Az Ujság, 1909. november/1 (7. évfolyam, 259-270. szám)
1909-11-09 / 265. szám
u * A kolozsvári jótékony nőegylet hangversenye. Kolozsvárról sürgönyzik lapunknak, hogy az ottani nőegylet, melynek elnöknője gróf Esterházy Jánosáé, ma fényes hangversenyt rendezett a megyeház dísztermében, igazán impozáns közönség jelenlétében. Erdély arisztokrácziája, a kolozsvári szellemi élet előkelőségei töltötték meg zsúfolásig a termet. A hangversenyen közreműködtek : báró Vay Arnoldné, Mikes grófnő, Hikisch Richard hárfaművész, dr. Perl Ottóné, gróf Kinskyné- Páknay Ilka, Ivánfi Jenő, a Nemzeti Színház tagja. Ivánfi szabad előadást tartott a színészetről és Shakespeare III. Richárd-jából egy részletet recitált Radó Antal dr. új fordításában. A hallgatóságot mélyen meghatotta a művész beszédében az E. Kovács Gyulára való visszaemlékezés. — Látják kérem, — mondotta Ivánfi — igen különös mesterség ez a színészet. Mire beleérik az ember, már szinte ki is vonül belőle. Ha önök tudnák, mennyi küzdésen, mennyi keserű csalódáson keresztül jut el a színész a legegyszerűbb igazságok megismeréséhez, akkor könnyebben megbocsátanák az ifjúkori tévedéseinket. Hiszen egy fél élet vergődése kell hozzá, amíg megtanuljuk a legprimitívebb művészeti törvényt, az egyszerűséget. Hol van még ettől biztos meglátása a nagy horizontoknak, fölismerése a saját művészi lényünk határozottságának. Mert mielőtt a színész a saját hangszerén tudna biztosan játszani, idegen hangszereken sípol — és önök tudják, hogy milyen hamisan. Kétségbeejtő még gondolatnak is, hogy a legnemesebb feladatokhoz csak akkor nyúlhat biztos kézzel a színész, mikor czéltalan kutatásban már elfecsérelte ifjúságának üdeségét, fizikumának kifejező erejét. Bizonyos szégyenkezéssel vallom be önöknek, hogy mikor évekkel ezelőtt itt Kolozsvárott először nyitottam fel azokat a félelmes írásokat, miket úgy hívnak, hogy Sophokles, Shakespeare és Moliére, nemcsak hogy nem értettem, de valósággal untam. Könyvtárakat kutattam fel, világhírű esztétikusokhoz mentem iskolába, hogy megtudjan, mit bámul rajtuk a világ. Szegény ember én, aki a nyomtatott betűn keresztül akarta megérezni az élet szilaj forróságát, a nagy emberi bukások mély tragikumát. És ebben a pillanatban, mikor önöknek mindezt így őszintén bevallom, lehetetlen vissza nem emlékeznem arra az emberre, akinek a közelében először melegített át a művészi megsejtés, a művészi igazság gondolata, akinek a szíve olyan gazdag volt, hogy nekünk, akik a közelében élhettünk, annyi jutott ebből a gazdagságból, hogy még másoknak is adhattunk belőle. Szükséges-e mondanom, hogy ez az ember E. Kovács Gyula volt. Ott született, ahol a nagy emberi hivatások evangéliumát írják a szívekbe és ott halt meg, ahol a vértanuk szoktak elhullani. Energiájával, tudásával, zsenialitásával lehetett volna akármi ebben az országban, de ő színész lett. Csak színész. A lelke forróságát, a szíve vérét odacsókolta arra az oltárra, amelynek festett szentjei életre keltek az ő érintésétől. Neki a színház iskola volt, ahol hazájának jó polgárokat, jellemes embereket és hősöket nevelt. Neki a színház a nemzeti erők összességének nagy tényezője volt: a nemzeti költészet lángoló gondolata. A fajszeretet lobogó fanatizmusával akarta megtölteni