Bányavidéki Új Szó, 1991. július-december (3. évfolyam, 143-195. szám)
1991-07-02 / 143. szám
MÁRAMAROS MEGYEI DEMOKRATIKUS 193» III. (XXXIV.) évfolyam, 143. szám 1991. július 2., keddi Szamosháti körkép Szolgálati ügyben jártam a napokban Sülelmeden. Felmérést próbáltam végezni tanterjesztés — jelesen Bányavidék! Új Szó — terén. Kíváncsi voltam, hogy a Szamoshát magyarsága mennyire hű a megyei magyar nyelvű újsághoz ! Mivel Sülelmeden csak dr. Jónás Jenő körzeti orvost ismertem, először őt kerestem fel. Bár sztrájk volt, minden egészségügyi dolgozó a helyén volt. Míg beszélgettünk többször bekopogtak. A doki mindenkinek azt mondta, hogy sztrájk van, de azért megkérdezte: „ . . . miben segíthetek Mari néni ?. . . cum te mai simt Nuţu bácsi?“ Kis mindenki elmondta panaszát, a doktor úr pedig segített rajta, ha. . . tudott. Sztrájk ide, sztrájk oda, nem volt lelke visszautasítani betegeit. Meg is kérdezem : —■ Miféle sztrájk ez, ha ti munkában vagytok ? Tulajdonképpen miért sztrájkoltok ? „Ne hidd, nem elsősorban fizetésemelésért, habár ez sem mellékes, hiszen mi is a piacról élünk. A mi számunkra is megdrágult a megélhetés és tudd meg, hogy nem mindenkire érvényes a mende-monda az orvosok hatalmas jövedelméről." Kézen fogott és végigvezetett a rendelőkön és ápolói szobákon. „Nézd milyen körülmények közül dolgozunk. Víz, villany, égő, neoncső hónapok óta hiánycikk nálunk ! A WC nem működik a rossz kanalizálás miatt, a saját pénzünkön vásárolt égőket észre sem veszed és máris lelopják! A gyógyszerellátásról ne is beszéljek ! Ha nincs a külföldi segély, (ami már igen-igen a vécét, járja s újabbra nemigen van kilátás) még egyszerű fájdalomcsillapítónk sem volna ! Nézd milyen kanállal nézem a beteg torkát (agyonfőzött kanalakat mulat). Nincs egyszeri használatra fecskendőnk, amink van, olyannal sehol a világon nem szabad dolgozni! Itt van a laboratóriumunk: nem tudjuk használni, mert nincs felszerelés Hozzá, ami van is nincs villanyunk, hogy használhassuk ! A megyei hatóság elhanyagol bennünket (nagy a gyanúm hogy nem csak a sülelmedkket — a szerk. megj.). A lelkiismeretes kimutatásaink miatt a mi körzetünk kirakat volt a megyei szerveknek hogy ha valamilyen bizottság jött, azt Sülelmedre küldték, 1t1 aztán jól belakmároztak és dolguk végeztével elvitte őket a megyétől kirendelt kocsi. Ugyanúgy jártak el, ha valamelyik főnök nagyobb funkcióra vágyott, ígért fűt-fát, csak traktáljuk meg az „előléptető bizottságot“, hogy lássa, mennyi „érdemet" szerzett a jelölt. Miután az előléptetés megtörtént, maradt minden a régiben! Itt a rendelőben csak a kályha, meg a kagyló az állam tulajdona, a többit mind ki szereztük, ahogy tudtuk. A kormány elhanyagol bennünket, szinte még jobban, mint Ceausescu, mivel nem vagyunk ú.n. termelékeny szakma ! — Szomorú, de engedd meg, hogy másról is kérdezzelek. Úgy tudom, hogy benne vagy a községi RMDSZ vezetőségében. Mi a helyzet községi szinten, mit sikerült és mit nem sikerült megvalósítani oktatás, művelődés, dotáció szempontjából ? — Vegyük sorba: néhány, hozzávetőlegesen pontos, adattal szolgálhatok. Süleimed község 7 123 szavazópolgárából 1 219 magyarajkú felnőtt szavazott a következő elosztásban: Sülelmeden 164-en, Cikón 116-on, Szamosújlakon 11-en, Monon 330-an, Szamosardón 598-an. Tehát az RMDSZ-nek ennyi szavazata volt a Szamosháton. Meg kell jegyeznem, hogy székházunk még nincs (igyik