Az Út, 1953. július-december (6. évfolyam, 27-51. szám)
1953-07-05 / 27. szám
FORINT VI. évfolyam, 27. szám ORSZÁGOS REFORMÁTUS HETIU^^ffi^ 1953 július 5—11 Tárgyalást, megegyezést, békét! SZÉP, a legszélesebb világközvéleményt megnyugvással és újabb tevékenységre ösztönző reménységgel betöltő eredményeket tett a népek közössége elé a Béke Világtanács budapesti ülésszaka. Mint tudjuk, négy határozatot fogadtak el a tanácskozásokon, mégpedig teljes egyhangúsággal. Az első a megragadó erejű »Budapesti felhívás«, a második »Nyilatkozat a tárgyalások érdekében folytatandó világméretű kampány megindításáról«, a harmadik »A Béke Világtanács felhívása a nemzetközi kulturális kapcsolatok kiszélesítésére«, a negyedik »A Béke Világtanács új tagjairól« szóló határozat. Mindenekelőtt nem lehet szó nélkül napirendre térni a fölött a döntő esemény fölött, hogy a Béke Világtanács budapesti határozatai is a részvevők teljes, egyhangú egyetértésén alapulnak. Pedig a Világtanács ülésszakára jött küldöttek együttese — mint ahogy a tenger egy cseppje az egész óceánt — képviselte kerek e világ mindenféle népét és emberét. Az arcszínek, a gondolatok és a beszédek tarkaságában mégsem veszett el az a közös emberi érdek, amelynek a felismerése, védelme és szolgálása a Béke Világtanács hivatása. Budapesten ismét sikerült kifejezni és a legközelebbi feladatok kitűzésével a legkülönbözőbb nemzetek és legkülönbözőbb emberek közös programmjává tenni ezt az alapvető emberi érdeket. Ez az érdek pedig nem más, mint az, hogy az emberiség következő lépése ne a nemzetközi helyzet élesedése, a vérengzések további kiterjedése, hanem a békét és az alkotó életet biztosító megegyezés felé tartson. A BUDAPESTI EREDMÉNY a következő hetek, hónapok eredményes munkájának a forrása lesz. Mégpedig úgy, hogy a határozatok tovább terjesztik azt a világosságot, amely a népeket és embereket a bizonytalanság és a félelem tétlenségéből a tárgyalások, a megegyezés, a béke ügyéért és a különböző társadalmi berendezkedések közti normális együttélésért vállalt öntudatos, felelős tettek felé vezeti. A felemelő budapesti felhívás rámutat, hogy ez a világosság már oszlatja a sötétséget. »Ma már minden ember látja, hogy lehetséges a megegyezés.« Nincs ugyanis olyan ellentét a nemzetközi élet sodró történéseiben, amely elkerülhetetlenné, szükségszerűvé tenné a harmadik világháborút. Az ennek tudatára ráébredt népeknek az a dolga, hogy: »Követeljék kormányaiktól, hogy tárgyaljanak és egyezzenek meg.« A népeknek, bárhol éljenek és bármely társadalmi rendszerhez tartozzanak is, jogos ez a követelésük, és minden bizonynyal eredményes. Nem szabad tehát egyetlen öntudatos, jóakaratú embernek sem ellankadnia. Távol kell tartani magunktól az elbizakodottság, illetve a gyámoltalanság kettős-egy kísértését, s egyfelől reménységgel, másfelől e reménységből következő törhetetlen szolgálatkészséggel kell vallanunk minden népekkel egyetemben: »A béke itt kapuink előtt. Rajtunk áll, hogy ik" ................ -r» a célratörő reménységbővebb kifejtése foglaltatik a második határozatban a »Nyilatkozatában. A Nyilatkozat hangoztatja: »... türelmes és szívós akcióval meg lehet nyerni a békét.