Az Ujság, 1909. november/1 (7. évfolyam, 259-270. szám)
1909-11-05 / 262. szám
Péntek, 1909. november 8. AZ ÚJSÁC, mint hogy ezt megállapította és holnapra halasztotta azt , amit ma elfelejtett, vagy elhatározni, a függetlenségi pártban úgyszólván óráról órára más erőviszonyokat mutató változások miatt nem akart. A kabinet mai konferencziáját szokatlan nagy jelentőséggel ruházták fel — a kormány köreiben. Újságírók, függetlenségi képviselők izgatottan lesték a tanácskozásra vonatkozó külsőségek minden mozzanatát. Ezeknek körében már az is feltűnt, hogy a negyvennyolcas Kossuth a hatvanhetes Darányival együtt érkezett a kereskedelemügyi minisztériumba, ahol a konferencziát tartották. A tanácskozás a kereskedelemügyi miniszter társalgó szobájában volt zöld asztal körül s mindvégig komoly konferenczia jellegével folyt. Az első félórában jegyzőkönyvet is vezettek, ekkor rendes minisztertanácsi ügyeket tárgyaltak: nyugdíjazásokat, kitüntetéseket, hatásköri kérdéseket. Azután következett a kibontakozás dolga, amire nézve átadjuk a szót olyasvalakinek, aki a részleteket egészen jól ismerheti: — Kossuth gazdasági, Andrássy katonai koncessziót kér a helyzet szanálásához, valami kooperációs, fúziós, de emberi számítás szerint hosszabb időre való többségalakításhoz. Wekerle katonai és gazdasági vívmányokat akar egyszerre, az előbbiektől azzal a különbséggel, hogy mindkét irányban kevesebbet és talán megvalósíthatóbbat. A mai minisztertanács ismételten foglalkozott e tervekkel, s annyiban jelent változást az eddigiekhez képest, hogy egész részletességgel belebocsátkozott a három terv egységessé tételébe. Hogy ennek során főleg Kossuth és Andrássy több ízben felszólaltak, az magától értetődik, hiszen leginkább közöttük volt kiegyenlíteni való. Nem is nyerhetett a konferenczia befejezést, egyrészt a helyzetnek a függetlenségi pártban való relácziója miatt, másrészt és főleg, mert hiába van meg a kooperációs hajlandóság a kabinet minden tagjában, a lehetőség legszámottevőbb feltételét mégis a korona adhatja meg. Hiszen például Wekerlének a készfizetések fölvételére koncentrált gazdasági programmja se nélkülözheti ezt. A korona szándéka pedig még ma a kabinet tagjai között, mondhatni, ismeretlen. Ennélfogva aligha lesz meglepetés, ha a holnapi bizalmas megbeszélés — a mai tanácskozás nagy része is ilyen bizalmas megbeszélés volt — arra a konklúzióra jut, ami talán a kormány körében fölvetett negyedik kibontakozási terv volna s aligha nem Apponyitól származik, hogy a minisztérium mindenekelőtt a királyt kérdezze meg : lehet-e szó koncessziókról; ha igen, gazdasági vagy katonai téren lehet-e szó és milyen mértékben. Andrássy, Darányi, Josipovich, Jekelfalussy, Zichy együttesen távoztak. Andrássyt körülfogták az újságírók és képviselők, de csak ennyit hallottak tőle : — Majd megtudják az urak Wekerlétől, hogy mi történt. Apponyi Albert jött ezután vagy félórai késedelemmel. — Egész népgyülés fogad bennünket, — fordult Wekerléhez, azután pedig a rájuk várakozókhoz — nem gondolják, hogy mint népgyülésen szokás, beszédet is mondjak ? — Ma nem végeztük el, — szólt Wekerle — holnap folytatjuk. — Igaz, hogy találtak valami új kibontakozási alapot ? — Kérem, már mondottam, hogy holnap folytatjuk a tanácskozást — mondotta a miniszterelnök. A minisztertanácsról Kossuth félhivatalosan a Magyar Tudósító ezeket közli: A kereskedelmi minisztériumban ma délután négy órakor Wekerle Sándor miniszterelnök elnöklésével minisztertanács volt, melyen a kabinet valamennyi tagja részt vett. A minisztertanács háromnegyed nyolckor végződött, amikor a miniszterek elhagyták a kereskedelemügyi minisztériumot Wekerle