politikai formációnknk sincs, a hatóság, azon kérésüket, hogy az igen romos állapotban lévő volt református iskola épületét adná ide, mi rendbe tesszük saját erőből ilyen szavakkal utasította vissza : „mu-i momentul“ !), összejöveteleinket a szamosardói iskolában tartjuk. Itt, a községközpontban nincs magyar nyelvű tanítás, az a kevés gyerek Ardóba jár be tanulni, vagy Nagybányára. Viságelőfizetés terén pedig egyenesen katasztrofális a helyzet: ha jól tudom, két előfizetője van a Bányavidéki táj Szónak, ez pedig vajmi kevés ! A posta nemigen fogad el előfizetéseket, a megrendelt újságokat is csak nagy késéssel hordja ki. Élek a jóindulatával, hogy kiskocsin kivisz Szamosardóba és Monoba eldiskurálgatni az ottani emberekkel is. Hát, olyan nagy szerencsém nem volt, mivel az emberek többsége a mezőn dolgozott, így csak Vicsai János iskolaigazgatóval — szamosardei RMDSZ-elnökkel — és Szilágyi István monói RMDSZ-elnökkel, valamint Tóbiás Tibor ardói református lelkipásztorral sikerült elbeszélgetnem, így is sok mindent megtudtam. Vegyük sorjába. Vicsai Jánostól például azt, hogy Szamosardón egy kissé letargikus a hangulat (reméljük nem sokáig), az embereket most leginkább a föld érdekli, nincs idő újságot olvasni, meg aztán a postai szolgáltatások a már említett szinten vannak, így elmegy az emberek kedve a megrendeléstől. Jó, ha harminc előfizetője van az Új Szónak, egy olyan helységben, amt csak magyar nyelvű oktatás van (és bármennyire is szerettek volna a fe- SIMORI SÁNDOR (folytatás a 2. oldalon) Sajnos egyre többen nevezik annak a munkanélküliséget. És ami fájóbb, hogy a munkanélküliek száma rohamosan emelkedik. Szinte nap ■mint nap találkozni olyanokkal, akik öniróniával közlik új státuszukat: munkanélküli lettem. Vagy: a tegnap adták a kezembe az elbocsátó szép üzenetet. És megpróbálnak mosolyogni, viccesen, fanyaralásztófahumorral elütni a dolog élét. Pedig egyáltalán nem könnyű és nem egyszerű. Geológus barátom mesélte, csak úgy kuriózumként, hogy csapattársa, aki éppen szabadságát"tölti valahol a tengerparton vagy egy szolidabb üdülőben, megkérte őt, hogy vegye fel a fizetését. Meghatalmazást isadott erről barátomnak és máskülönben sem első alkalommal fordul elő az, hogy egymás fizetését felveszik Több éve dolgoznak együtt, jól megértik egymást. Csakhogy most az történt, magyarázza barátom, hogy a kollegájának a borítékja mellé odacsatolták a felmondólevelet is. Képzeld, milyen meglepetés várja ezt az embert — zárta le a beszélgetést geológus barátom és hiába próbáltam valamiféle magyarázatot kicsikarni belőle, mégis, szerinte miért bocsátották el a kollegáját, a mérnökembert, nem lett volna más?, csak annyit mondott:jobb ebbe a dologba nem beleavatkozni, mert amúgy sem lehet a végére járni, értsd alatta, neked, beosztottnak amúgy sem lesz soha igazad. Tudod hogy van ez — tette hozzá lemondóan —, ha a főnökség elhatároz valamit, azon nem változtat. Így volt ez a régi rendszerben, így van ez most is. A főnökség az főnökség, bármilyen rendszer is legyen. Kétségtelen, a vállalat vezetőségének megvan a maga magyarázata arra, hogy miért mond fel ennek vagy annak az alkalmzottnak. Tény az is, hogy senki érintettnek nem esik jól a tényközlés. Más kérdés viszont az, mégis milyen kritériumok, ismérvek alapján mondanak igent vagy nemet egyik vagy másik név esetében. Sajnos a több mint huszonöt megkérdezett válaszából (amolyan