Az Ujság, 1922. január (20. évfolyam, 1-25. szám)

1922-01-14 / 11. szám

Á­ m : Titokzatos izgalom és autózás 48 óra óta! Friedrich bejelenti tizenharmadik mentelmi sérelmét. Olyan délelőttje nem lehet a nemzetgyűlés­nek, a­melyik elmúlnék valami izgalom, valami botrány nélkül. Az a bomba, a­mely ma robbant fel, Friedrich István felszólalása volt Friedrich bejelentette legújabb sérelmét Ismét detektívek és más titokzatos emberek kerülgetik a­lakttsát, de nemcsak az övét hanem minden exponált legit­timista politikus szállását. Beszéde nyomán he­ves háborgás keletkezik és mi tanúi lehetünk an­nak a dísztelen látványnak, hogy ezt a kérdést a­melyet csak egyféleképpen szabad elbírálni, is­mét pártszenvedélyek és személyes gyűlöl­­égek martalékául dobják oda a jobboldaliak. És Kuna P. András bácsi, meg Hentzer István gazda uram már megint belebeszéltek a mentelmi jogba! Rassay Károly beszéde után Friedrich István be­jelenti mentelmi jogának megsértését. Budapesten negyvenyolcr óra óta izgalm­i hangulat van. El van terjedve a híre, hogy új pucs van készülőben. — Éhes disznó puc­csal álmodik! — szól közbe Lingauer. Az a hír járja, hogy Sopronba akarják hozni a királynét és a trónörököst Ennek a következménye, hogy Huszár Elemér lakását is detektívek őrzik. (Kinek vannak detektivjei?) Hiába mosolyog bájosan a belügyminiszter úr! A detektíveket megkérdezték, hogy a belügyminiszter küldte-e őket Azt mondták, hogy egy másik hatóság! — Egy másik államhatalom! — állapítja meg óriási zajban Dinich Vidor. An­drássy lakása körül szintén ilyen­­oszlopok­ tar­tózkodnak és azt­­­­dják a járókelőknek, hogy pites készül, azért vannak itt. Sigray lakását is őrzik, Palla­­vicinit pedig, mikor látogatóba ment, még ott is mo­lesztálták. Beszél arról, hogy agent p­ovocateurök toboroznak egy Károly-brigád számára. Nála van az esküminta is, a­melyet nem olvas fel és a magasrangu tisztek név­sorát sem olvassa fel, mert nem tudja, hogy a listából ki a* rutént vrovre"terr ét k' az­­ttagi lenit******** AZ Ú­JSÁG Szombat, 1922 január 14 fi nemzetgyűlés hibáit, sikertelenségeit megőrzi a történelem! Rassay Károly nagy beszéde a ne­mzetgy­ülésen. — Félnek a munkapárttól. — Csontos bácsinak nem kellenek a grófok. — Aranyásók vitája Tit­érakor megnyitják az ülést és azonnal fel is függesztik. A teremben tudniillik csak három képviselő­­van. Rövid szil­ét után, a­mikor nem sokkal többen vannak ugyan a teremben, de senki sem feszegeti a határozatképességet, Rassay Károly mondja ei nagy­szabású beszédét, az indemnitás vitájában. Beszéde ele­­jén nyájasan Sancho Panká­nak nevezi Budavárit. Ki­jelenti, hogy a nemzetgyűlés fizikai lét© meg fog szűnni néhány nap múlva, de hibái, mulasztásai, sikertelenségei meg fognak m­amdni a történelemben. Részletesen foglalkozik ezután a nemzetgyűlés által megalkotott törvények csődjével, beszél a költségvetés­iről » az Iránt érdeklődik, mennyibe került a spionage? A meglevő minisztereken kívül még két minisztere lett ez országnak, Valkó Lajos és Keslta Kálmán. (s Kánia ezt megbánta!*) — Kánia, ezt megbánta! — fenyegetődzik Hor­­nyánszky Zoltán. Az 1920:1. t-cz.