Az Ujság, 1904. szeptember/2 (2. évfolyam, 256-270. szám)
1904-09-16 / 256. szám
II. évfolyam. 256. szám Budapest, 1904. Péntek, szeptember 16. Előfizetési irak: Egész évre... 28 k. — ‹ Félévre ... _ 14 » — ‹ Negyedévre ...... 7 » — ‹ Egy hóra ... ... ... 2 » 40 ‹ Egyes szám ára 8 fillér. Vidéken 10 fillér.AZ ÚJSÁG SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Kerepesi út 54. sz. Telefon 86—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Kerepesi út 54. sz. Telefon 52-73. Megjelen minden nap, ünnep és vasárnap után is. ROVÁS: Az egyetemi év ünnepi megnyitásán magvas beszédek szoktak elhangzani. Ne vegyék azonban tiszteletlenségnek a le- és föllépő rektor és dékán urak, ha nyilatkozataiknak több értéket tulajdonítunk, mint fontosságot. Felszólalásuk ugyanis hagyományos, azaz: nekik muszáj beszélniük, mert illik beszélniük. Ez a kényszerűség pedig nem jár mindig együtt a beszédek igazi etikai alapjával, a belső szükségérzettel s a külső viszonyok által való megokoltsággal.Így a nagy értékű rektori beszédeknek még abszolút pedagógiai jelentőséget sem tulajdoníthatunk, mert az egyetem fennállása óta sok ilyen beszédet mondtak, de túlzott hódolat, a mellett lehetetlenség is volna állítani, hogy ugyanannyi igazságot is mondtak volna. Ezekben a beszédekben inkább a nagytekintélyű tudós tanár urak egyénisége tükröződik vissza s nyilatkozatuknak nagyobb az irodalmi, mint az aktuális becse. Ezért nem is tudjuk a modernitás szent nevében megindítani a harczot az uj rektornak — mi tagadás benne — kissé retrográd irányú beszéde ellen. Demkó György teológus tanár, akinek a tudományról megvannak a maga teológiai nézetei. Ez csak természetes, valamint természetes az is, hogy rektornak megválasztatván, nem szűnhetett meg teológusán gondolkodni. Neki a tudományról, az igazságról, a tanításról más fogalmai nem lehetnek, mint vannak s mint becsületes ember uj helyéről sem hirdethet más tant, mint azt, melyet igaznak vall. Természetes azonban, hogy viszont ő sem kívánhatja sem a profán társadalomtól, sem profán egyetemi kollégáitól, hogy ők is másképp gondolkodjanak és cselekedjenek, csupán azért, mivel az idei rektor a teológiai fakultás dísze. * Szeptember 16-ika évfordulója a chlopy-i hadparancsnak. A dátumot nem mi tartottuk evidencziában, hanem a függetlenkedő újságok. Nyilván nagyon megtetszett nekik, s idővel nemzeti ünnepet akarnak belőle csinálni. Ma valamelyik krajczáros újságban a lóverseny-istállók és a bookmakerek üzelmei felől nagy szakjártassággal nyilt levelez egy asztalosmester. Az Isten éltesse majsztram uramat, de mi köze ezekhez a nagyúri hunczutságokhoz ? Mit szólna hozzá, hogyha holnap a gyaluforgácscsal, vagy a furnirral űzött visszaélésekről ima újságczikket a Jockey-Club valamelyik matadora? —Hát tislérmajsztram azt mondaná hozzá, hogy a nagyuraknak semmi közük az ő szakmájához, de neki igenis van köze a lóversenyekhez, mert igen sok pénze úszott már el azokon. Azt a sok pénzt kétségkívül okosabb lett volna jóravaló deszkakészletbe fektetni. Mert tessék elhinni, a magyar ipar inkább virulna fel, ha mesterembereinknek semmi gondjuk sem volna a lóversenyekre, mint ha a közös vámterületen kívül a turi-csalafintaságok a legnagyobb bajuk. Hiba volna egyetlen lelkes sport-asztalosmester után ítélni meg általában a magyar iparosokat. De nem hiba, ha azt állítjuk, hogy a magyar ipar pangásának olyan okai is vannak, amelyeken a szakmához való komolyabb ragaszkodás segíthetne, nem pedig az önálló vámterület. Kök gyermekek. Irta Kozma Andor. — János, maga csak egy faczér pinczér, azonkívül be is van rúgva. Mindazonáltal " embertársam, régi ismerősöm s engem érdekel. Jobban, mint az a báró Barázdabillegető, a ki magát pofonütötte s állásából is kihibbantotta. Mégsem tanácslom, hogy a bárót beperelje. Ő affajta elsőrangú ember, a kinek hozományigényes szerelmeiről sekély regényeket és megható színdarabokat írnak, s a kinek az utczasarkokon minden rendőr szalutál. Szóval, hatalmas. Maga nem sokra megy vele. S még ha menne is, úgy tudom, azt a bizonyos öt forintot, a mi a porlevesnek megszokott törvényes váltsága, nem maga kapná, hanem valami szegényalap. Azt hát úgy sem ihatná el. — De nagyságos úr, — felesé János, kissé inogva letiport sarkán — hát akkor mit csinálhatok a becsületemért? — Legfeljebb visszaütheti a bárót. — Akkor verne csak el igazán! — Én is