kisanikétot rendeztem a munkanélküliség kulisszatitkainak megismerésére) azt a következtetést lehetett levonni, az elbocsátások esetében túlteng a szubjektivizmus. Hogy ne mondjunk más, esetleg mélyebben hasító kitételeket... Tisztában vagyok (vagyunk) azzal, sziszifuszi munka lenne valamiféle bizonyítékot szerezni erre. Ismerjük a hatalommal szembeni bizonyítás nehézségeit a múlt rendszerből. És a változás óta nem is telt el oly sok idő ! Sikerült két elbocsátó levél szövegét kézhez kapnom. Az egyik egy jogtanácsosnőt érint. Egy olyan szakembert, aki 16 esztendeje dolgozik a Mezőgazdasági és Élelmezési Igazgatóságon, akinak szaktudása és erkölcsi bizonyítványa kifogástalan. És most mégis felmondtak neki. Az elbocsátó szép üzenetben ez áll, magyar fordításban: kelt 1991. június 14-én, sorszám 1161, címzett Sz. Dana. Közöljük önnel, hogy a 22/1991-es törvény értelmében semmisnek nyilvánítóhat a 43/1990-es törvény-dekrétum, tekintettel a jogtanácsosok állami költségből való fizetésére, azok esetében, akiit a régi mtsz-eknél dolgoztató. Ebben az esetben, következésképpen, június 30-ig keressen magának munkahelyet más termelőegységnél. E dátum után felbontják a munkaszerződését. Aláírás: Cioltea Aurél mérnök, igazgató. —’Mit szól ehhez a jogász? kérdeztem az elbocsátott jogtanácsost. i._— Mit szólhat, tudomásul vesz, és megpróbál az írottak értelmében cselekedni, vagyis munkát találni. Ha nem sikerül, akkor a munkanélküli hivatalhoz fordul segélyért. Mi mást lehetne tenni ? — Mégis mit gondol, milyen motivációval tettek ki ? — Erről nem nyilatkozhatom, tekintve, hogy fogalmam sincsen. S at ügyvédet és több technikust tettek ki, úgymond gazdasági meggondolásból. Lehet, hogy van ilyen, de kérdezem én, ezután ki fogja a hivatalos iratok jogi pontosságát ellenőrizni ? Vagy most már nem lesz szükség erre, mondván, hogy nagyapáink sem sok ■iskolát jártak, mégis elboldogultak, nem volt szükség annyi hivatalos papírra ? Hát igen, erre is lehet gondolni, emígyen is lehet magyarázkodni, bár tudvalevő, hogy egészen más okok játszhattak közre. Mert ugye mégis voltak olyanok, akik maradtak. Azok miért ? Ez a hamleti kérdés. M. Ildikót ugyancsak 16 évi régiség után szólították fel a távozásra az IFBT-től. A motiváció azvolt, hogy az IFET átalakult, hozzácsatolódott a brassói Vestralhoz, munkaerőcsökkentést kell eszközölni. , M. Ildikó egyetemet végzett nő, a számítási hivatalnál dolgozott programozóként, ki? &■ felmondólevelében az ,,udvarias" KRIZSÁN GÉZA (folytatás a 2. oldalon) Riportírás Új státusszimbólum ? LAPUNK TARTALMÁBÓL : Szamosháti körkép © Barangolás Kárpátalján ̇ Egy méltatlanul elfeledett író «* Előszezon (?) Karbonácon Kutyakiállítás 1991 Vasárnap, annak ellenére, hogy a labdarúgó idény befejeződött, újból benépesültek a stadion lelátói A tavalyi, első alkalommal megrendezett kutyakiállítás sikerétől bátorságot kapott szervezőség az idén is összehívta országunk legjobb tenyésztőit. A versenyre magyarországi kutyagazdák is beneveztek és nem egy alkalommal sikerült elvinniük a pálmát. A Nemzetközi Kinológiai Szövetség által jóváhagyott kiállítás ringjeiben több, mint száz kutya versengett az áhított CACIB díjért. Hogy megkapta-e vagy sem, az a „szépségétől“ függött, és a gazdi hozzáértésétől. A két versenyben szerzett tapasztalat biztos Céka annak, hogy jövőre ogy még nagyobb méretű kiállítás szemtanúi lehetünk.JUJ DEÁK LÁSZLÓ