Sándor miniszterelnök, Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter és Apponyi Albert gróf kultuszminiszter kivételével, akik még mintegy fél óra hosszat tanácskoztak Kossuth Ferencz dolgozószobájában. A mai minisztertanács elején folyó ügyeket intéztek el — a tanácskozások ebben a részében Márffy Albin államtitkár vezette a jegyzőkönyvet — majd áttértek a politikai helyzet megbeszélésére, amelynek során behatóan tárgyalták a válság alkotmányos megoldásának lehetőségeit. Elhatározás semmiféle irányban nem történt. A minisztertanácsot holnap délután négy órakor folytatni fogják. A kooperáczió tehát nincs eltemetve, sőt most kezdi pályafutását. Szögyény-Marich László berlini nagykövet ma kihallgatáson volt a királynál és a trónörökösnél. Ezt sokan a magyar válsággal hozzák összefüggésbe, noha ennek ma alig lehetne alapja, mert ha Kossuth talán holnapig mást gondolna, mint amiket ma minisztertársaival közölt, valószínű, hogy a kooperációs tervet Andrássy kisebbségi megbízatása váltaná fel. Wekerle miniszterelnök a mai konstellácziók szerint hétfőn kihallgatásra megy, meghozza az uralkodó válaszát, a jövő hét közepén lesz azután az a minisztertanács, amely a király álláspontjához képest döntést, intéző bizottsági, pártértekezleti határozatokat provokál. (Batthyány Kossuthnál.) . Kossuth Ferencz ma délelőtt a kereskedelmi minisztériumban dolgozott. Déltájban Batthyány Tivadar gróf képviselőházi alelnök látogatását fogadta, akit az eshetőségekről informált. Batthyány gróf a minisztertanács előtt ismételten figyelmeztetni akarta Kossuthot arra, hogy a párt derékhada, a bankcsoport ellen ne tegyen semmit, ne menjen kötelező ígéretekbe, mert a bankosok el vannak szánva, hogy a hatvanhetetekkel való minden olyan kooperációt, amely az ő szempontjaikat sérti, a legerélyesebben megakadályoznak. Kossuth állítólag azt felelte, hogy közte és a párt között elvi különbség nincs. (Értekezlet Justh Gyulánál.) Justh Gyula képviselőházi elnököt ma délelőtt is számos képviselő kereste föl a Házban s bejelentették a makói beszámolón való megjelenésüket. Justhék vasárnap reggel 9 óra 40 perckor a nyugati pályaudvarról utaznak le Makóra. Az államvasutak igazgatósága, illetőleg Kossuth miniszter négy külön vasúti kocsit íina von Amimnak szinte lázban remegő rapszódiája, mely napistenként dicsőíti Petőfit. Egymás mellé sorakoznak, mint Petőfi hírének külföldi katonái, az idegen nyelvre fordított Petőfi-költemények, míg Petőfi munkáinak a nép között soha el nem akadó forgását tanúsítják a költőnek a ponyvára került kiadásai. Petőfi egész sereg nagy kortársának a költő élete egyes mozzanataira rávillantó levelei mellett ott szomorkodik Petőfi atyjának gyászjelentése, míg ellenben jóízűen megmosolyogtat a Pusztai találkozásnak czukorból megmintázott jelenete, amelylyel egy ambicziózus czukrász a maga módján hódolt Petőfi nagyságának. Egy pillantásunk még kíváncsian, majd tisztelettel értékelve végigsimítja a könyvtárszobát, amelynek polczain megdöbbentő gazdagságban szoronganak egymás mellett a minden kutató gyönyörűségét zajostul fölvevő eredeti Petőfi-kiadások, a lapokban elszórt, önálló munkákban megtestesült hazai és külföldi Petőfi-irodalom. Aki Petőfiről írni készül, annak ez a kis terem értékes tudás zsákmányt kínáló kincsesháza lesz. Visszafordulunk a nagyterem felé. Ahogy végigmegyünk a szobákon, látjuk, mennyire gőgös elbizakodottság az, hogy a beszélőképességet az ember a maga kiváltságának szeretné lefoglalni. Az élettelennek lekicsinylett tárgyaknak is van szavuk és küj könyük. A falakról leszólanak hozzánk a képek, a szekrényekben tánczolni kezdenek a régi kéziratok betűi, beszédessé