Bárka, 2004 (12. évfolyam, 2-6. szám)

2004 / 4. szám - MŰHELY - Tüskés Tibor: Portréversek: Simonyi Imre Németh Lászlóról

Tüskés Tibor Portréversek Simonyi Imre Németh Lászlóról A tárgy megközelítésének lépcsői: 1. A portré a képzőművészetben. 2. A portré a világirodalomban. 3. A portrévers a magyar költészetben. 4. A portrévers Simonyi Imrénél. 5. Simonyi Imre három verse Németh Lászlóról. 6. Más költők portréversei Németh Lászlóról. Több­ kérdésre csak távirati stílusban válaszolhatunk. 1. A képzőművészeti portré fogalmáról és múltjáról a Művészettörténeti ABC (Tevan Kiadó, Bp., 1961.) valamint a Művészeti Kislexikon (Akadémiai Kiadó, Bp., 1973) tájékoztat. A portré (portrait) francia eredetű szó, magyar megfelelője: arckép, képmás. „Az egyén individuális ismertetőjegyekkel való ábrázolása a festészetben, grafikában, szobrászatban, éremművészetben. A művészi ábrázolás egyik legősibb fajtája.” Kezdetei az ókori Egyiptomba nyúlnak vissza. Virágzott a görög kultúrában és a reneszánsz kor­ban. „Mindmáig a képzőművészetek kedvelt műfaja.” 2. A portré szónál a Világirodalmi Lexikon (első kötet, Akadémiai Kiadó, Bp., 1970.) is az arckép szócikkhez utasít. „Hagyományai az ókorig nyúlnak vissza: a két homéroszi eposz bővelkedik arcképeknek felfogható részletekben” — olvassuk a lexikonban. De nemcsak a görög antikvitásban, hanem az ősi naiv eposzokban (pl. a Kalevalában) is találunk a hősöket bemutató, jellemrajznak tekinthető részleteket. A latin nyelvű antik­vitásból Ovidius és Horatius portré jellegű költeményeire hivatkozhatunk. A 17. és a 18. századi francia irodalom egyik legkedveltebb műfaja a portré. A drámai művekben éppúgy helyet kap, mint a memoárokban, a moralista művek szerzői éppúgy kedvelték, mint a gyászbeszédek szerzői, a történetíróknál éppúgy megtaláljuk, mint a költőknél. Újkori térhódítása az európai irodalomban aligha választható el a lélektani szemlélet (és magának a pszichológia tudományának) előretörésétől. 3. Költészetünk első emléke, a Pietá-jelenetet, a Fiát sirató Anya alakját megörökítő Ómagyar Mária siralom — tág értelemben — portrévers, önarckép. A középkori himnusz­költészetben (Himnusz Szent István királyról, Himnusz Szent Imre hercegről) persze az általánosító, idealizáló, tipizáló vonások az erőteljesebbek. De a 15. századi Szent László­­ének már az egyéni ábrázolás számos vonását fölmutatja. („Testedben tiszta, lelkedben fényes, / szívedben bátor, miként vad oroszlán... / Tagodban ékes, termetedben díszes, / válladtul fogva mindeneknél magasb...”) Ettől kezdve Fazekas Mihálynak Csokonai Vitéz Mihályról, és Csokonainak Virág Benedekről szóló versén át egymás kezébe adják a portrérajzoló tollat a magyar költők a legkiválóbb és legmaibb poétatársakig — mond­juk — Nagy László vallomásos József Attila-verséig, és a mai legfiatalabb költőkig. Ezek­ből a verses író-portrékból akár egy képzeletbeli verses magyar irodalomtörténetet is összeállíthatnánk. Költőknek társaikról írott verseiből Olvastam, költőtárs címmel évti­zedekkel ezelőtt Sík Csaba szerkesztett antológiát. (Móra Ferenc Könyvkiadó, Bp., 1961.) Tüskés Tibor 67

Next