Magyar Technika, 1947 (2. évfolyam, 1-8. szám)

1947-05-01 / 5. szám

A Tiszavölgy halászata G­A­Á­L ELEMÉR Nagyon jól tudjuk a történelemből, a régi írásokból, hogy a magyarok ősfoglalkozása a a vadászat és halászat volt és így természetes, hogy amikor az új hazában letelepedtek, elsősorban azokon a helyeken ütöttek tanyát, ahol ezeket a foglalkozásaikat a legjobban űzhették, a Káspi-ten­­ger, az Ural és Volga folyók környéke, majd később Lebediában a Dnyeper és Don vidéke, amelyről Ibn Roszteh többek között ezeket írja: «A téli idő beálltával ki-ki a hozzá közelebb eső folyóhoz köl­tözködik s ottmarad a tél tartama alatt, halászattal foglalkozva.» Az Etelközben a Szeret és a Dnyeszter vidékén, Magyarországon a legrégibb települések a tiszamenti települések voltak, ami már egymaga is bizonyíték arra, hogy a Tisza halászata milyen je­lentős lehetett. A történelmi feljegyzések bizonyítják azt is, hogy a Tisza halászata a múltban sokkal több embernek adott kenyeret és megélhetést, mint a mai viszonyok között. Nagy Lajos király idejében Szeged városának 4000 halásza volt, a virágzó halászcéhek tagjai a lakosság legvagyonosabb rétegeit alkották. A múlt­ban a Tisza olyan nagy halbőségéről vannak adatok, amelyek szerint «több volt benne a hal, mint a víz». A legrégibb nagy halbőségről szóló feljegyzéseket azonban csak bírálattal szabad elfogadnunk, mert nyilvánvaló, hogy a feljegyzések csak a rendkívüli nagy halbőséget említik meg, azonban nem jegyezték fel a rendes megszokott állapotokat. Mert kétségtelen, hogy a múltban is voltak kedvezőtlenebb esztendők is, azonban erről nem maradt fenn feljegyzés, csak a múlt század elejétől kezdve. Ha ezeket a múlt századbeli feljegyzéseket vizs­gáljuk, azt látjuk, hogy a Tiszában csak a halak szaporodása és fejlődése szempontjából kedvező évek­ben volt majdnem mesebeli halbőség, azonban voltak olyan évek is, amikor a halászok nagy része kény­telen volt más foglalkozás után nézni, hogy megélhe­tését biztosítani tudja. Nézzük meg, melyek azok a tényezők, amelyek a halak szaporodására és fejlődésére befolyással van­nak. A halak rendkívül szaporák. Egy-egy pár száz­­ezerszámra rakja le az ikrákat, termékenyíti azt meg és megfelelő körülmények között abból ugyan­annyi kis ivadék lesz. Az ivadék gyarapodása első­sorban a halak rendelkezésére álló természetes táp­lálék mennyiségétől függ. Ez a természetes táplálék a vízben élő alsóbbrendű növényekből és állatokból áll, amelyek maguk is még alsóbbrendű szervezetekből, vagy közvetlen szervetlen ásványi anyagokból élnek. A legalsóbbrendű élőlények ezek közül a többnyire egysejtű mikroszkopikus növénykék, ostoros növényi véglények, kovamoszatok és a kékmoszatok, ame­lyek a tóvirágzásnak nevezett tüneményt okozzák. Ezek és az egysejtű állatfajok (azalékállatok és vég­lények) alkotják az állati plankton táplálékát. — Planktonnak nevezzük a vízben szabadon lebegve élő mikroszkopikus nagyságú, vagy csak néhány milli­méter nagyságú növényi és állati lényeket. —­ Az állati planktonok 2-3 milliméter nagyságú ágascsápú rá­kok, bolharákok stb. A legfontosabb természetes hal­táplálékok egyike az árvaszúnyog lárvája és a Tiszán olyan jól ismert tiszavirág lárvája. A táplálék a vízzel borított talajból és részben a vízbe kerülő hordalék­ból