« Ugyanakkor azt is hangoztatja a Nyilatkozat: a népek »kettőzzék meg erőfeszítéseiket, hogy megkönnyítsék a tárgyalásokat a nemzetközi megegyezések érdekében«. Mi az az észszerű feltétel, amely lehetővé teszi a tárgyalásokat és a nemzetközi megegyezéseket? Ezt olvassuk: »Minden népnek joga van szabadon megválasztania saját életmódját s kötelessége tiszteletben tartani azt az életmódot, amelyet más népek szabadon választottak.« Így tér rá a Nyilatkozat a világ életének azokra a legégőbb sebeire, amelyeket tárgyalások útján meg kell oldani. Először a több mint három éve folyó koreai háborút említi. »A koreai fegyverszünetet, amely megelőzi a békét, haladéktalanul alá kell írni a már létrejött megállapodások alapján.« A budapesti ülésszak és az azótatörtént koreai események, a dél-koreai vezetők mély felháborodást kiváltó szószegő cselekedetei, még lángolóbbá teszik a budapesti felhívás mondatát: »Mindannyiunktól függ, hogy meghiúsítsuk azok mesterkedéseit, akik akadályozzák, vagy késleltetik a megegyezést.« A Nyilatkozat a több mint hárommillió halott temetőjévé vált koreai háború felé fordítja sürgető szavával az emberi tekinteteket: »Minden újabb késlekedés csak növeli a gyászt, a romokat, a szenvedéseket.« Ezután a Nyilatkozat a többi, folyamatban lévő háború beszüntetését követeli és elismeri a szabadságukért, nemzeti függetlenségükért harcoló népek igazát: »Fegyverek bevetése bármely nemzeti felszabadító mozgalom ellen, a nemzetközi feszültség tényezője és háborús tűzfészket teremthet.« A NÉMET NÉP jelenlegi kettészakítottsága és Japán helyzete az a két másik seb, amelyet feltár a Nyilatkozat. »Ha biztosítják szuverenitásuk tiszteletben tartását — olvassuk —, ha szembe szállnak az életük megszervezésébe való idegen beavatkozással, ha visszautasítják katonai támaszpontok engedélyezését és idegen csapatok által történő bármiféle megszállást, a népek garantálhatják biztonságukat és a béke megőrzését.« Ezt diktálja a józan ész és a tiszta lelkiismeret. Ezután rátér a fegyverkezés csökkentésének a kérdésére. Tárgyalások útján elérhető a fegyverkezési hajsza megállítása, »hogy valamennyi ember jobb életszínvonala megteremtésére szenteljék azokat az erőforrásokat, amelyeket idáig a halál és a rombolás műveire fordítottak. Az országok közötti egyenlőség alapján létesítendő gazdasági és kulturális kapcsolatokról, az Egyesült Nemzetek Szervezete eredeti rendeltetéséhez való visszatéréséről, valamennyi országnak, különösen Kínának az Egyesült Nemzetek Szervezetében való teljes jogú részvételéről szól ezután a Nyilatkozat. Majd kifejezi a Béke Világtanács elhatározását, hogy »egyetemes jellegű akcióba kezd a tárgyalás érdekében. E kampány során a népek ki fogják fejezni különböző és szervezett formák között azt a követelésüket, hogy az államok közti összes viszályokat és nézeteltéréseket békés , úton rendezzék. Csak a népek állhatatos akciója kényszerítheti ki a tárgyalást, a megegyezést és a békét«. A Nyilatkozat szíve-lelke, lüktető reménysége az a biztos meggyőződés: »A tárgyalás meg fogja változtatni az események alapvető menetét.