Az Ujság, 1918. június (16. évfolyam, 129-150. szám)
1918-06-01 / 129. szám
! 1918 JUN. Ír (M I X. J ! )‘*%/ | Budapest, 1918. XVI. évfolyam, 129. Szombatfjmnniist. / | BUOsitcai NP SZERKESZTOSEG: * ROVÁS. Ilyen kurtán végezni a nők választójogával még sem lett volna szabad. Ha fukar kezekkel is, de a magyar nők értelmiségének meg kellett volna adni a választójogot, mert egy értelmes nő mégis csak ér annyit, mint egy nyolcholdas analfabéta. És nem kellett volna a radikálisoknak éppen csak azt az okoskodását komolyan venni, hogy a női választójog a konzervativizmus erőszaporulatát jelenti a radikalizmussal szemben. Hiszen igaz, hogy ezt a radikálisok tudják a legjobban, mert a proletár szavazatok ellensúlyozására ők tervezték a nők választójogát: a bal kézzel visszavették a radikálizmustól, amit a jobb kézzel adtak neki. A gondolat csúnya volt tőlük, a szándék is rávallott az álradikálizmusra, de ilyen szocziális problámiánál mégsem lenne szabad csupa maliéziából ezt mondani : jól van, legyen hát igaza a radikalizmusnak és lökjük félre ezt a konzervatív reformot. Ez a reform nem a radikalizmus, nem is a konzervativizmus, de az európaiasság kérdése. És Magyarország végre is Európában van. Most már nincs két emberük a kormányban, tehát most már megint vannak választási atrocitások. A főispán akcióba lépett, maga elé czitál, rábeszél, fenyeget. Mintha mindezt hallottuk volna már a képviselőházban ugyanilyen szavakkal elmondani. A cselekmények ugyanilyenek voltak, csak a személyek voltak mások. És akkor ők hallgattak, mert ők ültek a bársonyszékekben, s az égési dologhoz olyan arczot vágtak, mintha az ilyenféle választási komiszkodások meseszámba mennének Magyarországon. Ma háborognak, mert a komiszság az ő bőrükre megy, s mert a tisztességet csak akkor érdemes megvédeni, ha abból politikai hasznuk van. De azért ne tessék hinni, hogy komolyan háborodnak. Egy kicsit óvatosak még most is, nehogy a kormány megijedjen tőlük és valamiféle törvénynyel lehetetlenné tegyen minden választási visszaélést. Ilyet ők nem akarnak, mert nem lehessen tudni, nem jutnak-e megint ők a hatalomhoz. S hatalom az, ha nem vállasztathatnak úgy, ahogyan az ő pártérdekük kívánja ? * Nyugaton éppen csak hogy kibontakoznak a győzelem körvonalai, de a magyar paczifloták ijedt arczcal szavalják már: mi lesz belőlünk, ha a központi hatalmak győzelme csakugyan elkerülhetetlenné válik. Az olasz Trieszttel, a franczia a Rajna balpartjával lelkesíti újabb és újabb karczokra a csüggedöket: nézzétek, a tiétek lesz Trieszt, nézzétek, a tiétek lesz Strasburg, Metz. A magyar paczifista rémképeket fest és lelkesedést gyilkoló ezimizmussal mondja: nézzétek, ha a központi hatalmak győznek, Anglia és Amerika blokkozná Európát és nem lenne szenünk, nem lenne búzánk, zsírunk, olajunk, szövetünk és ásványunk. Tehát ne győzzünk, veressük meg magunkat ? És ha megvertek, akkor lesz szenünk, lesz zsírunk, szövetünk és olajunk ? Wilson, Lloyd-George és Clémenceau izgalmasabb lesz hozzánk, ha ők győznek le minket, mint hogy ha mi győzzük le őket? A paczifizmus nem felel erre. ő csak a vereségre lelkesít minket, mert csak a vereség után lehet a mi földünk az Eldorádók országa. Mi nem értjük ezt az okoskodást. Lehetséges, hogy Wilson, Lloyd-George és Clémenceau misisztik és csakugyan megveretik magukat. Kis szótöbbség. Többször kifejtettük : minket a választójogi javaslat mikéntje nem