Bányavidéki Új Szó, 1991. január-június (3. évfolyam, 109-142. szám)
1991-01-08 / 109. szám
BÁNYAVIDÉK ÚJ SZrt INTERJÚNK Megkérdeztük Csiha Tamás szenátort — Amióta nyilvánosságra hozta lakcímét, telefonszámát sokan zavarják-e otthon? Milyen a sajtónyilvánosság hatása ? — Hatása volt. Nem negatív! A feleségem évek óta titkárnői javadalmazást reklamál, annyit csörgött és csörög a telefon. A többlethívás nem zavar, sőt ennek nagyon örülök. — A gyakorló honatyának a parlamenti szünetekben, hétvégeken milyen programja van ? A hétvégi műsor nagyon zsúfolt. Tartalmát biztosan elmondják a kollegáim, hiszen ezek a week-endek nem lehetnek csak nagyon egyformák. — A parlamentben, állítólag nincs titkos szavazás. Így nem lehet-e szó róla, hogy manipulálják ? — Bocsánat, én nem akarom elhitetni senkivel! Különben nem tudnám megmagyarázni még magamnak sem, miként történhet meg, hogy többségi szenátor felszólalásában támogatja valamely problémában az ellenzék álláspontját, majd ellene szavaz, vagy legjobb esetben tartózkodik. Más szünetben többségi kollegák keresnek meg (lobbi) és megbeszéljük, hogy lehetőleg együttesen támogatjuk az adott probléma ilyen vagy olyan megközelítését. Szavazásnál az ellenzés megint magára marad és persze, veszít. Más: a titkos szavazás egyik hagyományosan fejlett (fejletten hagyományos ?) technikai módozata, a golyós szavazás, rendelkezésünkre áll. Az eltelt hét hónapban egyszer sem került használatra a két urna és a kétszer 119 golyó. — Hány ízben hiányzott a parlamenti ülésszakokról, és milyen okokból kifolyólag ? — 1990. augusztus 29.-én, szeptember 19.-én, du. és másnap délelőtt engedéllyel, egy nagybányai ügyem fellebbviteli tárgyalása miatt, november 26.án du. köd miatt, december 6.-án engedéllyel — otthoni elmaradt teendőim lebonyolítása végett, az októberi kormánybeszámolót egy hozzászólásáradat követte, amit több hétre beosztva csütörtöki közös üléseken ontottak ki magukból a kollegák. Bevallom, nem voltam mindegyikre kíváncsi, bár mindennap voltam ott is. — Amennyiben egyik választója megkérdezné öntől „Mire büszke személyesen az eddigi hat hónapi törvényhozói tevékenységében és miért szégyenkezik ?" — mit válaszolna neki ? — Arra vagyok büszke, hogy nincs miért szégyenkeznünk. Szakmai munkánkat valahogy úgy könyvelik el: „de kár, hogy nem frontosok“. Ha ez a válasz nem eléggé meggyőző, magyarázkodással sem lehet többet mondani. — Próbálja meg érzékeltetni szenátori tevékenységét, annak eredményességét — A törvényhozói munka lényege a tartalom, és ebben egyénieskedésnek helye nem lehet. Másokra tartozik annak megítélése, hogy az RMDSZ parlamenti csoportja hogyan dolgozott. A megszavazandó törvény formája („jogi ruhája“) is nagyon fontos és itt egy gyakorló jogász szerepe nagy lehet, hogy a ruhát lehetőleg minél ritkábban kelljen utólag foltozni. A rengeteg megszavazott törvény közül kevés van, amelyik ne viselné a kézjegyemet (még ha maga a törvény, esetleg, fércmunka is és előbb utóbb szét kell majd bontani). Amikor egy törvényt a két ház eltérő szöveggel fogad el — és ez 99 százalékban fennáll — egyeztetésnek van helye, amit egy hét képviselőből és hét szenátorból álló, esetenként kinevezett bizottság végez el. Ezekbe a bizottságokba már szinte bérletem van. Titkára vagyok az Általános és Helyi