azt hiszem. Legokosabb, ha zsebre rakja a pofont. Sőt, ha el is tagadja. — Nem tagadom el, mert igaz. — Jól van János. Maga a régi becsületes ember. — A szállodások, főpinczérek, korcsmárosok mégis azt mondják, haszontalan gazember vagyok. — Üzletük szempontjából igazuk is lehet. De én általános szempontból megnyugtathatom afelől, hogy derék ember. Csakhogy nem bír magával. Mindig iszik, kártyázik, korhelykedik. Szegény János bánatosan sóhajtott: - Haj, haj! E sóhajban arról tett vallomást, hogy szó szerint úgy van, ahogy én mondom, de ő nem tehet róla. Az Isten nem adott, neki erőt, hogy ellenálljon az ördögi késztetéseknek. Bizony nem adott. Húsz esztendőn át követtem János sorsát. Ismertem már őt mint borfint, aztán figyelemmel kísértem ételhordós pályáján. Ügyes, szorgalmas, igen becsületes pinczér volt, de mihelyest néhány forintot érzett a zsebében, futott inni. Egykét kortytól is rögtön berúgott. Ha már berúgott, bevette magát valami gaz lebujba, ahol a pénzét rendesen az utolsó garasig elszedték tőle a hamis kártyások. Ha olykor mégis maradt valamije, elszórta rut és romlott a n embereknek. Ezek kedvéért még a mesterségéhez valószerszámot, a frakkját is minduntalan zálogba csapta, így természetes, hogy ami állást jó tulajdonságaival könnyen megszerzett, abból mindig hamarosan el is kergették. Most már, végigpróbálván a hoteloken kezdve az összes budapesti korcsmákat, még a zöldbelieket is, odajutott, hogy többé egyetlenegybe sem akarták visszavenni. Még tán hajópinczérnek bepártfogolhattam volna, de, úgy látszik, a víztől irtózott. Mert amikor erről beszéltem neki, így szólt: — Már akkor inkább elmegyek komfortabb kocsisnak. — Hát tud maga hajtani? Tud a lóhoz? — Nem én, kezét csókolom! De van egy kocsis barátom, az arra biztat. — Olyan könnyűnek találja az a kocsissorsot, hogy ilyen jó barátját is részeltetni akarja benne? — Azt mondja: nekem az megfelne! Neki ugyan nem felel meg, mert ő is faczér. — Hát ő mert faczér? — Mert nem tud megválni a Pumitól. — Mi az a Pumi? — Az ő kis kutyája. Azt nagyon szereti s csak olyan gazdához szegődnék, aki megengedi, hogy Pumit magával vigye a bakra. De azt a gazdák nem engedik, mert olyan kocsira nem minden vendég ül fel, amelyiken kutya is van. Meg a rendőrök is szólnak a kutyáért. — Csodálatos barátja van magának, János. Miért ragaszkodik az annyira a Pumihoz ? — Mert megmentette az életét. — A Pumi a kocsisnak ? — Dehogy. A kocsis a Pumának. Nem volt a Puminak se adójegye, se szájkosara. Gazdátlan volt. A sintér kergette. Pumi nagyon szűkött és futott. Már a sinter majdnem elkapta a dróthurokkal. Akkor arra hajtott a barátom s nagyon megszánta a szegény állatot. Hirtelen leugrott, elcsípte Pumit a sintér orra elől, fölpattant a bakra s elvágtatott vele. A sintér nem tudta a kocsiszámot sem elolvasni. Tán még most is ott áll s néz utánuk buta pofával. Azóta a barátom annyira összeszokott a Pumival, hogy élni sem tud nélküle. Most is velünk van. Várnak rám lenn az utczán. Lapunk mai száma 28 oldal. Egyetemeink. Megnyílt az új tanév a szokásos szertartásokkal, a szokásos három beszéd elmondásával. E helyen tőlük függetlenül akarunk szólni arról a kérdésről, melyet a közoktatásügyi miniszter is felvetett a költségvetés tárgyalása alkalmából. Kevés az egyetemünk, csak kettő van, tehát épp annyi, mint Romániának. Pedig ugyebár, mi műveltebbek vagyunk és nagyobbak is, mint Románia? Ráth Zoltánnak, az elhunyt derék statisztikusnak szavait idézve: »akár a nyugati, akár a keleti szomszédunkhoz mérjük magunkat, Magyarországon, hogy az arány egy legyen, 5—6 egyetemnek kell lennie«. S miért nincs? Mindenki tudja s mindenki hirtelen rá is mondja: nincs pénzünk. Azt hinné az ember, hogy mesés összegek előteremtéséről van szó. Pedig nem úgy van. Esterházy Sándor dr., a »Kassai Egyetem« czímű kitűnő emlékkönyvben ezt írja: »A kassai egyetem kérdése abban áll, hogy az állam Kassán körülbelől nyolcvan—százezer korona évi kiadással egy bölcsészeti kart állít, melylyel kapcsolatba hozatván az itt már meglevő teológiai, jog- és államtudományi kar és a gazdasági tanintézet: megalakul az egyetem. Volna tehát harmadik egyetemünk száz-, de mondjuk kétszázezer korona évi költségtöbblet árán, mert tekintetbe akarjuk venni a személyi és dologi kiadások szükséges emelkedését is. Ez kis egyetem volna e négy karral, de orvosi kar nélkül. Mind