Petőfi Népe, 2004. augusztus (59. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-31 / 203. szám
4. oldal - Petőfi Népe EGYEK ORKÉPVELEENYEK 2004. Augusztus 31., kedd Bálái F. István Nézőpont A botrányokat elfelejtjük A kalandos nyaralásról végre hazatérvén arra számítottam, hogy itthon a béke és a nyugalom szigetét találom. Eseménytelen hétköznapok várnak, amelyek csendjét legfeljebb a már unásig ismételgetett magyar himnusz töri meg a maga szép szomorúságával, az újabb és újabb aranyérmek nyomán. Azt gondoltam, hogy ebbe az egyhangúságba az én vérfagyasztó történeteim hozzák majd a változatosságot. Mert mi ahhoz képest egy olimpiai döntő, mint amikor az ember éjjel, szakadó esőben autózva, kivilágítatlan falvakat hagyva maga mögött, eltéved a montenegrói őserdőkben?! S két dolog között választhat: vagy családostól szakadékba zuhan, vagy elüti az út közepén álló, de a villámlás miatt szerencsére éppen fényárban úszó tehenet. Örüljön. Csalódtam. Alig érdekelt valakit, hogy közelről milyen az újjáépített mosztári híd, hogy Kotornál zöld-e, vagy kék az Adria, s ma a Balkánon elég-e húsz euró a rendőrnek, ha a gépkocsi felszereléséből hiányzik a hullazsák. Itthon a csapból is belpolitikai hisztéria és doppingbotrány folyt, tegnap pedig már elcserélt vizeletmintákról beszélt mindenki. Ráadásul olyan izgatottan, mintha ilyen még nem történt volna, s ez lenne a nagy horror. Az a helyzet, hogy felejtenek az emberek. Ami három-négy évnél régebben volt, mintha nem is lett volna. Arról most nem beszélek,hogy egy kormányválság nem nagy ügy, minden hétre esik egy a világon. Viszont pisifolyató csövekről is hallottunk már eleget. Nem is olyan régen éppen a magyar súlyemelő-válogatott bukott le az egyik olimpián az öntőgépnek nevezett szerkezettel, amikor az alsónadrágban tartott gumigömböcskéből nyomták a vizeletet a vizsgálathoz. Most is a pisiügyből lett a nagy hír, pedig elcserélődött itt már vérminta is, aminek azóta sem járt a végére senki. Sőt: egykor kecskeméti műszaki főiskola konyhájáról dizentéria járvány indult ki, s aki beleesett, halasztást kapott a vizsgába. Pénzért lehetett beteg székletmintát kapni, s így több tucat hamis mintát adtak le a diákok. Nincs, kérem, új a nap alatt, tíz év múlva egy-két publicistán kívül senki sem emlékszik majd a mostani botrányokra. A legfontosabb akkor is az lesz, hogy jól végződjön a nyaralás, meg persze az, hogy pisilni tudjunk. Legalább mi, akinek szép nyara volt! Igaz, vagy csak legenda a bérgyilkos-sztori? Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, akit az izsáki Juhász Zoltán megölésének előkészületeivel gyanúsít a rendőrség. Ugyanakkor az általa - állítólag - tízmillió forintért felbérelt ember meglepő módon csupán tanúként szerepel az ügyben. Kecskemét - Izsák Az előzmények közismertek: eltűnt az Izsákot tíz éve foglalkoztató, rejtélyes gyilkosság áldozatának egykori férje. Juhász Zoltánt keresve mintegy 150 embert hallgattak ki az elmúlt napokban Izsákon. Köztük volt a Juhászhoz hasonlóan - használt gépjárművek behozatalával foglalkozó S. L. is. Ráadásul köztudott a településen, hogy évek óta haragos viszonyban állnak. S. L. azonban az eltűnési ügyben indult eljárás során elmondta a rendőröknek, hogy Juhász távozása előtt egy nappal a feleségével és egy baráti kecskeméti házaspárral Romániába utazott, így alibije volt: az útlevelében és a határon is igazolták az egyhetes Csíkszeredai vakációt. A múlt csütörtökön a kecskeméti Mercedes-szerviz közelében mégis kommandósok fogták el az izsáki S. L.-t, valamint a Páhiban élő J. I.