Bárka, 2003 (11. évfolyam, 2-6. szám)
2003 / 5. szám - MŰHELY - Szilágyi Márton: „Alkalmatosságra írott versek”, avagy vidám férfikompániák humora: Csokonai, Arany és a közköltészeti hagyomány
54 Szilágyi Márton hus travesztálásából ismert eljárások) miatt sokatmondó, hanem azért is figyelemre méltó, mert voltaképp a szövegbe kódolva mutatja meg a vers „implicit olvasó”-ját: egy olyan, hangsúlyozottan férfi-olvasót, aki birtokában van mindazon retorikai-poétikai műveltségnek, amellyel élvezni lehet a paródia révén feltáruló új, ezúttal erotikus jelentésrétegeket is. Vagyis klasszikus retorikai képzésben részesült férfitársaságok szórakoztatását szolgáló irodalmi szövegekről lehet szó, noha éppen a szórakoztatás közösségi jellegét egyelőre aligha tudjuk megragadni. A Csokonaira vonatkozó emlékezések szerencsére olykor lehetőséget adnak arra, hogy megértsük ezeknek a szövegeknek a férfitársaságot szórakoztató funkcióját. Gaál László töredékes, többször újrakezdett Csokonai-feljegyzéseiben pl. az emlékező arra is választ kívánt adni, „a Minitat omnis amans — nevű pajkos munkáját, mikor és mi alkalommal írhatta Csokonay?”. Gaál mástól (nevezetesen Bálla Albert „Curialis Expeditor”-tól) hallott anekdotaként rögzítette, hogy mulató férfitársaság kedvéért, fogadásból rögtönözte Csokonai a verset: „Egykor Pesten az Úri utczában egy mulató kertben, ott hol most már a Szent Györgyi Horváth János palotája áll, mikor én (t.i. Balla), Vitzenty János, Sárközy Gábor, és Tersztyánszky János egy asztalnál vígan fetsegtünk, érkezett oda két fiatal ember a’kik szinte egy üres asztalka mellé vatsorálandók letelepedtek, — mi lármával beszélgettünk ők magok között tsak lassú hangon, melly Tersztyánszky Jánosnak a renden túl is elevennek vissza tetszvén ezt mondá, ezek alighanem valami Majki barátok, mellyre Sárközy Gábor, hibázol Jantsi, — az egyik a kettő közzül mint hallottam, egy szép eszű poéta, [a’ki a Diétái múzsát Posonban írta és adogatta] Ha úgy van, ugyan kérjétek meg, tudna e hamarjában valamelly mulatságos versezetet componálni. Csokonai ezt szinte jól hallván miért ne? tessék Matériát adni. A jó kedvű Vitzenty Hamarjában: Kedves barátunk kedvéért írjon az Úr e versről: Mintat omnis amans. A versezet nem sokára elkészült, azt Csokonaival felolvastattuk, a tréfán jót nevettünk, s Tersztyánszky a kedve szerinti tréfás poétát 3. arannyal tisztelte meg.” A rögzített szituáció számos eleme minden bizonnyal általánosítható az ilyen jellegű szövegek genezisekor: a társaság homogén férfi jellege, a jelenlévők tanultsága, az iszogatás teremtette oldott hangulat, valamint az, hogy a költőnek rátermettségét egy konkrét téma vagy szituáció rögtönzésszerű megverselésével kell bizonyítania. A közköltészeti hagyomány összes, ilyen pillanatnyi hatásra törekvő darabja nyilván nem is élte túl az egyszeri felolvasást, az azonban a siker tartósságát és a szöveg többszöri felhasználását bizonyíthatja, ha egy ilyen verset egy vagy több másolatban is érdemesnek láttak megőrizni. Sokatmondó ebből a szempontból Csokonai verseinek szöveghagyománya, pl. az idesorolható eposztravesztia, a röviden Békaegérharcnak nevezett mű Csokonai legtöbbet másolt szövegei közé tartozik (nem meglepő módon Az istenek osztozása, A tolvaj isten (másik ismert címén: Crimen raptust és az imént említett Minitat omnis amans mellett). Az a széles befogadói kör, amely továbbadta, sőt, időnként módosította is ezeket a Csokonai-műveket, hasonló módon kezelte ésfeltehető 5 Erről a retorikai fogalomról 1. alapvetően Tarnai Andor: A paródia a XVI—XVIII. századi Magyarországon. ItK 1990. 444-469. 6 Gaál László emlékezéseit 1. Csokonai emlékek. Összeállította és a jegyzeteket írta: Vargha Balázs. Akadémiai, Bp., 1960. (A magyar irodalomtörténetírás forrásai) 401—443.; az idézet: 420. ( Erről összefoglalólag: Csokonai Vitéz Mihály: Költemények 2. 1791-1793. Sajtó alá rendezte, a jegyzeteket és a bevezető tanulmányt írta: Szilágyi Ferenc. Akadémiai, Bp., 1988. (Csokonai Vitéz Mihály Összes Művei). 340-345. Közel ötven másolatáról összefoglalólag: Csokonai Vitéz Mihály: Költemények 3. 1794—1796. Sajtó alá rendezte, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta: Szilágyi Ferenc. Akadémiai, Bp., 1992. 631-632.