Petőfi Népe, 2001. február (56. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-03 / 29. szám
2001. Február 3., szombat Helycsere a táblázaton Röplabda Extra Liga férfi mérkőzés: Kecskeméti RC-Kazincbarcika 3:0 (14, 14,23). Kecskemét, 200 néző. Vezette: ifj. Juhász, Mocsnik. KRC: Budai, Nagy, Kása, Csala, Szekeres, Szűcs. Csere: Rácz (liberó), Kovácsi. Edző: Nagy Péter. Az eredmény alakulása, 1. játszma: 4:1, 7:2, 9:3, 13:5, 17:9, 20:12, 23:12. II. 3:1, 6:1, 8:2, 12:3,16:7,19:11,23:14. III. I.: 3:6, 9:8,13:14, 22:22. Minden előjel izgalmas találkozót ígért. A borsodiakat fűtötte a visszavágás reménye, hiszen ebben a bajnokságban mindkétszer kikaptak a KRC-től. A hazaiak az alapszakasz hátralévő 7 mérkőzésén szeretnének olyan játékot nyújtani, hogy legalább két csapatot maguk mögé utasítsanak. Még úgy is, hogy az egyik kulcsjátékosuk, Somodi hosszabb időre harcképtelenné vált. Lendületesen kezdtek a kecskemétiek, a játék minden elemében felülmúlták a barcikaiakat. A második szettben sem változott túl sokat a játék képe. A vendég együttes nem tudott felpörögni, a cserék sem segítettek. A III. játszmában úgy tűnt, hogy a vendégeknek sikerül szépíteni. Sokáig együtt haladtak a csapatok, de a végén a KRC összpontosított jobban és szerzett az 55 perces csatában megérdemelt győzelmet. Ezzel a két együttes helyet cserélt a táblázaton. Kitűnt: Szűcs, Nagy, Kása, Csala, illetve senki. Nagy Péter: - Támadásban jól mozogtunk, és a védekezésünk is átlag feletti volt. Fontos győzelmet arattunk. b. k. Alpesi színes szilánkok Sí-VB Az ausztriai St. Antonban folytatódott az alpesisí-világbajnokság. A női összetett első számában, a lesiklásban az amerikai Kirsten Clark érte el a legjobb időt. A verseny állása mellett számos érdekességéről számolt be az MTI. Karl Schranznak, a vb-rendezés élharcosának - akit minden idők legjobb osztrák síelőjének tartanak - többet nem kell liftjegyet venni, ha fel akar menni a hegyre. Ugyanis a városka díszpolgárává avatták, s ezzel együtt örökös bérletet is kapott. Veszélyes az újságírók munkája a vb-n. Egyikük eltörte a kulcscsontját, amikor egy edzésen fényképezés közben elesett. Egy másik fotóriporter nagy lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot, amikor a lesiklás edzésén az orosz Pavel Sesztakov bukott, és éppen feléje csúszott. Az illető a lába elé érkező síelőt átugrotta, így mindketten sértetlenül úszták meg a balesetet. Az Osztrák Szövetségi Vasutak ma - amikor 45 ezer nézőt várnak St. Antonba - a menetrendhez képest 40 százalékkal több vonatot indít. Ráadásul többemeletes vagonokat is forgalomba állít, mivel a vendégek a hosszú várakozási időre és a zsúfoltságra panaszkodtak. A vb egyik színfoltja Ronny Ronaldo, a verklis ember, akinél örökzöld és klasszikus slágereket hallgathatnak a járókelők. A cilinderes zenész jótékony célra beteg gyerekeket támogató alapítványnak szánja a bevételt. ■ Az osztrák Werner Franz fárasztó edzésekkel készült a mai lesiklásra. ''•WEPA-FOTÓ SPORT Csúcsévet zártak a karatésok Felnőtt világversenyen legutóbb Pekli Mária cselgáncsozó nyert érmet a Sugovica-parti városnak, 1996-ban Hágában. A versenyzőnő még abban az évben kivándorolt Ausztráliába, s ekkor úgy tűnt, Baja már csak az utánpótlásában bízhat. Kern Róbert, a Jis Sen Dojo Baja 2 dános klubvezető-mestere azonban tavaly dobogóra vezérelte tanítványát, Róka Györgyit. Baja - A klub történetének