-t. A rendőrség szerint előbbi az utóbbinak tízmillió forintot kínált fel azért, hogy megölje Juhászt. (J. I. neve korábban főként kecskeméti és Kecskemét környéki szórakozóhelyek őrzés-védelmi szolgáltatásában volt ismert.) Meglepő, hogy ezúttal meglehetősen pontatlanul alakult egynémely részletében a rendőrségi tájékoztatás. Ott ugyanis két izsáki férfit említenek, és az elfogás helyeként a Mercedes-szerviz parkolóját jelölték meg. Ezzel szemben az egyik férfi páhi lakos. Az elfogás pedig a parkolótól mintegy 500-600 méternyire, külön-külön történt. S. L. a Juhász utcában, egy élelmiszerbolt előtt, dél körül került csapdába, ahol mintegy 150 ember figyelte a látványos, a szemtanúk szerint filmekbe illő kommandós akciót. Ezzel szemben a másik férfivel kimondottan kerülték a nyilvánosságot rendőrök. A Mindszenti út folytatásában, a vízmű-telep közelében csaptak le rá. Néhányan ebből arra következtetnek, mintha a páhi férfit valami oknál fogva hangsúlyozottan védeni akarták volna a rendőrök. Másképpen fogalmazva, nem akarták kompromittálni a személyét. - Nem gyanúsítottként, hanem csak tanúként hallgatták ki - tájékoztatta tudósítónkat Hortobágyi István, a rendőrség szóvivője. A férfit ezt követően a rendőrök szabadon engedték, míg állítólagos felbujtója fogdán maradt, majd vasárnap letartóztatta a bíróság. A kecskeméti kommandós akciót, illetve az S. L.-nél tartott házkutatást követően - mint korábban a Petőfi Népe megírta - előkerült Juhász Zoltán. Állítása szerint augusztus 10-én egy ismeretlen férfi figyelmeztette a kecskeméti McDrive előtt, hogy az életére törnek, bújjon el azonnal. Úgy véli, hogy az idegen mentette meg a haláltól. - Odajött hozzám az ismeretlen férfi és azt mondta, hogy azonnal tűnjek el - magyarázta tudósítónknak a használt járművek importjával foglalkozó Juhász. - Hozzátette az ismeretlen, hogy csak úgy tudom megoldani ezt az ügyet, ha senkinek nem szólok, és azonnal elbújok. Ezután döntött úgy a négygyermekes férfi, hogy komolyan veszi a fenyegetést. Felhívta az élettársát azzal, hogy üzleti ügyben pár napig távol lesz. Majd kikapcsolta a mobilját, ott hagyta az autóját a parkolóban és taxival ment tovább. Juhász Zoltán - mint hangsúlyozta - azért döntött így, mert az elmúlt tíz évben folyamatosan menekül S. L. elől. Állítása szerint a férfivel éles konfliktusai voltak. - Tudom, hogy gyűlöl, és minden pénzt megadna azért, hogy ne legyek - mondta az izsáki vállalkozó. Juhász szerint eleinte nevetséges vitáik voltak, majd egyre többször különböztek össze. Az utóbbi években már nem csak magánéleti, hanem üzleti okokból is. Állítása szerint előfordult, hogy végigkergette őt autóval S. L. Izsákon, és megtörtént, hogy összeverekedtek Juhász irodájában. Ezért a McDrive-nál történt figyelmeztetést hallva biztos volt abban, hogy S. L. tör az életére, így gondolkodás nélkül menekült. Az augusztus 10-étől vállalt „illegalitás” - amelynek helyszínét nem hajlandó elárulni - tizenhat napja alatt mindvégig egy lakásban tartózkodott. Úgy gondolta, hogy 2-3 héten belül megoldódik az ügy, amire állítólag utalt is az ismeretlen jóakarója. Ha igaz lenne, amit a rendőrök - valamint Juhász - mondanak egybehangzóan, és valóban meg akarta öletni a férfit a haragosa, akkor a maximális büntetése akár ötesztendei szabadságvesztés is lehet. Az eljárást és az ügy további részleteinek a felderítését nagy erővel folytatja a rendőrség. TUDÓSÍTÓNKTÓL Eltűnt a csikó Kecskemét Vasárnapra virradóra Kecskemét-Szarkásból, egy ház udvarán álló karámból eltűnt egy csikó. Az ellopott sodrott csődőr 170 ezer forintot ér. ■ Készüljön a fűtési szezonra! KERMI radiátor - a Plan Rt. legújabb terméke - Melyek a KERMI radiátorok legfontosabb jellemzői? - Megbízhatóság és minőség, ezenkívül a tökéletes alapanyag-választás, a precíz kivitelezés és a szigorú minőségellenőrzés. Beépített szeleprendszerei jelentős előnyt nyújtanak a tervezés során, de ennek köszönhetően csökken a szerelési idő, és az energiafelhasználás is gazdaságosabbá válik. S nem utolsó sorban támogatja az energiatakarékos, környezetbarát technológiákat (kondenzációs kazán, hőszivattyú, stb). A KERMI lapradiátor bármilyen régi radiátor helyére felszerelhető? - Valóban, kisebb átalakításokkal elvégezhető a csere. Gazdag méret- és típusválasztékunknak köszönhetően széles vásárlói igényeknek meg tudunk felelni. Kínálatunkban lapradiátorok (kompakt, szelepes - középsős is - kórházi kivitelben), törölközőszárító és design-radiátorok, fűtőfalak, íves radiátorok is megtalálhatóak. Célunk, hogy olyan radiátorokat értékesítsünk, amelyek hosszú távon megfelelnek a fogyasztóknak, a műszaki színvonaluk pedig kiváló. Hol lehet ezeket a termékeket megtekinteni és megvásárolni ? - A termékek az ország minden nagyvárosában partnereinknél, Kecskeméten az új 600 m2-es Fűtéstechnikai Szakáruházunkban megtalálhatók. A BNV kiállításon (szeptember 11-18.) 