Az Ujság, 1904. január/1 (2. évfolyam, 1-15. szám)
1904-01-03 / 3. szám
r vezett bel vámklauzulától szabaduljunk. A szerződés többi határozatait részünkről szívesen fenn akartuk tartani mindaddig, míg a többi államokkal és főképp Németországgal a jövendőbeli vámpolitikára tisztába jutunk. És ezen az alapon tárgyalt kormányunk Olaszországgal, és jött létre a múlt év utolsó napján egy ideiglenes egyezmény, mely 1904 októberig fentartatja az olasz szerződés összes határozatait, a borvámzáradék nélkül, gondoskodik a borok ügyében megkötött üzleti szerződések méltányos lebonyolításáról és kilátásba helyezi, hogy októberig végleges egyezményi rendezkedés fog bekövetkezni. Annyi bizonyos, hogy a dolgoknak ily lefolyása után Olaszország 7.62 koronás (3 frt 20 kr. aranyban) felette kedvámokra átmenő franczia vámpolitika az olasz és spanyol borokat kiszorítja Francziaországból 1889. évben Olaszország az addigi 2 frankos borvám helyett 20 frankkal találkozik és 1892-ben Spanyolország az így frankos borvám helyett hasonlóképp 20 frankot volt kénytelen fizetni. Ez a magas vám kizárta teljesen az olasz és spanyol borokat Francziaországból. Olaszország kárpótlást kapott a franczia piacz helyett Németországban (10 márkás vám) és nálunk (7*62 koronás vám) és elárasztotta piaczainkat mindinkább rosszabb minőségű olcsó boraival. Időközben azonban Francziaország bortermelése is annyira fejlődött, hogy ott is olcsó és csekélyebb minőségű borokban tül bőség van. A nemzetközi kereskedelmi politika mostani állapotában Francziaország és Spanyolország a legnagyobb kedvezés alapján megköveteli, hogy minden kedvezmény, mely bor dolgában Olaszországnak jut, nekik is megadassák. Olaszország sajnosan tapasztalta Németországban, hogy a mióta Spanyolország (1899.) vele hasonlóképp ugyanazzal a vámmal tud Németországba jutni, az olasz borok lassan-lassan kiszorultak Németországból s helyüket Spanyolország foglalta el. A mely pillanatban Magyarország és Ausztria Spanyolországnak és Francziaországnak megadná az olasz bor kedvezményes vámját, abban a pillanatban Olaszország elveszti a magyar és osztrák piacokat, vagy legalább nagy részüket és helyébe Francziaország és Spanyolország lép. A következmény az lenne, hogy a magyar bortermelés továbbra is a rém olcsó külföldi borok versenye alatt szenvedne, anélkül, hogy Olaszország ebből előnyt élvezne. Olaszország tehát csak Spanyolország és Francziaország előnyére dolgozik, amikor borai számára Janatban tisztában vagyunk azzal (és Olaszország legjobban van magával tisztában ( részben), hogy az olasz borok számára külön vámtételt, melyet a legnagyobb kedvezés útján más államok igénybe nem vehetnek, felállítani nem lehet: d• abban a pillanatban ,józanul még Olaszország sem kívánhatja, 17,62 koronás vámot, mert azzal nem használ saját hazájának, hanem csak árt Magyarországnak. Szerződéseket pedig, nem azért köt Olaszország, hogy minden haszon nélkül csak nekünk ártson, hanem hogy kölcsönös engedmények alapján saját maga számára hasznot teremtsen. Mindezekhez járul még az a nagyjelentőségű körülmény, hogy Magyarországon a szőlőfelújítás most már termésben is érvényre jut. Magyarországon a saját termés főképp a homoki szőlők nagy terjedelme következtében a piaczot olcsó borokkal elárasztja. Ha az olasz bor teljesen kiszoríttatik is a magyar piacról, az osztrák-magyar vámterület borszükségletét bőven fogja fedezni a saját termés, sőt a jobb borok továbbra is nagy mennyiségben állanak rendelkezésre a külföldön való értékesítés czéljaira. Ily körülmények közt Olaszország mit sem nyerne, ha a 762 koronás vám továbbra is biztosíttatnék borai számára. Már most is az osztrák-magyar vámterületre szánt borokat tetemesen olcsóbban kell áruba bocsátani, mint ahogy magában Olaszországban piaczra jutnak. A kiviteli borok hektoliterként 20 koronában kelnek, holott az olasz fogyasztás 25—30 koronát fizet hasonló borokért. Ha most még hozzájönne a regenerált magyar szőlők jövőbeli termése, akkor a magyar és olasz borok oly túlságos versenye támadna, mely az olasz termelőket csak úgy sújtaná, mint a magyarokat és a bortermést mindkét országban tönkre tenné. Olaszországban máris odajutottak, hogy a hallatlan olcsó borárak folytán vető borvámról örökké lemondott. Bármiként kardoskodnak is egyes olasz vidékek a mellett, hogy az osztrák-magyar vámterületen 1892 óta leírt borpiaczot megtartsák, a mostani ideiglenes rendezkedéssel vége még a reménynek is, hogy az efféle kedvezmény ismét megújuljon. Nem Olaszországgal szemben az ellenszenv, nem ellenséges indulat, hanem a bortermelés helyzete és a bor világpiaczi