a színházat, hogy mindenki azt mondhassa róla: ahol te vagy, ott van Magyarország. * Műsorváltozás az Operában. Az Operaházban a holnapra hirdetett Hunyady László helyett több szereplőnek közbejött betegsége miatt A zsidó nő kerül színre, a főbb szerepekben Berts, Sebeők, Lunardi, Erdős közreműködésével. * Ifjúsági hangverseny. Az ifjúsági szimfóniás matinék sorát az idén Kun László zenekara kezdte meg vasárnap délelőtt. A Zeneakadémia nagyterme ismét színültig megtelt ifjúsággal, amely lelkesen meg-megtapsolta a jeles zenekart és kitűnő vezetőjét. Az ifjúsági hangverseny műsora egy szám kivételével ugyanaz volt, mint a szimfonikusok első hangversenyéé. Legjobban Debussy »Petite Suite«-je tetszett az ifjaknak ; ennek utolsó tételét meg is kellett ismételniük a szimfonikusoknak. * Hangverseny: Vecsey Ferencz hegedűművész szerdai, november 10-iki hangversenyén, melyre jegyek már csak korlátolt számban kaphatók a Harmóniában, a következő műveket fogja játszani: 1. Bruch: Hegedűverseny (G-moll). 2. Bach: Chaconne.3. Chopin—Wilhelmi: Notturno, Vieuxtemps: Rondino, Voix du Coeur, Hubay: Zephir. 1. Corelli: La Folia, Paganini: Palpiti. * A Városligeti Színház igazgatójához, Feld Zsigmondihoz, Berczik Árpád, a »Betyárkirálynő« illusztris szerzője a következő levelet intézte : Nagyságos igazgató úr ! Mióta a Nemzeti Színház a régi Népszínházba átköltözött és a magyar színészet Budapesten egy hajlékkal szegényebb lett, éreztük, hogy ezt a hiányt pótolni kell, főleg a magyar operett érdekében, melynek a fővárosban okvetlen szüksége van legalább két hajlékra. Ön, t. igazgató úr, szintén ebből a nézetből indult ki, midőn nyári színházát télivé átalakította. Mi ketten, ifjabb Toldy László barátommal igen örültünk, hogy az intézet ezen átalakításánál önt egy újdonsággal támogathattuk, a Betyárkirálynővel, melyet közönség és sajtó kedvezőn fogadott. Hogy darabunk ilyen fogadásban részesült, abból egy igen nagy részt önt illeti meg, a színház áldozatkész, lelkes, kitartó vezetőjét, aki szívósan tartja fenn éveken át a színházat. Megilleti továbbá fáradhatatlan, ügybuzgó és szakavatott főrendezőjét, Mátyás fiát, derék karmesterét s a pompás személyzetet, mely művünket olyan kitünően tolmácsolta, s melyből mi (pars pro toto) csak Küry Klára és Ferenczy Károly nevét említjük meg. Hálásak vagyunk mindnyájuknak, a sikerből tetemes részt írhatnak a maguk javára. Minden intézetnek küzdeni kell kezdetben, de meg vagyunk győződve, hogy az ön vezetésével a győzelem nem fog elmaradni. Kiváló tisztelettel Bérezik Árpád. * D’aprés nature. Hogy mit ki nem találnak az emberek! Egy párisi színházi újság arról ad hírt, hogy most egész ötletszerűleg egy egyfelvonásos drámára akadtak, melynek — mint közelebbi vizsgálatnál kiderült — Victor Hugo a szerzője. A darab czíme D’aprés nature és hír szerint már legközelebb szinre kerül egy kisebb párisi színházban. * Beethoven-estély Szabadkán. A szabadkai filharmóniai társaság e hó 24-én nagyszabású Beethoven-estélyt rendez. Az estély műsorára Beethovennek 6-ik szimfóniája és egyik zongoraversenye van kitűzve. A zongoraversenyt Szendy Árpád zongoraművész, a m. kir. zeneakadémia tanára fogja előadni zenekari kísérettel. Az estély másik közreműködője Klein Mátyásné, aki