Az Ujság, 1923. június (21. évfolyam, 122-145. szám)
1923-06-02 / 122. szám
ROVÁS. Az index-rendszer a szocialisták követelése volt eleinte s ezért a polgári körök a legélesebben ellenezték. Most már tisztviselői követelés is és ellenzik most is igen helyesen, ellenben ellenezve és hallgatólag mégis ennek a gondolatnak az irányában haladunk a megoldás felé. A különbség az elv és a valóság között csak az, hogy az indexszámot nem egy statisztikai művelet s nem az érdekelt kategóriák állapítják meg, hanem maga a kormány, a magángazdaságban pedig a munkaadó-kategóriák. S igaz, hogy az indexrendszer a csődhöz vezet és igaz, hogy muszáj a drágaság arányában emelni a fizetéseket és a béreket, ha csődbe vezet is... Nagyon érthető Mk találjuk, hogy Bethlen István szeretettel kéri Gömböséket a leszerelésre, mert a béke akkor is bomlik, ha barátok és nem ellenfelek vesznek össze. De természetes, hogy koncessziókat a békesség kedvéért nem tehet. Gömbösék és a liberalizmus között még képzelhető középút, amelyen meggyőződése szerint a miniszterelnök jár, de Gömbösék és a középút között már nem lehet középút. Mert akkor vagy az előbbi nem középút, vagy az utóbbi nem. * Még mindig társadalmiaknak nevezik azokat az egyesületeket, melyeket senki soha, ők maguk sem, másnak, mint politikai tényezőknek nem tapasztalt. Társadalmi egyesület hatásköréből ki van zárva a politika, ezeknek az egyesületeknek a feladataiból mindig ki volt zárva a társadalom. Minden gyűlésük egész nyiltan politikát csinált, sőt egyidőben még törvényhozásra is hivatottnak tekintette magát. Most pedig itt van a centruma a kormány elleni rohamnak s még mindig társadalmiak ezek az egyesületek! Mindenfitt nacionalizmus! Wolff Károly úr párhuzamba tévén az ő külföldi útját a miniszterelnökével, saját tapasztalatai alapján az ellenkezőjét hirdeti a módról, amelyen kapcsolatba tudunk jutni az európai gondolkodással. Bethlen azt tapasztalta, hogy reálpolitika kell ehhez, ami a jelszópolitika ellenkezője, Wolff Károly viszont azt, hogy mindenütt a nacionalista irányzat érvényesül abban az értelemben, amelyben a fajvédelem is nacionalistának vallja magát. Mi Wolff Károly tapasztalataiban hiszünk. Egészen természetes, hogy amely köröket ő keresett fel, ott az ő eszméje dominált. S egészen magától értetődik, hogy akikkel szóba sem áll, azok nem léteznek. Tapasztalatai gyűjtésében is bizonyos cenzúrát és numerus clausust érvényesített s igy a miniszterelnök tapasztalatai mellett az övéi voltaképpen helytállhatnak. Azt a különbséget, hogy Bethlen István az illetékes és intézkedő körökkel érintkezett egyéni válogatás nélkül, míg Wolff Károly az elvtársaihoz húzott, bízvást elhanyagolhatja..Sőt jómagunk is. Hát hogy is áll az az európai nacionalizmus, mint számunkra követendő példa? Vegyük csak például a francia-német viszonyt. A francia politika a németekkel szemben kétségen kívül nacionalista. S ime, a német is a franciával szemben ugyancsak nacionalista. Wolff szerint ez megértést jelentene s ebben is igaza van. Az egyik is lő, a másik is lő s mindkettő egyetért abban, hogy gyűlölik egymást s háborúban állanak. Itt van a magyar és a kis-entente-példa. Egészen bizonyos, hogy ami a trianoni szerződésben biztosított kisebbségi jogokat magasabb államérdekből fumigálja, a magyar kultúrát irtja, a magyar tisztviselőt, tanítót elkergeti, a magyar birtokot elszedi tulajdonosától, magyar embertől elvesz ipari jogosítványokat: ez nacionalista politika. S egészen nyilvánvaló, hogy amivel a kilentente megokolja ezt az ellenségesen szerződést tipró