válik a sok apró, szerető szemnek mégis nagy ereklye és hol ijesztően hangosan tagolják, hol félős gyöngédséggel súgják, nem is a fülünkbe, csak a szívünkbe Petőfi Sándor nevét. Még vele eltelten, szinte legörnyedve a lelkünkre gubbaszkodó emlékek terhétől, lassan kapaszkodunk föl a nagyterem feljáróján az első emeletre. Ezeknek a termeknek egykori gazdája, Jókai Mór, kelletlenül — hiszen szerette ezt a mulatságosan siralmas életet — indult a temetőbe. A teste azzá lett, amivé mindegyikünké széjjelmállik. De a lelke visszasétált olykor ezekbe a termekbe, ahol sok van együtt abból, amiben az élőnek valamikor pompásan tellett a kedve. Itt megtalálhatja gyermekkorának legszebb emléktábláit : édesanyjának virággal mintázott varróasztalkáját, szüleinek evőkészletét, a kisfiú ezüstkanalát, diákköri könyvét, amelyből a magyar történelmet tanulta, a családi zsoltárkönyvet, amelynek első lapján végigtámolygott a gyermek ügyetlen tolla. Jókai szelleme itt jól érezheti magát. Elmúlt gyönyörűségek emlékei suttognak errefelé. A költő első ideáljának, Asztalos Etelkának gyöngéd leánysága bágyad felénk. Maga Jókai irta ecsettel vászonra. A fiatal ambíczió első nekilendüléséről szaval Jókai első színdarabjának, a Két gyámnak immár hatvanháromesztendős színlapja. Tragikus pátoszszal jár körül a nagyasszony : Jókainé Laborfalvy Róza. Képei méltóságoskodnak a falakon, színpadi dicsőségének heroldjai, koszorúk aranybetűs szalagjai, jubileumi serlegek büszkélkednek, fejdiszei, pártái, főkötői színeskednek, színpadi mentése csillog, teáskannája üresen szomorkodik. Nyájas otthon ez Jókai szellemének. Körül - czirógathatja a földi élet némely prózai, mégis hasznos és megszokottságában kedvessé vált rekvizitumát: a kötött ágyterítővel kaczéran letakart, nászpárnak is kényelmes ágyat, a hívogató karosszéket, a derűs kártyaasztalt, a barátságos könyvállványt, a berekedt zenélőórát, a komolyabb kedvteléseket szolgáló légsúlymérőt és mikroszkópot, a gondűző szivartárczát, a szelíd babonaságot istápoló patiencekártyát. És szelleme, bizonyára kissé elborongva, betűzheti a sok szép kéziratot — közülük büszkén mered az Egy magyar nábob súlyos paksamétája is — és végül elégtétellel állapodhatik meg a magyar és külföldi lapok nekrológjaiból egybehordott piramidnál, a melynél különb királyok sírja fölé se kerül és a melynél szebb nem lehet majd az a még el nem készült érerszobor sem, a mely eddig még csak Magyarország egyik legszégyenletesebb adóssága. A nemzet még nem adott szobrot Jókainak, de Petőfi, ime, a maga házában már hajlékot juttat Jókai emlékének. Együvé került az a két magyar költő, aki írásával nemcsak itthon dobbantotta meg talán mindenkinél erősebben és gyorsabban a legtöbb szívet, hanem aki külföldön is, a leghangosabban és a legmeggyőzőbben hirdette a világot hóditóan megjáró műveivel, hogy van magyar irodalom. Együvé kellett kerülniük. * " Shakespearenek Stratfordban van a háza, Goethének Frankfurtban. Amaz az angol nemzeti kegyeletnek, ez a német nemzeti érzésnek legszebb temploma. És az az erő, a melylyel a lángelme minden nemzetet térdre borultat olykor, évenkint ezer meg ezer idegent is zarándokoktat Stratfordba és Frankfurtba. A Bajza-utczai kert övezte kis ház nem oly gazdag, gyűjtése még nem oly teljes, mint az angol és német zsenik ereklyéinek hajléka. Messziről idesereglő bámész idegenek tolongása is aligha veri föl egyhamar termeinek csöndjét. De nekünk a maga zajtalan szerénységében is százszor értékesebb, a maga csonkaságában is sokkalta kedvesebb lesz minden idegen múzeumnál. Mert a magyar lélek buzgósága hódolt vele magyar lángelméknek, mert maiden izében a mienk. / 3