Az Ujság, 1923. május (21. évfolyam, 98-121. szám)
1923-05-01 / 98. szám
IV 57/ fi//ts w23-«Anei-:n*C?trs~ l" I __________ » v 4Tvnrt^x' t Budapest, 1933. Ara korona, .jOX^dram: 98. ____ Kedd, május 1. ROVÁS. Elindultak a szegény magyar argonauták Megkeresni nem ugyan az aranygyapjút, de azt a gyógyitófüvet, amely vérünk teljes elömlését megállíthatja és szívünk lankadó verését megindíthatja. Tudják, hogy mi és milyen ez a varázsos fű és tudják azt is, hogy hol terem. De kereső vállalkozásukat ez könnyűvé nem teszi, mert egy egész pokol gondoskodott és gondoskodik róla, hogy millió mérges tövis meredjen a kezükre, mikor utána nyúl. Ez a kéz nem mindig azt tette, ami nekünk kedves, mert tiszta meggyőződésünk szerint a nemzet érdekében való lett volna. Sokszor kellett fájdalommal sőt kétségbeeséssel néznünk, mit művel. De most, egészen vele kell, hogy legyen minden magyar lelkével együtt a mi érzésünk is és a kívánságunk: legyen e kéz e magyar munkában sebezhetetlen, szerencsés és sikeres. * Reméljük és kívánjuk, csöndes május elseje lesz, mert hiszen minden lárma, zenebona haszontalan lenne, sőt ártalmas. A munkásszolidaritás ünnepnapja ezúttal az első harmincszoros házbérpapja is. Amilyen vörös, legalább annyira fekete fes. Laikus észjárás szerint harsány vigasságra legfeljebb talán a háziuraknak lehetne okuk, de a Népjóléti miniszter még idejében megnyugtatta az Infczirányban aggódókat, hogy nekik sincs, mert ők is elégedetlenek. De azért bizonyos, hogy ők se ^*fognak tüntető felvonulásokat rendezői. Csak éppen hogy ők nem tartanak munkaszünetet. Beszedik. ^ A magyar imádság most ez: Építsünk! Épít-’, bünk! Hiszen annyi mindenünk hever romban és a hajléknélküli is oly temérdek. Minden tégla, 'nemzeti érték és minden garas, amely építésre van Szánva, nemzeti munkát szolgál. És az ártó rész töröskakasa kibontja tűzszárnyát és éppen a téglagyárra száll. Pusztítja, ami már felépült és pusztítja, amiből építettek volna. Valóban az ördög tombol itt és akarja lefogni munkára emelt sorunkat. És mégis fel fogjuk építeni, azai romba dőlt Európa előtt. A zálogjog, amelyet a trianoni szerződés biztosít a nagyhatalmaknak, távolról sem lehet olyérték számukra, mint amily értékgyarapodást jelent Európára, ha Magyarországnak sikerül gazdaságilag talpraállani. A zálogjog, ha azt jelentené, hogy ugyanaz a cél és szándék lappang mögötte, mint amelynek példáját most a Ruhr-vidékcen látjuk, sokszorosan komplikálná az entente bajait, mert Magyarország erőit elsorvasztaná, romba döntene egy évezredes viharokat kiállott és túlélt állami struktúrát s ez a katasztrófa örménybe sodorná Közép-Európának amúgy is meg-rendült épületét. Ausztria sorsára juttatni Mayarországot, annyit jelentene, mint dupla nyomorúsággal tetézni Európa gazdasági szervezetét.Amit mi egyelőre az Európa sorsát intéző hatalmaktól kérünk, igen szerény és méltányos kérés.Tegyék lehetővé, hogy külföldi kölcsönnel hozzáfoghassunk gazdasági és pénzügyi regenerálásunkhoz. Van-e kilátás ily kölcsönre, honnét, mikor és mily összegben, ma nem tudhatjuk. De iogy egyáltalán ráléphessünk a kölcsönkeresés útjára, annak elengedhetetlen feltétele, hogy a zálogjogot szüntessék meg. Mert a hitelező bizalma azon alapszik, hogy az adós rendelkezik saját vagyonával és jövedelmeivel s képes előteremteni azokat az eszközöket, amelyekkel adósságot spárnak kamatait törlesztheti. A külföldnek az a