eljárást, az a magyar nacionalista politika. S Wolff Károly rokonnak érzi magát az európai nacionalizmussal s Magyarország jobb korszakát ezektől várja. Joggal, okkal-e, ezt nem is érdemes kutatni. De kissé furcsa magyar ember részéről rajongani ezért a nacionalizmusért, úgy érezzük, hogy amikor Wolffék a fajvédelmet tennék meg politikai szervnccé, feladtak minden észszerű alapot, ameyen a Kis-entente területein folyó magyar elnyomást elítélhetik. Hiszen a fajukat védik az idegen faj ellen! Hiszen jól teszik, ha ebben a legfelsőbb célért való munkában felrúgják azokat a törvényes rendelkezéseket, melyek akadályozzák őket. Jogrend? Hányszor hallottuk tőlük, hogy micsoda badar előítéleth ez. Az a jog, mely az idegent védi, nem illeti meg, mert ezt csak vétkes könnyelműségből adta nekik a nemzetrontó liberalizmus. Elvenni nálunk azidegentől a jogot, elszedni foglalkozásukat, földbirtokukat, különös terhekkel jobban sújtani őket, mint a védendő jogbelit: ez a nemzet boldogulásának előirt útja, V ■ ■ /V \ » ? 1 ^ ..... ^ __________ Budapest, 1923._____Ara 50 korona. XXI. évfolyam, 122. szám.______ " ?m "'"^Szombat, Junius 2. Előfizetési árak: B SZERKESZTŐSÉG: Egy hóz"!.7T.r.T.7. 10OOK-L $3£$k m n m BBk BBBI Budapest, Rákóczi-út 54. sa. M*Ö kivételével minden nap?0l£ Budapest, Erzsébet körút 43. S szeretnék Wolff Károlyt együtt látni a cseh, a román, a szerb fajvédővel. Mivel fogja velük szemben megvédeni a magyar fajt? Minden szavára visszavágnak a saját szavával. Minden felhozható sérelemre a kérdéssel: te máskép csinálod a te magyarjaiddal? Amiből következnék: mindenütt Európában uralkodhatik a nacionalizmus és lehet kívánatos, csak Magyarországon nem. Mert ez az elv elnyomó a felüllevőknek a fegyvere, Magyarország ellenben alul van s vele szemben az ő rovására forgatják. Mindenki lehet fajvédő, csak a magyar nem, akinek három milliónyi testvére esik áldozatul a fajvédelemnek. Mindenütt lehet érdek szabadulni a másfajtájunktól, mert sokan vannak ők s nem érdekük, hogy többen legyenek. Magyar ellenben kevés van s érdekünk, hogy ne legyenek még kevesebben. Ez így van, s ha Wolff Károlyt akartuk volna meggyőzni erről, akkor igazán szóba sem hoztuk volna. Szállay pénzügyminiszter ellenzi az indexrendszert. Nyilatkozata a köz- és magánalkalmazottak fizetésrendezéséről a pénzügyi bizottság ülésén. Meg akarja szüntetni a különböző segélyeket és egységes fizetésrendezést hoz új törvényjavaslatával. A pénzügyi bizottság ma este értekezletet tartott, amelyen megjelent Kállay Tibor pénzügyminiszter is. Az ülés tárgya a háború előtti külföldi tartozások kiegyenlítésére vonatkozó törvényjavaslat volt. A napirend előtt Bíró Pál felkérte a pénzügyminisztert, hogy tájékoztassa a bizottságot a külföldön szerzett benyomásairól és ezzel kapcsolatban az ország pénzügyi helyzetéről és jövő terveiről. Kállay pénzügyminiszter hoszszabb beszédben ismertette külföldi útját, annak eredményeit az ország várható pénzügyi és gazdasági helyzetét. Megállapította azt is a pénzügyminiszter, hogy a még ránk nézve kedvező angol—olasz javaslat elfogadása esetén is maga a kölcsön folyósítása csak hoszszabb idő múltán következhetett volna be, míg a jóvátételi bizottság ismeretes döntése következtében a kölcsönadás lehetőségei messzebb időre tolódtak el A devizaforgalom körüli zavarok megszüntetése, illetve enyhítése céljából az államháztartás rendezésétől függetlenül kisebb valutakölcsön felvételének szüksége merült fel és megvan a reménység rá, hogy a budapesti nagybankok közreműködésével ez a valutakölcsön Svájcból rövidesen