Az Ujság, 1924. szeptember (22. évfolyam, 182-204. szám)

1924-09-30 / 204. szám

AZ ÚJSÁG Kedd, 1934 szeptember 50, k­riíni ma­rtivim unii icii'm. NAPONTA TOMBOLÓ SIKER A KALAND­O­RI­ON-AT­A AKCIÓ A Corvin­­ Színházban SPORT Fölénk kerekedett a bécsi footballsks!­. — L Vienna FC—UTE 4:2 (2:1).— Igazuk van a bécsieknek, hogy a nemamateur köntösbe burkolt proasportra tértek át, mert amatőrök, akiknek a footballozáson kívül mellékfoglalkozásuk is van, sohasem vihetik olyan tökélyre (legfel­jebb egyénenként) a footballt, mint a professzionisták, akik lelki­ismeretesen trafnirozhatnak és a fizetésből, meg a jutalékokból több gondot fordíthatnak testi kondíciójukra, aminek a footballnál egyre jelentősebb szerep jut, hiszen ma­holnap már csak az a játékos fog boldogulni, aki súlyával és energiájával minden akadályt elsöpör az útjából. őszintén szólva imponáló volt a Vienna technikai, de különösen taktikai tudása, amikhez egyik csapatunk említett kvalitásai sem érnek fel. Olyan felsőbbséggel mozogtak a Vienna játékosai a me­zőnyben, mint egy formában lévő angol proficsapat tagjai, sőt voltak a halfsornak olyan taktikai trükkjei (a labdának egymáshoz, vagy a hátvédekhez való passolgatása, stb.), amit külföldi csapatnál, az angolokat kivéve, még egyáltalában nem láttunk. Egyénileg is néhány elsőrangú embere van a Viennának, akik különösen játékintelligen­ciában múlják felül a mieinket. A legnagyobb klasszis a bécsi csa­patban Blum, aki helyezkedés­ érzékével és rutinjával a legjobb ma­gyar hátvédeken is túltesz, páratlanul önfeláldozó és szemfüles Ostricek kapuvéd, Kurz és Chrenka kvalitásaihoz hasonló halfokkal pedig egyáltalában nem rendelkezünk. A csatársornak nincsen ki­magasló starja, de összjátékuk példás, energikusak és bravúrosan értenek egymás szöktetéséhez. Az UTE már a startnál vesztette el a mérkőzést, mert Paulusz, Rósa és Jeszmás utódai még nem érettek nemzetközi mérkőzésre. Szemere jobbszélsőnek ugyan volt néhány nagyon tetszetős akciója, Argyelán és Nikó sem tehetségtelenek, rutinhiányuk miatt azonban sok kedvező goalhelyzetet rontottak. Csontos matchről-matchre töb­bet felejt, míg Szidon egyik legjobb játékát produkálta. A csapat leg­sebezhetőbb része a fedezetsor, pedig Baubach feltűnően bírta az ira­mot és Müllert félóra után a pihent Királlyal cserélték fel. A Fogl testvérpárra túl nehéz feladat hárult, amíg el nem fáradtak, fényes stílusban is játszottak, Fogl III. azonban kissé túlkíméletlenül bánt el ellenfeleivel. Nyilván neheztelt rájuk, amiért harmincmillió osztrák koronát kaptak és még a győzelmet is ambicionálták. Klein az első­­osztályú kapuvédők közül a leggyengébb, meglepő, hogy Újpesten különb kapus nem terem. A küzdelem elég változatos volt, a Vienna csak az utolsó húsz percben kerekedett felül, ami annál meglepőbb, mert a csapatnak szombaton is volt elég kemény mérkőzése, az éjszakát pedig vasúton, igaz, hogy hálókocsiban töltötte. UTE szerzi meg Kands miatt megítélt tizenegyesből Fogl II. bombaszerű lövésével a vezető goalt, de Ryba, a Viennának Seidl helyén játszó kitűnő jobbszélsője jól helyezve egalizál. Fogl III. egyik gáncsa miatt tizenegyest kénytelen ítélni Schiller Gyula bíró, amit Blum a vezető goallá értékesít. Klein ugyan rávetéssel kiboxolja a labdát (ez volt az egyetlen jó momentuma), de Blum most már menthetetlenül rendeltetési helyére plaszírozza. Szünet után Szidon