része, amelyet gyűlölet ésirtó szándék el nem vakított, újabb időben s tánéppen Ausztria példáján okulva, rájutott annak a felismerésére, hogy Magyarországnak megvan az életképessége és életakarata kilábalni azokból a rettenetes bajokból, amelyekbe megcsonkíttatása s a trianoni szerződés kegyetlen feltételei döntöttek. A nagyhatalmak illetékes államférfiai épp úgy tájékozva vannak közállapotainkról, moint az európai sajtó elfogulatlan része. Látjuk pénzünk nagyfokú leromlását, a szörnyű arányokban növekedő drágulást, az életviszonyok szinte elviselhetetlen voltát. Tudomásuk van állampénzügyeink ziláltságáról, a folyton megújuló küzdelemről, amelybe gazdasági szerveink jutottak, hogy létüket napról-napra tovább tengethessék. Tudják, hogy a forradalmak, a román megszállás és vagyonfosztás, a szomszéd államok elzárkózó politikája és rosszindulatú akadékoskodásai útját állják, hogy produktív erőinket kifejthessük s újjáépítésünkhöz a siker reményével hozzáfoghassunk. Tudják, hogy Magyarország volt az, amely legdrágábban, legborzasztóbb módon űzetett eddig is az elvesztett háborúért s minden falat, amelyet még kivennének szájunkból a gazdasági éhhalál rémét idézné fel. Hogy mindezt látják és tudják a külföldön, arra ujabb bizonyíték az európai sajtóban a Bethlen és Kállay miniszterek külföldi utazását kísérő kommentárok. S a »Times« ez a világlap, amely bizony nem túlságosan állott mellénk eddigi küzdelmeinkben, most őszintén kijelenti, hogyha a magyar miniszterelnök mostani útja eredménytelen lesz, nincs mód arra, hogy feltartóztatni lehessen Magyarországnak ugyanoly pénzügyi öszszeomlását, mint amilyen Ausztriában bekövetkezett. S ez a felismerése a helyzetnek, ez a méltánylása Magyarország élet-halál harcának nemzeti megújhodására való komoly és elszánt törekvésének ma már nem elszigetelt jelenség. Vannak már Parisban, Londonban és Rómában is elfogulatlan kritikusaink, jóindulatú hiveink és pártolóink, akik hazájuk közvéleményét őszintén és becsületesen iparkodnak tájékoztatni Magyarország helyzetéről s oly hangulatváltozást előidézni, mely a teljes megértésen át a méltányosság és segítőkészség felé kezd hajolni. Anélkül, hogy túlzott optimizmusba akarnék ringatni magunkat s a magyar közönséget, merjük konstatálni, hogy Európa előtt ma más színben állunk, mint egy-két évvel ezelőtt. Bízni kezdenek abban, hogy a belső konszolidáció útján mégis csak eljutunk ahhoz a normál európai színvonalhoz, amelyen a háború előtt voltunk , hogy termelőképességünknek csak jóakaratú ösztönzés és megfelelő eszközök kellenek, hogy gazdasági és pénzügyi szanálásunkhoz eredményesen hozzáfoghassunk. Nem kicsinyeljük le a még ma fennálló nehézségeket és akadályokat. Főleg azokat, amelyeket a bennünket környező és kegyetlen s azt a jövő kilátást, hogy rendbehozzaik házunk táját. De nem is becsüljük túl gonosz célzatú incidenseiket és akadékoskodásukat, mert ugyancsak bőséges alkalma volt a külföldnek rájönni machinációikra s azokra a hátsó gondolatokra, amelyek mögöttük lappanganak. S amily mértékben a már kiderült igazságok rájuk cáfoltak, csökken erkölcsi hitelük s csökken az a befolyás is, amely, fájdalom, oly nagy és ártalmas volt azelőtt reánk nézve. Bárhogy erőlködnek is, Európát aligha sikerül nekik beugratni újból abba a hangulatba, amelyet a trianoni szerződésnél tapasztaltunk. Mert a nagy európai államok külpolitikusai nem akarják, nem