legsikeresebb évét zártuk - mondta Kern Róbert 2 dános karatemester. - A mérvadó hazai és nemzetközi versenyeken összesen 9 arany-, 13 ezüst- és 16 bronzérmet nyertünk. Év elején jó szereplést vártam tanítványaimtól, de ez a kiváló teljesítményük még engem is meglepett. Főleg az utánpótlásban voltunk eredményesek. Vincze László és Ilkity Beáta két-két, Kapitány Tamás egy tornán diadalmaskodott. Az ifjúságiaknál Görcs Gergely és Görcs Viktor is magyar bajnok lett. Örülök, hogy tavaly óta végre nem egy súlycsoportban versenyeznek. Testvérháborúztak már néhányszor a bajnoki döntőkben, felváltva nyerték el egymás elől az aranyérmet. Somi Ildikó 16 évesen lett 4. a súlycsoportos és 7. a súlycsoport nélküli felnőtt ob-n, a junior mezőnyben pedig ezüstérmet nyert. A mindössze két éve karatézó Aladics Ákos tavaly kapott felnőtt I. osztályú minősítést. A bergeni Európa Kupát az 5., a súlycsoport nélküli magyar bajnokságot a 6. helyen zárta. Róka Györgyinek (1 dán) nem volt szerencséje a két hazai csúcsversennyel, sérülések miatt mindkét alkalommal meg kellett elégednie az ezüstéremmel. A norvégiai Bergenben Európa Kupa 8., a lengyelországi Katowicében megrendezett, súlycsoport nélküli Eb-n 6. lett. Ő hozta Bajára tavaly a klub legértékesebb trófeáját: a portugáliai súlycsoportos Eb-n hatalmas küzdelemben lett ezüstérmes. Eredményeinek köszönhetően Györgyi a válogatott egyik oszlopos tagja, és súlycsoportjában ő képviseli Magyarországot az április 14-15-én Tokióban megrendezendő 3. női kyokushin karate-vb-n. Elégedett vagyok a tanítványaimmal. Az eredmények igazolják, hogy jó úton haladunk. Klubom jelenleg hat településen (Baja, Dusnok, Szeretne, Bácsalmás, Madaras, Rém) van jelen, a 160 sportoló 85 százaléka utánpótláskorú. Nemzetközi szintű elismerésünket jelzi, hogy bárhol a világon szívesen fogadnak bennünket. Még Kando Matsui, a kyokushin világszervezet igazgatója is személyesen gratulált nekünk. Magyar viszonylatban jelenleg az én egyesületem a követendő példakép. Ezt nem én mondom, hanem a szövetség vezérkara. Ez nagy megtiszteltetés. Baján most jutottam el odáig, hogy az önkormányzat illetékesei meghívtak a következő bajai sportkoncepciót előkészítő egyeztető tárgyalásokra. Remélem, ez végre anyagi támogatást is jelent majd számunkra, l. cs. A Jis Sen Dojo Baja sikeres karatékat. Középen az Eb-ezüstérmes Róka Györgyi és a klubvezető-mester, Kern Róbert. fotó: l. cs. Márciusi futballmenetrend NB I., VÁLOGATOTT Elkészítették a labdarúgó NB I. komplett márciusi menetrendjét. A téli szünet utáni első hetek programja, NB I. 6. forduló, március 2., péntek: Debrecen-MTK, 18 órakor. Március 3., szombat: Győr-ZTE, Kispest Honvéd-Matáv Sopron, 14.30: Ferencváros-Dunaferr 16.45. Vasas-Újpest, 18.30. Március 4., vasárnap: Videoton- Tatabánya, 17 óra. 7. forduló, március 10., szombat: Tatabánya-Győr 14.30. Újpest-Debrecen 16.45. ZTE-Kispest, 17 óra. MTKVideoton 18.30. Március 11., vasárnap: Sopron-Ferencváros 13 óra. Dunaferr-Vasas 14.30. 