Az Ujság, 1916. április (14. évfolyam, 92-120. szám)
1916-04-06 / 97. szám
8 fryötött honfitársaink előtt megnyitja az orosz járomból kvezető utat. (Barc !) Uraim, az az Európa, amely e minden válságok legrettenetesebbjéből újjá fog születni, sok tekintetben nem lesz hasonló a régihez. A kiömlött vérecka, az éli c dalt jószág csak lassan kerül vissza. Hogy milyen lesz ? Minden nép számára, amely látja, a békés munka Európájának kell lennie. Annak a békének, amely e háborút hivatva lesz befejezni, tartósnak kell lennie. Nem szabad új háború csíráját magában hordania, hanem az európai dolgok végleges békés rendjét kell magában foglalnia. (B avo !) Szövetségeseinkkel a hosszas küzdelemközösség folyamán egyre szorosabb lesz a barátságunk. (B avö !) A hű háborús bajtársiasságra a béke munkaközösségének kell következnie és az be is fog következni. Gazdasági és kulturális jóléte érdekében az egyre szorosabban szövetkezett népeknek. (Élénk helyeslés.) Itt is más utakon járunk, mint ellenfeleink. Már előbb érintettem, hogy Anglia a békekötés után sem akarja abbahagyni a háborút, hanem azután kettőzött erővel akarja folytatni ellenünk a kereskedelmi hadjáratot. Először katonailag, majd gazdaságilag akarnának minket megsemmisíteni. Mindenütt brutális megsemmisítési és rombolási düh és amaz elszánt akarat féktelen uralmát látjuk, hogy egy 70 milliós népet nyomorékká tegyenek. Ezek a fenyegetések is szét fognak pattanni. De jusson eszükbe azoknak az ellenséges államfórfiaknak, akik ily szavakat használnak, hogy minél hevesebbek szavaik, annál erősebbek lesznek a mi ütéseink. (Bavó!) (A gyarmatok sorsa a kontinensen dől el.) És ha Európán túl tekintünk, uraim, elvágva a hazával való minden összeköttetésüktől védő csapataink és honfitársaink kinn szívósan védelmezték meg gyarmatainkat és Kelet-Afrikában még most is minden talpalatnyi földet hősiesen oltalmaznak meg az ellenségtől. De gyarmataink végleges sorsát nem ott, hanem, mint Bismarck mondotta, itt a kontinensen fogják eldönteni és a kontinensen való győzelmeink biztosítják majd nekünk gyarmati birodalmunkat és az elpusztíthatatlan német vállalkozói szellemnek új, termékeny működést fognak nyitni a nagyvilágban. (Élénk tetszés.) Éiképpen, uraim, bátran és növekvő bizakodással tekintünk a jövőbe, nem fenhéjázással, nem önámitással, hanem hálával harczosaink iránt, magunkban és jövőnkben való szent hitünkkel. (Miért küzd Németország?) Ellenségeinknél pedig az önámitás, gyűlölködő harag és népbolonditás nagy és széleshátú hegyek módjára üli meg a lelkeket. Az államférfiak is összeülnek és új formulákon törik a fejüket, amelyeket a régiekhez akarnak sorakoztatni csak azért, csakhogy ez az igézet meg ne töressék. Nincs érkezésünk e retorika számára. Erősebb a tények hatalma, amelyet magunk helyett beszéltetünk, és ama tényekhez, amelyekkel számot vetünk, hozzátartozik az is, amely háborús czéljainkat elválasztja ellenfeleink czéljaitól. Az őszszel küzdő hatalmak között Németország az egyetlen, amelyet ellenségeink államkormányzóik szájából azzal fenyegetnek meg, hogy megcsonkítják a birodalmat és szétzúzzák katonai és gazdasági hatalmának lényegét. Azok a hajtóerők, amelyek a háború előtt az ellenünk való koalíciót létrehozták: hódítási hajlam, revánsvágy és féltékenység a viágpiacon levő versenytárssal szemben a háború folyamán minden vereség ellenére a kormányoknál erősek maradtak. Ez általános hadiczélok tekintetében Pétervár, Páris és London még mindig egységesek. E ténynyel szemben szembeállítjuk azt a másikat, hogy amikor ez a katasztrófa Európára zúdult, mi nem úgy mint az 1870. évben, amikor minden német előtt a régi birodalmi tartományok és a császárság mint természetes győzelmi díj integetett, csak egy czél lebegett előttünk, hogy védekezzünk és fentarthassuk magunkat, ellenfeleinket távoltartsuk határainktól és őket onnan, ahol pusztítás, dühüket oly rettenetesen