egyik remek centerét Argyelán goalba fejeli. A győztes goalért heves küzdelem indul meg, amelyben Klein jóvol­tából az UTE marad alul, mert Gschweidl labdáját maga üti a hálóba, majd Hess balösszekötő a nap legszebb goalját lövi. s vasárnap! Stapolfi küzdelmek nem hoztál­ meglepetést. Ritkán történik meg, hogy egy-egy bajnoki forduló meglepetés nélkül végződjék. A mostani vasárnap kivétel volt, a favoritok rendre győztek s a bajnoki küzdelmek pontosan úgy végződtek, ahogy Az Újság a vasárnapi számában megjövendölte. A részletes eredményeket a következőkben adjuk: MTK—Zugló 5:1 (3 : 0). Bíró: Ivancsics Mihály. Az MTK könnyen győzte le a zuglói csapatot, amely a bajnokcsapat nagy technikai fölényét spanyol­ stílusú, belemenős játékkal próbálta ellensúlyozni. Braun már a harmadik percben megszerezte a vezetést, azután Molnár a harmincadik percben lövi a második goalt, a negyvennegyedik percben pedig Braun félpályáról in­dulva faképnél hagyja Zugló haltsorát és védelmét s közvetlen kö­zelről belövi a harmadik goalt. A második félidőben tovább tart az MTK fölénye, B­rh­u­n már a második percben újabb goalt szerez, majd az ötödik percben általános meglepetésre Mandl jön át a saját térfeléről s átcselezve Zugló fedezetsorát, húsz méterről megszerzi az ötödik goalt. S­e f c­s­i­k, a zuglói csapat kapitánya ekkor formálisan lekergeti a pályáról F­­i­­­n­c­r kapust s helyére Kittit dirigálja, aki a mérkőzés további folyamán óriási szeren­csével teszi ártalmatlanná az MTK csatárok lövéseit, sőt egy le­futásból Neumayer balszélsőnek sikerül megszereznie Zugló egyetlen goalját. Mind több durvaság következik ezután, melyeknek során Lenkeyt lerúgják, Nádiért pedig kiállítja a bíró. FTC—III. ker. TVE 3:0 (0:8). Biró: Nagy László. A Vívók sok tartalékkal játszó csapata nem érdemelt olyan súlyos vereséget s az FTC gyatra, nívótlan játéka után nem érdemelt olyan magas goalarányú győzelmet. Hiányzott a zöld-fehérek csapatából P­a­t­a­k­y, akinek a helyén Sándor egyetlen jó momentumával sem tudta észrevétetni magát s mellette Stecovits sem játszotta ki szokott formáját. Az FTC az egész mérkőzés alatt — különösen az egyre fejlődő Ivohut révén — többet támadott, de főleg akkor ke­rült fölénybe, mikor Vadas, a III. kerületiek egyik legjobb em­bere megsérült, Wernert és Kovásznayt pedig — főként az előbbit — meggondolatlanul kiállította a bíró. A kifáradt Vivő-védelem a játékidő utolsó részében összeroppant s ekkor az FTC Stecovits (2) és Kohut (11-esből) révén három goallal terhelte meg Neuhaus hálóját. Vasas—KAC 2:1 (1:1). Bíró: Gere Ferenc. A vasárnap legszívósabb, legélvezetesebb mérkőzése volt a jó védelemmel ren­delkező Kispest és a különösen jó formát mutató Vasas találkozása. A vezetőgoalt a KAC szerezte meg Gulyás révén, de Takács rövidesen kiegyenlít. A második félidőben a Vasas csatársor szebb­­nél-szebb támadásokat vezet s csak a Saguly—Dudás hátvédpár kiválóságán múlik, hogy Takác­s­nak mindössze egy lövése talál utat a hálóba. NSC—VÁC 0 : 0. Biró: S­c­h­i­s­s­­­e­r József. Az erőviszonyok­nak megfelelően, eldöntetlenül végződött a két csapat mérkőzése. Mindkét oldalon a védelmek végeztek jó munkát, különösen Grosz II. (VÁC) észszerű, bátor játéka emelkedett ki a mezőnyből. A VÁC a második félidőt tíz emberrel játszotta végig, mert Engl IT. az első félidő végén megsérült. Az NSC két újonca, V­o­j­e­n­n­i­k