8. forduló, március 16., péntek: Győr- MTK, 18 óra. Március 17., szombat: Vasas-Sopron, 14 órakor. Tatabánya-ZTE, 15 órakor. Ferencváros-Kispest 16.45. Debrecen- Dunaferr 18.30. Videoton-Újpest, 18.45. Március 28., szerda: Magyar Kupa, negyeddöntő mérkőzések: BKV Előre-Szolnoki MÁV, Tatabánya-MTK, Hungária 14.30. Vasas-Videoton, 18 óra. Debrecen- Újpest, 19 óra. 9. forduló, március 30., péntek: ZTE-Ferencváros, 18 óra. Március 31., szombat: Sopron- Debrecen, Dunaferr-Videoton, 15 óra. Kispest-Vasas 15.30. MTKTatabánya, 17 óra: Újpest-Győr 18.30. A labdarúgó-válogatott tavaszi programja. Február 28., szerda: Bosznia Hercegovina-Magyarország A és U21 válogatottak felkészülési mérkőzése. Március 7., szerda: Jordánia-Magyarország A válogatott felkészülési meccse. Március 23., péntek: Magyarország-Litvánia U21 Eb-selejtező. Március 24., szombat: Magyarország-Litvánia vb-selejtező. Rangadóval kezdődik a rájátszás Befejeződött az első szakasz az NB I/B- s férfi kosárlabda-bajnokságban. A Piros csoportban szerepelt Univer KSE tíz győzelemmel és hat vereséggel a 4. helyet szerezte meg, így a keresztjátékban a felsőházban folytathatja. Kosárlabda - Hogyan értékeli az eddigi szereplést? - kérdeztük Radovics József vezetőedzőt. - Bár az első négy között végeztünk, mégsem vagyok teljesen elégedett. A néhány bosszantó vereség mellett a legnagyobb gondom az, hogy a Szeged és a MAFC elleni két hazai rangadót elvesztettük. Ez azt jelenti, hogy két vereséggel többet viszünk magunkkal a rájátszás első szakaszába. Igaz, a bajnokság elején többnyire center nélkül kellett pályára lépnünk, márpedig ez a kosárlabdában elég nagy hátrány. Idegenlégiósunk sérüléséből még mindig nem épült fel igazából, ezért az év elején közös megegyezéssel megváltunk tőle. Helyére leigazoltuk a jugoszláv, 205 cm magas Zoran Gavrilovicsot, aki gyorsan beilleszkedett a csapatba. - Vasárnaptól már valóban éles mérkőzések következnek. A kecskeméti együttes a keresztjátszás során kiharcolhatja-e a négy közé kerülést? - Eredetileg is az volt a kitűzött cél, hogy az előző évhez képest lépjünk előre. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha a bejutunk a legjobb négy közé. Utána már az NB I. A-csoportjának utolsó négy helyezettjével a 9-16. helyért játszhatnánk. Két győzelmmel és négy vereséggel kezdünk. A továbbjutáshoz a négy hazai meccsünket mindenképpen hozni kell. Emellett még két idegenbeli bajnokit is nyerni kellene. A feladat nehéz, de úgy gondolom, hogy a jelenlegi játékosállomány képes ezt megoldani. A célok eléréséhez kérjük szurkolóink további lelkes biztatását. *** Hoffer Zoltán, a kecskeméti csapat technikai vezetője a vasárnap 17.30- kor kezdődő Univer KSE-Dombóvár mérkőzés esélyeit latolgatta: - Két hét szünet után holnap a keresztbejátszással folytatódik a bajnokság, amikor a másik csoport élén végzett Dombóvárt fogadják. A tavaly még A- csoportos együttes a mezőny egyik legjobb csapata. Bizonyítja ezt, hogy a Magyar Kupában - a ZTE kiverésével - a B-csoportból egyedüliként harcolta ki a 8 közé jutást. Két rutinos játékosuk van, az irányító Tursics Olivér és a center Polster Péter. A Dombóvár sosem játszik látványos meccseket. Általában kevés kosarat dobnak, viszont jól védekeznek. Szerencsére két játékosunk, Tamás és Gavrilovics révén - akik az előző bajnokságban még a Dombóvár csapatát erősítették - értékes információkról rendelkezünk ellenfelünkről. Mindenképpen győznünk kell, hogy maradjon esélyünk a továbblépésre. I*e. A FÉRFI NB I/B. ÁLLÁSA: INNEN FOLYTATJÁK 1. MAFC6 5 1 514-454 11 2. Dombóvár6 5Éli!! 507-496Ilii 3. Szeged6 4 2 523-466 10 4. Nagykanizsa6 3 3 533-5149 5. Veszprém6 2 4 518-5258 6. Pécsi VSK6 2 4 472-495 • $ 7. Univer KSE6 2 4 479-5118 8. Tiszaújváros6 1 5 454-539Ili Petőfi Népe - 7. oldal Hírek KIALAKULT a Franciaországban zajló férfi