Magyar Szesztermelő, 1934 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1934-01-01 / 1. szám
A Magyar Mezőgazdasági Szesztermelők Országos Egyesülete tulajdona Felelős szerkesztő és kiadó: Rétly Gyula Műszaki társszerkesztő : Hérics-Tóth Jenő dr. Műszaki rovatvezető : Szilágyi Ernő XXXVII. évfolyam Budapest, 1934. évi január hó 1. szám MAGYAR SZESZTERMELŐ A MAGYAR MEZŐGAZDASÁGI SZESZTERMELŐK ORSZÁGOS EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Tagok a lapot díjtalanul kapják Nem tagoknak előfizetési díj: egy évre ___ . — — 12*— P negyed évre ... ........... 3"— „ Szeszgyárvezetőknek 50% engedmény Megjelenik havonta egyszer Szerkesztőség és kiadóhivatal, Budapest, Köztelek, IX. kerület, Köztelek utca 8. szám Hirdetési áraink: Fél oldal 64 pengő, V® old. 32 pengő, Vs old. 16 pengő, 1/a old. 8 pengő. Állást keresőknek 50®/, kedvezmény. Mellékletek díja külön számítás alá esik. Hirdetéseket minden esetben csak a hirdetési díjak előzetes beküldése után közlünk. Szesztermelők újéve. Ismét lepergett egy év, amely az idők végtelenségében elenyésző parányi rész csupán, nekünk azonban, akik benne éltünk és küzdöttünk, megpróbáltatásokkal, bajokkal és gonddal terhes hosszú időszak. Hagyományos szokás, hogy az évforduló határkövénél visszapillantást vessünk az elmúlt év eseményeire, hogy azokból okulást és irányítást merítsünk jövő munkásságunk programmjára nézve. A mezőgazdasági szesziparnak ez az elmúlt esztendő vajmi kevés jót hozott. A leromlott gazdasági és értékesítési viszonyok folytán amúgy is jelentkező nehézségeket a borpárlatértékesítés átvállalásával a szesziparra háruló anyagi megterhelés — amelynek számszerű adatait lapunk legutóbbi számában ismertettük — csak fokozta, úgyhogy a redukált termelési keret és a továbbcsökkent átlagár mellett a szeszfőzdék csak vegetálhattak, sok esetben pedig tényleges veszteséggel dolgoztak. A rentabilitásától megfosztott mezőgazdasági szeszipar pedig csak nagyon szerény mértékben volt képes azt a fontos gazdasági hivatását szolgálni, amely a mezőgazdasági terményfeleslegek feldolgozásában, azok értékesítésének és átalakulásának javításában, másrészt pedig a szeszgyári gazdaságok mosléktakarmánynyal való ellátása révén az állattartás emelésében és a termelés színvonalának javításában domborodik ki; ily módon a mezőgazdasági szesztermelésnek ez az immár évek óta tartó sorvadása s ezzel kapcsolatban a termelés kényszerű redukciója az egész mezőgazdasági termelés szempontjából éreztette kedvezőtlen hatását, mert a terményértékesítés nehézségeit növelte. Sajnos az elmúlt év adós maradt azoknak a régóta sürgetett kérdéseknek megoldásával, amelyek rendezésére pedig komoly reményeink lehettek. Hiába vártuk a keret- és árkérdésnek rendezését, valamint az 1921. évi szeszadótörvény sérelmeinek beígért orvoslását, ehelyett csak a borpárlatmegterhelést kaptuk, amely állandóan Damokles kardjaként függ a fejünk felett és megbénítja a termelést. Az idei termelési évre sikerült ugyan a borpárlatátvételi megállapodás közvetlen megterhelésétől szabadulni, de hisz a szeszipar már úgyis teljesen képtelen lett volna újból vállalni ezt a megterhelést, amely a legutóbbi két termelési évadban 30 millió pengő anyagi áldozatot követelt. Ezzel szemben azonban az italszesz árának a földmívelésügyi kormány nyomására november hó derekán történt felemelése kétségkívül a fogyasztás csökkenését és így a kampány kilátásainak kedvezőtlenebb alakulását eredményezi. A borpárlatkérdés-és borkrízisnek a szesziparon keresztül való orvoslására irányuló törekvések korántsem jutottak nyugvópontra, sőt ellenkezően, nehéz küzdelmekre van kilátás az új esztendőben e kérdések körül. Mert tudvalévően, a földmívelésügyi miniszter úrnak a szesztermelés beígért rendezésére irányuló programmja e körül mozog s így az ilyen módon történő rendezés nem a mezőgazdasági szeszipar, hanem a bortermelők érdekeit szolgálná. Az elgondolás lényege ugyanis az, hogy a fogyasztási adó alá eső szesztermelés az ipari keret megszüntetésével teljesen a mezőgazdasági szesziparnak jutna, azonban a fogyasztási szeszt elvennék tőlünk és a bor- és gyümölcspárlatok részére tartanák fenn. Részletesen kifejtettük már e hasábokon, hogy ezen az úton a borkérdést megoldani nem lehet, ezért itt csak annak megállapítására szorítkozunk, hogy más oldalról az ilyen megoldás a mezőgazdasági szeszipar tönkretételét jelentené. Mert italszeszeladás nélkül lehetetlenség a termelési költséghez igazodó átlagárat képezni, lehetetlenség az olcsó szociális szeszszükséglet kielégítését biztosítani és lehetetlenség a termelést a terményfeleslegek feldolgozása által kívánt mértékben fokozni. Úgy, hogy az ilyen keretekben mozgó megoldás a mezőgazdasági szesziparra a beígért támogatás helyett végzetes csapást, rajta keresztül pedig a mezőgazdasági termelésnek és a hozzá fűződő szociális érdekeknek súlyos kárát és sérelmét jelentené. Hisszük, hogy sikerülni fog az illetékeseket meggyőzni az ilyen tervek járhatatlan és káros voltáról. Mindenesetre ezeket a kérdéseket egyszer már dűlőre kell vinni, mert a jelenlegi nyomasztó bizonytalanság tovább nem maradhat. Nagy horderejű problémák ezek, amelyek mikénti megoldásától függ legfontosabb mezőgazdasági iparunk, a mezőgazdasági szeszipar boldogulása, létének kérdése. Ezért azzal a komoly elhatározással kell átmennünk az új esztendőbe, hogy ezt a létért való küzdelmet, amely ránk vár, teljes elszántsággal úgy harcoljuk végig, hogy a mezőgazdasági szeszipar érdekei csorbát ne szenvedjenek. Nehéz feladat előtt állunk, súlyos küzdelmek vetik előre árnyékukat és hogy ebben eredményesen és sikerrel tudjunk helytállni, az érdekeltség fokozott összetartására és a mezőgazdasági szesztermelők összességének elszánt és áldozatos támogatására van szükség, amely megadja azt az egységben rejlő erőt és súlyt, amellyel törekvéseinket, jogos érdekeinket diadalra vinni tudjuk. Adja Isten, hogy a vajúdó kérdésekből olyan megoldás szülessen, amely a mezőgazdasági szeszipar fejlődésének új és boldogabb korszakát nyitja meg. (fr-u.)