érdekel. Azt tartjuk fontosnak, hogy minél hamarább ne legyen többé szó róla. Nem ország ügye ez ma már, hanem partikuláris érdekeké, magyarán mondva , tülekedés a hatalomért a nép nevében, lehetőleg a népnek szavazati joggal való ellátása útján olyképpen, hogy a szavazatok fölött mégis csak a vezető urak rendelkezzenek. Egészen világos, hogy minél demagógabb valamely irányzat, annál több önálló ítéletre képtelen embert akar szavazati joggal ellátni, s minél több a nem önálló szavazat, annál mélyebbre kell leszállítani a politikai programmok nívóját. Ha egészen általános lenne a szavazati jog, akkor a leglehetségesebb programra a bolsevikizmus lenne, s minél nagyobb hatalomra tesz szert ez a radikalizmus, annál közelebb jut a jogfosztáshoz. Az általános szavazatjog sem vetne véget ennek az ügynek, mert utána következnék a most uralmon lévő osztályoknak a jogtól való megfosztása. Ezt ismételten kifejtettük, s ezért éppenséggel nem tekinthetjük magunkat közömbösöknek, mikor az eredeti javaslaton történő váltogatásokon nem hevültünk. Annyira távol áll ma ez a kérdés a néptől, hogy a szocialistákon kivil senki még azon sem akadna fönn, ha az egész javaslatot az asztal alá csapnák. Egy pontja azonban a javaslatnak mégis lényeges. Mellette nem lehet szó nélkül elmenni még normális esetben sem, még kevésbé úgy, hogy ezt a leglényegesebb ügyet eldönti egyetlen szavazat. Lehetetlen természetszerű megoldásnak elfogadni a mai szavazást, amelynél tíz szóval tizenegy ellen elbukott a nők szavazati joga. A kérdés mégis csak fontosabb, semhogy így intéződjék el ma, egertben holnap esetleg, ha egy képviselő újnál kevesebb jelenik meg a bizottság ülésén, az ellenkezője lenne a bölcseség, az igazság és az ország érdeke. A nők szavazati joga nem tartozik sem a nemzeti, sem a szociális féltett érdekek szempontja alá. Ez tisztán elvi kérdés, sőt ma már egy általánosságban elfogadott elv kérdése, lehetett volna a nők jogát szóba sem hozni, lehetett volna eleve megtagadni. Némajáték. , írta Bán Ferenc. Róza a vasúti kocsi ablakában állott és s férjével beszélgetett. Róza buja termetű, piros arczu szépség volt. Feszült bőrén az életerő vibrált, az orra gyönge származásra vallott, de a kemény vonalú, dús ajka kívánatossá tette. A férje nem illett hozzá. Komikusan kövér volt; a nagy hasa állandóan azzal fenyegette, hogy elveszíti az egyensúlyt, fölborul és tehetetlenül hengergőzik, mint a hordó. — Viseld jól magad, drágám ! — mondta Róza. — Igen! A férj megtörölte a homlokát, a zsebkendő csuromvizett. Lovasi Pál ekkor siesett előttük el. Nem volt az életben egyéb foglalkozása, mint figyelni az embereket, a harmincöt éve alatt jó gyakorlatot szerzett, könnyen megállapíthatta hát, hogy ez a pompás asszony pénzért ment férjhez. Belenézett az asszony szemébe és az érdeklődése megcsappant. Róza szeme szép vágása volt, de nem ragyogott. Nem, ez az asszony nem gyújthat örök tüzet, de kurta kalandja annál alkalmasabb. Nem az ő esete volt. A sok esztendő arra tanította meg Lovasi Pált, hogy a kemény ajaknál, a sima vállnál több a szem, a mely, míg kéz a kézben elpihen, csodás világot tár a belenéző elé, a lélek végtelenségét. Mégis az asszony kocsijába szállt, mert az volt az egyetlen elsőosztályú. S hol egyetlen üres hely. Az asszony egyedül volt a félfülkében , a másik félfülkébe nyíló ajtó nyitva állt. Az is üres volt. Lovasa Pál megpróbálta a folyosóról bejutni, de