Lábbelikészítők Lapja, 1933 (15. évfolyam, 1-23. szám)
1933-01-15 / 2. szám
1933 január 15 LABBCSIKOSZITOK LAPJA seti, (jövedelem) adómat az 1933. évre nem fogadhatom el és azt ezennel felmondom Tisztelettel kérem, hogy ezen felmondás alapján fentebb megjelölt adóimat újbóli kivetés alapján szíveskedjék megállapítani. Evésből mellékelten csatolom adóvallomásomat. Felmondási kérelmem támogatására felhozom, hogy az elmúlt esztendő folyamán üzleti forgalmam jelentős mértékben megcsappant, olyannyira, hogy a korábbiak során alkalmazott három munkásom helyett ma már csak egyet alkalmazok (mindet kénytelen voltam elbocsátani stb., az adózót ért veszteség, baleset, betegség, elemi kár, stb. okok mind felhozandók.) Az elmúlt év folyamán elért keresetem alacsonyabb voltát mellékelten benyújtott számszerű vallomásom is igazolja. Fentiek tudomásulvételt kérve, vagyok Kell.................. Tisztelettel (aláírás) A kérvény külső oldalán, annak egyik felében az illetékes adóhatóság címzése, a kérelmező neve és pontos címe, alul pedig az tüntetendő fel, hogy a kérvény az 1933. évi adófelmondásra vonatkozó kérelmet tartalmazza, egy Istenben“ eléneklése után Nyeste Mihály, a szövetség ügyvezető elnöke üdvözölte a szép számmal megjelent kartársakat. Majd Németh János spt. elnök általános érdeklődés közepette emelkedett szólásra: Ha valamikor aktuális volt a kérdés: Quo vadis?, akkor most az. Mint oldott kévét sodor bennünket a vihar. Soha annyira nem dúlt köztünk a személyeskedés, mint napjainkban. Ezekben a nehéz időkben csak egy kötelessége lehet az embernek: arra törekedni, hogy az igazság diadalmaskodjon. Meg kell keresnünk és meg kell találnunk a megfelelő eszközöket ahhoz, hogy alkotó munkát tudjunk produkálni. Ha visszapillantunk az elmúlt év eseményeire, azt kell látnunk, hogy ezeket az eszközöket szakmai társadalmunk nem találta meg. A rossz viszonyok elégedetlenekké, idegesekké tették az embereket. Van-e lehetőség arra, hogy alaotó munkát végezzünk? Van, csak meg kell érteni egymás baját, össze kell tartani. — Az elmúlt év eseményeihez tartozik a szövetkezet megalapítása, mely nagyszerűen működik, s csak a rosszakarat találhat hibákat. Tény, hogy ebbe a vállalkozásunkba pénz nélkül mentünk bele, de megvan a becsület és ez mindenkor van olyan érték, mint a pénz. A közmunkák terén általában azt tapasztaltuk, hogy a kisiparosság mindinkább szélesedő rétege törekszik a munkák elnyerésére. A cipésziparban mindig a vezetőség van hivatva a közmunkák megpályázására és igazságos szétosztására. Miért vannak akkor különféle alakulatok, melyek kontrakarírozzák a vezetőség munkáját. Van arra szüksége ennek a szakmának, hogy PCÜÍKI takarít, ha kalapácst f* * o e faszeget használ. Minősége utolérhetetlen. Gyorsan dolgozik vele. Olcsóbb az olcsónál, mert könnyű és szapora Kérje minden bőrkereskedőnél! szaktársak a bíróság előtt mint ellenfelek találkozzanak?! Ha az emberben megvan a közért való szeretet, a szív, akkor természetesen a közérdeket minden körülmények között úgy szolgálja, hogyaz valóban közérdek legyen. — Az Országos Szövetség hivatása az ország cipésziparosainak egyetemes érdekeiért síkra szállni. Ámde hiába a fegyver, az ágyú és a tank, ha nincsenek katonák. — Nem elég csak békességet hangoztatni, hanem annak a megvalósítására kell törekedni. Csak egy kötelességünk lehet: békés munkával meglévő szervezeteinknek a kiépítése. Noha eredményekről nem igen tudunk beszámolni, de ez ne legyen ok a