Magyar Gépipar, 1897 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1897-01-01 / 1. szám

n­ tősen változó, érdekünkben áll tudni, hogy mennyit tesz fel az erőszükséglet átlaga, azaz hány lóerőt kell a gőzgépnek átlagban kifejtenie ? Ennek meghatározására közel fekvő gon­dolat volna a regulátor mozgásait megfigyelni, a­mennyiben a regulátor befolyásolja a töltés nagyságát , s ehhez képest többhengerű gé­peknél is a regulátor befolyásolja e kifejthető nagyságát. A gyakorlatban azonban ezen elvileg helyes módszer nem bizonyult élet­képesnek, mivel a regulátor legtöbb esetben nyugtalanul szokott mozogni, úgy hogy ez alapon megbízható áttekintést a töltések változásaira nézve nem nyerhetünk. Ezen­felül e módszer meglehetős komplikált, sok fáradságba kerülő eljárást tesz szükségessé a munka­szükségletek meghatározására nézve. E helyett Haage chemnitzi főmérnök a következő eljárást ajánlja két vagy több­hengerű gőzgépek átlagos munkaszükségle­tének meghatározására. Haage ezen munka átlag meghatározása végett a reciverben elő álló nyomás válto­zásokat figyeli meg és azt állítja, hogy ha a kezdeti gőzfeszély állandó marad, s e mellett az alacsony­ nyomású hengerek töl­tései változást nem szenvednek, úgy a gőz­gép teljesítménye mindig a regiverben ural­kodó nyomásoktól függ. És ez igen könnyen belátható , hiszen ez az állítás sem mond egyebet, mint azt, hogy a gőzgép teljesítménye az első henger tölté­sének változásaitól függ. Az esetben ugyanis, ha a kis henger töltése állandóan ugyanaz maradna, úgy a reciverben is minden fordu­latnál ugyanazon hatások között változnék a gőz nyomása. Eltérés a reciverben csak akkor jön létre, ha beléje a kis hengerből a rendesnél több vagy kevesebb fáradt gőz ömlik ; az első esetben a reciverben a nyo­más felszökik, az utóbbiban csökken. Haage egy hosszabb kísérlet sorozatot vég­zett annak meghatározására, hogy mily összefüggésben vannak a reciver különböző középnyomásai a gőzgép által teljesített mun­káról. E végből a gőzgép munka­hengerein indikátor diagrammokat vett fel 5—5 per­czenként s ezen kísérletek egész tartama alatt egy önműködő Rosenkranz-féle h­ó­­manométer volt beigtatva a reciverbe, amely a reciver nyomás változásairól pontos képet nyújtott, illetőleg a melyből a reciver átla­gos középnyomása megállapítható volt. Meg­jegyzendő csupán az, hogy e czélra czél­­szerű oly h­ó­ manométert használni, a­mely­nél a külső légnyomásnál alacsonyabb nyomások, tehát bizonyos fokú vákuum is leolvasható. E manométernek tehát tulajdon­képen manométerrel kombinált vákuum­méternek kell lenni, hogy a czélnak meg­­feleljen. Haage a fent említett kísérletek alapján táblázatosan összeállította, hogy minden egyes reciver középnyomásának mekkora erőkifej­tés felel meg. Könnyebb áttekinthetés végett ezen eredményeket diagramm alakjában is feltüntette, olyképen, hogy a vízszintes hosz­szak a lóerőszámokat, a függélyesek a lég­­i nyomásokat jelentették. Ezen diagrammból azután bármely reciver középnyomásnak megfelelő munkamennyiség egyszerűen le­­mérés útján meg volt állapítható. Felemlítjük végül, hogy ezen iró­készülék­­kel ellátott manométerek újabban gőzfűtési üzemeknél is kiváló előszeretettel alkalmaz­tatnak, a­mennyiben ezeknél kiválóan fontos követelmény az, hogy a gőzfeszély ne inga­dozzék folytonosan , és a hol nyomás vál­tozások csak legfeljebb csak nagyobb mérvű hőmérséklet változások esetén indokoltak. Ily berendezéseknél a manométer a főgőz­vezetékbe, közvetlenül a redukczió szelep után helyezendő el, a­hol pedig a gőznyo­mása nem redukáltatik, a főgőzvezeték el­ágaztassa előtt alkalmazandó. Hőmérséklet-szabályozó és víztelenítő szelep. (Hübner és Mayer szabadalma.) Ezen szerkezetnek czélja a központi gőz- és vízfűtések javítása, tökéletesítése, gazda­ságosabbá tétele. Ismeretes hátránya említett központi fű­téseknek, hogy azzal a fűtött helyiségek temperatúráját a testi szervezet által meg­kívánt fokon megtartani, azaz a fűtést sza­bályozni nem lehet. A fűtőtestek fűtés közben az időjárástól, hidegtől, széltől stb. teljesen függetlenül, azaz 20° R.