-et ideiglenes törvénynek nevezi, mert a­mikor alkották, mindenki azt hitte, hogy rövidesen végleg rendezik az államfő kérdését. Az ideiglenes tör­­­­ény megváltozhatatlan alaptörvényny­é avanzsált. Ja­vításra szorult a törvény és a javítást úgy csinálták, hogy az államfő hatalmát kiterjesztették. Az 1920. évi XVII. t.-cz. nem sok dicsőséget szerzett a nemzetgyű­lésnek, mert itt ismét szolgalelkűnek bizonyult. A de­­tronizáló­ törvény csak korcs­ törvény, a­mely tág teret enged mindkét ellenséges felfogás érvényesülésének, ő, mint szabad királyválasztó, azt kívánja, hogy küzdjünk a mi álláspontunkért, de tiszteljük a másikat is, hogy legyen egy veze ír-álláspont, mert ha úgy látnák a jö­vőben, hogy a másik felfogás vihetni diadalra a nem­­eseti eszmét, senki sem ellenkeznék. Szerinte, ha Bethlen lemondott volna a királylátogatás után, az országnak haszna lett volna a t­etronizálásból. Ha az entente-hatalmmzaknak joguk van beleszólni a magyar trón betöltésébe, hol van itt a szabad király­­választás? Egyébként a detronizácziós törvény következ­ményeit nem vonták le. A királyi család tagjainak fo­kozottabb büntetőjogi védelme fennáll és van egy fő­­udvarnagyi bíróság, nem tudni, kinek és miért? (Csontos bács! detronizálja a grófokat.) — A grófi czimeket is vegyék el! — kivánja Cson­tos Imre. — Tessék — mondja elegánsan Andrácey. — Akkor is érek annyit, mint önt Milyen szerénytelen ember ez az Andrássyi Rassay ezután határozati javaslatot nyújt be. A kormány terjeszszen elő törvényjavaslatot arról, hogy az egész Habsburg dinasztiát kizárják a trón betöltésé­nél, a királyi család tagjainak előjogait megszüntetik és feloszlatják a főudvarnagyi bíróságot. (Az a kedves, gyöngéd Rassay!) Egy kis disputa keletkezik most, a­melyben Ernst Sándor vékony hangja is megszólal. Rassay mindjárt ki is fejezi azt az örömét, hogy Ernst képviselőtársát ilyen jó színben látja a nemzet­­gyűlésen. A királylátogatás napjaiban súlyos aggodal­ommal hallotta, hogy nagyon beteg és ezért nem lehe­tett sehol megtalálni. Azóta látja, hogy jó egészségnek örvend! Mikor az egységes pártról folytak a tárgyalá­sok, azt mondta Ernst, hogy a királykérdésben nem en­ged, inkább meghal a királyáért! Hát ő azért volt olyan nyugtalan a királylátogatás idején, mert attól félt, hogy ha bejönne Ernst a Házba, még valami baja tör­ténnék. Rassaynak ez az érdeklődése Ernst Sándor egész­ségügyi állapota iránt nagyon meghatja a képviselő­ket Láthatólag tetszik nekik. Mosolyognak örömükben, hogy ez a Rassay ilyen jószivül Még nevetnek is! Az államformát bírálja ezután és azt mondja, hogy a mai államforma hibrid. Azt viszont nem lehet írá­­sisokkal eldönteni, hogy kell-e a köztársaság a magyar embernek, vagy nem. Kérdezzék meg a népet, hogy milyen államformát akar? (A mai államforma.) A mai államformát királyi köztársaságnak nevezi. "A nemzetgyűlés kötelessége akaratát magyarázni és ki­jelenteni azt hogy nem életfogytiglani konzult válasz­tott! A hátralévő négy-öt hét alatt az államfői hatalom gyakorlásának határidejét kell rendezni. Ilyen értelem­ben be is nyújt egy határozati