dalokat fog énekelni. Előadásra kerül ezenkívül a Prometheus-nyitány, amelyet a szabdakai filharmóniai zenekar ad elő Lányi Ernő karnagy vezényletével. A társaságnak 21 évi fennállása óta ez a hatodik nagyobbszabásu hangversenye, amely iránt Szabadkán nagy érdeklődés nyilvánul. AZ ÚJSÁG Kedd, 1909. november 9. Az operaházi mozgalom lecsöndesült. — Saját tudósítónktól. —■ A késhegyig kiélesedett harcz vasárnap békés elintézést nyert. Mészáros Imre, az Operaház igazgatója, megtette a magáét, fölkereste Apponyi Albert gróf vallás- és közoktatásügyi minisztert és sikerült őt meggyőznie arról, hogy a helyzet immár halaszthatatlan orvoslást követel. Ennek következtében Apponyi Albert gróf végső szorongattatásában — habár vasárnap volt — délután 125 órára magához kérette az operaházi karszemélyzet, valamint a zenekar megbízottait, akik ott pontosan meg is jelentek, mégpedig Gerendai Vilmos, Kotsis Gyula, Zolnay Lóránt és Vágó Jakab a férfikar ; Faludi Károly, Rauscher István, Wieschendorff Henrik, Mayer Adolf és Deutsch Sándor a zenekar képviseletében. Az égésminisztériumban Apponyi Albert gróf vallás- és közoktatásügyi miniszteren kívül mindössze Molnár Viktor és Tóth János államtitkárok voltak jelen, mint a nevezetes békéltetési tárgyalás főszereplői. Apponyi Albert gróf kijelentette a megjelent tagok előtt, hogy ezúttal nem kíván részletes tárgyalásokba bocsátkozni, hanem mint olyan ember, ki évtizedek óta szoros nexusban áll a művészetekkel, meg akarja velük értetni, hogy kívánságukat, ha azt erőszakosan akarják megvalósítani, kedvezően el nem intézheti. Addig tehát, amíg ultimátumukat vissza nem vonják, semmit sem tehet. Ellenkező esetben pedig a legnagyobb jóakarattal veszi kezébe az ügyet és a személyzet kérését mindenek megelégedésére kedvezően fogja elintézni. A bizottságok nevében Zolnay Lóránt felelt a miniszter szavaira és egyrészt újból megkérte őt kérelmük kedvező elintézésére, másrészt hangsúlyozta, hogy habár volt már eset rá, hogy hasonló ígéretet kaptak, mégsem történt semmi. De most alapos a reményük, tehát visszavonják ultimátumukat. Ezután a megbízottak közölték ezt a személyzettel is, amely hozzájárult az ultimátum visszavonásához. Este azután vissza is vették beadványukat Mészáros igazgatótól és most már egyelőre biztosítva van újra az Operaházban a nyugalom és szent a béke. Annak helyreálltáról egyébként a következő hivatalos közlemény szól: A vallás- és közoktatásügyi miniszter vasárnap délután magához hivatta az operai ének- és zenekar képviselőit, hogy nekik kijelentse, miszerint mindaddig, míg a személyzet a fizetésrendezés ügyében akár e rendezés minőségére, akár bekövetkezésének idejére nézve a felettes hatóságokra pressziót gyakorolni akar, semmiféle nyilatkozatot nem tesz, semminemű tárgyalásba nem bocsátkozik, hanem inkább szembeszáll az összes következményekkel, semhogy ilyen pressziónak engedjen. E kijelentés után a miniszter komoly és szívélyes hangon figyelmeztette a kiküldötteket az eddigi eljárás folytatásának következményeire és felszólította őket ultimátumszerű kijelentésük visszavonására; ez annak előfeltétele, hogy ő az ügyet azzal a méltányossági érzettel és jóakarattal tárgyalhassa, melyet különben úgyis mint fölöttes hatóság, úgyis mint ember