Az Ujság, 1907. november (5. évfolyam, 259-271. szám)
1907-11-01 / 259. szám
•^O ; ' _ f ■• • r) /, * - typ,r • ■ • 0g y Buda *, 1907. V. évfolyam. 259. szám. Péntek,, november 1. „ Előfizetési árak: ff SZERKESZTŐSÉG: , M®W lg | CT A ^ Negyedévre ... „ | 7 — » flM My ||| O Hl JfjB B MM KIADÓHIVATAL: | Egy bóra „...„. 2 » 40 » fi?. ..»H JO? O ifi p fff Ég |§|| Budapest, Prrkóczi-út 54.sz. frfSEMsk Jmt KI ||| ggj ||| öIL ||| Telefon 64—01—02—03. | Egyes számára helyben M?^''[.il/WS- «tyRgKlw címűLjI aiegyesen hétfő kivételével és vidéken ROVÁS. Bánffy Dezső annyira ellenzéki, hogy önmagának is ellenzékeskedik. Rossz az a politika, rossz ez a politika, rossz az ő régi politikája is. Ezzel mindenesetre eléri, hogy mások nem olvassák rá ezt a szentencziát, s nem kérdik tőle, hogy ha annyi mindent jobban tud, mert nem csinált annyi mindent jobban, mikor hivatala is volt az eszéhez ? Van azonban beszédének két jelentékeny érdeme is. Az egyik, hogy megszavazza azoknak is az indemnityt, akik vele szemben sehogy sem voltak erre hajlandók, most pedig élénken helyeselnek annak a mondásnak, hogy indemnityt nem szabad megtagadni. A másik pedig, hogy mai beszédével nem akart semmit, éppen csak beszédet mondani a nemzetiségi kérdésről, mely az ő specialitása. Mert hiába ítéli el a saját politikáját is csak azért, hogy elítélhesse az egész szabadelvűpárti rezsimet , a nemzetiségi kérdést mégis ő kezelte legjobban, ha talán nem is a kezével, mindenesetre a lábával. * Mindent eltanultak a horvátok és a nemzetiségiek a hazafias nemzetiektől, azt is, hogy nem szükséges az obstrukcziót bevallani, még azt gyakorolni. S a hazafias nemzetiek ennek a praktikának kitalálói és mesterei, anyira beleházasodtak hivatalukba, hogy el is ...ejtették a saját találmányukat. Arra az öröm-re, a- ,gy sem a horvátok, sem a nemzetiségiek itjraidolnak obstarkíóra, mert nekik érdekük, hogy a választóreform minél előbb napirendre kerüljön, vakon megcsinálták az obstrukczió nélküli munkarendet , indemnityt, alkotmánybiztosítékokat, s csak azután kiegyezést, aminek január elsejére meg kell lennie. S íme, horvátok és nemzetiségiek nem obstruálnak, de olyan alapos vitát csinálnak, hogy ha így folytatják, mégis csak a recziproczitásra szorulnak, a meghosszabbított ülések mellett is. Csodálatos emberek, amíg azelőtt a bajcsinálásban két jobbkezük volt, most a rendcsinálásban és a munkában négy balkézzel dolgoznak. * Minekutána megcsinálták a paktumot a bankkérdésben s egy nevetséges, üres deklaráczióra kijelentették, hogy most már boldogan megszavazhatják a kiegyezést, a Hollók most a pénzügyi bizottságban még mindig rendületlenül hirdetik, hogy a külön bankhoz ragaszkodnak, s annak 1910-re meg kell lennie. Wekerle hallja ezt és nem mosolyog. Ha ő valamit komolyan hallgat, akkor bizonyos, hogy a vicc tetszik neki. Vei£elsiherj£ Leó. Karosszékében ülve halt meg, egyik kerben a fegyver, másikban a kis tükör,akarosan, tisztán, gondosan és elegánsan tudott ezzel a szörnyű művelettel is végezni, mint minden dolgával. Jellegzetes szép feje nem locsolódott széjjel, szinte épségben adja át porhüvelyét az anyaföldnek, melyen tovább élni nem akart. A szomorú esettel ne