Az Ujság, 1909. július/2 (7. évfolyam, 167-180. szám)
1909-07-16 / 167. szám
Budapest, 1909. VII. évfolyam, 167. szám. Péntek, julius 16. SZERKESZTŐSE: Budapest, Rákóczi-út 51. sz. Telefőn 56—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telefőn 1623 és 88-03. Klegrtelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is. Előfizetési árak: Egész évre.........28 Lf. Félévre ........... 14 » — » Negyedévre ...... 7 » — » Egy hóra .......... 2 » 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. ROVÁS. Hála Istennek, ma már semmi sem igaz a román zászlóafférből. Sőt az agitátorok fogadása sem igaz, mert kisült, hogy egy másik Popovici vitte a küldöttséget a trónörökös elé, aki sohasem foglalkozott politikával s ezért kényszerült Magyarországtól távol élni s küldöttségig memorandumot nyújtani át Ferencz Ferdinándnak. Nagyon jó, hogy minden megczáfolódik s a dologból nem lesz krizis, de azért, köztünk mondva, a czáfolatoknak hinni okos dolog, de arra megesküdni, amit mondanak, óriási könnyelműség volna. S nagyon helyes, ha a czáfolatok alapján megnyugszik az aggodalom trónörökösünk dolgában, de azért, ha nem volna czélszerű megnyugodni, mégis csak fönmaradna a kérdés : helyes-e, hogy a trónörökös, akinek alkotmányos fedezete nincs, kiáll küldöttségek elé, akik politikát csinálnak, középpontul szolgál henczegő hazugságoknak, melyeket megcáfolni lehet, de hatásukat semlegesíteni sohasem képesek ?* Hát helyes dolog, hogy magyar a magyar ellen támad ? — kérdi a bankos főlap Andrássy lapjától. — Minek disznókodtok, minek görcsösködtök a hatalomhoz, mért nem mentek a poklok fenekébe ? — Össze kellene tartani, nem pedig veszekedni — véli Andrássy lapja. — Ezek a bankosok pedig mindig szemtelenkednek, gáncsot vetnek Kossuthnak, bolondítják a népet, megmérgezik a kutakat, leütnek minden embert, aki nem közéjök tartozik. Addig nem lesz nálunk rend, mig ezeket a Justh-lovagokat föl nem kötik. — Egyesülni, összetartani, magyar a magyart ne bántsa ! Ha ez a békeagitáczió egész nyáron át tart, a két oroszlán annyira fölfalja egymást, hogy a színhelyen csak két oroszlánfark marad meg. * Kossuth Ferencz Wiesbadenbe utazott. Akárhány közönséges ember utazik Wiesbadenbe. Sőt miniszter is utazott már. De Kossuth Ferencz nem közönséges ember s nem is közönséges miniszter. Ő Kossuth Ferencz, e néven az első. Ezért kell őt egész suitenek kikisérni a vasúthoz, ahol kegyesen búcsúzik s ruganyos léptekkel száll szalonkocsijába. Igazán nem volna más dolga Szterényinek, mint perronkodni ? Ha a király utazik, akkor sem várja őt az államtitkár, az elnökigazgató, a hajózási főfelügyelő, a vasúti főfelügyelő, a titkár, a titkárok és még számosan. Más miniszterhez is ragaszkodnak emberei, mégsem teszik nevetségessé az ilyen bucsúzkodással. De nem is az ő lelkük kívánja ezt, mert nem boszúból tették, hanem a Kossuthé. Aki tudvalevőleg nem hiú, de jaj annak a muftinak, a ki valahogyan otthon felejti a legyezőjét, mikor Kossuth Ferencz előtt mutatkozik. Szerencsés utat !" Királyok és színészek. Irta Ivánfi Jenő. XVI. Lajos lefejezésétől az első császárság bukásáig, vagyis alig huszonegy esztendő alatt, ijesztő következetlenséggel követik egymást az események. Habozva, kételkedve olvassuk a történetet. Lehetséges-e, hogy ugyanazok az emberek ilyen rövid idő alatt így és ennyit változzanak ! A franczia nép alig hogy magához tért a rémuralom borzalmaiból, alig hogy vérpadra kísérte a szerencsétlen Lajos királyt, a Notre-Dame templomban VII. Pius pápa már franczia császárt koronáz. Néhány esztendővel e koronázás után a császári hadvezér végig arat egész Európán. Rettenetes kaszája alatt hullanak az élő kalászok , népek és királyok. Sok évszázados hagyományok, babonák, előitéletek, meggyőződések szertefoszlanak és uj meggyőződések, uj előitéletek születnek e csudálatos ember közelségében. A történeti idők végtelenségében egy szempillantás alatt, újra alig néhány esztendő múltán, a helyéből kiesett világ megint visszazökken régi rozsdás tengelyeibe és megy tovább a végzet poros nagy országútján. A győzedelmes színész pedig, aki a világnak ezt a nagyszerű mesét eljátszotta, egyszerre eltűnik. A francziák nem öltöznek gyászba. Az igazi, a hivatásos színészek, akiket Napóleon annyira szeretett, nem zokognak utána a száműzetésbe. Talma verset szaval a Théatre Francais színpadán, amelyben XVIII. Lajost dicsőíti. A császár kedvencze, bizalmasa, barátja ott hajlong a Napóleon ellen szövetkezett királyok páholya előtt. A közönség riadó tapsába, amely egyszerre ünnepli a színészt az idegen királyokkal, belehangzik az utczáról az orosz és porosz katona csizmasarkának kopogása. Az ember álmélkodva kérdezi : miért csinálta ez a nép a