Üvegesek Lapja, 1938 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1938-01-01 / 1. szám
2 ÜVEGESEK LAPJA 1. szám egy részében nincsen elegendő kereskedelmi képzettség, érzék, agilitás, mozgékonyság, előrelátás, nem látják eléggé tisztán a gyári, nagykereskedelemi és detail-árakat, nem eléggé fürgék arra, hogy munka után járjanak, talán azért, mert pillanatnyilag el vannak látva, de megfeledkeznek arról, hogy kötelességük az előrelátás is. Sokszor elriasztják a vevőt, akár az árakkal, akár a magatartásukkal, s az ilyen elriasztott vevő soha többé vissza nem jön. Tapasztalásból mondom ezeket, de bizonyos, ha megváltozik, kevesebb lesz a panasz is. Ma a kisiparosnak, kiskereskedőnek valósággal művészének kell lennie a vevővel való bánásmódnak. Nem lehet kisebb munkánál „nagy vágást“ végrehajtani, hanem a vevőt meg kell tartani. Tisztában vagyok azzal, hogy nem lehet kizárólag ezekkel a jelenségekkel magyarázni a szakmai bajokat. De kétségkívül egyik a sok közül. Másik jelenség, amely a piac árnívóját kedvezőtlenül befolyásolja, és a versenyfeltételekben különbségeket hoz létre, a vagonvásárlás és a kicsinyben vásárlás között levő nagy különbség. Természetesnek tartom, hogy a nagyban vásárlás és a hozzávágott állapotban eladás között kellő különbségnek kell lennie, sőt a mainál sokkal nagyobbnak, hogy az iparos megtalálhassa a maga számításait. De szakmai szempontból egyenesen károsnak tartom, hogy a nagyobb forgalom után nagyobb „forgalmi jutalékot“ adjanak a gyárak, mert az erre a nagyobb jutalékra törekvés azt eredményezi, hogy csak azért, hogy a nagyobb százalékot elérjék, alacsonyabb áron vállalnak, vagy adják el az árut, hiszen megtérül a különbség. Nem tartom egészséges árpolitikának a gyár részéről; sokkal helyesebb volna, ha a nagyban vásárlók olcsóbban, de egyformán vásárolhassanak anyagot, úgy is megtalálják a számításaikat, talán még jobban; de elérhető az, hogy a versenyfeltételek az egész vonalon azonosak volnának, s megszűnnek a sírás. Ma más a helyzet, mint 20—30 évvel ezelőtt, hiszen a háború óta a gazdasági viszonyokban évszázadokkal haladtunk, s megítélésem szerint nem lehet a gazdasági jelenségeket a századforduló idején gyakorlatban állott béklyókba szorítani. A kollektív gazdálkodás felé való törekvésben az egyesnek az érdekeit is szem előtt kell tartani, mert a szakmának az érdekei azonosak az egyes érdekeivel. Nem tartom erkölcsösnek éppen kollektív szempontból, hogy az, aki az árakat rombolja, és fittyet hány minden szakmai törekvésnek, még ezért a káros tevékenységért külön jutalomban is részesüljön. Úgy érzem, hogy ebbelitörekvéseinkben a nagykereskedelem részéről a legmesszebbmenő támogatásra számíthatunk, a gyár azonban érthető okokból nehézkesebb, s mi várjuk, hogy a gyár leküzdi az esetleg fennálló akadályokat, s e részben olyan reformokat léptet életbe, amelyek a szakmai egyetemesérdekeknek az eddiginél jobban megfelelnek. Mert pl. célszerűbbnek tartom, hogyha X. egy évben egy vagont vásárol, ugyanolyan árban kapja vagonját, mint Y., aki 5. vagy 7., aki nem egy tételben, hanem egész évben 30-at is vesz. Ezért megítélésem szerint nem jár Z-nek külön jutalom. Igazságosabb, méltányosabb és alkalmasabb kalkulációs alapot kapna mindenki, s a bajok nagy része is megszűnnék. Hasonló ez a helyzet ahhoz, amit a ládavásárlásnál tapasztalunk. Itt sem kap senki sem forgalmi jutalékot, aki egy esztendőben 5 ládát vásárol, ugyanolyan árban fizeti, mint az, aki évenként 60 ládát vesz. Miért kell tehát a vagonvevőkkel szemben ilyen káros gyakorlatnak lenni? De rámutatok arra is, hogy a bajok egy nagy része ott is van, hogy a kartársak ez egyenlőtlen versenyviszonyokat még azzal is tetézik, hogy ajánlataiknál nem a józan kalkulációk után haladnak. Ipartestületünk egészséges irányárakat dolgozott ki és fogadott el, hogy ezzel is segítségére jöjjön a kartársaknak, és segítsen megszüntetni a lehetetlen állapotokat. Kibocsátottuk az árakat, de már előre azt kelletttapasztalnunk, hogy bár egyes esetekben jól esett látni, hogy a kartársak kerestek velük, más esetben azonban maradt a régi megmagyarázhatatlan jelenség. Pl. a sertésvágóhíd munkálatainál az irányár 1740 P lett volna, s mégis A 1518, B 1630, C 1658, D 1670, E 1870 P-vel indult, a Klauzál-téri vásárcsarnok üvegesmunkálatait F 1872, G 2040, H 2271, I 2015, J 1832, K 1739 P-vel pályázta meg, amikor az irányár 227 P volt. Egy másik munkálat azzal a tanulsággal szolgált, hogy akik az irányár megtartásával pályáztak, mégis kiadták a munkát, s a kartárs keresett is rajta. Hiszen egyszerre csak egynek adhatják a munkát, de hogy minő áron, az a pályázóktól függ. S én itt látom a legnagyobb bajt. E részben nincsen kontárkérdés, itt kizárólag a kartársak összetartásának hiányáról, az üveges öntudat csekélységéről és a szakma elesettségéről lehet szó. Nagy baj az, ha a becsületesen elvégzett munkáért karéj helyett kenyérmorzsákat is elfogadnak... Ugyanez az iparos-öntudat hiányzott az ipartestületi életben is. Nem tudom sajnálni az óesztendőt ebből a szempontból sem. Személyi kérdések, aprócseprő házi perpatvarok szorították háttérbe a közügyet. Megfigyeltem, hogy testületünk tagjainak mintegy fele szerepelni óhajt a fórumon, de amikor *9» SCHWARZ A. és FIAI TÁBLAÜVEG ÉS TÜKÖRÜVEG NAGYKERESKEDÉS ÜVEGUDVAR“ BUDAPEST, VI., PAULAY EDE=UTCA 25=27. SZ. TELEFON: *1.137=89. SOROZAT. ■■■ ------- ■ SÜRGÖNYÖM: »ÜVEGUDVAR«