foglalkozzunk. Reszkető szívvel kell megbékülni a ténynyel, hogy nés többé. S megrendülve tekintek széjjel arngtalan világban : hát milyen is az élet, a rettentő feladat, ha egy Veigelsberg Leó sem tudta megoldani ? S hol sejtsünk embert, akiben nem motoszkál a halál gondolata, ha ez a minden jelenséget megértő, minden fogyatékosságon elnézően mosolygó ember is álarczot mutatott a világnak s finom mosolyával, bájoló elmésségével és szolid nyugalmával a rettentő tusákat leplezte, miket az önkéntes halál tolakodó gondolatával vivott ? Egy hatvannégy éves titán, vas-szerkezettel, egyenes erékkal, árbocz-termettel, s nem birta tovább, ki legyen tehát, a ki tovább bírja ? Egy gyönyörű hang némult el a mindenlap filharmóniájában. A dupla csillag, mely szikkeit jelezte, lehunyt s többé föl nem ragyog. Német publicista, magyar erő volt s magyar politikát szolgált. És hogyan szolgálta ! Három évtizeden keresztül alakítottak közvéleményt a Pester Lloyd első oldalán. Generácziók tanultak tőle gondolkodni és értékelni a tartalom mellett a művészi formást. Mondatai csak úgy csillogtak, mint tükör -i nézve a folyó habjai. Káprázatos szókincs, jaja metaforakészletek pazarlódtak e czikkekben, melyeken, a mindennapi lapos politikában minden ,a fázisból kiábrándult szakértő a legkínosabb műgonddal faragott, mert tisztelte közönségét, rajongott a művészetért, s nem akarta elismerni, hogy az ő dolga, ha más végzi, csak mesterség. Egy nagy poéta lelkével találta magát bele egy nagy publicista hivatásába. Nem czikkeket irt, hanem alkotásokat adott át a szedőnek, s munkája értéke nem maradt észrevétlen, hálával és rajongással fizetett neki a közönség a nyelve muzsikájáért s a fordulatai művészi elmésségéért. S hogy tudott gondolkodni, hogy tudott ítélni a dolgok fölött ! Az ország új korszakát szinte elejétől fogva a mai napig követte. Czikkei egy óriási kritikai munka a dualizmus egész életéről. Látott sok vihart s mindegyikben helyt állt. Nemes fölöttességgel, az emberi gyöngéket megbocsátó megértéssel ítélve, a tömérdek gyalázatosságon, képmutatáson, arczátlan spekulácziókon, a mikből a politikai élet összetevődik, mindig szordonikusan mosolygott, de soha szörnyüködve nem csapta össze a kezét. Azon a magaslaton, ahol ő az ő egyetemes tudásával, vitág- és emberlátásával el tudott helyezkedni, nem lehet haragudni. Hiszen olyan kicsinyek onnan nézve az óriások is, a hitványságok is. Mérhetetlenül fölülemelkedve a világ dolgain, rajtuk kívül is maradt. Akik együtt dolgoztak vele, mind valamik lettek. Képviselők, méltóságos, kegyelmes urak. Ő csak valaki maradt. S járt-kelt közöttünk, szelíden, szerényen, kellemetes udvariasan és senkivel sem éreztette, hogy a nagy zsibongásban ő voltaképpen milyen magányosan járja az életet, melyet csak ismerni tudott, de vele magát azonosítani nem, mert nagyon kicsinynek találta. A ki nálunk kiváló egyéniség, az mind magános ember. S milyen nehéz sora van a magános embernek! A ki kifelé a társaságos arcot mutatja, s a finom lelkek szemérmetességével rejtegeti szenvedéseit és gondjait. Ő a gond, ez a speczifikus megrontója minden magyar kiválóságnak. Ez a szürke démon, mely belelopózkodik a kulcslyukon is