kerül elő. A táplálék mennyisége az anyagcserétől függ, amelynek legfontosabb tényezői a meleg, a nap­fény és a talaj termőereje. A meleg a sekély víznél van biztosítva, a talaj termőereje pedig akkor a legnagyobb, ha az idősza­­konkint szárazon áll és rajta megfelelő növényi és állati élet fejlődhet. Minél nagyobb a melegebb év­szakokban a sekély vízzel borított terület, annál több haltáplálék képződhet azon és annál nagyobb mennyi­ségű hal talál azon megélhetést. A fentiek megállapítása után biológiai szempont­ból könnyen megmagyarázható, hogy mikor voltak halban gazdag és halban szegény évek. Amikor a Tisza tavasszal kiöntött, nagy területeket borított el vízzel, amely területek ősztől tavaszig szárazon áll­tak. Ezeken a területeken sok táplálék fejlődhetett és ha az áradás a nyár végéig tartott, akkor a halak a sekély meleg vízben jól fejlődhettek és az apadáskor levonuló vízzel bekerültek a Tisza medrébe. Tehát kedvező áradások alkalmával voltak a rendkívüli nagy halbőségek, azonban ha ezek az áradások elma­radtak, vagy csak rövid ideig tartottak, a halaknak ez a kedvező fejlődési lehetősége nem volt meg, a halban szegény évek következtek. A Tisza halbősége tehát kizárólag az időjárási, a csapadékviszonyoktól függött. Lényegesen megváltoztak azonban a viszonyok a Tisza szabályozásával, amely az ármentesítő töltések építésével kezdődött. Az ármentesítésnek a halászatra gyakorolt hatását megítélhetjük a rendelkezésünkre álló számadatokból is. A Tisza völgyében a mentesített terület kereken 2.100.000 hektár, amely a halászat szempontjából teljesen elveszett és csak 200.000 hektár terület maradt meg, mint hullámtér és meder, vagyis az eddigi területnek csak egytized része. Azonban ez a megmaradt terület is a halászat szempontjából csak kisebb értékű, mert a medrek mély vize inkább csak a halak eltartására való, nem pedig a termelé­sére és jó fejlődésére. A Tisza szabályozásának másik — a halászatot befolyásoló — része az átvágások kiépítése volt. Az átvágásokkal a Tisza hossza kereken egyharmad ré­szével megrövidült, minek következtében a folyó esése megnövekedett. Az árvizek levonulása a múlthoz vi­szonyítva lényegesen megrövidült. Amíg a múltban, a szabályozás előtt 5-6 hónapig tartott az árvíz, addig a szabályozás után 1-2 hónap alatt levonul. De nemcsak a levonulási idő változott meg, hanem az árvíz magasabb és hidegebb lett, mert a kora tavaszi hónapokra esett és a magassága a szabályozás előtti állapotokhoz képest 1-2 méterrel emelkedett. Ebben a hideg, mély vízben nem tud annyi haltáplálék fejlődni, mint sekélyebb, melegebb vízben és a halak sem ívnak olyan jól. A kikelt ivadék a rövidebb ideig tartó árvíz tartama alatt nem tud annyira megerősödni és a levonuló vízzel a mederbe visszakerülve ott könnyebben pusztul el, vagy esik a ragadozók mar­talékává. A Tisza szabályozása a halászat szempontjából további hátrányt is jelent az ármentesítő töltések részére szükséges anyag nyerése végett ásott anyag­gödrökkel. Ezek az anyaggödrök a legtöbb esetben a Tisza medrével nincsenek összeköttetésben, az árvíz levonulása után abból a víz és a vízzel együtt a hal nem tud a mederbe visszajutni. A halak a folyton apadó és oxigénben folyton szegényebbé váló vízben csak sínylődnek és vagy elpusztulnak, vagy

Next