Bőripari Szemle, 1920 (19. évfolyam, 1-24. szám)
1920-08-01 / 15. szám
6. oldal. BŐRIPARI SZEMLE 1920. augusztus 1. Októberben lesz két éve, hogy fegyverszünetet kötöttünk. Két év óta — dacára az aláírt békeszerződéseknek — még annyira sem vagyunk, hogy a volt monarchia utódállamaival a vasuti forgalmat felvehettük volna. Még a legtöbb ily állammal a levélforgalom is szünetel. A be- vagy kivitelre kerülő árucikkek még sokkal nagyobb korlátozásoknak vannak kitéve, mint a világháború legkritikusabb napjaiban. Kiviteli engedélyek, inkamerálási illetékek, rekompenzációk stb. még ma is azok az élő szabályok, melyek előtt térdet kell mindazoknak hajtaniok, kiknek csak némi köze is van akár az áru behozatalához, vagy annak kiviteléhez. E sorok írása közben kapom kézhez egyik borkereskedelmi testületünk üléséről megjelent tudósítást. Nem államférfiak, egyszerű, szakmájukért lelkesülő borkereskedők tartották értekezletüket, melyben megvitatják helyzetüket és a módozatokat, melyekkel bajaikon segíteni kellene, lehetne. Kiragadom az egyik felszólalónak okos szavait : „ ... Az elvitazhatatlan, hogy a mai rendszer a szövetkezeteknek igen kedvez, úgy, hogy a kereskedelmet a végleges elpusztítás fenyegeti, ha idejében a kellő intézkedést nem fogja megtenni. Ez az állapot tarthatatlan, de az államra is visszahatással lesz, mert a kereskedelem megszűnésével az adófizető alany is megszűnik, mert sem a nagy előnyöket élvező szövetkezetek, sem pedig az állami hivatalnokok nem lesznek képesek arra, hogy a horribilis adókat megfizessék.“ Majdnem egyidőben hangzott el ez az okos, a helyzetet éles színben megvilágító beszéd, mely úgy a fentebb idézett, valamint július 14-én Szterényi József báró ajkáról elhangzott beszédnek méltó kiegészítőjéül szabad tekintenünk. Nagyjában körülírtuk az okokat, melyek gazdasági életünk lüktető erejét lekötve tartják. Holott a gazdasági élet felfrissítése, felbátorítása és lethargikus álmából való felrázása egymagában véve mindennél vetélkedő kormányzati cselekedet volna. Jól tudjuk, hogy gyakran felhangzó szavunk felettébb gyenge ahhoz, semhogy az közeljövőben meghallgatásra találhatna. Ismerjük az akadályokat, melyek az igazi gazdasági élethez vezető utakat megnyithatnák. Ismerjük a források igazi felbugyogását lehetetlenné tett eszközöket is, melyek kézlegyintésre eltávolíthatók lennének. Senki sem akarja a szabadforgalom szekerét rendes országútjára felsegíteni. Ellenben még mindig bizakodnak, hogy holmi pótszerekkel, rendeletekkel, megkötöttséggel, elzárkózottsággal ezt a mi pangó, lezüllött közgazdaságunkat fenntarthatják és fejleszthetik. A bizakodók felé fordulva, mennydörgésszerű hanggal szeretnék hirdetni: Lehetetlen! Szabadkereskedelem: ez, és csak ez az egyedüli panacea, csodaszer, mely az oly súlyosan beteg gazdasági, pénzügyi és szociális bajainkat egy-kettőre meggyógyíthatná. Más balzsam erre még Gileadban sem terem . . . H. J. A Magyar Külkereskedelmi Szövetség megalakulása. Múlt hó 14-én tartotta meg alakuló közgyűlését a M. K. Sz., melyen megjelent a magyar kereskedelem szinejava. Ez alakulatra nagy feladatok várnak, többek között az, hogy előmozdítja bekapcsolódásunkat a nemzetközi forgalomba, egyesíti mindama köröket, testületeket, vállalatokat és cégeket, melyeknek szoros érdekük úgy a kiviteli, mint a behozatali üzletágak fejlesztése, a kiviteli és behozatali lehetőségek kedvező