« A HARMADIK határozat felhívás a nemzetközi kulturális kapcsolatok kiszélesítésére. A cél az, hogy az egyes népek tovább adják munkájuk gyümölcseit, technikájuk eredményeit, a tudomány és a művészet vívmányait a többi népeknek s mindazt, ami ezt a továbbadást megakadályozza, közös erőfeszítéssel el kell hárítani az útból. »Üdvözlünk minden olyan kezdeményezést — bárhonnan jöjjön is —, amely ebben az irányban halad, amely hozzájárul a béke és barátság e gondolatának valóraváltásához« —, mondja a felhívás, majd befejezésül megállapítja: »A mai helyzet korlátlan kilátásokat nyit az emberi kapcsolatok ilyen irányban történő gazdagítására. Legyünk rajta, hogy a népek közötti eszmecsere siettesse a kormányok között oly szükséges tárgyalásokat.« A negyedik határozat új tagokkal egészíti ki a Béke Világtanács sorait. Eddig mintegy hetven nemzetből mintegy háromszáz tagja volt a világbékemozgalom irányító testületének, most ismét egy lépést tett előre a Béke Világtanács, a felé a kezdettől fogva képviselt célkitűzése felé, hogy a világbékemozgalom minél szélesebb körű legyen, hogy mindenki tevékeny részvevőjévé váljék ennek a mozgalomnak, aki bármilyen meggyőződés alapján, bármilyen okból, nem a háborút, hanem a békét akarja. A Béke Világtanács részben olyan nemzetek fiai közül, amelyek részéről már eddig is voltak tagjai, részben eddig még nem képviselt nemzetek fiai közül sok taggal egészítette ki önmagát. Az új tagok személyén keresztül újabb csoportok és irányzatok zárkóztak fel a világbékemozgalom végeláthatatlan táborához. Mi MAGYAROK, olyan országban élünk, amelynek kormányától nem kell követelnünk a békéért való fáradozásokat, mert minden támogatást megad a béke őszinte munkálóinak. Egyszersmind méltán igényt tarthat arra, hogy aki a békét őszintén szolgálni akarja, támogassa békepolitikáját. A mi országunk, népünk élete a tervszerű, békés munka. A Béke Világtanács budapesti munkájának eredményeihez nem kis mértékben hozzájárult a magyar nép békeakarata, a békéért való áldozatos erőfeszítése. Tovább kell folytatnunk, az eddiginél még hűségesebben, az élet minden területén a lelkes és okos munkát. Amikor a budapesti felhívás megállapítja, hogy »rajtunk áll, hogy elérjük« a békét, akkor ez a mi viszonyaink között, a mi hazánkban bennünket újabb békecselekedetekre buzdít: hazafiságból és emberszeretetből naponta táplálkozó szorgalmas életre. Mi, magyar reformátusok, szívünk szerint elfogadjuk, magunkévá tesszük a budapesti határozatokat, úgy gondoljuk, hogy hívő keresztyén ember és általában minden vallásos ember jó lelkiismerettel elfogadhatja, magáévá teheti a világ minden részén. Kettős feladat áll előttünk. Először: mint magyar hazánk és magyar református egyházunk tagjainak, szolgálóinak, egyházunkban és egyházon kívül, minősített módon, mint keresztyéneknek úgy kell forgolódnunk, hogy magatartásunk, szavaink és tetteink ne a háború rendetlenségének, hanem a béke éltető belső rendjének az erősítését szolgálják. Másodszor: mindent el kell követnünk, hogy a világszerte velünk együtt imádkozó és szolgáló keresztyén atyafiság, ami szerény és határozott bizonyságtételünk nyomán is, velünk együtt, még eredményesebben vegyen részt az »új reménység születésének« örvendő emberiség jó törekvéseiben, a nemzetközi helyzet további enyhítése Istennek tetsző munkájában. Isten áldása legyen elkötelezésünkön. Egyházunk vezetőinek körlevele Az egyetemes koravent elnöksége: Bereczky Albert dunamelléki püspök, lelkészi elnök és Kiss Roland dunamelléki egyházkerületi főgondnok, világelnök, továbbá Győry Elemér dunántúli püspök és Péter János tiszavidéki püspök