akarhatják az ujabbi felfordulást. S éppen azon a ponton, ahol az idejében való segítéssel elkerülhetnek végzetes bonyodalmakat, amelyek egész Európa politikai és gazdasági struktúrájára is kihatnak. Mi nem akarunk Európa előtt koldusokként szerepelni. Nem alamizsnáért, nem gyámkodásért megyünk, hanem hivatásunk tudatában, erőnk feltámasztásához kérünk becsületes segítséget. Amit bőven meg fogunk téríteni a rend, a béke és munka mindama eredményeivel, amelyeket egy konszolidált és produktív állam mint éltető elem nyújthat egész Európának. Severing porosz belügyminiszter letöri a szélsőjobboldal „harci** szervezeteit !Nem tűrhetem, hogy az államban egy másik állam, vagy több más állam helyezkedjék el — ír miniszter nyilatkozata Jiz Újságának. — Berlin, április 27. Igen alapos tanulmányokat kell annak végeznie, aki a mai német belpolitikai állapotokat meg akarja ismerni és esetleg sérteni is. A Németországból külföldre kerülő tudósítások, különösen azok, amelyek a volt szövetséges és a jóindulatú semleges államokba kerülnek, nagy általánosságban nem adnak igazi képet a német társadalmi és politikai élet mai viszonyairól. Ezek a tudósítások a nyugalom, a rend, a munka, a céltudatos állampolitika jegyében könyvelik el a birodalmat. Nem lehet tagadni, hogy a vezető körök ilyen értelemben igyekeznek az ország fejlődését biztosítani. És az sem vitatható, hogy eredményeket is érnek el ezen a téren. De a figyelmes szemlélő, aki a jelenségeket regisztrálja és véleményét a tényekből vezeti le, nem látja egészen nyugodtnak és kedvezőnek a helyzetet. A forradalom és a forradalom utáni események, a különböző irányú és célú pucsok még mozgásba hozzák időnként a tömegeket. A porosz belügyminiszter pár napja ismertette egy extrém jobboldali pucs tervét, amely hivatva lett volna a kormányhatalmat megdönteni és már a legközelebbi időben folyt volna le, — állítólag a birodalmi hadsereg semlegessége mellet. — Ennek kapcsán egyetlen tollvonással betiltja a miniszter a német nemzeti szabadságpártot és intézkedéseket tesz a nacionalista szervezetek fegyveres csoportjainak feloszlatására. Ezzel egyidejűleg lefegyverzik a kommunista párt önvédelmi szervezetét, amely éppen úgy, mint a nacionalista organizációk, katonai készültséggel, fegyverekkel és munícióval van ellátva. A miniszter elbocsájt több vezető állásban lévő államhivatalnokot, akik közvetlen kapcsolatot tartottak fönn a pucsot tervező extrém szerkezetekkel. Severing miniszter intézkedései természetesen óriási hatást váltanak ki úgy a sajtóban, mint a parlamentben. Páratlanul állanak a német parlamentarizmus történetében azok a támadások, amelyek a legutóbbi napokban úgy a kommunista párt, mint a Deutsche Volkspartei részéről Severing ellen irányulnak. Az egyik kommunista képviselő Nockéhoz, a forradalom utáni hadügyminiszterhez hasonlítja Severinget, ugyanahoz a Noskehoz, akit beszédének következő mondatában vérengző kutyának címez. Schlange-Schöningen, nacionalista képviselő, a világnézeti különbségek dacára, kommunista kollégáját követi abban a támadásban, amelyben, Seveninget egész egyszerűen hazaárulónak minősíti, akiből, szerinte, tökéletesen hiányoznak az államférfiúi képességek. A Deutsche Volkspartei ezekután bizalmatlansági indítványt nyújt be a miniszter ellen, amelyet a többség elvet. Severing miniszter ma az egész német közvélemény érdeklődésének középpontjában áll. Ez az