középcsatár és G­e­r­g­i­t­s középfedezet kitűnően bevált. BEAC—BTC 0 : 0. Bíró: Bálint László dr. Két gyenge, teljesen formán kívül levő csapat nívótlan küzdelme volt a mér­kőzés. A BEAC nagyon messze van múlt szezonbeli formájától, a BTC pedig nem tudja pótolni elveszett erőit, néhány játékosa pedig túlerőszakos modorban játszik, aminek meg is volt a következ­ménye: Horváth III. kiállítása. A mérkőzést — hír szerint — a BEAC megóvni készül, mivel a bíró a javára megítélt tizenegyes újrarúgásánál állítólag szabálytalanul járt el. Északnyugati szélben a nyílt Dunán. Jegyzetek a Sirály Evezős Egylet házi távevelős­ versenyéről. Vasárnap délelőtt 10 óra. A ragyogóan kék égbol­tot egy bárányfelhő sem takarja. Megint visszatért a vénasszonyok nyara, gondoljuk és a nyári ruhába bú­junk, de a következő utcába érve, hűvös szél csap fe­lénk és sietve visszafordulunk, hogy a legvastagabb fel­öltővel védekezzünk a hidegre fordult időjárás ellen. De a szárazföldön még tűrhető a hideg, a vizen azonban a nehéz felöltő sem segít. A Sirály Evezős Egy­let hajójára vagyunk ugyanis hivatalosak, amely a Hertzka-díjra starthoz álló négyeseket a szentendrei szi­getcsúcstól a Sirály klubházáig, kilenckilométeres távon végigkíséri. A hajón már elegáns társaságot találunk együtt, javarészt a Sirály E. E. tagjait és ünneplő ruhában női hozzátartozóikat. Ünneplő ruhában, mert ez a szezon­­záró verseny évenként valósággal ünnepnapja a Sirály­nak, hiszen hónapok óta óriási ambícióval készülnek a versenyre a klub legjobb evezősei és hozzátartozóik, pár­tokra szakadva, szörnyen drukkolnak kedvenc csapatjuk (helyesebben szólva kedvenc evezősük) győzelméért. A hajón a férfiak a napos oldalt keresik, nem úgy a hölgyek, akik pedig ugyancsak nyárias dresszekben tündökölnek. Mi a versenycsónakokban ülő evezősöket sajnáljuk, akik vékony trikójukban a hideget hozó észak­nyugati szélben nem a legkellemesebben érezhetik ma­gukat és eszünkbe sem jut, hogy a szebbnél-szebb höl­gyeken sajnálkozzunk, akik csónakba sem ülnek és mégis minél kevesebb ruhadarabot raknak magukra. Előkelő vendégei is vannak a kisérő hajónak: Per­ger Ferenc dr., az Evezős Szövetség elnöke, Ábrás Zoltán nyug.­államtitkár, a Szövetség és a Pannónia E. E. kép­viseletében, továbbá So­ró Béla dr. a MAC evezős al­osztályának szimpatikus vezérembere. Négy csapat áll starthoz a hullámos vízben, amely­ben tehát a kormányosok is komoly szerephez jutnak. Azonnal a Biró Károly és a Szabó László által stroke-olt négyesek állnak az élre, akik között heves küzdelem folyik az elsőségért. Mészáros László négyese 200 kilo­méter után megelégeli a versenyt, a Margitsziget felső csúcsán azonban a Quittner-négyes is kiáll a küzdők so­rából. Szabó László finisht diktál, ő maga remek stí­lusban, óriási erővel viszi előre csapatát, kormányosa azonbak­ az egész után felmondja a szolgálatot és így négy hosszal verve marad. A díjat, öt aranyceruzát, így a Kende, Pogány, Man­­gold dr., Biró Károly dr. (vezérevezős), Dobó Pál (kor­mányos) csapat nyerte meg 21 perc 30 másodperc alatt, a Fehérvári, Lukács II., Schmolka, Szabó (stroke), Freund (kormányos) négyes ellen. Opler Emil dr., a Sirály E. E. jeles elnöke, a ki­tűnő hangulatban lefolyt társasebéden osztotta ki a di­jakat a boldog győzteseknek, akiket, úgyszintén a díj nobilis adományozóját lelkes ünneplésekben részesítették. A második osztály mérkőzései a következő eredménnyé végződtek: Ékszerész—MAC 1:0 (0:0). - 33 FC-BAK 1:0 (1:0). - KAOE—UMTE 4:1 (1:0). — Fev. T. Kór—UTSE 2:0 (2:0. - KTE—Húsos 0:0.