Vas- és Fémmunkások Lapja, 1929 (35. évfolyam, 1-24. szám)
1929-01-11 / 1. szám, melléklete
határozhattuk. Kettővel egyszerűsítve y^1 ^ n' amiből (ismert v és. n esetén) 30 Xv ^ — V ’ nX_i ismert V és r esetén pedig 30 Xv . . “ rX* Azaz egy kerek vagy tárcsa átmérőjét megadott sebesség és fordulatszám esetén úgy számítjuk ki, hogy a sebességet 30-cal szorozva, elosztjuk r' és a fordulatszám szorzatával. A fordulatszám kiszámítása pedig a megadott kerületi sebességből és a sugárból úgy történik, hogy a sebességet 30-cal szorozva , és a sugár szorzatával osztjuk el. Ha a sugár helyett átmérő (d) van megadva, úgy az a sugár kétszeres mértékével (2 r) egyenlő. Az Átmérőt tehát úgy számítjuk ki, hogy a kerületi sebességet 60-nal szorozva, osztjuk _ * és a fordulatszám szorzatával. A fordulatszám pedig egyenlő a 60-szoros sebesség és * meg d (az átmérő) szorzatának hányadosával. Példa: Mekkora egy kötéltárcsa átmérője, ha kerületi sebessége p = 3 m, percenkénti fordulatszámú n— 60.' 60 Xv 60X3 iXn 3-14X 60 3-14 „V, ” (kereken) lm. 2. Egyenlőtlen (változó) mozgás. Egyenlőtlen mozgás esetén, azonos időszakukban különböző hosszúságű utak léteznek meg, azaz a test sebessége változik. A változás egyenletes vagy maga is változó lehet. A következőkben csak egyenletesen változó mozgásról lesz szó: Az egyenletesen változó mozgásnál a sebesség egyenlő időszakokban, egyenlő mértékkel változik. A sebességváltozást gyorsulásnak nevezzük, akár sebességnövekedésben vagy csökkenésben nyilvánul meg az. Az első esetben positív, a másik esetben negatív gyorsulással van dolgunk. Ha a gyorsulást p-vel, a kezdősebességet (egy bizonyos időpillanatban) c-vel, a végsebességet pedig, amelyet a gyorsuló test egy bizonyos idő múlva elér, it-vel jelöljük, akkor v · c + pt. Más szóval az elért végsebesség a kezdősebesség és idővel szorzott gyorsulás összegével egyenlő. Köböl a gyorsulás v—e P · • t •, vagyis a vég- és kezdősebesség különbségének és az időnek hányadosával egyenlő. Példa: Egy labda pillanatnyilag c — 6 m/sec sebességgel mozog egyenesvonalú pályán, j = 0-2 m/sec gyorsulással, oly pont felé, amelyhez 70 mp elteltével érkezik el. Mekkora végsebessége v és mily távolságra (s) van a két pont egymástól! Megoldás: v = e + (p. t) — 6 + (0,2 X 70) = 20 m/sec. ■ A két pont egymástól való távolsága v3—c* s = y—, ahol v2 a 2p végsebesség négyzete, O a kezdősebesség négyzete. Behelyettesítve: (20 X 20)—(6 X 6) 400-36 364 1W„ 8 = —- 2 xT2 - «*,=,10 Ha a p = — egyenletben c kezdősebbesség O, íjt képlet a következőképen alakul: v—a v o kezdősebesség esetén tehát a gyorsulás a végsebesség és idő hányadosa. Ebből ismét (a kezdősebesség mellett) a végsőbb vép - t, az idő v. t — . A tétlenség törvénye. Minden test megmarad eredeti, nyugalmi helyzetében, illetőleg egyenesvonala egyenletes mozgásában mindaddig, míg külső erők ezen állapotának megváltoztatására nem kényszerítik. Ily erők fellépésekor bizonyos ellenállást fejt ki az eredeti állapotát megváltoztatni törekvő erővel szemben; ez az ellenállás a test tétlenségéből ered, az ellenállást pedig tétlenség ellenállásnak nevezzük. Azonos nagyságú és irányú (állandó) erő a testet egyenesvonalú, egyenletesen gyorsuló mozgásra készteti. A gyorsulás annál nagyobb, minél nagyobb az erő. Ha P és Pi az erőket, p és pi a gyorsulásokat jelenti, akkor áll, hogy P _ p Pi~ Pi A terhek, illetőleg a tömegek (ni és nit) forrditva arányosak ama gyorsulásokkal (p és pi), amelyeket az erők (P és Pi) rajtuk előidéztek, vagyis m _ p^ nit p A tömegek pedig egyenesen arányosak