javaslatot. Rassay beszél arról, hogy a nemzet legnagyobb java, az igazságszolgáltatás függetlensége és a tekin­télyek tisztelete is sülyedt. Mikor a király hazaérkezése­kor kritikus volt a helyzet a tömegek úgy érezték, hogy inkább jöjjön akármilyen uralom, mint a mai ak­­sralisztikus, antidemokratikus hatalom. Ezért alkudo- zott azután a kormány a munkássággal, a­melyet nem régen még hazaárulónak jelentett ki. Beszél az egyoldalú amnesztiáról. Beszél arról, hogy az országban egy olyan hatalom van, a­mely ellensége az egész országnak. — Rendeleti oktrojjal akarnak választatni? — mondja Grieger. — Kormányzói abszolutizmus! — kiált Szilágyi nagy zajban. De mindjárt elnöki rendreutasítást is kap. (»Akkor a munkapárt fog bejönni!*) A felsőház reformja után a választásokról szólva azt a gyanúját fejezi ki, hogy az 1917. évi választójogot lép­tetik életbe, Rassay úgy véli, hogy az ilyen játék for­radalomra vezet. Egy közbeszóló szerint pedig akkor a munkapárt fog bejönni a választásokon. Határozati javaslatot terjeszt be, a­mely szerint abban az esetben, ha a nemzetgyűlést hamarabb oszlatnák fel, semhogy a választójogi törvényt megalkotnák, csak a mostani nemzetgyűlés által törvényerőre emelt vá­lasztóson alap­­hívható össze ae ui orzsánatiűlés (Modern aranyásók.) A kiviteli panamák ügyet is a nemzetgyűlés becsü­letbeli ügyének tartja. Vallomások vannak, a­melyek szerint a miniszterelnök a kormány egyes tagjainak kiviteli engedélyeket protezsált, és ennek jövedelme az egységes középpárt számára kellett volna. -r- Ez a színarany! — szól Diniek. *- Modern aranyásók! — mondja Somogyi István. Bemutat egy nyugtát, a­mely szerint Tisza György gróf, a miniszterelnök összekötő tisztje kilenczszázezer koronát vett fel. Ő protezsálja a Szabadforgalmi Irodát a kiviteli engedélyeknél. Óriási zajban követeli Rassay, hogy számoljanak el ezekkel a pénzekkel, különben azt kell hinni, hogy a nemzettől elvont milliókkal fognak választani! Ezután Kőváry arról beszél, a tatai rémes éjszaka bőrkabátosáról, a­kit a miniszterelnökhöz közelálló sze­mélyiség protezsált kiviteli engedélyükre. —­ Meg akarta ölni a királyt! — hallatszik a kö­zépről. Egyébként neki azt a tanácsot adták, — mondja Rassay — hogy ne hozza elő ezeket a dolgokat, mert nagy kellemetlensége támadhat. Kivételes hatalom­mal választatni nem lehet. A kel­lemetlen jelölteket és főkorteseket egyszerűen internál­ják és a többit ezzel megfélemlítik. (Idegen védelem alatt!) Szóvá teszi azt, hogy a király ittjártakor a minisz­terelnök Hohler angol követ védelmével dicsekedett. Ez a bejelentés nagy szenzácziót és élénk derültsé­get kelt a baloldalon. — Hát még fel tette ezt? — érdeklődik Somogyi István. — Majd megmondja Balla Aladár! — felel neki Friedrich. — .)Mi van a monitorral­ — kíváncsiskodnak a bal­­középről. Rassay beszéde igen nagy hatást kelt az egész nem­zetgyűlésben. A több órás beszéd után Friedrich Ist­ván tette meg mentelmi bejelentését, melyet lapunk más helyén ismertetünk. Ezután újabb névsorolvasás következik. Felolvassák a legújabb ívet, a­melyen az a bizonyos ötvennél több képviselő