kihasználása, szóval, állandó irányjelzője kíván lenni annak a nagy érdekkörnek, mely ezen új Szövetség megalakulását életrehívta. Ha valamikor, úgy pont a jelen pillanatban van az ily nagyszabású alakulatra szükség, mely bizonyára kezdeményezőleg fog fellépni ott, hol úgy a kiviteli mint a behozatali kérdések helyes mederbe való terelése szükségessé válik. Az alakulatnak különös jelentőséget ad Szterényi József bárónak ama örvendetes elhatározása, hogy elvállalta a Szövetség elnöki tisztségét. Az ő nagy munkássága, okos iniciatívája és széles látóköre biztosítéka annak, hogy e Szövetség mindenben ki fogja elégíteni az egész közgazdasági életnek jogos várakozásait. Megnyitó beszéde — melyet alantabb szószerinti szövegezésben közlünk — sok értékes és teljesen új utakat jelöl ki a Szövetség számára és szakmánk nevében is csak köszönetünket tolmácsolhatjuk ezért a nagyvonalúságú beszéd megtartásáért, mely bizonyára itt is a leglelkesebb visszhangra talál. A beszéd szószerinti szövegét itt adjuk. Igen tisztelt közgyűlés! Meghajolva a közbizalom megnyilatkoztatása előtt (élénk éljenzés) az elnöki állást köszönettel elvállalom és t. barátom, Russo Illés alelnök úr nevében is az önök szíves bizalmát, figyelmét hálásan köszönöm. Méltóztassanak azonban megengedni, hogy mielőtt továbbmennénk a választások során, pár rövid szóval ecseteljem az én felfogásomat a hazai kereskedelem, illetőleg külső kereskedelem kérdésében, mert azt tartom, — bár nem kell színt vallanom Magyarország gazdasági közvéleménye előtt a magam gazdasági hitvallásáról, amely talán harminc évi közéleti tevékenységemből eléggé ismeretes — hogy a változott viszonyok mégis bizonyos tekintetben talán mindegyikünk felfogásában némi változásokat hoztak létre. Nem úgy értve, hogy konjunktúrához alkalmazkodunk elveink tekintetében, — nem, tisztelt uraim, ebben megalkuvásnak helye és nálam nincs. (Élénk tetszés.) De a változott viszonyok igenis változott eljárást követelnek és ezek tekintetében óhajtanék röviden kitérni. (Halljuk, halljuk!) A mai helyzet, amelyet nem is annyira a háború szerencsétlen kimenetele, mint az annak kapcsán lefolyt szomorú események idézték elő, a lelkeknek egyensúlyukból való kizavarása és ebből folyólag a közéleti felfogásnak egész átalakulása nem maradhat hatástalanul a gazdasági életre sem. Béklyókat raktak a kereskedelem és ipar lábára, kezére már a háború alatt, azért, mert a háborús gazdaságról az a hit volt elterjedve, hogy a korlátolt forgalom biztosítja legjobban a gazdasági élet szükségleteit. Leghatalmasabb gazdasági tényezőnk a mezőgazdaság ugyanolyan béklyókkal korlátoztatott a maga szabad mozgásában. És ha áldozatokat kellett hozni az ország gazdasági életében, ismerjük el Uraim, férfias nyíltsággal, hogy az ármaximálás következtében, a központok rendszere következtében, azon kinövések következtében, amelyek itt-ott a központok sok tekintetben hasznos működése mellett is előfordultak, a mezőgazdaság bizony igen nagy árat fizetett és csak a háború hosszú — sajnos, hosszú — tartamának volt tulajdonítható, hogy a végeredményében a mezőgazdaság nem meggyengülve került ki a nagy gazdasági küzdelemből. Sajátságos helyzetünkben, amelyben immár az egész világkonstelláció juttatott, megcsonkítottságunkban és elzárásunkban az egész világtól, egy katlanba beszorítva, körülvéve óriási havasok által az egyik oldalon és csak egy keskeny vízi érrel