-nál ugyanannyi meleget fejlesz­tenek, mintha kint a hőmérséklet maga­sabb, holott kétségtelen, hogy nagy hideg­ben, szeles időjáráskor sokkal erősebben kell fűteni, mint enyhe időben, vagy szél­csendnél. Hogy pedig a legnagyobb hidegben és szél­ben is képesek legyenek a fűtőtestek (gőz- és vízkályhák) a helyiséget felmelegíteni, azért ezeket a legalacsonyabb külső tem-i­peraturára kell számítani s méretezni; en­nek következménye, hogy ha a külső tem­­peratúra emelkedik, a fűtött helyiségek el­­viselhetlenül melegek lesznek. A csővezetéken átömlő gőz ugyanis a nyitott szelepen a fűtőtestbe jutva, állan­dóan a teljes nyomással fűt; ha pedig a szelepet elzárjuk, a fűtés rövid idő alatt teljesen megszűnik, így központi fűtéseknél a fűtést szabályozni nem lehet és a túlfűtés lehetősége nincs meggátolva. E hiányon je­lenleg úgy segítenek, hogy ha a helyiségben már elég meleg van, vagy beszüntetik a fű­tést, vagy ablakokat, ajtókat nyitnak ki, a­mely két eljárásnak kezdetleges és helytelen, valamint az egészségre való káros volta közvetlenül belátható. A túlfűtés azonkívül gőzpazarlást és ez kivált nagy kiterjedtségű fűtési berendezéseknél nagy szénfogyasztást s így nagy üzemköltséget okoz. Egy további hátránya a központi gőzfűtésnek, hogy a gőzkályhákban lecsapódott víz jelenleg tel­jes melegével bocsáttatik ki a fűtőtestből a szabadba, ezen körülmény ismét nagy me­legveszteséget okoz s csak azáltal kerülhető el, ha elérjük, hogy a condensált víz addig el ne távozhassák, míg melegét a fűtőtest­nek, illetve környezetnek át nem adta. Ked­vezőbb az eset akkor, ha a condensált víz a kazánba jut vissza, de ekkor is nagy a veszteség a hosszú csővezeték mentén tör­tént lecsapódás következtében. Hogy említett központi fűtési berendezé­sek úgy a takarékosság, mint az egészség­­ügyi követelményeknek, tehát a nagy be­fektetéssel elérni óhajtott czélnak megfelel­jenek, azt okvetlenül szabályozhatóvá kell tenni. Ezen szabályozást csak automatikusan működő készülék végezheti és e czélból szükséges, hogy minden rationálisan terve­zett központi fűtési berendezésnél automa­tikus szabályozó alkalmaztassák, annyival is inkább, mert ezeknek költsége a fűtési költ­ségben rövid időn megtérül. Annak bebizonyítására, hogy mily szük­séges a szabályozás, felemlítem, hogy a fű­tések hazai hőmérsékleti viszonyainknál fogva általában — 15—20° R. hidegre vannak számítva, így daczára annak, hogy csak néhányszor van egy fűtési időszakban ily hideg, a fűtő­felületek közel mindig ennek megfelelő gőzt, illetve szenet fogyasztanak, tehát a központi fűtések úgyszólván egész télen a szükségesnél nagyobb fűtési költsé­get okoznak. Ha pedig fűtés közben az említett helyi­ségekben a ben lévő személyek száma sza­porodik vagy este a világító lángokat fel­gyújtják, a gőzkályhák fűtenek tovább s a meleg elviselhetlenné válik. Azonkívül a fűtőtestekből eltávozó forró vízzel, melyet a gőzkályhákból most kibo­csátanak, még lehetne tovább fűteni s akkor kellene csak visszavezetni a kazánhoz, ha az melegét a helyiségnek teljesen átadta. Az említett hátrányokat teljesen megszün­teti a szab. Hübner és Mayer-féle hőmér­séklet-szabályozó és víztelenítő szelep. MAGYAR GÉPIPAR 1897. január 1.

Next