatok is teljesen felszabadulnak s igy uj, milliós hadóriás áll majd rendelkezésükre bölcs hadvezetőségeinknek ahhoz, hogy valamely más hadszíntérre vetve, ott is kivívhassák a végleges győzelmet. 7. oldal. Francia hazugságok a németek nyomoráról és lázongásáról Bern, december 25. A Berner Tagblau közli, hogy mostanában száz meg száz német repülő sürűn dobál le a városokra, falvakra és a lövészárkokba Franciaországban röpiratokat, amelyek a német birodalmi kancellár beszédének hű szövegét tartalmazzák a békéről, mert köztudomású, hogy a Havasügynökség a beszédet nemcsak elferdítette, hanem egészen meghamisította. Mivel Párisban hamar megtudták, hogy a német repülőgépekről lehajított röpiratok felvilágosították a francia közvéleményt, a kormány sajtóirodája teljes erővel dolgozik, hogy a kellemetlen hatást ellensúlyozza. Erre szolgál a párisi lapoknak több távirata, amelyek Bernből, Baselból, Zürichből és Lausanneból vannak keltezve s azt újságolják, hogy Németországban éhínség tört ki és sűrűn fordulnak elő zendülések. A francia közvélemény nem nagyon ad hitelt ezeknek a híreszteléseknek és ez a gyanakvás természetesen a svájciak rovására megy. December 26-ikán az egész francia sajtó jelentette, hogy a svájci szociáldemokrata párt vezére Berlinben volt a német birodalmi gyűlés megnyitásakor és maga látta, hogy a nép fellázadt és hogy borzalmas a nyomor a német birodalomban. Ugyane közlemény szerint az illető svájci szociáldemokrata pártvezér behatóan tanácskozott Haase, Bernstein és Liebknecht német pártvezérekkel, akik már fel vannak világosítva arról, hogy a német népet megcsalják. Nem egyebek ezek a hírek így ír az idzett berni lap — ügyelő-együtt mesterkedéseknél, és legjobb volna, ha bennünket svájciakat kihagynának ebből az együgyű játékból és a francia lapok Parisból keltezték jelentéseiket, mert tényleg ott készültek. Csütörtökön jelenik meg a Milliók könyve című olcsó regénysorozat második száma Szomáliáés István regénye Mesék az Írógépről Ez a teljes regény is csak 24 fillér Az első füzet Herczeg Ferenc ,A láp virága“ cimű regénye volt. Minden füzet kapható „Az Esti” kiadóhivatalaiban Budapesten, a bécsi fiókkiadóhivatalban és az „Az Esti összes vidéki árusítóinál. I........ ”l érjük teleé istit Sinks', hogy lakásváltoztatás esetén a régi lakáscimükat is közöljék velütik. .fi kiadóhivatal. ------------------őrei Mipinitelik!éh BBjád SisSíÉHissak jj üslvetes tetöáessenéfa. Dr. Aller.Van Sándor honvédministeri fogalmazó könyve. Maciban foglalja mindazt, ami az öszszes eddigi hasonló tárgyú könyvben a háborús viszonyokra vonatkozik. Megtud belőle mindent* Ara csak 1 korona 20 fillér. — Kapható A* Est könyvosztályában, Erzsébet körút 20, utánvéttel* vagy az összeg és 5 fill. portó beküldése ellenében. lAAVWWW^AATAT^VVVVVVV Kiadótulajdonos: Az Est lapkiadó la azautó: Sebestyén Arnold.