Élelmezési Ipar, 1991 (45. évfolyam, 1-12. szám)

1991-01-01 / 1. szám

IDŐSZERŰ GONDOLATOK Élelmiszertudomány és -technológia jövője DR. BIACS PÉTER főigazgató, egyetemi tanár (KEKI), a METE elnöke Az élelmezéstudomány és az élelmiszer technológia külön-külön is nagy utat járt be hazánkban az elmúlt évtizedekben. A 60-as években nagy lendülettel megin­dult mezőgazdasági termelés sürgetően vetette fel a megtermelt élelmi anyagok megőrzését és tárolási fel­tételeinek biztosítását. A hazai tudomány sem maradt tétlen és kidolgozott olyan eljárásokat, amelyek az élel­miszerek higiéniájának biztosítását szolgálják, azaz mi­nél kevesebb menjen veszendőbe a megtermelt nyers­anyagból. Ezt az első lépcsőt követte a 70-es években a nyersanyagok feldolgozása, azaz az élelmiszeripar fel­adata, a lakosság ellátásához megfelelő élelmiszer ter­mékek előállítása. Az élelmiszer iparágak beruházásai akkor meghaladták a mezőgazdaságét és ezzel egyidő­­ben a tudományos szféra érdeklődése is új területre irányult: az élelmiszerek minőségét meghatározó mód­szerek, ellenőrzési eljárások kerültek előtérbe. Az ipari feldolgozás nemcsak a hozzáadott érték révén jelentett gazdasági megújulást, hanem megnövelt energia és víz­gazdálkodási, sőt környezetvédelmi problémákat is oko­zott. Az 1980-as évekre az élelmiszerek belső piaca telítetté vált, így a felesleg új külföldi piacot keresett, mely ismét új igényeket hozott. Élelmiszerünk csoma­golása, címkézése (árujelzés) és a szállítás (disztribúció) megannyi új problémát vetett fel a biztonságos áruel­látás szempontjából. A hazai és külföldi piacokon a fogyasztók egyre több kérdést tettek fel a mezőgazda­ságban alkalmazott vegyszerekkel és az élelmiszer fel­dolgozás során hozzáadott segéd és adalékanyagokkal kapcsolatban. Megnőtt a “természetes" anyagok iránti igény és a táplálkozástudomány szakembereire hallgat­va a lakosság egyre inkább elutasítja mindazt, ami "mesterséges" vagy károsnak vélt anyag. Az élelmiszer biztonság vált a tudományos kutatás fő serkentőjévé és sorra születtek azok a kutatási eredmények, amellyel a tudósok egymással egyre hevesebben vitatkozva igye­keznek a fogyasztókat megnyugtatni. Most a 90-es év elején vegyük szemügyre az előttünk álló feladatokat a tudomány és a technológia szempont­jából, hogy az itthon eddig megtelt út és a külföldi tapasztalatok hogyan ötvözhetők össze. A környezeti feltételekhez alkalmazkodó mezőgazdasági termelés minden bizonnyal fel fogja váltani a korábbi biomassza­­centrikus célkitűzést. Esetleg kevesebb hazai nyersanyag áll majd rendel­kezésre, de jobb biológiai tulajdonságokkal, kevesebb szennyeződéssel. Az úgynevezett bio-élelmiszerek táro­lása, feldolgozása és forgalmazása fokozott körültekin­tést igényel. Várhatóan megújul a fogyasztók érték­ítélete is: a kevésbé tehetős rétegek az általuk elérhető, megvásárolható élelmiszerek tápértékét tartják fontos­nak, míg a tehetősebb, gazdagabb rétegek élvezeti érté­ket is keresnek a jobb minőség mögött. Mindkét igény­csoport új és jobb felkészültséget követel a tudomány művelőitől, akik között egyre nagyobb számban lesznek humán beállítottságúak. Nemcsak az úgynevezett élet­tudományok képviselői (orvosok, biológusok), hanem a minőségszabályozással és törvényi garanciákkal foglal­kozók is (jogászok, közgazdászok) felfedezik ezt a te­rületet. Szerepet kap a gyógyító élelmezés és az egész­séges táplálkozásra nevelés. A gyógyszereknél tapasz­taltakhoz hasonlóan meg fog növekedni a tudományos állásfoglalások súlya és az áltudományos divatok veszé­lye. Utóbbiak ellen a fogyasztók és a gyártók egyidejű nevelésével, továbbképzésével kell felvenni a harcot. Ez a közhasznú, de sokszor eredménytelennek látszó szi­szifuszi tevékenység rendkívül nagy kihívást jelent a 90-es években az élelmezéstudomány művelőinek, ezért sürgető az összefogás és a közös nyelv megtalálása. Köz­érthetően szóljon és mégis tudományos igényességgel nyilatkozzon - ez nagy megpróbáltatás minden e terü­leten dolgozó szakembernek. Az iparban dolgozók sem kerülhetik el a "zöld" mozgalmakkal való összecsapást: ha nem térnek át időben a környezetkímélő technoló­giákra, úgy megújuló gondokkal néznek majd szembe. Az új év kezdetén mégis bizalommal tölthet el mind­annyiunkat az a tény, hogy hazánk megnyitotta határait a külföldi tőke és tudás előtt és szabaddá tette az utat az új technológiák beáramlásához. A 90-es években ala­kuló vegyes vállalatok és a privatizáció révén megújuló hazai élelmiszerfeldolgozás olyan lehetőségeket terem­tett az élelmezéstudomány és az élelmiszer technológia számára, mely megmérettetést jelent a területen dolgo­zóknak. Vállalni kell az "ezentúl másképp csináljuk" nehézségeit és piaci versenyt a tudomány alkalmazásá­ban, a technológia megújításában. Ez a mi munkánk és nem is kevés...

Next