Az Est, 1931. július (22. évfolyam, 146-172. szám)

1931-07-09 / 153. szám

Csütörtök, 1931. Július 9. 7470sz~ A malmok miatt is késik a termésrendelet kiadása Ki tod­ja védeni a fogyasztókat a kenyér drágítása ellen — ~Az Est tudósítójától — , dem­ próbálják pozíciójukat és egyrészt A termésrendelet egyre késik és az­­ az osztrák malmokkal egyezmény forma­­aratás kellő közepén a gazdák még “ ma sent tudják, hogy mi lesz velük. A kereskedő útán mer venni, a gazáér nem mer eladni, mert egyik sem twc£s, mennyi lesz a baletta, milyen feltételei lesznek az exportnak, mi­lyen korlátozások lépnek életbe az őr­lés, főleg a vámőrlés tekintetében, a kormány pedig napról-napra, hétről- hétre halogatja a rendelet kiadását, senki sem tudja miért. Érdeklődésünkre beavatott helyen a következő felvilágosítást kaptuk: — Csak részben késik a termésrendelet a folyamatban levő szerződéses tárgya­lások miatt, bár mindenki meg fogja ér­teni, h­ogy egészen más helyzet előtt áll a kormány, ha a már megállapított érit­­csere-szerződéseken kívül még egy-két országgal tud olyan szerződést kötni, amely további nagy gabona- vagy liszt­­■mennyiségek fix átvételét biztosíthatja. Azonban bármilyen időpontban következ­nék is be ilyen újabb megállapodás, ez a műlev­etek kiadását egymagában nem késleltetné, mert hisz a­ szükséges változ­tatásokat , utólagos rendelkezésekkel is eszközölni lehetne. _4- Más okok vannak azonban, amelyek a­­ termésrendeletek végleges szövegének megállapítását hátráltatják. Itt van első­sorban a liszt és a kenyér kérdése. Rend­kívül nehéz tárgyalások folynak például a malmokkal, amelyek minden irányban vé­­tóban, a magyar kormánnyal szemben pedig a termésrend­eletek őrlési h­atároz­­m­ányainak kedvezőbb megállapításával igyekeznek előnyökhöz jutni.­­ A kormánynak nehéz helyzete van, mert a baletta felemelése nagyon könnyen a kenyér­ drágítását vonhatja maga után, ha nem történnek idejekorán olyan ren­delkezések, amelyek a malmok spekulá­cióját már eleve korlátok közé szorítják. A malmokkal erre vonatkozólag folyamat­ban lévő tárgyalások azonban még ered­ményre ne is vezettek. -n­­incsen mésst tisztázva az értékesítés­nek sok részlete, amelyre vonatkozólag még a tőzsde vezetőségéi­ is tárgyalások vannak és lesznek.­­ Időközben bekövetkezett változások következtében a kiviteli szindikátus össze­tétele és működésének területe is váltos­­kálik s még erre vonatkozólag is vannak függőben lévő tárgyalások. Ezeket mind le akarják előbb folytatni és csak ha min­den irányban megegyezés jön létre, lehet kiadni a term­ésrendeletet. Nincs azonban kizárva, hogy a kor­mány az érdekeltek türelmetlenkedésére el fog tekinteni bizonyos részletek előze­tes megállapításától és akkor a rendelet a legközelebbi napokra várható. de nincs kizárva, hogy még a jövő hét is rámegy a különböző tárgyalásokra. T NEM SZÁMOLNÁK FEL A KANA­DAI GABONA-POOLOK. Ottawai jelenté­sek szerint a prairie-vidékek gabona-pool­­jainak­­ vezetője nem hajlandó megerősí** teni azt a­­ jelentést, mely szerint a három tartomány gabona-poolja felszámol és egyelőre beszünteti mindennemű működé­sét. Ezzel szemben úgy látszik, hogy a pár nap m­úlva megtartandó rendszeres félévi értekezleten a gabona-poolok a jö­vőben követendő politika kérdésével szán­­dékoznak foglalkozni. Egyúttal arról is szó van, hogy igye­keznek a szövetségi kormánytól a poolok működésének további folytatására pénz­ügyi segítséget kieszközölni, amire külö­nösen a folyó évi termés