és mint a művészet barátja irányukban táplál. Lelkükre kötötte, hogy lelkiismeretük szerint válaszszanak ezen jóakarat érvényesülhetése és a kimaradhatatlan harcz között. Zolnay Lóránt karénekes erre előadta a miniszternek mindazokat a méltányossági okokat, amelyek a személyzetet a fizetésrendezés sürgetésére ösztönzik. A miniszter ezután ismételte, hogy mindezek az indokok elfogulatlan és jóakaratú méltánylás tárgyát képezhetik, de hogy ennek előfeltétele minden oly eljárás megszüntetése és mellőzése, mely a presszió látszatával bír. A találkozásnál jelen volt a vallás- és közoktatásügyi minisztériumnak mindkét államtitkára és Náray-Szabó Sándor miniszteri tanácsos, elnöki titkár. Hogy a béke helyreállt, visszaállították a kilátásban volt sztrájk miatt fölforgatott műsort is, amiről az Operaház igazgatósága a következő kommünikét adta ki: A magyar királyi Operaháznak szombaton este kiadott műsora a következőképpen változik meg: Hétfőn nincs előadás. Kedden Székelyhidy Ferencz dr. első színpadi fellépésével Erkel Ferencz Hunyady Lászlója kerül színre. A bemutatkozó új tag a czímszerepet adja. Erzsébet — Sebeők, Mária — Sándor Erzsi, Mátyás — Payer, — A király — Pichler, Czillei — Erdős, Gara — Szemere, Egy hölgy — Palócziné, Rozgonyi — Kárpát. Vezényel Márkus Dezső karmester, rendező Alszeghy Kálmán főrendező. (Évi bérlet 126.) Szerdán Yvonne de Treville franczia énekművésznő kezdi meg néhány estére tervbe vett vendégjátékát. Elsőnek a Szevillai borbély Rosinájában lép fel. Figarót Takács, Almavivát Arányi énekli. A dalmű után a Csodaváza czimű ballet kerül szinre. (Évi bérlet 127.) Rendes helyárak. Csütörtökön Walkürt adják a főbb szerepekben Krammer, Flattné, Fodorné, Anthes, Szemere és Venczell közreműködésével. (Évi bérlet 128.) Pénteken nincs előadás. Szombaton Yvonne de Tréville második fellépéséül Lakmét énekli. Szereplőtársai Payer, Ambrusné, Boros, Válent, Arányi, Szemere. (Évi bérlet 130.) Vasárnap az Operaház 5000-ik előadásául új betanulással Toldi szerelme, Mihalovich Ödön zenedrámája van műsoron, Környei, Vasquezné, Sándor Erzsi, Takács, Szemere, Venczell, Pichler, Ney B. fellépésével. (Évi bérlet 129.) Hétfőn délután négy és fél órára gyermekelőadásul a Mesevilág czimű balletet tűzték ki. (Bérleten kívül XXXVII. Olcsó helyárak.) Rendben van hát minden az Operában, megvan a béke is, csak azt nem tudjuk, meddig fog tartani ?* A karszemélyzet sztrájkmozgalma következtében nem merte tegnap megünnepelni az Operaház igazgatósága Erkel Ferencz emlékezetét, mert attól tartott, hogy a kórus nem fog énekelni. A kegyeletes előadásul előre hirdetett Hunyadi László helyett tehát Humperdinck bájos meseoperáját, a Jancsi és Juliskát adták elő meglehetősen jól, Benkő Henrik vezénylete alatt. A dalmű után Guerra és Szikla kedves zenéjű hallétje, A törpe gránátos került szinre Szikla Adolf karmester vezényletével. Lénárd szerepében Wind Margit helyett Jászai Gizi lépett a közönség elé s szép tánczával, harmonikus mozdulataival és kifejező mimikájával méltán megérdemelte a kapott tapsokat. Mellette különösen Pallay Rózsit ünnepelték virtuóz tánczáért. A nézőtér nagyon is kis számú közönsége sokat tapsolt a szereplőknek. BUDAPEST IV.VÁCI UTCAI COSTUMOK BLOUSE ÉS ILA KÜLÖNLEGESSÉGEK