Nyomda- és Rokonipar, 1939 (29. évfolyam, 1-24. szám)
1939-01-01 / 1. szám
XXIX. évfolyam Budapest, 1939 január 1 SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL BUDAPEST, A KÖNYVNYOMDAI, LITOGRÁFIAI, FÉNYNYOMDAI, BETŰ- ÉS TÖMÖNTŐI, KEMIGRÁFIAI KÖNYVKÖTŐ, ÜZLETI KÖNYV, DOBOZGYÁRI ÉS EGYÉB PAPÍRFELDOLGOZÓ IPARI MEGJELENIK MINDEN HÓNAP.ÉN ÉS 15.-ÉN. TELEFONSZÁM: 122-787MUNKAADÓK LAPJA Új esztendő Mire e soraink megjelennek, már az új esztendőben járunk... Az íróasztalokon ott díszelegnek az új 1939-es naptárak, még teljesen üres jegyzetrovatokkal, hogy azután majd megteljenek feljegyzésekkel, emlékeztetőkkel és sürgetésekkel, annak jeléül, hogy él, dolgozik az üzem, sürögnek a szedőteremben, kopogtatnak a szedőgépeken és szaladnak a gyorssajtók ... Régi szokásunkhoz híven, vegyünk búcsút az ó-esztendőtől. Vessünk vissza egy pillantást a múltba, hogy teljes higgadtsággal és tárgyilagossággal mérlegelve az eseményeket, még több odaadással, szorgalommal szolgálhassuk iparunk, s ezen keresztül a magyar kultúra szent ügyét, örvendjünk és vigadjunk az elmúlt esztendő minden magyar ember, minden magyar iparos szívét megremegtető eseményein, de éppúgy kertelés nélkül ismerjük fel azokat a — különösen a mi iparunk elé tornyosuló — nehézségeket, amelyeknek leküzdésére az eddiginél is jóval nagyobb fegyelem, megértés és összetartás szükséges. Visszatért a magyar Felvidék... Az elmúlt esztendő, sőt valamennyi előző év legkiemelkedőbb eseménye: elszakított magyar véreink visszatérése az anyaországhoz. Húsz esztendeig kellett várnunk erre a pillanatra... Húsz esztendeig kellett eltűrnünk, hogy a magyar kultúra új termékeinek megismerését a legbrutálisabb eszközökkel tegyék lehetetlenné elszakított magyar testvéreinknek s hogy a mindenben veszélyt sejtő cseh cenzorok magyar imádságos könyvek és tudományos művek elől is szigorúan lezárják a sorompókat. Még most is megdobog a szívünk, ha visszagondolunk az októberi napok szorongó várakozására és arra a — szavakkal ki sem fejezhető — felemelő érzésre, amikor a rádiókészülékre szinte rádőlve, hallgattuk Főméltóságú Kormányzó Urunk komáromi és kassai dicsőséges bevonulását, vitéz honvédeink menetelését s az üdvözlő beszédeket— hosszú, keserves húsz esztendő után ismét szabadon — magyar nyelven. Mintha az elmúlt húsz esztendő csak rossz álom lett volna ... Hiszen itt vannak már előttünk felvidéki kartársaink levelei, amelyek mind azt bizonyítják, hogy lélekben állandóan velünk voltak és felhívnak bennünket a közös munkára, együtthaladásra, megértő együttműködésre. Ezek a levelek azonban arra is intenek, hogy az ünnepnapok után szürke hétköznapok következnek. A kemény munka hétköznapjai, amelyeken — mint már bevezetőben hangsúlyoztuk —, hűen a régi nyomdászhagyományokhoz, egymást segítve, támogatva és az ipar közös érdekeit szem előtt tartva, kell küzdenünk a szakma jobb jövőjéért. A nyomdaiparban ugyanis, valljuk be őszintén, az utóbbi hónapokban súlyos problémák jelentkeznek. A Felvidékről egymásután kapjuk a leveleket, hogy sürgősen jöjjünk össze a közös kérdések megbeszélésére, mert a munkaalkalmak biztosítására és igazságos elosztására mielőbbi döntő intézkedések szükségesek. Felvidéki kartársaink több kívánsága a személyes érintkezés után könnyen lesz majd elintézhető, ami azonban már a munkaalkalmakat illeti, ez oly súlyos kérdés, amely mindnyájunknak igen komoly fejtörést okoz. Lapbeszüntetések Az ország megnagyobbodása