értékesítése és a poolok pénzügyi nehézségeinek leküzdése szempontjából igen nagy szükség lenne. A jelenlegi árak alapján számítva ugyanis az elmúlt két esztendő termésének érté­kesítésével kapcsolatosan a poolok kb. 22 millió dollárnyi veszteséget szenvedtek. Megjegyzendő azonban, hogy a múlt évi termésből még kb. 110 millió bushelnyi tá­rol­­eladatlanul. Az egyes tartományi kormányok állító­lag már szavatosságot is vállaltak a ga­­bona­pooloknak nyújtott bankkölcsönök­ért, a bankok pedig késznek nyilatkoz­tak biztosítékul állami kötvényeket elfo­gadni. A legutóbb Ottawában tartott ta­nácskozásokon a tartományok miniszter­­elnökei megegyeztek abban, hogy egy szövetségi tanácsot állítsanak fel, mely a folyó évi termés értékesítését irányítaná, beszerezné a szükséges előlegeket és biz­tosítaná a lehető legelőnyösebb árakat. Ú ÚJABBB VIZSGÁLATOK LESZ­­NEK A KENY­ÉR AK­ A K KALKU­LÁCIÓJA KÖRÜL. Köztudomású, hogy a kenyér ára nem követte a bú­­zaá­rak igen nagyarányú esését és a kenyér ma viszonylag sokkal drá­gább, mint amennyinek a jelenlegi búzaárak mellett lennie kellene. Emiatt már sok vád érte a kenyér­gyárakat és a sütőiparosokat, vizsgá­latok folytak a lisztárak megállapítá­sa körül is, azonban az eredmény mindig negatív sőt.-öt kenyér in­kább drágult, mos­t olcsóbbodott. A termésben­deletek körül­­ folyó mostani tárgyalásokon a kenyér árá­ról is sok szó folyik és a mezőgazda­­sági érdekeltség óhaja az, hogy a ha­tóságok úgy a malmokra, mint a ke­nyérmagvakra kiterjedő kisebb vizs­gálatokat folytassanak arra nézve, hogy indokolt-e a kenyér árának mai megállapítása és nem­ kellene-e korlá­tok közé szorítani úgy a malmok, mint a sütők kalkulációit. Úgy hall­juk, hogy a mezőgazdasági érdekelt­ségek erre vonatkozó óhaja teljesülni fog, amit a fogyasztóközönség a leg­nagyobb örömmel fog tudomásul venni.­­ MEGJELENT A MAGYAR—OSZT­­RÁK SZERZŐDÉS SZÖVEGE. De nem nálunk. A mi közönségünk még most sem olvashatja. De Ausztriában a kormány már a parlament­ elé terjesztette a teljes szöveget és holnap már minden bécsi új­ság szóról-szóra közzéteheti az egész szö­veget. Nekünk Bécsbe kell tehát szalad­nunk, ha a szerződés szövegével meg aka­runk ismerkedni. Nálunk még most is tit­kolóznak és azt hiszik elég, ha néhány tisztviselő a minisztériumokban ismeri a szerződési pontozatokat. A magyar gaz­dáknak, gyáraknak, kereskedőknek nem mondják meg, mit végeztek róluk. Miért i­s TÍZ SZÁZALÉKKAL CSÖKKENT A MAGYAR SZÉNTERMELÉS. Gazdasági helyzetünk szomorú fokmérője a szén­fogyasztás nagyarányú csökkenése. 1929- ben az első öt hónapban közel 33 millió méter mázsa szenet termeltek bányáink, az idei év első öt hónapjában azonban csak körülbelül 25 millió mázsa volt a termelés. Az utolsó öt év állagát véve alapul, tíz százalékkal csökkent a szén­fogyasztás, illetve a bányák termelése. A DÖNTŐBÍRÓK KINEVEZÉSE MA­­GYAR-CSEH KORONATARt­OZÁSOK PERES ÜGYEIBEN. A hivatalos lap ren­deletet közöl magyar és cseh koronatarto­zások körül felmerülő viták döntőbírói el­intézéséről. A döntőbíróság magyar tag­jává a kormány dr. Nyulászy Jánost, a TÉBE igazgatóját nevezte ki. KITHO VACSORÁK HOBBI CSÁRDÁSÁN indulnak Eötvös és Pálffy térről naponta dpilián órakor, vissza Vác és Vali órakor. Tértijegy P 1.30 SÉTAHAJÓZÁS Naponta halászlé. Úri közönség XI. oldal. Kedvező feltételekkel kapta le az ötmillió font Kölcsönt rá Az Est tudósítójától . Részletesen jelentette már Az Est, hogy a magyar kincstár a londoni ce newyorki piacon