Magyar Czipész-Ujság, 1908 (18. évfolyam, 1-23. szám)
1908-01-01 / 1. szám
XVIII. """" (Q Ф A MAGYAR LÁBBELI- ÉS BŐRIPAR KÖZLÖNYE BUDAPEST-SZÉKESFŐVÁROS CZIPÉSZ-IPARTESTÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA.^ * Szerkesztőség és kiadóhivatal : BUDAPEST, VIII. ker., Nap-utcza 13. rzám. Kéziratok nem küldetnek vissza Főszerkesztő : Draskóczy Bertalan, áll. czipész szaktanító. Előfizetési dij: lenyel évre 2 Kor,félévre 4 Kor., egész évre 8 Kor. Megjelenik minden hó 1-én és 15-én. Divat- vagy szabász-mintamelléklettel. Tisztelettel értesítjük t. előfizetőinket, hogy lapunk a nyomdánkban előforduló technikai nehézségek folytán ezután mindig a hónap 5. és 20-ik napján fog megjelenni. Újévi gondolatok. Valahányszor egyet fordul az idő kereke és tizenkét hónap, vagy ahogy mondani szokás, egy év merül a semmiségbe, az ember miként az utas a két határ között megáll és hol hátra az elhagyott útra, hol pedig előre néz és mérlegeli : vájjon milyen hosszú, milyen fáradságos lesz még a hátralevő út ? Az utat, melyet mi magyar czipésziparosok megtettünk, ismerjük. Tudjuk, hogy tele volt göröngyökkel, tövisekkel, amely véresre sebezte a vándorlásban kifáradt lábainkat. De vájjon milyen lesz a következő út. Milyen lesz az új esztendő. Milyenek egyáltalában azok az idők, amelyeket a magyar czipészkisiparnak élnie kell? Erre bizony nagyon nehéz a felelet. Mi, akik húsz éves tapasztalatból ítélhetjük meg a helyzetet — őszintén szólva — nem nagyon rózsás színben látjuk a magyar czipészkisipar jövőjét. Nem pedig azért, mert a magyar czipészek fölött nyomtalanul halad el az idők szelleme. Nem akarnak okulni a tapasztalatokon és szinte végzetszerűen várják, míg a minden-Az enkább elhatalmasodó nagytőke és a nagyipar végképen kiveri kezükből az elődöktől öröklött utolsó szerszámdarabot. Igaz, hogy vannak sokan, akik tudják mit követel tőlük az új idők szelleme. Tanulnak, fáradoznak, kutatnak és ezeknek sikerült is a magyar czipészetet egészen a művészetig fejleszteni. De ezek a jelenségek csak egyes existencziáknak biztosítják megélhetésüket. Egészben és nagyjában a czipészkisipar hanyatlóban van és a 20,000 czipésziparosnak, akik ez idő szerint még Magyarországban lábbeli készítéssel foglalkoznak, kétharmadrésze csak tengődik és nem igen van kilátás rá, hogy a közeljövőben ezeknek a helyzetük megjavuljon. Jól tudom, hogy ezek a szegény iparosok nem akarják ennek az általános romlásnak az okát önmagukban keresni és a szabad ipart, a nagy tőkét és a haladó időnek minden vívmányát okozzák inkább, mint önmagukat. Hát az igaz, hogy ez okozta vesztüket. De hát ki állíthatja meg az idő szekerét. Annyi ereje senkinek sincs. Az embernek csak az a tehetsége adatott meg, hogy rája ugorjék, bele kapaszkodjék és tovább vitesse magát általa. Aki az új idők szellemébe bele tud illeszkedni, az gyarapszik, aki azonban a régi, elavult elvek szerint akarja életmódját berendezni, annak a fejlődés rideg törvényei szerint tönkre kell mennie. És a magyar czipészek nagy zöme — sajnos — a régi elvekkel, felfogásokkal kövezett utakon halad. Ő nem akar tudomást venni sem a gépekről, sem a modern szerszámokról. Czvikkel, szegez, ványol, csirizel mint a nagyapja, körülte, mögötte, előtte pedig nőnek a czipőgyárak, a amelyek a czipészkisipart felülmúló lábbelit készítenek. De nem tesz egyebet sem. Amerre szem lát, ahol ember tapossa a jó Isten földjét, mindenütt a szervezkedést állítják az egyes tá- Boldog újévet kivánunk. olvasóinknak trFelelős szerkesztő : SZENES I. Munkatársak: Krazsof János, Matutsek József, Ferenczi Ignácz, Gáborcz Gáspár, Bedő József, Németh Imre, Úri Imre és Marton Lipót czipészmesterek. f . 6