a kalauz zárva hagyta. Nincs választás : az üres szakaszba csak az aszszony félfülkéjén át visz az út. Benyitott. Róza még az ablakban állt, de a nyikorgásra hátracsavarta a fejét. Sóval köszönni bizalmaskodás lett volna. Lovasa Pál a kalapját emelte meg és szótlanul ment a maga szakaszába. Ekkor meglepő dolog történt. Már amíg áthaladt a szakaszon is fehérjébe fordult az asszony szeme. Lovass Pál érezte, hogy tolakodónak vélik, pillanatig arra gondolt, hogy lezárja az összekötő ajtót, de nem, nem lehet neveletlen egy asszonynyal szemben. Haragos léptekre eszmélt föl. Az asszony az összekötő ajtóban állott és a két szárnyat igyekezett heroikus, dühös kapkodással kinyitni, ami kiáltva mondotta el a Lovasa Pálnak szóló megvetését. Szinte eszméletlen volt a dühében. A szeme piczinyre húzódott és fekete lett, mint a borsszem, a vére mind a fejelve szaladt ,a az arcza majd kicsattant a töméntelen pirosság alatt. A kara piczitiv ugrásokban remegett. Nyitván az háborította föl, hogy egy férfi végig mert menni a kupéján. Hogy neki már soha nincs nyugta az éhes férfiak miatt ? Hallatlan ! Az ajtóval sehogy sem boldogult. A két szárnyat még csak összecsapta valamiképp, de a kilincs már nem fordult az ujjai alatt. Rázta, rángatta az ajtót. Hiába. Vérig sértő volt, amint az asszony gőgösen elzárkózik előle, mint egy koldus elől, aki szemének nem szabad az alakjáig fölérni, de egyben komikus, amint a szeparálódás mégse sikerült. Lovass Pál puhán mozdult. Könnyű lépéssel az ajtó előtt termett és mosolyogva meghajolt az asszony előtt; már a néhány centiméternyi sáv előtt, amit a résen át láthatott ... „T- Megengedi? Újra meghajolt, és egyetlen mozdulattal lecsappantotta a kilincset. Mosolygott. Róza magára maradt. Föllélegzett. Azt hitte, hogy boldog. Nemsokára megindult a vonat, már elfordultak az első kanyarodon, nem kellett tovább integetni a férje után, leült hát a sarokba és megpihent, mint a kikötőben bevont vitorlájával a bárka. Akkor jutott eszébe, hogy őt lefőzték. Igen, ő akarta megsérteni az idegen urat és ime a sértés nem sikerült, elkopott az éle, mert amit vele akart megtenni, az idegen maga hajtotta végre. Most fölvillant előtte a képe, amint az ajtóban szemtőlszemben álltak. Az idegen meleg Szeme, a finom orra és főként a karcsú alakja. A mosolyára gondolt azután. Finom, úri mosoly volt, a gúnynak még árnya nélkül is. Igen, az idegen tudja, hogy ő egy előkelő, gazdag hölgy és —igen, az idegen is előkelő, természetesnek vette hát, hogy ő, az előkelő gazdag hölgy, egészen egyedül akar lenni. A tükörbe nézett, ő, egészen kétségtelen, hogy az idegen szépnek találta... de milyen kár, hogy bezárta az ajtót. Micsoda ostoba ötlet volt. Lovass Pál tudta, hogy az asszonynak ilyen konklúzióra kell jutni... hiszen harmincötödik éve már csak az embereket figyelte. Látta, hogy az asszony silányabb fajtájú és tudta, hogy a maga nagyobb race-ának kell fölülkerekedni. Nem, most már nem hagyja annyiban, fölizgatja az asszonyt, igen, magába bolondítja és amikor sikerült, a legelső állomáson leszáll. Kihajolt az ablakon és fütyült. Fölemelte a fejét. Néha magát is meglepte, hogy milyen meleg a hangja. Róza felfigyelt. Az édes harmónia még zengett. Kihajolt az ablakon, mintha a tájat nézné. Lovass Pál a szemébe nézett. Merészen, forrón. Róza elvörösödött és eltűnt az ablakból. Lovass Pál czigarettára gyújtott. Azti kagrink mai száma 12 oldal*