Tejgazdasági Szemle, 1922 (2. évfolyam, 1-12. szám
1922-07-01 / 1. szám
EGYETEMES TEJERMÉKIPARI ÉS KERESKEDELMI SZAKLAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VI., Dessewffy utca 13. sz Telefon: 72-40 MEGJELENIK HAVONTA KÉTSZER Egész évre Félévre Előfizetési árak: ......................... 300 Korona ......................... 160 Korona Városházi vétó (h) A közélelmezési miniszter bejelenti hogy ő elmegy augusztusban. Nem bírja a harcot a drágaság hidrájával, hát félreáll. Amiből lehet sok-sok tanulságot megállapítani. Egyet azonban elsősorban: azt tudniillik, hogy mégsem olyan egyszerű ennek a mai drágaságnak a kérdése, amilyen szimplának városházi naivok és álnaivok, valamint egyéb magántudósok elméleti töprengéseik és gyakorlati ártalmaik során képzelik. Térfy úgy látja, hogy kemény dió a drágaság problémája. És azt is kellett tapasztalnia, hogy sokszor hiábavaló befektetés a maga helyes célkitűzése, igen gyakran meddő a maga távlatos látása és becsvágya, a beavatkozók, a kerékkötők és kibicek csupacsupabalkezével bizony nem lehet feltörni ezt a kemény diót. Fejtörősdire, rebuszra nincs időnk. Mondjuk meg hát iziben: kik a kerékkötők és kik is a mélyen tisztelt csupabalkezesek ? Hát kik? Könnyű kitalálni. Budapest városházának gazdaságpolitikája a legremekebb balkezes remekeléseit végzi a magyar tejgazdálkodás, tejfeldolgozóipar és tejkereskedelem vitalitása körül. Minden józan meggondolás, minden érdek követeli, hogy a kivitel teljes szabadsága szilárdítsa meg végre a magyarországi tejtermelést. Ha pedig a józan átlátás ezt diktálja, akkor persze persze a városháza kiadja az ellengőzt és odaszegi az államnak a maga vétóját: „nem szabad, nem lehet megengedni a kivitelt.“ Szánalmas és kártékony naivság! A szatócsok gazdasági iskolázottsága ma már túl van azon a szinten, hogy az efféle városházi akadékoskodást szatócsos rövidlátásnak nevezhetnők. Mit akar a város? Nem kevesebbet, és nem többet, csak azt, hogy a kereskedő a tejtermékből dézsmát adjon a másik boltnak, a konkurrenisnek, a községi élelmiszerüzemnek. Tegye ezt azért, hogy a város eljátszhassa ideig-óráig szemfényvesztősdijét a maga úgynevezett akcióival. Azokkal az akciókkal, amelyek csalétkek és ártatlan szappanbuborékok a drágaság mamutjával szemközt. Világos és vitathatatlan, hogy a tejtermékek a városházi étvágy szerint való „leadásokat“ nem bírják. Világos és adatszerűen bizonyítható, hogy óriási a tejtermelés. És végül tapasztalatok hosszú sora bizonyítja, hogy ha nincs a fölös termelésnek a kivitelben „levezető egyenes és természetes útja, ez az árakat egy napra leszállíthatja, a második napon azonban már megcsappan maga a termelés. Aki a piaci felhozatal és árhullámzás törvényeit figyeli, mindezt látja és mindezt tudja. A budapesti városházán (csodálkozunk-e ezen? vagy mondjuk-e hogy persze??) éppen a visszáját látják mindennek. És a drágaság úgynevezett letörése címén a magyar tejtermelés legéletbevágóbb érdekei körül pepecselnek. A kuruzslók, a naivok és magántudósok megbuktak, igy érzi a közélelmezési miniszter. Ám a főfőbölcsek a városházán okosabbak akarnak lenni Térfynél, és nagyobb tejgazdászok akarnak lenni Tolnay Pálnál, aki pedig — tessék elhinni — európai tekintély a maga gazdasági szakmájában. Ám nem az a baj, hogy főfőbölcsesség pálmájára pályáznak a városháza gazdasági naivái. Ha ez ártatlan szórakozás, vagy becsvágyuk játszi játéka volna, nem háborgatnánk őket. De közben aláássák a magyar tejtermelés életlehetőségét. Ezért kell megzavarnunk a nemes sportot. És ha elmegy Térfy, úgy a helyükön maradó illetékeseknek kell a fülükbe kiásanunk, hogy a magyar tejtermelést és tejkereskedelmet nem szabad, nem lehet kísérleti nyáiként kezelni a városházán. És még kevésbbé lehet prédájául odadobni politikummal átitatott, de a gazdasági egyszeregyhez nem értő városházi balkezeknek. Ez a mi vétónk az ő kiviteli politikába való beavatkozásuk vad és kártékony játszmájával szemközt. Földművelésügyi miniszter, kereskedelmi miniszter és minden gazdasági intellektus láthatja, melyik, részen az igazság. Ez az igazság pedig azt követeli, hogy ne öljék meg a tejtermelést. Ha Krőzusok és Dáriusok országa volnánk, akkor is féltőbb gonddal kellene őrködnünk becses és nagy gazdasági javainkon. De ugye nem vagyunk Krőzusok? És a magyar tejgazdálkodás istápolása állambüdzsénk tizenkét milliárdos deficitjének rémében megérdemli a fokozott védelmet. Vagy elégedjünk meg kevesebbel. Megérdemli, hogy alá ne aknázzák boldogulását.