forradalmat tegnap ? Miért kellett százezreknek elvérezniök a guillotin kése alatt ! Miért kellett meghalniok a Dantonoknak, ha ugyanaz a nép most idegen királyokat ünnepel; ha a szabadság nevében legyilkolt Bourbon után most egy másik, éppen annyit érő Bourbontól várja üdvösségét ; ha Talma éppen úgy kiséri fáklyával kocsijához XVIII., mint Lekain XVI. Lajost ! De tartsunk sorrendet. Az oroszországi hadjárat előestéjén Napóleon Mária Lujza kíséretében győzedelmesen vonul Drezdába. A szász király nagyszerűen fogadja szövetségesét. A császári pár Friedrichstadtba költözik a Marcelini-palotába. Azt hihetnék, hogy a szász főváros egy időre Francziaország fővárosa lett. Ott van egész Paris, a napóleoni teljes vezérkar, az egész udvar, a császár egész főnemessége. A leghíresebb párisi szabók, divatárusok fiókokat nyitnak Drezda legelőkelőbb utczáiban. Az idegenek százezrei öntik el a várost, fény, gazdagság ragyog mindenfelé. A Marcolini-palotában az élet ugyanaz, mint a Tuilériákban. Udvari ünnepségek, ebédek, fogadások, katonai parádék az Osterwiesén. És hogy semmi se hiányozzék, gyorsfutár megy Parisba azzal a parancscsal, hogy a Théatre Francais siessen Drezdába. A színészeknek alig van annyi idejük, hogy az útra elkészüljenek. A császári szállítók pompás kocsikat bocsátanak rendelkezésükre. Nyolcavan külön postakocsi szállítja a szolgaszemélyzetet és a podgyászt. Valóságos diadalútjuk ez a franczia színészeknek. Az indulás perezében az egész otthon maradt Paris az utczákon tolong. Zene szól, zászlók és kendők lobognak, millió szív küldi üdvözletét a hódító császárnak. A lármás, lelkes ünneplés az egész után megújul mindenfelé. Drezdába érkezve, a város úgy fogadja a színészeket, mint a császár vendégeit. Nagyszerűen berendezett lakás vár mindenkire. Udvari lakások, udvari fogatok állanak rendelkezésükre. Vicence herczegnek a császár parancsot ad, hogy építtessen színpadot és Turenne grófot kinevezi színházi intendánsnak. A Marcolini-palota színháza csakhamar elkészül kétszáz nézőre. De alig hogy a Théatre Francais elhelyezkedik a szász fővárosban, lázas izgalom támad aművészkörökében, az egész palotában, a császár közvetlen környezetében. Mi történt ? Mile Georges, a szökevény, a nagy, az ünnepelt franczia tragika visszajött Oroszországból. Néhány éve sértett büszkeségből hagyta el a Théatre Francais-t és Szentpétervárra ment. Hallva, hogy Napóleon Oroszország ellen indul, fölébred benne a franczia asszony és sietett vissza hazájába. Hiába kínált neki kincseket az orosz czár, hogy maradjon, nem maradt. Stokholmban találkozik Bernadotte-tal és Stael asszonynyal, akiktől megtudja, hogy a császár és a Théatre Francais Drezdában van. Egyetlen vágya, hogy minél hamarább Drezdába jusson és kiengesztelje a haragos császárt. Bernadotte vezetőt, kíséretet ad mellé és Mile Georges néhány nap alatt társai közé érkezik. Jérome király vezeti a császár elé a tragika-királynőt. Mile Georges letérdel. A császár fölemeli és megcsókolja. Nem először és nem utoljára. Masziics elbeszélései. Több mint három ..hónap óta vagy ötven szerb vádlottat nyaggatnak a zágrábi törvényszék termében. Valamennyit felségsértés, helyesebben hazaárulás vádja miatt. Nagyobb része kisbirtokos, paraszt, apró kereskedő, községi tanító, jegyző. Átalában kis emberek. Csak néhány művelt állásbeli ember van köztük. Jobbára a Száva mellékéről valók és valamennyi annak az aknamunkának az áldozata, amelyet Belgrádból intéztek elsősorban a magyar állam területe alá, de amint később kitetszett, az egész délszláv kérdést színpadra akarták hozni vele, tűz, láng, fölkelés, bombaropogás és ágyudörgés között. Ez a zágrábi per azonban nem mutatkozott sem érdekesnek, sem rokonszenvesnek. A jobbára együgyü, olykor bamba vádlottak nagyon gyáván, nemzeti hősökhöz éppen nem illő hitványsággal tagadtak és hazudoztak összevissza. Szerb védőügyvédeik pedig olyan pökhendi módon teljesítették feladatukat, hogy még az is megutálta ezt a ringy-rongy hazaárulási port, aki figyelemmel kísérte. Az általános vélemény az volt, hogy az ilyen hősöktől ugyan nincs mit tartani senkinek. Azok az első sortűzre úgy szétszaladnak, hogy még automobilon sem lehet őket utolérni. Közben szerb részről kísérletek történtek a por eltussolására. Értjük azokat a szerb urakat, — a mi szerbjeinket is közibük számítjuk — a kik szégyelték ezt a port, mely a szerbség tekintélyét egyáltalán nem gyarapította, még elvben sem. Közben Szerbia és Györgye herczeg eljátszotta a nagy háborúsdi színjátékot, amihez mink ugyan nagy beléptidíjakat fizettünk a mozgósítási költségekben, de mivel a vége jó volt, hát minden jó volt. A színdarab, leszámítva a Drina mellett lelőtt szegény Lapunk mai száma 24 oldal.