kipróbálták, oly gyorsan, amint csak lehetséges, elűzzük. Mi nem akartuk ezt a háborút. Nem éreztük azt a szükségességet, hogy határainkat megváltoztassuk, amikor a háború akaratunk ellenére megkezdődött. Mi nem fenyegettünk meg semmiféle népet exisztencziájénak megsemmisítésével, vagy nemzeti lénye elpusztításával és mi adja meg erőnket ahhoz, hogy otthon a tengerentúli kreskedelem elzárásával kapcsolatos nehézségeket, künn a harcz mezőn ellenségeink számának túlnyomóságát elviselhessük, tovább verekedhessünk és hogy győzzünk ? Ki hiheti komolyan, hogy hadiívszomjúság vezérli Verdunnél a rohamoszlopokat és folyton új hőstetteket vitet véghez ? Vagy talán az a nép, amely a világnak oly sok szellemi jót adott, amely 44 éven át a legbékeszeretőbb volt az összes nemzetek között, máról-holnapra barbárokká és hunnokké változott volna át ? Nem, uraim, ez a háború okozói és a saját országukban való hatalmukért aggódók rossz lelkiismeretének kitalálása. (Nagyon helyes!) Az ellenünk való izgatás vádjának legújabb kinövése amaz állítás, hogy mi a háború befejezése után az amerikai kontinensre vetjük majd magunkat és mint az első tartományt ott valószínűen Kanadát igyekszünk majd meghódítani. (Derültség.) Hidegvérrel helyezzük valamennyi kitalálásnak ezt a legbalgábbját is a többihez. Ez ugyanaz a képzelődés, mint az az állítás, hogy Brazíliára vagy egyéb délamerikai területre törekszünk. Létünkért, jövőnkért folyik ez a küzdelem. Németországért és nem idegen darab földért véreznek és halnak meg künn Németország fiai. Mert mindegyik közöttünk tudja ezt, azért oly erősek szíveink és idegeink. (Egy évvel ezelőtt és most.) Engedjék meg, hogy egy személyes visszaemlékezéssel végezzek. Amikor legutóbb a főhadiszálláson időztem, a császár mellett állottam, azon a helyen, amelyre ő felségét éppen egy évvel ezelőtt kísértem. A császár visszaemlékezett e körülményre és mélyen megindult szavakkal mutatott rá arra a hatalmas változásra, amelyet azóta megértünk. Az oroszok akkor a Kárpátok talján állottak. A gorliczei áttörés, Hindenburg hatalmas offenzívája még nem indult meg. Most már messzire beinn vagyunk Oroszországban. Akkor az angolok és francziák még Gallipolit rohanták meg és azt remélték, hogy a Balként ellenünk lángba boríthatják. Most Bulgária szilárdan oldalunkon van. (Bavó !) Akkor kemény védekező csatákat vívtunk a Champagneban. Most a császár szavainál ágyudörgés hallatszott át a verduni harczokból. A császár szíve tele volt az Istennel és a hadsereggel és a néppel szemben való háladatossággal. Elmondhatom, hogy abban az órában az az óriási munka, amelyet ez évben a hadsereg és a flotta véghezvitt, erősebben és megindítóbban, mint valaha, hatotta át lelkemet. E komoly órában az önök és a mi közös munkánk, uraim, kettőzötten felelősségteljes. Nincs más gondolatunk, mint az, miképpen segíthetjük, miképpen támogathatjuk legjobban harcrosainkat, akik künn az otthonért életüket vetik a serpenyőbe. Egy akarat, egy szellem, vezérli őket. Ez a valamennyiünket egyesítő szellem irányítson minket is. Ez az az a szellem, amely az apák küzdelmén át gyermekeinknek és unokáinknak erős, szabad jövendőt fog biztosítani. (Élénk bravó-kiáltások és taps.) A vita. A birodalmi kanczellár után Spahn czentrumpárti képviselő és pártvezér emeltetett szólásra. A háború után — így szólt — Európa világpolitikáját uraló kérdés az angol-német viszony marad. Ami a Keletet illeti, a kancellár ezeket a kézzelfogható eredményeket világosan megmutatta, ami a Nyugatot illeti, óvatosabban fejezte ki magát. Nem akarunk hódító háborút folytatni, de határaink kiigazítása elkerülhetetlenül szükséges. Ellenségeink politikai-katonai súlypontja nem maradhat érintetlen. Ausztria-Magyarországgal életre halálra össze vagyunk kötve. E tekintetben a háború után nem lehet kétség. Maradandó életközösségre kell berendezkednünk. (Helyeslés.) Gazdasági bázisunkat a külfölddel