65 m2-en bemutatjuk a KERMI teljes radiátor- és zuhanykabin kínálatát, kedvezményes vásárlási lehetőséggel. Várjuk a fűtési szezonban is vásárlóinkat. Iker»»«HÚ Kecskemét, Kurucz krt 28. Tel.: 76/481-716 • nyitva: H-P: 7-18-ig. Szó: 8-12 óráig Kecskeméten a Plan RL fűtéstechnikai szakáruház a szezonban kibővült eladótérrel, megújult árukínálattal várja vásárlóit Az új termékek közül kiemelkednek a szaniter áruk (fürdőszoba bútorok, kádak, mosdók, más fajanszáruk), illetve a KERMI radiátorok. A Németországban is piacvezető radiátor előnyeiről, praktikusságáról és széles választékáról Ilonszki Attila marketing-igazgatóval beszélgettünk. - A Plan Rt. folyamatosan bővíti árukészletét. A hamarosan beköszöntő fűtési szezonra készülődve elmondhatjuk, hogy már kapható a KERMI radiátorcsalád, amely egy teljesen új szereplő a hazai piacon. Miért döntöttek e márka mellett? - A KERMI Németország piacvezető radiátora, egy jól bevált márka, amely kivételes szolgáltatásokat és megfelelő biztonsági garanciát nyújt. Mindezt az 1960-ban alapított, a fűtéstechnikában sokéves tapasztalatot szerzett, és a német fűtőtest- és zuhanykabinok piacán vezető, tőkeerős gyár biztosítja. A cég sikere elsősorban a termékportfolió állandó innovációs továbbfejlesztésében rejlik. A technikai fejlesztéseknek és szokatlan formatervezésnek köszönhetően a termékek mindig új trendet jelentenek a piacon. S ma már a Plan Rt.-nek köszönhetően hazánkban is kaphatóak a kiváló minőségű, kedvező ár-érték arányú (forint/watt) radiátorok. Hármas ütközés Kiskunfélegyháza Egy ember súlyosan megsérült tegnap kora reggel az 5- ös főúton Kiskunfélegyháza közelében, amikor három autó ütközött össze. A karambol a 118-as kilométerszelvénynél történt az 5-ös főút Kiskunfélegyháza és Kistelek közötti szakaszán. A helyszínelés adatai szerint egy kocsisor haladt Kiskunfélegyháza felé, amikor közülük egy jármű balra akart kanyarodni, emiatt a mögötte jövők fékezni kényszerültek. A leghátul haladó román rendszámú Volkswagen Passat vezetője későn vette észre a manővert, ezért belerohant az előtte lassító magyar rendszámú Fiatba és nekilökte azt egy spanyol rendszámú Volkswagen Transporternek. A Passatból az utast súlyos sérülésekkel szállították a mentők kórházba. A mentés és a helyszínelés miatt az egyik forgalmi sávot lezárták, a forgalom félpályán, váltakozva haladt. o.h. Előkerült a lopott személygépkocsi Tiszaalpár A lopás helyszínétől néhány kilométerre összetörve találtak meg a rendőrök egy elkötött autót szombaton Tiszaalpáron. A mintegy 800 ezer forintot érő Renault 19-es személyautót Tiszaalpárról a Toldi útról lopták el ismeretlenek. A tulajdonos bejelentette a rendőrségen, hogy eltűnt a járműve. A bűnügyi helyszínelő rendőrök a környéket átkutatva a település közelében meg is találták a járgányt. A Petőfi utca folytatásában húzódó földúton, a lopás helyszínétől mintegy 2,5 kilométerre összetörve bukkantak rá a járműre. A tolvaj csak addig jutott el az ebül szerzett négykerekűvel, ott azonban balesetet szenvedett vele, ezért hátrahagyta. A járműben mintegy 150 ezer forint kár keletkezett. A tettest még keresik a rendőrök. OBJEKTÍV OLIMPIAI DÍJ. A Tempóban három héten át keresztül jelent meg olimpikonok arcképével játékoldalunk, és már egyetlen találat elegendő volt a fődíj megnyeréséhez. A szerencse Dónát Dénes Tamás kecskeméti olvasónknak kedvezett. Nyereményét, a 200 ezer forint értékű Sony színes televíziót tegnap a Petőfi Népe Olimpiai Sátrában Cseh Istvántól, lapunk terjesztési munkatársától vette át. fotó: havasi renáta BÁCSVÍZ Tájékoztatjuk Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy a BÁCSVÍZ Rt. Kecskeméti, Kiskunfélegyházi, Kunszentmiklósi és Tiszakécskei Ügyfélszolgálati Irodáiban 2004. szeptember 23-án (csütörtök-péntek) technikai okok miatt az ügyintézés szünetel. Megértésüket köszönjük. BÁCSVÍZ M0'Ezüst £ ár'Ú,,,