közös körlevelet intéztek a gyülekezetek lelkipásztoraihoz, amelyben a többi között a következőket írják. Református gyülekezeteinkben az aratás és cséplés idején az igehirdetés mindig hálaadással szokott megemlékezni az áldás beéréséről s a gyülekezet imádságában meg szokta köszönni azokat az áldásokat, amelyeket Isten földi életünk fenntartására ad. Földművelő népünk mindig reménységben várja az aratás idejét. Az elmúlt év súlyos aszálya ellenére hálával állapítjuk meg, hogy a gondos munka és az előrelátó beosztás lehetővé tette, hogy ebben az évben is biztosítva legyen mindennapi kenyerünk. Most több gabonára számíthatunk, mint az előző évben. Most tehát tartozunk még inkább megbecsülni minden szemet, amelyet Isten ajándékaként is a verejtékes munka jutalmaként betakaríthatunk. Azzal a felhívással fordulunk egyházkerületünk lelkipásztoraihoz: legyen Isten színe előtt szívügyünk az aratásban, cséplésben és behordásban fáradozó népünk munkájának támogatása a jó és helyénvaló igehirdetéssel a gyülekezeti istentiszteleteken. Egyházunk földi sorsa egy a magyar nép sorsával. Gyülekezeteink élete szorosan egybefűződik annak a községnek vagy városnak életével, amelyben egyházunk tagjai mindennapi életüket élik. Amikor ez a mi népünk egybesereglik most az Úr házába, olyan igehirdetéssel szolgáljunk, amely segíti munkájukat, bátorítja jóreménységben végzett fáradozásukat és különösképpen erősíti őket a háládatosságban és a szolgálatban. Nagy gondot fordítsunk arra, hogy az igehirdetés által is nevelődjék népünk az egymás javáért felelősséget hordozó közösségi szellemben. Amikor ez a mi népünk egybesereglik most az Úr házába, úgy imádkozzunk együtt a gyülekezetekben, hogy megköszönjük az áldást és arra kérjük Istent, hogy áldássá váljék a munka terhe is, mert általa lesz több a kenyér, jobb és bővebb az élet, szebb és boldogabb a jövendő. így lehet szívből énekelnünk a gyülekezetben aratási dicséretünket: «Vigak e föld lakosai... Víg a magvető, hogy néki orcájának verítéki nem hiába hullanak.« A mi Urunk belefoglalta a Miatyánkba »a mi mindennapi kenyerünket«. Az úrasztalán az ő nagy áldozatának jele az úrvacsorás kenyér, így tekintsünk most aratás, cséplés és a köz javára történő beszolgáltatás fontos alkalmaival a kenyérre. Legyen nekünk is szent hazánk egész lakosságának jövő évi kenyere s ne mulasszunk el semilyen alkalmat, hogy átéreztessük gyülekezeteink tagjaival, hogy nemcsak magukért, de mindnyájunkért, nemcsak a pillanatnyi jelenért, de a jövőért, nemcsak a mostig megőrzött békés életünkért, de a békesség megőrzéséért is fáradoznak a mi földművelésben foglalatosodó atyánkfiai. RÁKÓCZI EMLÉKKIÁLLÍTÁS a Nemzeti Múzeumban A budapesti Nemzeti Múzeumban most nyílt meg a Rákóczi-szabadságharc 250. évfordulója alkalmából megrendezett országos Rákóczikiállítás. Semmivel sem lehet egy korszakot jobban érzékeltetni, mint saját emlékeivel. A múlt a kézzelfogható dolgokkal elevenedik meg. Szemünk megtelik hiteles bizonyítékokkal. Ez a kiállítás pedig nemcsak gazdag anyagot mutat be, hanem feltárja Rákóczi szabadságharca mellé az előzményeket is és szól a szatmári béke utáni korszakról is. Thököly Imre felkelését, a Wesselényi-féle összeesküvést, a Rákócziak és Zrínyiek szerepét nemzetünk történetében épúgy megmutatja, mint a Károlyiak és