nyolc­órás üléseket kér. Mivel ezúttal tényleg jelen vannak az aláírók, a kérdés holnap szavazásra kerül. (Sréter nem lesz legitimista!) Sréter István beszél most és tiltakozik az ellen, mintha a felekezeti kérdést bevitték volna a vitézi tel­kek adományozásába. A királylátogatáskor előállott kül­politikai helyzet katonai részét is magyarázza és azt mondja, hogy nem voltunk felkészülve az ellenállásra. Kérdés, ha sikereink lettek volna is, megtudtuk volna-e tartani, a­mit visszaszereztünk! Minden bajnak oka a viszálykodás! Ha a király látogatása alkalmával egysé­ges nemzet áll a király mellé, odaállt volna ő is, így nem volt hajlandó odaállni és nem is fog! Különböző folyó ügyek és a holnapi napirend meg­állapítása után Rakovszky István sürgős interpellá­­c­iója következett, a­melyről lapunk más helyén számo­lunk be. (Friedrich felszólal, még mielőtt elvitatnék.) Az elnöktől tudta meg, hogy a parlament épületébe is nagyszámú detektívet rendeltek be. Ő furcsa össze­függést lát a külső izgalmak és a detektívek berende­lése közt. Tudja, hogy az igazságügyminiszter hogyan szokott elbánni vele. Ezért felszólalt, mielőtt még ők vitetnék, mert bárhol csinálnak mapucsot­, őket tartóz­tatják le. A viszonyok megint nagyon furcsán alakulnak Bű­nesten. A negyvennyolc­ óra óta olyanok járnak ismét autón és­ olyanok szerepelnek különböző laktanyákban mint parancsnokok, hogy ő el van telve a legnagyobb aggodalommal. Hát azt tudja-e a belügyminiszter, hogy Nyugat Magyarországba megint csapatokat szállítanak? Látsz a belügyminiszter arc­án, hogy csodálkozik. Ha ő volna belügyminiszter, ő is nagyon csodálkoznék! Az elnök mostan figyelmezteti Friedrichet, ne fog­lalkozzék nyugatmagyarországi ügyekkel, mert ez nem mentelmi kérdés. — Mert kellemetlen! — mondja Friedrich István azután folytatja. (Mit mondtak Friedrichnel a folyosón?) Az előbb kihívták a folyosóra, a­hol egy volt mun­kapárti képviselő elmesélte a következőket: A had­seregfőparancsnok vezérkari főnöke kijelentette, hogy semmi kifogása nem volna a hadseregfőparancsnoknak az Olló-féle megoldás ellen és ez esetben szívesen vál­lalna régensséget. Óriási zaj kerekedik. A legitimisták körében élénk derültség észlelhető, míg a kisgazdák idegesen tilta­koznak és azt kiabálják, hogy ez nem tartozik ide. Friedrich ezután, mivel az ő lakását is állandóan őr­zik, bejelenti immár tizenharmadszor mentelmi jogá­­nak megsértését. Abban a tudatban teszi ezt, hogy úgy sem kap orvoslást. A bejelentést vita nélkül átte­szik a mentelmi bizottsághoz. Szabad-e a miniszternek kanonoki stallumot vállalni? A miniszter nem ad határozott választ. A mai ülés végén Rakovszky István sürgős interpel­­lácziót terjeszt elő egy veszprémi kanonoki állás betöl­tése ügyében, ő mindig ellenezte, hogy bármiféle pap miniszteri állást vállaljon. A papi állás miatt olyan helyzetek adódhatnak elő, a­melyek kellemetlenek. Most az a hír terjedt el, hogy egy veszprémi kano­­nnoki stallumot a kultuszminiszterrel töltenek be. A ki­nevezésnek előfeltétele az, hogy a jelölt alaposan ismerje az egyházmegyét. A stallumnak különben az a czélja, hogy