azokkal az erőkkel, melyek rajtuk a kérdik-»p r*versulásokat létrehozták; azok m P nil Pi ■•-.gysegui azt a tömeget választjuk, melyen az erő egysége (kg) egy másodperc alatt egy méter gyorsulást hoz létre. Az általános definíció szerint: ,, tömeg gyorsulása ——, erő. Ha az erő 0, a gyorsulás is 0 lesz, azaz a test mozgásállapota erőbehatás nélkül nem változik. Ez a tétlenség törvénye. A nehézkedés törvénye. A testek súlya oly erő, mely minden testnek másodpercenként ugyanakkora gyorsulást, mégpediig g — 9.81 m — t ad. Ezt az értéket a nehézkedési erő vagy a szabad esés gyorsulásának nevezzük. Ha a tömeg kg-ban kifejezett súlyát G-vel jelöljük, ak költi amiből (Folytatása kítvettezet. ’ A Vas- és Fémmunkásszövetség rádiócsoportja január 13-án, vasárnap délelőtt 10 órakor rendezi harmadik rádiótechnikai előadását a szövetségi Otthon I. emelet 11. számú termében. Az előadás tárgya: Vevőkészülékek, az elektroncsövek alkalmazása a vevőkészülékekben, gyakorlati útmutatások az antenna és vevőkészülékek elkészítésére. Előadó: Spiegl István, a Philips-gyár főmérnöke. Kérjük a szaktársakat, hogy az előadáson. Pontosan jelenjenek meg. A NŐMUNKÁS A dolgozó nők szervezése A dolgozó nő jelentősége a világháború alatt és után a kapitalizmus új fejlődési fokának megfelelően egyre növekszik. A racionális termelés mindig kevesebb és kevesebb szaktudást és a gépek kezelése mindig kevesebb fizikai erőt igényel. A kapitalizmus gyorsan fölismerte a nőben rejlő olcsó munkaerőt s versenytársnak állította a termelés egész vonalán a férfi mellé. Ezt nemcsak azért tette, mivel mint munkaerő ugyanúgy megállta a helyét a termelésben, hanem mert türelmesebb és alázatosabb is volt. A szervezett munkásság eddig rosszul fölfogott egyéni okok miatt nem fejtette ki azt a nagy szervezési és nevelési munkát, amit a szakszervezet és minden egyes szervezett munkás életérdeke parancsolóan megkövetel. Amikor mi egyik oldalon harcolunk a tőkés társadalom ellen, amely egyaránt zsákmányolja ki a nőt és a férfit és küzdünk a polgári ideológiák minden képmutató hagyománya és hazugsága ellen, a másik oldalon a szocialista eszméknek megfelelően kell megkezdenünk az átalakító munkát a dolgozó aszszonyok és leányok gondolkozásában is. Lelkünkben át kell halódnia annak a gondolatnak, hogy a műhelyekben és a háztartásokban dolgozó nők nem alacsonyabb, nem alárendeltebb emberi lények, hanem sorstársaink az életben. Osztályöntudatra kell ébreszteni a nőket! Meg kell magyarázni és fölvilágosítani, hogy látóköre túlnőjön a gyárak és konyhák szűk keretein, hogy a nélkülözéstől és robottól sápadt arcú, beesett mellű szaktársnőink és a kapitalisták igáját nyögő fiatal leánygyermekek agyában is kigyuljon a szocializmus lángja. A mi számunkra minden henyélő, pompázó asszonynál drágább munkásnőpáriák eszméljenek rá a szocializmus irigy igazságaira. ■ Sok vigyázatra, szeretetre és óvatosságra van szükség a nők szervezése és tanítása körül. Nem szabad elfelejteni, hogy a női lélek óriási fejlődésen ment keresztül a háború óta. Az anyák konzervativizmusa nem tudja megérteni leánygyermekeik új gondolatvilágát, életfölfogását. Az utolsó évtized forradalmat okozott a nők lelkivilágában. A polgári társadalom ideológiája a férfi és nő viszonyában teljesen csődöt mondott. Megdöbbenve látják a proletárasszonyok és leányok, hogy mily képmutató hazugságokkal telítették az ő gondolatvilágukat, lelkükben összeomlottak az évszázadok mesterséges bálványai: itt ült a dolgozó nő, egyedül, összeszorított, hazug ideálokkal. A sötétben