Pálffyak korát, az új bujdosók életét, Rákóczinak dalban és muzsikaszóban élő emlékezetét a magyar nép között s a vezérlő fejedelem száműzetését. így alakul ki a néző előtt egy teljes korszak képe. S valóban, a Rákóczi-szabadságharc nemcsak egy évtizednyi eseménysorozat volt népünk múltjában, hanem a magyar gazdasági, társadalmi és művelődéstörténet egy kerek, teljes szakasza. A kuruc felkelés megmozgatta az egész országot s abban nemcsak kard és fokos forgott jól, hanem a szépirodalom és a tudomány, a festészet és a zene, a pénzügy és az iparművészet is fejlődésnek indult s mind szabadon, emberi méltósággal s őszintén. II. Rákóczi Ferenc nemcsak hadvezér volt, hanem diplomata is egyben s nagy szervező, aki értette a módját, hogyan kell az ország minden városát s abban minden iparost a felkelő nép támogatására megszervezni. A kiállítás egyik érdekessége, hogy a kuruc felkelés gazdasági hátterét is megvilágítja. Térképek és ábrák magyarázzák a kuruc seregek katonai összetételét. Az évekig tartó hadjáratokban Rákóczi szabályos seregekkel támadott, tüzérséggel, műszaki katonasággal, pontos haditervek szerint. Nem is képzelhető másként, hogy megverte s megverhette korának legjobb hadseregét, az osztrák ármádiát. Másutt levelek, képek, nyomtatványok, könyvek, metszetek azt magyarázzák, hogy az ország nemmagyar lakossága egységesen Rákóczi zászlaja alá sorakozott s híven kitartott a fejedelem mellett, akárcsak a magyar nép, Rákóczi egyet jelentett a szabadsággal. ■ A kiállítás érdekfeszítő anyagot tár fal a kuruc-korszak és a magyar protestantizmus összefüggéseiről. Rákóczi szabadságharca küzdelem volt a vallás szabadságáért. Rákóczi törhetetlen hívei nem véletlenül ép a reformátusok és evangélikusok közül kerültek ki. A fejedelem, mint tudjuk, katolikus volt, (nagyanyja, Báthory Zsófia katalizálta a református Rákóczicsaládot), de közvetlen környezetében, bizalmas emberei, tábornokai, titkárai közt protestánsok voltak túlsúlyban. Rákóczi tervet dolgozott ki a protestánsok uniójára Magyarországon. Az unió tervezetének kéziratát itt láthatjuk most egy üvegszekrényben. Elolvashatjuk Újhelyi István ungvári prédikátor bizalmas levelét a fejedelemhez, amelyben figyelmezteti, válogassa meg embereit, mert Bécs orgyilkosokat bérelt fel ellene. Más helyen a rózsahegyi zsinat törvénycikkeit láthatjuk kiállítva. S miről beszélnek Mányoki Ádám olajportrék, köztük a nevezetes Rákócziarckép? A szokolyai lelkipásztorról, akinek a fia lett a 18. század legnagyobb magyar festőművésze. Megállunk egy könyv előtt: Debreceni Ember Pál református lelkész írta, egyháztörténeti kézikönyv. Rákóczi ráért a harcok közepette arra is, hogy szabaddá tegye a tudományt a protestáns művelői számára. A kuruc-korszak az egész Dunamedence szabadságmozgalmainak korszaka. Itt a kiállításon nemcsak magyar múzeumok kincseit láthatjuk, a szomszéd Románia és Csehszlovákia is küldtek néhány becses Rákóczi-emléket erre a kiállításra. Külön rész foglalkozik Rákóczi jelenlétével a magyar műzenében, ott a Rákóczi-induló első hangjegye. Ott vannak a vásári ponyvafüzetek, ez egyszer egy valódi nemzeti hős életéről. Ezeket vitte haza a vásárfia mellé a nép. S ott van Thaly Kálmán, aki a fejedelmet Törökországból hazahozta. Minden együtt van a kiállításon, s októberig nyitva lesz. SZ.