közönyösségre, s csüggedésre. A gazdasági bajokat — mely világjelenség — egy szakma megváltoztatni nem képes. Újév alkalmával üdvözlöm szaktársaimat és kívánok sikert ahhoz a munkához. Újévi üdvözlések. A budapesti cipészipartestület hagyományos újévi összejövetele az idén nagyobb és impozánsabb volt az eddigieknél. A cipészmesterek Dalkara „Hiszek iparosoktól, kézművesektől igen népes volt. A fejlődőben levő nagy kereskedelem pedig s az általa szerzett nagyobb vagyon emberei — módjukban lévén a drágább telket is megszerezni — a Lipótvárosnak vetették meg alapjait, amely Lipót császár és királyról nyerte elnevezését. A mai Ferencváros volt legmostohább része a régi Pestnek, mert a legmélyebb fekvése volt: tavak, tócsák borították nagy számban s riasztottak el mindenkit, aki eszébe vette, hogy ezen a — persze mindenképen legolcsóbb — területen építkezzék. 1813-ban nem volt itt még száz épület sem s a meglévők is szétszórtan, a található legmagasabb pontokon állottak. Míg végre az áldozatra kész városi tanács vette pártfogásba ezt a területet s itt is gyorsabb lett a fejlődés úgy, hogy a reákövetkező 20 év alatt Ferenc császár és király idejében már tekintélyes városrésszé alakult s érdemessé lett arra, hogy Ferenc császár és király nevéről külön nevet is nyerjen. . . III. fejezet. A pesti és budai németvarsák. A XIII.-ik században, még pedig 1284 június 2-ikán történt, hogy az akkori berlini németvarsaság— a Schuhgewerk, ahogy őket nevezték — elsőnek kapott céhrendszabályt avégből, hogy ebben az iparágban törvényes rend hozassák be. Annak következtében ugyanis, hogy a sarutól mindinkább a száras lábbeli és csizma készítésére tértek át és az ipar jövedelmezőbb lett, könnyű belátni, hogy a vele foglalkozóknak a száma is megnövekedett. Ez a rendszabály gyorsan elterjedt egész Németországban és mindenütt tetszésre talált, csak éppen a legényeknél nem, akiket ebben az időben még Schuchknecht-eknek neveztek. Így nevezték különben a más mesterségbelieket is, mint Bankknecht, Schlosknecht stb. De a vargamesterségben foglalatoskodók, talán mert a világ teremtése óta az Istennek legszabadságszeretőbb teremtményei, hogy már cipőt, csizmát tudtak csinálni, igen természetesen megelégelték ezt a régi titulust s a Schuhknecht helyett immár legényeknek — Gesellen — akarták magukat hivattatni. A vargamesterség kötelékébe való tartozandóságukra hivatkoztak s illendő címet követeltek maguknak. De ez nem ment egykönynyen, úgy mint azt ma már elképzelnék. Hisz maguk a Schuhknechtek sem voltak egyetértésben egymással, jórészük nem is kért részt a mozgalomból s úgy mondották, ha jól megfizetik őket, mindegy az, hogy milyen néven tisztelik őket. A kezdeményezők azonban nem engedtek, s mert jó szóval semmire sem mentek, hát tettlegességre vitték az ügyet, úgy hogy valóságos csaták fejlődtek ki köztük, mégpedig teljes állandósággal a hétfői napokon a szó szoros értelmében valósággal kékre verték egymást. (innen a Blauer Montag.) Életveszélyes sebesülések, sőt számos emberölés is történt. A büntető törvényszékeknek kellett beavatkozniok. A büntetések akkor igen kegyetlenek voltak — pl. kerékbetörés stb. — előlük a bűnösök, otthagyva csapot-papot, tömegesen menekültek ki külföldre. A legnagyobb izgatók és főbűnösök Lengyelországba vették útjukat, a többi az osztrák hercegségbe. De itt sem lehettek biztonságban, mert ez a terület a római birodalomhoz tartozott, kiadatásuk bizonyos lett volna. Nem maradt tehát szó- 3. oldal