másfél évi időtartamra ötmillió font kölcsönt vett igénybe állami pénztárjegyek ellenében- Je­lentettük továbbá azt is, ho­­y a kibo­csátó intézetek készséget mutattak arra, hogy további kétmillió fontot bocsássa­­nak Magyarország rendelkezésére, pusztán azt kötötték ki, hogy ezen újabb folyósításnál is a magyaror­szági pénzintézetek vállaljanak húsz százalék erejég érdekeltséget Az újonnan kibocsátott 5 millió font állak­ú pénztárjegyei, a forga­­lomban lévő magyar pénztárjegyek 8 millió fontra emelkednek, amelyeknek hosszúlejáratú kölcsönre való átkonvertálása a folyó év őszén előreláthatóan meg fog történni. A legújabban kibocsátott 5 millió fontot aránylag­­ -­­igen kedvező feltételek mellett kapta a kincstár, amennyiben dacára az általános ka­matdrágaságnak, a kölcsön alig kerül 6 százalékba. Információink szerint a rendelke­zésre álló összegeket a kincstár egy­részt tartozásainak visszafizetésére, másrészt néhány sürgősebb " in­vesztíció elvégzésére kívánja fel­használni. Az 5 millió font újabb tőkének a gazdasági életbe való bekapcsoló­dása feltétlenül éreztetni fogja hatá­sát minden várnaton. Megettek egy pilótát az ausztráliai benszülöttek I,Ondon, július 8 Mint Melbourneből jelentik, a­z egyik ausztráliai pilóta az ausztráliai dsungel fölött májusban lezuhant és azóta nyomtalanul eltűnt. Amint most a polinéziai Ka­naka kannibál­ törzs egy tagja előadta, a jelzett időben egy fehér ember sántikált be a falu­jukba, aki m­i­n­t e­l­m­­o­n­d­o­tt­a, repülőgépével lezuhant. A bennszülöttek a fehér em­bert azonnal megrohanták, agyonütötték és holttesté­ből hatalmas lakomát csap­tak. VVVWWVVWWVVWWWWVVWWWVVVVWVW­VVVVVVWVVWWU Anglia hatmillió font kölcsönt ad Szovjet-Oroszországnak London, július 8 (Az Est külön tudósítóiétól) venné át. A kölcsön folyósítási ideje állítólag két és fél év lesz. (Gr. M) Az angol munkáspárt tegnapi frak­­ciógyűlésén az a bejelentés hangzott el, hogy Anglia 11 millió fontos hitelt nyújt Szovjet-Oroszországnak. Hír szerint az alsóház mai ülésén Graham kereskedelemügyi miniszter hivatalosan is be fogja jelenteni ezt a feltűnést keltő kölcsönt. Ez a hír nagy szenzációt keltett, mert hiszen Szovjet-Oroszország ép­pen azért kénytelen a legnagyobb bel­­ső áldozatok árán hajtani végre az öt­éves tervet, mert iparosítására eddig nem tudott külföldi állami hitelt sze­rezni. Ha a kölcsönügylet létrejön, ez lesz az első eset arra, hogy vala­melyik nagyhatalom kölcsönt ad Szovjet-Oroszországnak. Az angol kölcsön legjelentősebb feltétele, hír sz­erint az, hogy Szovjet-Oroszország a hitelössze­get az angol piacon tett megren­deléseinek finanszírozására köte­les fordítani. Elsősorban az angol nehéziparra gon­­dolnak, amely az eddiginél is jelen­tősebb mennyiségben szállítana a köl­csönügylet megkötése után gépeket az ötéves terv részéige. A kölcsönösszeget 60 százalék ere­jéig az angol kormány garantálná, 40 százalékát pedig a négy legerősebben érdekelt angol nehézipari vállalat London, július 8 A News Chronicle értesülése szerint az angol kormány elhatározta, hogy az Oroszországgal folyatott kereskedelem kiviteli könnyíté­seinek időtartamát 12 hónapról 30 hónapra terjeszti ki. A lap véleménye szerint ez csak a nehéziparnak válik hasznára. A kor­­mányn­ak az a felfogása, hogy ez az intézkedés a gépiparnak jelent nagy előnyöket. Ml Iá­sít hatalmas fronttal és cementezett szuterénnel Ifiadó Érdeklődők körumnok címüket Messe Rudolf­nál, Váci ucca II. »Sub. 1000« alatt Jeadri.

Next