Államigazgatási Állandó Bizottságnak. Itt csak az elnök és a titkár dolgozik. Sokat. Tagja vagyok az Államvédelmi és Közbiztonsági Állandó Bizottságnak. Itt nem tudok részt venni a munkában előbbi beosztásom miatt. Tagja vagyok annak a bizottságnak, amelyik a Székelyföldről ún. „elüldözött“ románok panaszait hivatott meghallgatni és kivizsgálni. Ez a bizottság a tulajdonképpeni munkát még nem kezdte el. Törvényjavaslatot dolgoztam ki és terjesztettem elő (az RMDSZ-csoport nevében) a büntető-, büntető perrendtartási, polgári perrendtartási, a munkatörvénykönyv módosítására, valamint az ítélőbizottságok feloszlatására vonatkozóan. — Mi a véleménye az RMDSZ- frakció eddigi politizálási gyakorlatáról ? — Gyakorlat teszi a mestert. Nem vagyunk rosszabbak másoknál! — Mit üzen választóinak, olvasóinknak ? — Ugyanazt, mint első alkalommal: OTTHONT A HAZÁBAN és EGYSÉGBEN AZ ERŐ! Nagybánya az ország második sportközpontja. De vajon csak a sportolók öregbítik városunk hírnevét ? Ne feledkezzünk meg a cserkészekről sem. Habár jó pár évtizedig be volt ■tiltva a cserkészmozgalom, a tavaly egyre többet hallatott magáról a cserkészcsapat. Táborozás, avatás, nemes akciók szervezése jellemezte az ifjakat. Az öreg cserkészek ppedig boldogan egyengették a fiatalok útját. „ACserkész, ahol tud, segít“ szól egyik nemes törvényük. És ehhez tartják magukat. A tavaly, Kárpátalján volt szerencsém megismerkedni egy magyarországi „öreg“ cserkésszel. Megígérte, ha Nagybányára látogat, felkeres, ígéretéhez híven, Pál István, a nyíregyházi cserkészmozgalom egyik vezetője az első nagybányai útja alkalmával meglátogatott. Ekkor sikerült „vallatóra“ fogni. — 1938-ban, Budapesten ismerkedtem meg a cserkészettel. Néhány évig voltam cserkész, majd bejutottam a középiskolába és tanulmányaim miatt abba kellett hagynom. 1945-ben apámat, aki csendőr volt, lelőtték a szovjet katonák. Két öcsém volt, mint családfenntartó folytattam „pályafutásomat“. '48-ban Magyarországon is beszüntették a cserkészmozgalmat. Tíz évvel ezelőtt Nyíregyházára kerültem, mint húsipari mérnök. Tavalyelőtt, tavassszal összekerültem néhány öreg cserkésszel. Felkerestük a katolikus egyházat. . . és újra indult a cserkészet. Május óta dolgozunk teljes gőzzel, azóta 60 avatott cserkészünk van. Sajnos fiataljaink egy részét a munkahely, iskola máshova szólította. Nyíregyházán már három cserkészcsapat működik. A mienken kívül a görög-katolikus, most januártól pedig a volt ferences kolostor területén létrehozták az új csapatot. — Mint tudom, Magyarországon hagyományai vannak a cserkészmozgalomnak. Ha lenne szíves egy kicsit Nyíregyházán kívülre is „elvinni“ az olvasóinkat. — Szabolcs megye a IX. cserkészterülethez tartozik. Szolnok-Szabolcs- Hajdú megyékben 26 bejegyzett csapat van. Ősszel avatások voltak a Tiszakanyarban. Kisvárdán, Újfehértón, Kisvárdán például 120 gyereket avattunk. 