való versenyben a magunk fenna,adása érdekében ki kell prékesítenünk. Ebert szocziáldemokrata utal arra, hogy a londoni, párisi és pétervári hivatalos helyek a kanczellár azon kijelentését, hogy kész héber Ján- Irtok megbeszélésébe belemenni, valóságos harczi riadóval fogadták. A külföld szoczialista pártjai is — sajnos — a békére semmi hajlandóságot nem mutatnak. Örvendetes másrészről az, hogy a népeknél a békére való hajlandóság növekedőben van. — Ma csak úgy, mint a háború elején — mondotta — készek és hajlandók vagyunk békét kötni. Addig azonban, amíg az ellenség ragaszkodik ahhoz a tervéhez, hogy Németországot összetöri, híven kitartunk a haza védelmében (Élénk helyeslés.), mert ezzel egyidejűleg a német munkás létérdekeit is védelmezzük. (Ismételt helyeslés.) Az angoloknak kiéheztetésre és a német birodalom megfojtására vonatkozó tervét illetőleg a szónok kijelenti, hogy a legerősebb védekezés szükséges. Ha erre a szándékra a búvárhajók harczával válaszolunk, úgy ez ellen senki sem emelhet kifogást. (Helyeslés.) Minthogy a szükség parancsáról van szó, szóvok pártja elfogadja a bizottságnak erre vonatkozó javaslatát. — Németország szocziáldemokratáii — így végezte — a háborús teljestményeikért nem kívánnak ellenszolgálatot. A haza védelme nem lehet üzlet tárgya. De a csataterekről visszatérő harczosoknak iszonyú csalódést okozna, ha a kormány ígéretei nem teljesítetnének. Az új nemzedék szabadságot és állampolgári egyenjogúságot követel és ha szükség lesz, tudni fogja, hogyan kell azt kiküzdenie a maga részére. Nem kell azért, hogy a béke első órája az állampolgári szabadság eső órája is legyen. (Helyeslés a szociáldemokratáknál.) A vita folytatását ezután holnapra halasztják. »?. V J S A « Csütörtök, 1916 április 6. MISII. A levegő kafottái. •Valamikor a huszár volt a világ legvitézebb katonája. Most a repülő az. A változást nemcsak a hadviselés módjainak megváltozása okozta, hanem a hadvezetőségek mesterségesen és tudatosan idézték elő. S ez nem is volt nehéz. Egyszerűen összeválogatták a legmerészebb katonákat, az ügyeseket és félelmetleneket, a vasidegzetűeket, a hidegvérűeket, s azt mondották nekik: — Mától fogva repülő leszel ! A dolog természete hozza magával, hogy a levegő — és kívüle még a tengeralattjáró — katonája legyen a legnagyobb hős. Már maga a felszállás (vagy a víz alá való leszállás) halálos veszedelem. Amikor a léghajó vagy repülőgép elhagyta az anyaföld kemény kérgét, attól a pillanattól fogva a repülő élete Isten kezében van. Még csak színét se látja ellenségnek, s máris folytonos veszedelemben forog. A harczban pedig a katona, aki teljesen magára van hagyva. Nincs fedezéke, nincsenek futóárkai, kazamatái, jobbrabalra tőle nem harczolnak bajtársak, háta mögött nincsenek tartalékok. Minden fegyver feléje fordul, puskákból, gépfegyverekből, külön alkotott ágyukból lövöldözik. Ha nehéz is eltalálni, mégis ezer gyilkos cső szegeződik mind a gép ellen minden pillanatban. És — ami a katona lelkére erős hatással van — nem tud visszavágni. A bátor ember szembeszáll tíz ellenféllel, — cs atig neki is legyen legalább egy furkósbot a kezeben, amivel oda lehet ütni, ahová akar. De fegyvertelenül tűrni ezerfelől jövő támadást, míg az egyik repülő a gépet vezeti, a másik meg térképet rajzol, fotografál vagy jelentést ir. —• bizony helyén kell lennie a szívnek az ilyen emberben ! Hogy bombákat is dobhatnak, sőt gépfegyverük is van, — ennek csak igen ritkán veszik hasznát. S akkor is olyan harczokban, amelyhez foghatót alig vívtak régebben. Sok ezer méter magasban, ahol minden mozdulat kész halál. Védtelenül, mozdulatlanságra, örökös figyelemre kényszerítve. Legnagyobb hősei a háborúnak a levegő katonái ! És csakis ez a nagy, ez a tőkéséges, ez a félisteni hősiesség teszi megérthetővé anconai repülőink legendás cselekedetét. Hiszen olvasta mindenki. Egyik légi harczonunknak lelőtték a gépét. A tengerbe zu-