az egyházmegyében kifejtett lelkészi ténykedések elismeréséül előrehaladott korban nyerjék el az érdemes papok a kanonoki stallumot. — Én sohasem leszek kanonok — sóhajt Grieger Miklós. A kultuszminiszter más egyházmegyébe tartozik és nem a veszprémibe; azonkívül politikai szempontból is megengedhetetlen, hogy addig, a­mig valaki miniszteri állást tölt be, bármilyen egyházi javadalomban része­süljön. Előterjeszti interpellác­ióját, a­melyben azt kérdi, összeegyeztethetőnek tartja-e a kultuszminiszter ■politikai erkölcseivel, hogy minisztersége alatt bármilyen egyházi javadalmazásban részesítsék. Mikor Vasa József kultuszminiszter felemelkedik he­lyéről, hogy válaszoljon, a kisgazdák lelkes éljenzéssel ünneplik. A miniszter a kereszténypárt tagja egyéb­ként és ezekben az éljenzésekben is a királykérdés buj­kál. A kisgazdák azért szeretik újabban, a­miért saját pártfelei nem szeretik újabban. A miniszter azzal kezdi, hogy a­mint látja, a nem­zetgyűlés tekintélyes többsége bizalommal van iránta. Azért marad a helyén. És úgy tudja, hogy a kormányzó úr sem vonta meg tőle a bizalmát. — Jól viselte magát! — mondja Rupert Rezső. A miniszter nem tud arról, hogy a veszprémi püspök neki javadalmat adna. Ez legfeljebb kombináczió lehet, vagy az objektivitás látszatába burkolt ellene irányuló támadás. Beszél ezután a király főkegyúri jogáról és az új modus vivendiről, hogy tudniillik a kanonokságokat a püspök ajándékozza, a káptalan megkérdezésével. Elő­zetesen: az ügyet felterjesztik a kultuszminiszterhez, a­kinek jóváhagyását kieszközlik. A püspök nem fordult hozzá ilyen kérdéssel, de ha ez megtörténik, megadná rá­á a konkrét választ. Nem bizonyos, hogy ha a kultusz­miniszter elfogadja a javadalmat, miniszter marad-e? Ezután azt bizonyítgatja, hogy volt már arra példa, hogy más egyházmegyéből neveztek ki kanonokat. Ezután önérzetesen hivatkozik a miniszter saját sze­génységére és azt mondja, hogy az édesanyja, hogy hat koronával olcsóbban kapja a húst, nem a szomszédos mészároshoz megy, hanem a vásárcsarnokba. Neki a képviselőség nem sport és a miniszterség rettentő teher. A­mit a közélelmezésnél oly kedvesen elvállalt­ — mondja Rassay folytonos nagy zajban. — Rassay is vállalt államtitkárságot — felel vissza a miniszter. — Csakhogy és nem gáncsoltam el a vezéremet, mint a miniszter úrt S­tromfot Rassay. Ezután a közbeszólások egész sora igyekszik tisz­tázni, hogy elgáncsolta-e Vass a vezérét, vagy nem gáncsolta? Végül a miniszter kijelenti, hogy ői a saját maga vezére. Egyébként mindenesetre úgy tesz, hogy vagy kilép a pártból, vagy mások fognak kilépni. A kisgazdák folytonosan tapsolják a keresztény­párti minisztert, a­ki azzal az önérzetes kijelentéssel fejezi be beszédét: nem hiszi, hogy akadna Magyaror­­szágon káptalan, a­mely szégyennek tartaná, hogy Vass József dr. tagja lehet. Rakovszky viszonválaszában kijelenti, hogy ő nem akarta gyanúsítani a minisztert, csak mint Veszprém városának képviselője, az ottani körök megnyugtatá­sára mondta el interpelláczióját. Egyébként a választ tudomásul veszi. Ezzel ért véget az ülés egynegyed négykor

Next