igénybe vehető lesz. A devizaközpont intézménynek szükséges voltát ma is vallja, bár koncedálja, hogy a gyakorlati életben tapasztalt nehézségek elkerülése végett bizonyos könnyítésekre lesz szükség. Azt hiszi például, hogy az ipari és kereskedelmi vállalatoknak meg lesz engedhető bizonyos ellenőrzés mellett,, hogy valutaszükségletüket maguk szerezhessék be. Iklódi-Szabó János dr. párhuzamot vont a háború előtti adósságok és a háború alatt keletkezett adósságok között. Rámutatott arra az óriási eltolódásra, amely a pénzleromlás következtében a két adósság között létrejött. A háború alatt az egész pénzügyi kormányzatunk azon fáradozott, miképpen leszünk képesek az úgynevezett hadiadósságaink kamatait fizetni; ma ezek jelentéktelen összeggé zsugorodtak, míg a háború előtti adósságaink alig elviselhető terhet alkotnak. Felvetette azt a gondolatot, hogy a leghelyesebb volna a háborús adósságok gondját egyszer és mindenkorra elvetni és azokat a feleknek visszafizetni. Kállay Tibor válaszában kijelentett®, hogy változatlanul azt a politikát tartja helyesnek, amit eddig vallott: az államháztartás egyensúlyára való törekvést. A háborús adósságokra vonatkozólag elismerte, hogy az adósságok fenntartásának terhe az állami adminisztrációt indokolatlanul, azok értékével arányban nem álló mértékben nyomja. Nem zárkózik el attól a gondolattól, hogy a hadikölcsönök kifizettessenek, különösen ma, amikor nosztrifikálásuk már megtörtént és így azoknak Csonka-Magyarországra eső számszerű összege is meg van állapítva. Kállay Tibor nyilatkozata. A tisztviselőkérdés is szóba került a nemzetgyűlés pénzügyi bizottságának mai ülésén. Kállay Tibor pénzügyminiszter részletesen ismertette a kormánynak ezzel kapcsolatos lépéseit és szándékait. Várnai Dániel szólalt fel azután és rámutatott arra, hogy valójában az indexrendszer bevezetését jelenti a kormánynak az az elhatározása, hogy minden hónap második minisztertanácsán automatikusan megteszi a szükséges intézkedéseket a tisztviselők illetményeinek emelésére, ha a változott viszonyok és a drágaság fokozódása úgy kívánnák. Kérdést intézett a pénzügyminiszterhez, váljon a kormány hajlandó-e az indexrendszert általánosan bevezetni a munkásságra és a magánalkalmazottakra egyaránt. Kállay Tibor pénzügyminiszter az alábbiakat jelentette ki: — Nekem nincs jó véleményem az indexrendszerről. Az index ugyanis nem mutatja pontosan a drágaság arányait s éppen ezért ellenzem az indexrendszer bevezetését. Azt a körülményt, hogy a kormány minden hónapban automatikusan foglalkozik majd ezzel a kérdéssel, nem lehet indexrendszernek minősíteni. Legközelebb törvényjavaslattal lépek a nemzetgyűlés elé. Javaslatomnak az a lényege, hogy a tisztviselők részére fizetést fogunk megállapítani s ezzel kapcsolatosan megszüntetjük az eddigi nagyon bonyolult mindenféle rendes és rendkívüli segélyeket. Ezzel rendet akarunk teremteni a különböző segélyek labirintusában. Csak természete®, hogy az új fizetés megállapításakor változatlanul megtartjuk az eddigi fizetési osztályokat. Egyébként véleményem szerint semmi akadálya annak, hogy a magánintézmények is foglalkozzanak havonként alkalmazottaik fizetésének, illetve bérének rendezésével, csak úgy, ahogyan a kormány teszi a köztisztviselők ügyében. Kállay Tibor pénzügyminiszternek ez a nyilatkozata — miként erről munkatársunkat informálták — nem elégíti ki a szociáldemokrata pártot, amely újból síkra fog szállani a parlamentben az index-rendszer bevezetése mellett, amikor az ezzel kapcsolatos és már beterjesztett szocialista indítvány