ténferegve keresi a kivezető utat a társadalmi ideálok mai vajúdásából. A dolgozó nő számára nem átmenet többé a munkahely, amelyből a házasság fölváltja, hanem állandó állapot. Ennek következtében megkezdődik osztályhelyzete felismerésének folyamata, annál is inkább, mivel a dolgozó nőnek a házasság keretében is küzdelmet kell folytatnia a létföntfutásért, mert a dolgozó nővel a házasság egész új formája alakult ki. A nő ma a férfinak egyenrangú élettársa, részt vesz annak örömeiben és szenvedéseiben. Az az önérzet, amelyet munkája teljesítésének tudatában nyert, az könnyűvé teszi számára, a természet által rárótt terheket is, amelyeket az új öntudatos asszonyember örömmel visel el. A kapitalizmus nemcsak munkaerejében, hanem szerelmében is kizsákmányolja a nőt, mert a nagy női munkanélküli tartalékseregből az talál elsősorban munkát, akinek „személyes körülményei“ a legkedvezőbbek. A munkához való jutását adománynak tüntetik föl előtte, amelyért közvetve vagy közvetlenül „hála“ jár. De nekünk férfimunkásoknak is ki kell irtani lelkünkből a kapitalista ideológia belénk fecskendezett minden csöppnyi mérgét, mert csak enélkül foghatunk bele a legkényesebb, a legnehezebb, de az egyik legfontosabb szervezési és oktató munkába, a nők megszervezésének munkájába. Meg kell érteniük a szaktársaknak, hogy a nő szervezésének további elhanyagolása végzetes lehet a szakszervezetre és az egész munkásmozgalomra egyaránt. Fogjon tehát össze Szövetségünk minden tagja, hogy szaktársnőinket, feleségünket és gyermekeinket szervezzük meg szak- és pártszervezeteink részére, foglalkozzunk csoportjaink tag- és vezetőségi ülésein a nőmunkások megszervezésével, hogy fejetlen kapkodás helyett tervszerű munkával érjük el a kívánt célt. A Szövetségünkben szervezett nők száma meg fog sokszorozódni, ha mi teljesítettük szocialista kötelességünket, emeltük az emberi élet méltóságát, harcainkat közössé tettük a szocialista társadalomért, mint egyetlen olyan rendszerért, amelyben elérhető lesz minden ember számára az emberi boldogság. IV. S: Mit kell tenni? A természet olyan bőven ontja kincseit, hogy minden ember nyugodtan és gondtalanul élhetne. Évezredek fejlődése megsokszorozta az emberi munka terméseredményét. A kezdetleges gazdasági helyzetből fejlődött ki a modern kapitalizmus, amely mindazt magához ragadta, amit zseniális tudósok és föltalálók az emberiség javára alkottak. Ma már gigantikus, csodálatos gépszörnyetegek szolgálják a termelés ügyét. Ha a létező erőket és a termelést szolgáló minden eszközt arra használnának föl, hogy az összesség érdekeit szolgálják, akkor a gazdagságnak és jólétnek olyan mértékét tudnák megteremteni, hogy szó sem lehetne nyomorúságról, hogy a dolgozó millióknak nem kellene elsorvadniuk a nincstelenség átka alatt. Nem kell kanállal enni a tudományt, hogy rájöjjünk címek az áldatlan állapotnak a nyitjára. Csak józanul kell gondolkodnunk, de odáig mindenesetre el kell jutnunk, hogy helyesen gondolkodjunk. Ezt kell tennünk azért, mert ha közömbösen beletörődünk abba az állati sorsba, amelynek ma a munkásosztály részese, akkor az adott viszonyokon nem lehet változtatni. Azonban egészen más a helyzet, ha a munkás tisztán látva és átgondolva bírálja el a fönforgó nehézségeket. Elsősorban azt a kérdést kell fölvetnünk, hogy mi okozza a munkásság nyomorúságát, kinek az érdeke, hogy azok a tömegek, amelyek a társadalmi értékeket elővarázsolják, saját maguk ne részesedjenek munkájuk eredményében! Megdönthetetlenül és megcáfolhatatlanul igaz, hogy senkinek sincsen joga má.