kézilabda-világbajnokságon a legjobb négy mezőnye. A mai elődöntőben Svédország Jugoszláviával, Franciaország Egyiptommal játszik. Az egyiptomiak a negyeddöntőben az olimpiai bajnok oroszokat búcsúztatták. LABDARÚGÓ edzőmérkőzések, február 3-án, szombaton: Baja- Algyő, Baja, Petőfi-szigeti pálya, 11 órakor: Dusnok-Hajós, 13.30- kor: Tompa-Katymár, 14 órakor. Február 4-én, vasárnap: FC Kunszentmiklós-Ladánybene, 11 órai kezdettel. SOROZATBAN 99. elveszített futamán van túl Quixall Crossett, a világ legsikertelenebb versenylova. A negatív teljesítménye miatt világhírnévre szert tett 16 éves négylábú az interneten saját weboldallal rendelkezik. Győzelme jelenleg 200-szoros nyereményt jelentene a rá fogadóknak. LÁNCHÍD Kupa felnőtt teremlabdarúgó-tornára kerül sor febrár 11-én a kecskeméti Lánchíd utcai iskola sportcsarnokában. A szervezők február 8-án délig várják a nevezéseket a helyszínen. AZ AUSZTRIAI Welsben rendezik ma és holnap az asztaliteniszezők Európa TOP 12-bajnokságát. Az Eb utáni második legrangosabb, 40 ezer euró összdíjazású viadalon Bátorfi Csilla és Tóth Krisztina is indul. BÁCSKA Kupa futballtornát rendeznek ma Bátmonostoron. A párosítás: Baja II.-Bátmonostor 13 órakor. Érsekcsanád-Nagybaracska 15 órakor. A KECSKEMÉTI Tóth L. Ált. Iskola emelt szintű testnevelés tagozatos osztály indít 2001 szeptemberében leány kosárlabda és fiú labdarúgás sportágakban. Az érdeklődő gyerekeket és szüleiket febmár 10-én vagy 17-én 9 órára várják az iskola tornacsarnokába (Czollner tér 1.). TÖBB egykori sztár is pályára lép hét végén a Kanári-szigeteken sorra kerülő 3. strandlabdarúgó Ebn. A védő spanyolok erős csapattal próbálják meg ismét kiharcolni az elsőséget: Butragueno mellett játszik náluk Julio Salinas és Andoni Goikoetxea is. A franciáknál Cantona a legnagyobb név. LAJOSMIZSÉN rendezik ma 8.30-tól a Góliát McDonalds Kupa óvodás megyei teremfocitornát. A versenyben nagykőrösi, kunszentmiklósi, lajosmizsei és kecskeméti gyerekek vesznek részt. * FIAT TIRO 1,7 DGT ’88 790.000 FT FORD ESCORT 1,6 D’89 550.000 FT SUZUKI SEDAN 1,3 96 1.280.000 FT HONDA CIVIC 1,4 ’84 240.010 FT FORD TRANSIT SWB 9 SZEM. SZGK. ’88 1.390.000 FT FIAT BRAVA ’98 1,4 S 1.950.000 FT LADA KOMB 11,5 ’92 390.000 FT LADA SAMARA 1,3 '88 398.010 FT OPEL ASCONA 1,6 D '88 480.000 Ft FIAT BRAVO ’98 DEC. 1,4 S 1.785.000 Ft FIAT PUNTO 1,1 ’99 1.840.000 Ft FIAT PUNT0 1,9 D 2000. 2.900.000 Ft POLSKI FIAT 126 P'87 130.000 Ft FIAT UNO 1,3 D ’88 599.000 Ft FIAT UNO 1,3 D’84 290.01» Ft FORD TRANSIT SWB ’96 1.680.000 Ft (KFTTÓ) CITROEN C 25 2,5-D’90 1.195.000 Ft VW TRANSPORTER DlZEL'82 395.000 Ft BARKAS DOBOZOS ’91 290.000 Ft POLSKI FIAT 126 P ’89 195.000 Ft POLSKI FIAT 126 P ’86 135.000 Ft PEUGEOT BOXER 12 M3’99 3.850.000 Ft MERCEDES 207 DTGK ’85 780.000 Ft CITROEN BERLINGO SZGK. ’98 2.350.000 Ft FIAT DUCAT0 1,9 TD ’98 2.960.000 Ft POLSKI FIAT 126 ’90 220.000 Ft FIAT SEICENT0 CITY MATIC 99 1.550.000 Ft OPEL KADETT'861,6 D 680.000 Ft FIAT BRAVO 1,6 GT 2.200.000 Ft FIAT DUNA 1,3’89 400.000 Ft FIAT SCUD0 1,9 TD FURGON ’99 3.100.000 Ft (BRUTTÓ) FIAT DUCATO 1,9 TD ’98 6 SZEM. 3.000.000 Ft (BRUTTÓ) KORBETT KFT. 3300 EGER, MÁTYÁS KIRÁLY U. 4.30/427-827 DARÁZS 98 KFT. 5100 JÁSZBERÉNY, JÁSZTELEKI U. 1.57/412-943 VASÁRNAP IS NYITVA!! FIAT DUCATO ’98 2,5 D 12 M3 3.195.000 Ft FIAT SCUD0 1,9 D’98 2.650.000 Ft (bruttó) FIAT DUCATO 2,5 D 85 685.010 Ft FORD TRANSIT SWB ’87 9 SZEM. 1.250.000 Ft