ugyanis kétségtelenül a munkaalkalom-lehetőségek növekedését jelenti. Erre vártunk és biztosak voltunk abban, hogy a számban gyarapodott nyomdászság bőven fog munkaalkalmat találni az örvendetesen megnagyobbodott területen. Ekkor azonban váratlan esemény húzta át számításainkat: a lapbetiltások. Ebben a kérdésben már többízben világosan kifejtettük véleményünket. Mint a lapokat előállító ipar, érdekelt fél vagyunk s így nem lehetünk hivatva érdektelen véleményt mondani arról, vájjon szükség volt-e a sajtó megrendszabályozására ilyen formában s nem lett volna-e erre más lehetőség, mert e kérdés részletes taglalásánál óhatatlanul a politikum terére siklanánk. Mi pedig, mint szaklap, politikával sohasem foglalkoztunk és a jövőben sem kívánunk foglalkozni. Mi ebben a kérdésben csakis munkaalkalmi problémát látunk, mert nem kétséges, hogy az eddigi lapbeszüntetések a nyomdaipart katasztrofálisan súlyos helyzet elé állították. Köztudomású, hogy a munkássággal létesített közös megállapodásunk alapján már hét esztendeje rövidített munkaidőben dolgozunk. Ez a munkaidőrövidítés kétségtelenül súlyos áldozatot jelent a munkásság számára, amely így csak 25 százalékkal kisebb bérhez juthat, de megterhelést jelent egyben az üzemeknek is, mert hiszen a rövidített munkaidő hátrányosan hat ki a rezsi alakulására. Mégis mindkét fél meghozta ezt az áldozatot, mert tudatában volt annak, hogy a növekvő munkanélküliség nemcsak ipari, hanem általános társadalmi és nemzetgazdasági szempontokból is súlyos veszélyt jelent. Alapbeszüntetések viszont elkerülhetetlen következményeként maguk után vonják a munkanélküliség emelkedését és így, ha tekintetbe vesszük, hogy a Felvidék is teljes jogossággal jelentkezik az őt megillető munkaalkalomért, a nyomdaiparban oly súlyos problémával állunk szemben, amelynek megoldásához a kormányzati tényezők hathatós segítsége és az egész nyomdászközösség szolidáris együttmunkálkodása egyaránt szükséges. Kormánytámogatás Munkaalkalmi problémáink megoldásánál eddigelé sohasem kértük a kormányzati tényezők anyagi támogatását. Egyidőben pedig igen divatos volt kölcsönkérésekkel és hasonló kívánságokkal zaklatni az illetékes minisztériumokat, de mi akkor is, most is, azt az elvet képviseltük, hogy az előfeltételek megteremtéséhez elengedhetetlenül szükséges a kormányzati tényezők támogatása (lásd a munkaidő maximálására és a bérminimumok megállapítására vonatkozó kívánságainkat), de ha ezek az előfeltételek adva vannak, úgy a szakmának minden hatósági beavatkozás nélkül kell törekednie a belső ipari rend megteremtésére. E téren volt is javulás észlelhető, mert hiszen a lapbeszüntetések okozta munkahiányt megelőző időben közületeink jelentős eredményeket értek el a belső ipari rend megteremtése terén. Mindinkább felülkerekedett kartársainknál annak a régi igazságnak a felismerése, hogy konkurrenciális előnyöket tartósan munkásnyúzásra, az alacsonyabb munkabérek vélt előnyére alapítani nem lehet, s egészséges versenyt csakis egyenlő startlehetőségek, tehát arányosan egyforma munkáltatási feltételek biztosíthatnak. Ugyancsak a kormányzati tényezők teremtették meg annak előfeltételét, hogy a nyomdaipar régi kívánsága, »a nyomdaipar a nyomdászoké«, a gyakorlatban is érvényesüljön. A papírkereskedelem munkavállalására gondolunk, amely kérdés talán nem jutott még véglegesen nyugvópontra, de ma már az érdekelt kereskedői érdekképviselet is belátja, 1. szám