- ETC-Postás 1:1 (0:0). — TTC-EMTE 2:0 (1:0). Opata elutazott. Az Újság szombati számában meg­írta, hogy Opata Zoltán, az MTK válogatott csatára aki jelenleg a brü­nni Blue Star tagja, néhány napi tar­tózkodásra Budapestre érkezett. Vasárnap a Hungária­­úti pályán az a hír terjedt el, hogy Opata végleg itthon marad s újra az MTK-dresszt ölti magára. Ez a kom­bináció azonban legalább is korainak bizonyult, mert Opata, mint értesülünk, hétfőn délelőtt ismét vissza­utazott Brünnbe. Football a külföldön. C­shország és Jugoszlávia reprezentatív csapatának Zágrábban tízezer néző előtt lefolyt mérkőzése az ener­gikusabban játszó csehek 2:0 (0:0) go­larányú győzelmével végző­dött. A roatciot Braun a bécsiek magyar származású kitűnő bírója vezette. A bécsi nemamatőr liga vasárnapi második fordulója a következő eredménnyel végződött: Rapid—Hakoah 1 : 1, KVAC—Wacker 1 : 1, Rudolfshügel—Slovan 3 : 2, Sim­mering—Sportklub 1 : 0. Ivancsics Mihályt ezüstserleggel ajándékozta meg a svéd footballszövetség. Ismeretes, hogy a párisi olim­­piászon Ivancsics Mihály vezette a Svájc és Svédország közötti mérkőzést. Bíráskodásával osztatlan tetszést ara­tott a francia fővárosban s pártatlanságának mindennél ékesebb bizonyítéka az a levél, amit a kitűnő bíró a napokban kapott a svéd szövetségtől — magyar nyelven. A levél a következőképen hangzik:­­'Mélyen tisztelt Uram! Az ön által Parisban veze­tett Svájc—Svédország közötti mérkőzés emlékére egy csekély emléket vagyunk bátrak e sorokkal egyidejű­leg küldeni. Kérjük, fogadja el nagyrabecsülésünk je­léül. Sporttársi üdvözlettel Johansson.» A levéllel együtt megérkezett a figyelmes svéd szö­vetség ajándéka is, egy finom művü kis ezüst serleg, rajta a svéd szövetség jelvényével. f első 22.6 nap. alatt a 22.9-et futó Muskát ellen. A magasugrásban­­Gáspár 1.86 méterrel nyert az egyéni rekordot futó Orbán (Szegedi AK) ellen, aki 1.83 méterrel lett második. Serf nem állt starthoz. Pompás formában van Karlovits János (MAC), aki a rúdugrásban előny nélkül 3.50 méter eredménnyel győzött és könnyen meglehet, hogy a jövő vasárnapi bajnoki viadalon végre megdönti a 3.66 mé­teres rekordot. Lósport Megyeri versenyek. (Pestvidéki Versenyegylet. Má­sodik nap.) Változatos és nagyjában reálisnak mondható versenyekben volt része a megyeri turi vasárnapi közön­ségének. A reális papíresélyt egyedül Embona futása cáfolta meg, amely most hirtelen javulással eddigi futá­sainál lényegesen jobb formát árult el. A páros­ díjugratás startjához csak két pár jelentkezett, miáltal sokat vesz­tett érdekességéből. Az egyes futamokat Firouzelo, Rema­­zuri, Silena, Ferrario és Embona nyerték. Jelöltjeink a keddi nap egyes futamaira: I. Nosza. II. Matweik­—Ordas. III. Facette—Alpion. IV. Xerxes— Petrisienne. V. Tandi—Mausika. Az osztrák-magyar tenniszk­ mérkőzés. , A hétfői utolsó páros matchben Kelement Göncz legyőzte a Sah­­-erőfi párt. Kehrling Béla Berlinből betegen érkezett haza és így nem ve­hetett részt a magyar—osztrák­ mérkőzésen, amely így megérdemel­­­te a osztrákok 11:4 arányú győzelmével végződött, Kehrling távol­léte a többi magyar tenniszező játékerejét is demoralizálta, a matcr tehát végeredményben nem nyújtott tiszta képet a két ország ten­­­niszezőinek