tárgyalásra kerül. Hivatalos közlés a tisztviselők felemelt segélyéről. A csütörtöki minisztertanács fontos határozatot hozott a tisztviselő-kérdéssel kapcsolatosan, amiről az alábbi hivatalos közlés számol be: A kormány a KANSz memoranduma alapján és a miniszterelnök távollétében egyes képviselők által megindított akció folyományaként elhatározta, hogy a tisztviselők rendkívüli segélyét még e hó folyamán 50 százalékkal felemeli és ugyancsak még ebben a hónapban a parlamenttől törvényes felhatalmazást fog kérni a tisztviselői kérdés generális rendezésére vonatkozóan. Ettől függetlenül azonban a kormány minden hónap második minisztertanácsán emtematikusan foglalkozni fog a tisztviselői fizetések kérdésével, s amennyiben a változott, viszonyok és a drágaság netáni emelkedése következtében szüksége mutatkoznék, úgy a megfelelő intézkedéseket meg fogja tenni akként, hogy azok már a következő, hónap elsején életbe is fognak lépni. Mint ismeretes, az Ébredő Magyarok Egyesületének és más társadalmi alakulatoknak rendezésével megtartott legutóbbi tisztviselő-gyűlés ultimátumot intézett a kormányhoz s a gyűlés egyik szónoka a sztrájkot is emlegette. Ezzel a határozattal és harcmodorral a KANSz tudvalévően nem azonosította magát. A vasárnapi izgalmas gyűlés ügye a rendkívüli minisztertanácsot is foglalkoztatta s arra, vonatkozóan a kormány tagjai az alábbi határozatot hozták: »Bizonyos társadalmi alakulatok és egyesületek rendezésében egy legutóbb megtartott gyűlésen olyan hangnemben és olyan tendenciával tárgyalták a tisztviselőkérdést, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy itt nem az elérhető konkrét eredményeket és a kérdés lényegét tekintették fontosnak, hanem azt, hogy politikailag menynyire lehet kihasználni a kérdést bizonyos frakciók és pártszempontok részére. Amilyen fontosnak tekinti a kormány ezt a problémát és amilyen jóindulattal kívánja felkarolni az államkincstár teljesítőképességének határai között a tisztviselői kar jogos és méltányos igényeit, annyira kárhoztatandónak és elítélendőnek tartja azt a törekvést, amely minden áron politikumot óhajt ebbe a kérdésbe belevinni. A minisztertanács ebből kifolyólag elhatározta, hogy amennyiben a jövőben a legutóbbi gyűlésen történtekhez hasonló események és jelenségek fordulnának elő, azokkal szemben a legnagyobb eréllyel és határozottsággal fog fellépni és eljárni. Budapesten fogják nyomni a kis címletű bankjegyeket. A Pénzügyi Tanács szerdán Teleszky János elnöklésével ülést tartott, amelyen Kállay Tibor pénzügyminiszter ismertette az ország gazdasági és pénzügyi helyzetével kapcsolatban azokat a tárgyalásokat, amelyeket ő és Bethlen az elmúlt hetekben külföldön folytattak. Értesülésünk szerint a Tanácsban inkább pesszimisztikus hangulat uralkodott, bár azt kétségtelen tényként állapították meg, hogy a múlthoz képest a helyzet javult. Javult annyiban, hogy a párisi jóvátételi bizottság egyébként kedvezőtlen határozata is megállapítja azt a tényt, hogy Magyarországnak gazdasági talpraállásához külföldi segélyre van szüksége és hogy jóvátételt Magyarországtól kölcsön nyújtása nélkül nem követelhet. Miután azonban a jóvátételi bizottság döntése egy rövidesen folyósítandó kölcsön lehetőségét kitolta, a Tanács természetszerűleg számol a bankjegysajtónak közeljövőben fokozottabb működésével, aminek ellensúlyozására Teleszky János erélyes intézkedéseket sürgetett a pénzügyi adminisztráció terén. Megállapította ugyanis, hogy az adminisztráció drága idejét túlnyomó nagy részben az időközben értékükben nagymértékben devalváló.