és megüti a lelket, pántokba veri a gondolatot, de nem látszik meg kifelé, mert idekint csupa nyájas, kedves ember van, a ki nem törődik velünk, s menekül a más baja elől, nehogy segítenie kelljen, a nyájas barátok, jóakaró bámulók, a kik bőven ontják a magasztalást, s taposnak a zárkózott lelken, mely ámulva hallja, hogy gyötrelmes vívódásának szülöttje milyen sikerült elmésség. Az emberek voltaképpen nagyon jók, mert sohasem tudják, mit cselekesznek. S merném állítani, hogy Veigelsberg Leó kimúlt ebből a világból, ahol annyian tisztelik, anélkül, hogy egy is ismerte volna. Most talán már sejtik, hogy mennyire nem ismerték. Még tegnap, még ma is , aki látta, mosolygó, szelíd úriembert látott.A megtestesült szelídség és harmónia. Magára csukta az ajtót, mielőtt a mosolyt eleresztette. Nem volt komédiás, csak szemérmes lélek, mint minden kiválóság. Minek lássanak lelkébe, minek kellemetlenkedjék örvényeivel, szakadékaival azoknak, akik csupa tisztaságot, kellemességet fűznek az ő személyéhez . Mennyit kellett ennek az embernek szenvednie s mennyit tudott kibírni, ha már tovább nem bírta ki! S milyen óriás volt, hogy a halálig meghasonolva a világgal, annyira harmonikusan tudott dolgozni, imádni a népet és tisztelni a művészetét, művében, gondolatában nem tűrvén semmi repedést, karczolást a benne rengő viharok rázkódásaitól. Egy békítő motívum enyhíti a fekete tragédiát. Nem kellett meghalnia, hogy nagyságát észrevegyük. Nem kellett elejtenie a tollat hogy megtudjuk, mennyire pótolhatatlan. Mae Hifimé. Az amerikai tőzsdevihar hullámai erősen átcsapkodnak az európai pénzpiaczokra. Amerika aranyéhsége felfalással fenyegeti a nagy európai jegybankok érczkészletét s a német és az angol bank egy-egy százalékos kamatlábemelései védekezik. Ez érthető, mert természetes. Angliában is, Németországban is hatalmas tőkék vannak elhelyezve amerikai papírokban. E két vezető európai pénzpiac, közvetve ugyan, de igen erős mértékben van tehát érdekelve az amerikai eseményekben. Lefölözték annak idején az amerikai nagy konjunktúrát, kivették nyereségrészüket a maguk ipari fellendülése korszakában, s ha most az amerikai válságba bizonyos mértékben belesodortatnak, könnyen elviselhetik annak ideig-óráig tartó hátrányait. Ismételjük, mindenki természetesnek találja az angol és a német birodalmi bank kamatlábemelését. De épp oly természetes, hogy nálunk ezzel kapcsolatban jogos aggodalmak merülnek fel az osztrák-magyar bank pénzpolitikájával szemben. Jogossá teszik ez aggodalmakat a legközelebbi múlt keserves tapasztalatai. A mi jegybankunk egy jelentéktelen ürügygyel a legszokatlanabb időben fölemelte a hivatalos kamatlábat s megadta azt a lökést, amely a szövetkezeteket katasztrófa felé, széles kereskedelmi és ipari köröket pedig a hitelmegvonás vagy megszorítás következtében a fizetésképtelenség örvénye felé sodort. Bárhogy tagadta is a hivatalos bankvezetőség s bárhogy iparkodik is folyton a maga korrekt és lojális álláspontját világgá kürtölni, semmiféle szappannal le nem mossa magáról a gyanút, hogy a mi pénzzavaraink előidézésében politikai, mégpedig osztrák politikai momentumoknak hódolt, s a kiegyezési Lapunk mai száma 28 oldal.