játékerejéről. A tizenöt mérkőzés részletes eredménye a következő: Egyes: Zborzil—Kirchmayer 6:0, 6:3, 6:8, 6:1, Kelemen— Albrecht 6:4, 2:6, 6:3, 4:6, 6:4, Göncz—Brick 6:2, 6:8, 6:4, 12:10 Kinzl—Jacobi 3:6, 4:6, 6:3, 6:3, Mupk—Pétery 6:1, 6:2, 6:4, Salm­­ gróf—Fittler 8:10, 6:3, 7:5 (utóbbi feladta). Páros: Ludwig Salm, Otto Salm — Fittler, Kirchmayer 11:9, 4:6, 6:4, Brick, Glancz — Pétery, Arató 6:3, 4:6, 6:3. Mank, Zboril — Fittler, Kirchmayer 5:7, 6:4, 6:4. Kinzel, Zboril — Göncz, Kelemen 4:6, 6:3, 9:7. Kinzel, Zboril — Pétery, Jacobi 6:2, 6:2. Göncz, Kele­men — Brick, Glancz 6:3, 6:4. Salm, Salm — Pétery, Jacobi 2:6, 6:3, 6:3. Brick, Glancz — Kirchmayer, Arató M. 6:2, 6:0, Göncz, Ke­lemen — Salm­a, N­. 1:6, 6:3, 6:3, 6:4. Vitás a Dunántúl—Stájerország atlétikai mérkőzésének ered­ménye. Győrött tegnap folyt le az első ízben megrendezett Stájer— Dunántúl közti atlétikai viadal, amely 5—3—1 pontszámítás alapján a dunántúliak 48 : 42 arányú győzelmével végződött, a stájerek azon­ban azt vitatják, hogy ők az utolsó napokban a rúdugrásnak a programaiba való felvételét kérték, amely esetben az eredmény eset­leg a stájerek javára fordulna. A győztesek: Dunántúl részéről: 100 m. Földessy 11.4 mp., súly: Molnár 12 m., diszkosz: Marvalits 41.49 m., 400 m. Soltész 51.6 mp.., gerely: Marvalits 47.76 m. Stájerország részéről: 1500 és 5000 m.: Friede, 800 m.: Homann, magasugrás: Umführer, távolugrás: Rothruchs. Forbát (FTC) 14.45 méterre javította a súlydobás rekordját. A hűvös időjárás ellenére szépszámú közönség előtt szép sikerrel lefolyt MAC-viadalnak kiemelkedő eseménye Forbát Sándornak, az FTC jeles­­ fiatal atlétájának újabb rekordjavítása volt, aki a súlydobásban az általa 14.31 méterrel tartott rekordot 14.45 méterre javította meg. A Budapest 1924. évi bajnokságáért lefolyt két csapatversenyt a MAC nyerte meg, a diszkoszvetést 37.56 méter átlaggal, a távolugrást pedig 6.79 méter elsőrangú átlagteljesítménnyel (Molnár 6.85, Bakó 6.79, Somfai 6.76, Püspöki és Nagy 6.70). A háromszor ezerméteres stafé­tában a MAC váratlanul nem állt starthoz. Távollétében az MTK (Steiner, Leichtag, Fonyó) győzött 8 p. 23 mp. alatt az igen jól futó Munkás TE (8 p. 25 mp.) és az FTC (8 p. 31.4) ellen. Kettős győzel­met aratott a kitűnő formában levő Muskát László, aki megnyerte a 110 méteres gátfutást 16.2 mp. alatt (Püspöki feladta) és scratchről indulva 26.4 mp. alatt a 200 m. gátfutás handicapet. Szép verseny volt a 800 m. síkfutás, amelynek vándordíját most harmadik ízben védő Benedek János nem indult, míg a MAC másik reprezentánsa, Bejczy a célegyenesben, miután már helyre sem volt kilátása, a küzdelmet feladta. A versenyt a favorit Barsi nyerte meg 1 p. 59.8 mp. idővel Rózsa (2 p. 02.8) és Magdics, a MAFC biztató képességű fiatal futója ellen. Meglepetéssel végződött a 3000 méteres síkfutás, amelyben Nagy (BEAC) 9 p. 18 mp. idővel váratlanul könnyű győ­zelmet aratott a favorit Kulcsár ellen (9 p. 25.5 mp.). A Király-díjban (100 yard) Gerő Ferenc nem indult­­, így Rózsahegyi (MAC) aratott végre jól megérdemelt győzelmet 10.2 mp.­ idővel. A 220 yardos sík­futásban a versenyzési jogától hosszabb időre megfosztott Juhász lett IGAZSt­GSZOLGÁLTATRS. § Az Eskü­dt-főtárgyalás nehézségei. A törvény­széki orvosszakértők ma is beidézték Esküdt Lajost a kóros hazudozás megállapítása kérdésében. Az or­vosok munkáját nagyon megnehezíti az, hogy az első főtárgyaláson sokat emlegetett akták, amelye­ket a földmivelési minisztériumnak visszaadtak, többszöri sürgetés ellenére még mindig nem kerül­tek vissza a törvényszékre.