viszonyai, sőt Olaszország bortermelésének saját érdeke kényszerűséggel odaterelik a helyzetet, hogy az osztrák-magyar vámterület Olaszországot jövőben ne részesítse a mondott előnyökben. A borpiacon a filloxéra pusztításai s utána a szőlők felújítása következtében egészen sajátságos állapot állott be. Francziaország hatalmas borkereskedését a hetvenes években csak úgy tudta fentartani, hogy Spanyolország és Olaszország borát nagy mennyiségben vette meg és csinált belőlük franczia borokat saját fogyasztása és a világkereskedés számára. Amint azonban a franczia szőlők regeneráltalak és új szőlők keletkeztek, a különben is akkor védőPedig úgy megszoktuk a két Barcsayt, mint az emberi arezon a két szemet, két mosolygós vidám szemet. . Az angol azt mondja azokról, akikben humor lakik, hogy ők aranynyal fizetnek, mert a humor szuverén, király a tehetségek közt, a mint király a pénzek közt az angol souvereign. A két Barcsay is aranynyal fizetett mindenütt, valóságos fűszere volt a képviselői társas életnek, kivált azelőtt, míg Kálmán is képviselő volt, ámbár mint Hunyad főispánja is gyakran megfordult egész hetekre a klubban és a vacsoráló kompániákban. Két Barcsayt szoktunk meg, de azért a két Barcsayt ritkán lehetett egyszerre élvezni, mert a Barcsayak a Hunyadiak politikáját követték, »lehetőleg nem tartózkodni egy helyen egyszerre«. Egy-egy társaságban rendszerint csak egy Barcsay jelent meg szikráztatván szelid, senkit nem bántó és mégis édes humorát, s mikor már az egész társaság szinte extázisba jött, — mondjuk például a Domokos szellemessége fölött, mindég akadt valaki, a ki igy szólt a lelkesedőkhöz: — És ez még semmi, urak. Kálmán még különb. Kálmán még jobb. Ha ellenben Kálmán gyönyörködtette a társaságot, akkor viszont a távollevő Domokos részesült magasztalásokban, úgy hogy a két Barcsayval szemben egyet fordított az emberiség a gonosz természetén, melylyel megszólja a távollevőt. Egy távollevő Barcsay vámengedményeket követel. A mely pilbecsesebb egy jelenlevő Barcsaynál. De egy jelenlevő is négy ünnep. Ez a regula kivált e szomorú alkalomnál kell hogy álljon. E sorok annak a Barcsaynak vannak szánva, aki már örökre távollevő. Az isteni versengés bevégződött. A meleg szív kihűlt s a nyomott, sajátszerű koponyából, mely tökéletesen hasonlított fejedelmi ősének, Ákosnak régi pénzeken maradt fiziognómiájához, nem pattannak ki több évig ötletek, égi szikrák, — az immár a földé lett. — Domokos esze színarany, — szokta mondani Kemény János — persze, az aranyat nem lehet valami komoly dologra használni, ha egymagában van; de látod, a Kálmán eszébe van egy kis értéktelenebb érczkeverék is, abból azt lehetne kovácsolni, amit akarunk. Kitűnő alispán lett megyéjében, ki a közigazgatás minden csinját-binját értette; nemcsak csókolni való modorával dirigálta a vármegyét, hanem igazságosságával és bölcseségével. Majd ismét felkerült az országgyűlésre 1892-ben, a hol egyik legérdekesebb alakja a szabadelvű pártnak. Nyilt, tiszta eszű, szókimondó, úri gondolkozású öreg úr, ki hol vidáman, hol keserűen szatirizálja a közdolgokat és szereplő személyeket, többnyire csak diskurzusban, az olajzöld zselleszékekben ülve a klubhal. Mindig nagy hallgató csoport verődött körűle. Különös előszeretettel emlegette, hogy mikor ő a bolondok házában volt. Ezt a dolgot úgy tekintette, mint a mohamedánus a Hedszát, innen szedte a dátumokat. — Két évvel azután, — szokta mondani, valamit elbeszélve — ahogy a bolondok házából kikerültem . . . Máskor meg igy szólt: — Azelőtt egy évvel történt, mielőtt a bolondok házába kellett mennem.. Szóval dőzsölt annak az emlegetésében, hogy egy betegsége alkalmával tényleg töltött Schwarzernál néhány hónapot. Más ember el szokta az ilyet titkolni, nála ez megfelelő pont volt, mint a másik nagy causeur, Eötvös Károly elbeszéléseiben a »Veszprémi ügyész koromban«. Talán egy kis hiúságból tette, mintha mondaná a körülötte ülőknek: »Lássátok, én olyan okos ember vagyok, hogy ezt se kell takargatnom«. Ötletei mint színes pillangók rajzottak, kivált a fehér asztalnál, ahol mindég ő beszélt. Egyszer elkísért a kerületembe s három nyelven tesztozott egymásután : alabul, németül és magyarul; mindenik nyelven az ott honos dialektusban, annyira az illető népfajok észjárása szerint, hogy teljesen részemre hódította őket. Szellemességének, találékonyságának különösen sok hasznát vette mint főispán, azért is vonzódott ehhez az álláshoz s élete alkonyán sok örömet szerzett neki ez a foglalkozása. A Lázár Árpád halálával megürült dobrai kerületre sok idegen pályázó volt. Barcsay egy helyi em- AZ ÚJSÁG 1904. január 3.