erélyes, tagadhatatlanul diktatórikus hajlamú ember, hallatlan energiával igyekszik a belső rendet biztosítani. Egyik ellenfele, von Kardorff, legutóbbi beszédében hajlandó a miniszter diktátori hajlamait annak az egyetlen körülménynek betudni, hogy Stering — vérbeli porosz.. Igen jellemző megállapítás MeSöyerijigre, akit eredetileg a szociáldemokrata párt küldött a parlamentbe és aki pár napja kijelenti, hogy nem engedheti meg magának a pártpolitikai gondolkodás luxusát, amíg a bslügyminiszteri székben van. A minisztert a parlamentben kerestem föl. Végtelen közvetlen, barátságos úriember, gyermekes, kék szeme van, ami semmi esetre sem vall diktátorra. Nyugodtan meghallgat, aztán válaszol: sofőr, sajnos, nincs időm, de tudja mit, keressen föl holnap az irodámban. T Unter den Linden hetvenháromé... így. Egész egyszerűen. A világért sem, mondaná, hogy a porosz belügyminisztériumban fogad... Unter den Linden hetvenhárom természetesen a belügyminisztérium palotája.. . A miniszter dolgozószobájában beszélgetünk , I, VI . — Miért tiltotta be miniszter úr a német nemzeti szabadságpártot? — Ugyanazokból az okokból, amely okok rövid idővel ezelőtt a nemzeti szocialista munkáspárt és nacionalista katonák szövetségének feloszlatásához vezettek. Ezekben a szervezetekben törekvéseket mozdítottak elő, amelyek nemcsakra arra voltak alkalmasak, hogy a nyilvános rendet és nyugalmat veszélyeztessék, hanem egyenesen a köztársaság fennállását tették kétségessé. A köztársaságot védő törvény (Republik-Schutzgesetz) nem csupán törvényes lehetőséget nyújt az ilyen szervezetek feloszlatásához, hanem egyenesen kötelező teszi ezt, ha nem akarjuk, hogy ez a törvény puszta frázis maradjon. Ha megtűröm az ilyen szervezetek fennállását, amelyek rendőri és katonai jogokat merészelnek határozott formában követelni és éppen olyan nyíltan hirdetik, hogy nincs más céljuk, mint a politikailag más felfogású néprétegekkel való erőszakos leszámolás, akkor ezek minden államhatalom létét a legveszélyesebb formában támadják meg. Az állam autoritásának érdekében is szükséges volt a szabadságpárt feloszlatása. Az a kifogás, hogy valamely politikai párt feloszlatása, amelynek még a parlamentben is vannak képviselői, egészen szokatlan rendszabály, amelyet legfeljebb egészen rendkívüli veszéllyel lehet indokolni, nem helytálló. Éppen a német nemzeti szabadságpárt vezetőjének nyilatkozata szerint, a szerve nem akar az itt vázolt értelemben pártként érepelni,, hanem elsősorban oly célból alakult, hogy a Poroszországban feloszlatott szervezeteket ismér egyesdsi magában. — Sajátságos, hogy ezekk az uraknak, akik a német nemzeti szervezetekbe?* ilyen elegáns és kifejező szavakat •idszavalnak, mint •»Sturm,« tkampf,« ».. .■ tincs annyi bátorságuk, hogy feltüntessel ■ a’csodák tulajdonképpen, mert különben a jVjvis/latas ellen nem tiltakoznának azzal, hogz *politikai parlamenti pártot alkotnak. _ Miért miniszter úr, a legutolsó napokban olyan rei ‘ívül heves parlamenti támadásban? __Azok a támadások, amelyek a legutolsó napokban /■ ’rtpervarw és kommunista oldalról értek, ugyanazeb A a motívumokból indulnak ki. Én. ntíní V’nv.'jí'-lom és rend fönállásért felelős miniszter úera tűrhetem, hogy az államban egy másik átlóm több más állam helyezkedjék el És ez se volna az eredmény, ha a bal és extrém jobbola körök működését, amelyek már saját harci (Kampforganisation) létesitet