­Ezek között vannak a férfi-akták is, így tehát kétes, hogy az orvosszak­értők kellő időre befejezhetik-e a vizsgálatot és hogy az október 21-ikére kitűzött főtárgyalást meg lehet tartani. Azonban az idézéseket az október 21-ikén kezdődő főtárgyalásra már kézbesítették. § A hatás nyilvánul. Még alig terjedt el a szolnoki nagy tárgyalás részleteinek ilkre, máris jelentkezik a rész­letek megértése. Márti József és­ Szász József, a budapesti bombamerényletek két vádlottja részben panaszt, rész­ben feljelentést tettek, hogy őket annak idején a nyomo­­zat alkalmával bántalmazták. Szászt ma az ügyészségen kihallgatták. Egészen jelentéktelen üggyel állott elő. Fi­­gyemeztették, hogy óvakodjék a hamis vádtól. Ami pe­dig Márti panaszát illeti, azt már egy korábbi kísérlete­zése alkalmával, mint alaptalant, elutasították.­­ az ügyész­ség álláspontja Nihultz kiadatása tárgyában. Az Erz­­berger német miniszter meggyilkolása és Dick német képviselő m­eg­­sebesítése miatt megindult kiadatási eljárás ügyében a törvényszék kedden vagy szerdán zárt ülésen határoz, amely alkalommal az ügyészség képviselője is jelen lesz és elővezetik a fogházból Schulzot is. Szabolcska Mihály dr. törvényszéki bíró referálja az ügyet. A felterjesztés megtétele után az igazságügy-miniszter október 10-ikéig meghozza döntését a kiadatás tárgyában. Töreky Géza curiai bíró, tanácselnök ez ügyben ma Sztradhe főügyésszel és Boronkay ügyész­szel tanácskozott és az összes iratokat felvitték a Töreky­­tanács helyiségeibe. Az ügyészségi javaslat tárgyában ma azok, akik tippelni szoktak, verziókat híreszteltek. Az egyik a kiadatás elren­delését ,a másik annak megtagadását prognosztizálta. Tertium non­dalul­. Maga az ügyészség semmilyen felvilágosítást nem adott. Meg­állapítjuk, hogy túlnyomó azok száma, akik azt híresztelik, hogy az ügyészség nem véleményezi a kiadatást. § Az ébredők sertéshizlaldája. A központi járásbíró­ságon Czizinszky bíró ma tárgyalta folytatólag azt a kár­talanítási pert, amelyet Harter Jenő János vecsési iroda­igazgató és hat köztisztviselőtársa indított az ébredő egye­sület vezetősége ellen az ismeretes sertéshizlalási akcióval kapcsolatban. A felperesek elpanaszolták, hogy a befizetett összegekért nem kaptak semmit. A Nemzeti Hitelintézet egyik tisztviselőjének kihallgatása után a bíró a tárgya­lást elnapolta és megkeresést intéz a Nemzeti Hitelintézet­hez, hogy az akcióra vonatkozó könyvelési és egyéb ada­tokat szolgáltassa be. § A rabló folyamőrök. A katonai törvényszék ma kezdte tárgyalni Zamaróczy dr. ezredes-hadbíró elnökle­tével Dömötör József és Kövessy Árpád folyamőrök szö­késre való szövetkezés, lopási, rablási, továbbá Papp Re­­zső folyamőrnek a nevezett bűntettekben való segédkezés miatt indított bűnperét. Az eset akkoriban nagy feszü­­lést keltett. Dömötör és Kövessy Gellért Károly király­­utcai ékszerészt akarták kirabolni. Papp pedig be volt az ügybe avatva. Az ékszerész azonban megneszelte a dol­­got és a befejezés az utcán játszódott le. A vádlottak be­­rmerték a cselekményt, amelyre az éhség ösztönözte őket. Csupán az eszme apasága kérdésében igyekeztek a dicsőséget egymásra hárítani. A tárgyalást holnap foly­atjuk

Next