30 gyerekkel pedig a Zemplényhegyekben táboroztunk a nyáron. A sátorozás tíz napig tartott. Jó lenne, ha az idén Nagybányáról is jönnének fiatalok a táborainkba, mi is szívesen látogatnánk ebbe a szép városba. — Kialakulóban van a kapcsolat a nagybányai mozgalommal ? — Igen, a mostani látogatásom ideje alatt felvettem a cserkész testvéri kapcsolatot. Nagybánya, mint egy régi nevezetes város a szívemhez nőtt, ismerőseim, barátaim, úgymond rokonaim vannak itt. 4—5 éve járunk ide, ha egy kicsit is, de boldog vagyok, hogy éltethetem a hitet. Lesz ez jobban is. — A magyar cserkészek nemrégiben hazánkba látogattak. Karácsony Szent Estéjén ők hozták el a betlehemi lángot országunkba. — Az akciót az osztrák cserkészek szervezték meg. Tudomásom szerint egy évvel korábban is ellátogattak Betlehembe, ahol meggyújtották a lángot. Bécsbe repültek, onnan már a magyar cserkészek hozták tovább a lángot. Mindenhol meg volt szervezve a fogadása, így eljutott az ország egész területére, fin Ungvárra vittem, onnan pedig Munkácsra került. Egyik cserkészraj-parancsnokom Szatmárnémetibe indult. Nagyon boldog vagyok, hogy onnan Nagybányára is elhozták. A betlehemi láng a szeretet, a béke, a testvériség hirdetője. Most pedig egy keveset a cserkészmozgalmat is propagálta. — Szerintem a találkozókra is hangsúlyt kell fektetni. . . — Igen, éppen ezért 1992-ben mi rendezzük a II. Nemzetközi Nagytábort. Jövő augusztusában a világ minden tájáról várjuk a szétszéledt öreg cserkészeket, s és ami talán újdonságnak nevezhető, a nagypapákat az unokáikkal együtt várjuk. A kéthetes tábort a budapesti Csillebércen ütjük fel és 4—5 000 vendégre számítunk. Remélem majd Nagybányáról is lesznek vendégeink. — Befejezésül kérném üzenjen valamit a nagybányai cserkészeknek, megyénk lakosságának. — Öröm mindenki számára, hogy a cserkészet, mely hagyományosan erkölcsösebb embert, ideált akar megvalósítani, ismét népszerűbb lesz, vonzó az értékesebb fiatalok számára. Egy mondatban ezt szeretném üzenni az itteni fiataloknak. DEÁK LÁSZLÓ CSERKÉSZET—— Nagybányára eljutott a betlehemi láng HAGYOMÁNYAINK „DAL AZ AJKON, HIT A SZÍVBEN“ Rövid közleményem fenti címét a máramarosszigeti református énekkar 1936-ban készített zászlófeliratából kölcsönöztem. Jelképes jelszó ez a felirat, töredék, mely a két világháború közötti időszak szigeti magyarságának az életért és fennmaradásért vívott küzdelmét volt hivatva lelkesíteni. Ebben a küzdelemben a legjobb eredményeket a felekezeti alapon szervezett egyesületek és társaságok érték el. Ez alkalommal csupán a szigeti református egyház égisze alatt történtekről lesz szó, azzal az ígérettel, hogy a többi felekezet nevéhez fűződő eredmények ismertetésére még visszatérek. Az első világháború után a város reformátusainak száma 3 000 körül mozgott Az egységes román állam keretei között elsőként a Nőegylet szervezte meg sorait. Az 1922-ben megalakult egylet tevékenységének homlokterében a szegények és árvák megsegítése mellett „a tiszta magyar nyelv fenntartása és a magyar kultúra ápolása“ állott. Műkedvelő előadásaikra Kolozsvárról, Szatmárnémetiből és más városokból országos hírű előadókat is meghívtak. 1929-ben a Nőegylet * átalakult és a Máramarosszigeti Református Nőszövetség nevet vette fel. Szervezésében hetente bibliaórákat tartanak. Minden évben sor került az „Anyák napja“ és a „Karácsonyfa“ ünnepségekre, melyeket gyermekszíndarabok előadásával tettek vonzóvá. Emlékesteket rendeztek, ahol a magyar történelem és irodalom olyan nagyságairól értekeztek, mint Széchenyi István, Petőfi Sándor, Arany János, Kisfaludy Károly, Jókai Mór és Ady Endre. A Nőegylet, illetve a Nőszövetség védnöksége alatt alakult meg a Máramarosszigeti Református Leányegylet, majd 1929-től Leányszövetség. Főként a gyerekek és fiatal leányok vallásos és kulturális nevelésével foglalkoztak. Október 31-től Virágvasárnapig tartó időszakban minden évben hetente tartották összejöveteleiket, ahol a szép magyar beszéd elsajátítása és közös éneklés révén igyekeztek oktatni és nevelni. A fiúk nevelésével a Máramarosszigeti Református Ifjúsági Keresztyén Egyesület (I.K.E) foglalkozott elsősorban. 1932 előtt „Fiu-Bibliakör“ néven működött. Az egyesület célja, a Királyhágó MellékiEgyházkerület vallásos alakulatainak egységes szabályzata szerint „az evangélium szellemének megfelelő eszközökkel segítségére venni az egyháznak hogy a rábízott ifji lelkeket krisztusi szellemben gondozhassa és nevelhesse“, valójában, hogy a város magyar ifjúságát felrázza, öntudatra ébressze. A volt református líceum épületében otthonuk is volt, ahol könyvtár és különféle társasjátékok álltak a fiatalok rendelkezésére. A legszembetűnőbb tevékenysége azonban a Máramarosszigeti Református Énekkarnak volt. Az énekkar 1902-ben alakult, de munkássága főként 1927 után vált ismertté. Karnagya ettől az évtől kezdve Kelemen Ernő volt. Vezetése alatt az énekkar évente egy-két nyilvános előadást tartott és e mellett a templomhangversenyeken, vallásos estélyeken szerepelt. Mint a Romániai Magyar Dalosszövetség tagja a '30-as években több versenyen is részt vett, így 1932-ben Nagybányán énekeltek sikerrel, majd 1936-ban a Szatmáron megrendezett kerületi versenyről a vegyeskar első díjjal tért haza. Ez évben került sor a már említett zászlófelavatási ünnepségre is. A zászló teljes szövege: „Dal az ajkon, hit a szívben, ezzel, áldjon meg az Isten.“ Az ünnepségen a Szatmári Református Iparos Dalegylet és több szigeti dalárda is fellépett. Legnagyobb sikerét az énekkar két év múlva aratta. Ez évben a Kolozsvárott megrendezett versenyen három tagozattal szerepeltek. A kiosztásra került díjak közül az első díjat a szigeti vegyeskar nyerte, míg a férfikar és a női kar különkülön a második díjban részesült. Ezt a sikert a város magyarsága felekezetre való tekintet nélkül nagyra értékelte és megünnepelte. Az említett egyesületek és szövetségek tevékenysége gazdasági vonatkozásban is jelentős volt. Egyedül a nőegylet, illetve szövetség rendezvényeiből összegyűlt bevételekből évente 60—70 iskolás gyereket, 20—25 felnőtt szegényt teljesen felruházott, havonként pénzzel és természetbeni adományokkal segélyezett. Másrészt mindenki előtt ismeretes volt, hogy az 1931. február 14.-i tűzvész által tönkrement szigeti református nagytemplom főtornyának és tetőszerkezetének újjáépítéséhez, a meghasadt nagyharang kicseréléséhez szükséges kiadások nagy részét is az egyletek és az énekkar bevételeiből fedezték.zükség esetén a szellemi tevékenység így vált anyagi erővé. UIi. Az 1938-as Kolozsvárról hazatért és megünnepelt kórustagok közülnem tudom ma hányan élnek még. Azt sem tudom, hogy az egykori dalárdás zászlót őrzik-e valahol. De hiszem, hogy most az újabb próbatétel idején az egykori énekesek és egyéb egyleti tagok mai unokái és dédunokái a szülőföldről történő megfutamodás helyett őseik kitartó munkáját és jövőbe vetett hitét fogják követendő példaként maguk elé tűzni: „Dal az ajkon, hit a szívben. . . “. BALOGH RI T,A levéltáros . 1991. január 8., kedd 3