Bécsi Napló, 1996 (17. évfolyam, 1-6. szám)

1996-01-01 / 1. szám

BÉCSI NAPLÓ Határon innen - határon túl GYENGE IMRÉRE GONDOLVA, aki 1995. december 27-én lett hetvenéves és ezt csupán közvetve hozta tudomásomra, utalva egyik osztrák napilap rövid hírére. Az ünnepekre meghatóan személyes üdvözletet kaptam tőle, hozzá csatolva a rokonoknak, barátoknak írt üzenetét. Itt olvasható Karácsony 1945-ben című verse, melyet annak idején a Győri Hírlap közölt le. Sejthető volt, hogy ő lírai alkat, ami nem csupán évtizedes színházi mindenes tevékenységéből volt kikövetkeztethető, hanem inkább egyes „sorok közti” megjegyzéseiből, amikor az ismeretlen látogatóval szemben kezdett feloldódni otthonát is jelentő hivatalában (igaz, engem egyetlenegyszer sem az irodájában fogadott). Gyenge Imre a nevére jellemző csendes, tartózkodó alkat; egyszer németül kezdte magyarázni a jelentését, zártra fordítva, ami gyengédséget jelent. Ebben pedig sok minden egészen másként jelentkezik, mint a magyar szó egyszerű hétköznapi jelentésében. Gyenge Imre érzékeny alkat is, ami ugyancsak líraiságnak kínálkozik táptalajul. Igen, de hol vannak a kötetek, amik mindezt dokumentálják, bizonyítják, kidomborítják? Széchenyi István egyik méltatója olyan költőnek jellemezte a legnagyobb magyart, aki végül is versek helyett akadémiát alapított, hidat épített, folyamokat szabályozott stb. Vagyis akadnak esetek, ahol az életmű átváltozott költészet. Gyenge Imre halkszavú volt, az utóbbi években pedig még jobban oda kellett tartani fülünket egyre inkább halkuló szavára, akárcsak Felsőőrött a szerdai vásárok zsivajában a nagyon meggyérült magyar szóra. Napjaink dobhártyát repesztő zajában talán fárasztó lehet ez az odafigyelés, hiszen meg kellett szoknunk, hogy az egymást túlordítók táborában bizony a legtöbben arra fordítják fejüket, ahonnan a leghangosabb szó hallik. A halkszavúság nem a durvaság, hanem éppenséggel a finomság, tapintat kifejezője is lehet. Igen, el kellett csitulniuk csatározásainknak, kapcsolatunkban le kellett olvadnia a bizalmatlanság salakjának ahhoz, hogy megérezvén és megértvén elfogadjuk, sőt, becsüljük is egymást. Pedig mennyire kellett volna ez már korábban is, amikor még nagyobb hévvel és reménnyel tapogatóztunk az ausztriai magyarok egészen sajátságosan mételyezett ködében, nem egyszer helytelenül, rosszul fogva fel vagy értelmezve megnyilatkozásokat. Nem csupán bosszúságot, fájdalmat is okoztunk egymásnak talán nem egyszer türelmetlenségből, mert nem ügyeltünk a különböző, a mienkétől eltérő véleményekre, szándékokra. Mégsem a keserűség, sokkal inkább a felismerés, letisztulás öröme az, ami évek óta közöttünk lakozik. Gyenge Imrének megadatott az, hogy a dolgok, hétköznapok fölé emelkedhessen. Egyik fülével még hallja a világ zaját, másikkal viszont más szférák üzenetére figyel. Míg mások Marssal társalkodnak, ő Istenével beszélget, hányja-veti meg mások és a saját viselt dolgait. És milyen jó az, ha valakinek kijut abból a tisztító csendességből, hiszen nem csupán önmagának, hanem embertársainak is tanulságul szolgálhat mindaz, ami a kettősségnek ebben a metafizikai légkörében érzékelhetővé, tapinthatóvá válik. Gyenge Imre boldog embernek tartja magát, amire különösen hallgatnunk kell, hiszen betegségében ki jut el idáig, amikor általában a csüggedés, kétségbeesés tömlöcévé válik a lelkünk. A betegség bilincsét levetve elrugaszkodik a szellem, függetlenül mindattól, ami végzetesen önkényeskedik rajtunk. Ha valakinek hittel és élménnyel sikerül akár a betegség béklyóitól megszabadulnia, felülkerekednie a testi nyomorúságon, valóban boldog embernek mondható. Igen, mert ő, a nyugalomba vonult református püspök-prédikátor emelkedett lelkülettel mondhatja a zsoltárt: Az Úr énnékem őriző pásztorom, ezért semmiben meg nem fogyatkozom. Amicus HALK TILTAKOZÁS — HANGOS SZÉTESÉS Folytatás az 1. oldalról hát, akik szemrebbenés nélkül Antall József után most őt is állami temetésben részesítették, nagyon lerántották önmagukról a fügefalevelet. Ma már ugyanis egészen világosan látható, mennyire átüt a rozsda az 1990-ben sebtében átfestett felszínen, sőt a régi szimbólumok is kezdenek feltünedezni — persze nem sarló-kalapács, netán vörös csillag formájában, hanem a kormánypolitikában. Az Antall József vezette MDF és kormány érdemeinek tartósságát bizonyítják nem csupán a jelenlegi kormánykoalíció gyakorlati megnyilvánulásai, hanem az a végzetesnek mutatkozó válság is, ami tulajdonképpen már a koalíciós ellentétek, majd a Csurka-féle robbanáskor vészjelekként került felszínre. Az 1994. májusi választásokra már egy teljesen legyengült, kifáradt MDF került megmérettetésre. Mekkora volt benne a kohéziós erő, az elvi összetartás és a személyes összeférhetőség, mára teljes mértékben megmutatkozik. Nem csupán azon, hogy alig-alig van szavuk a kormánypolitikához, de annál több és hangosabb egymás ellen. Mindamellett belső ellentéteiket, vitáikat sem képesek magukba zárni, hanem nagy nyilvánosság előtt teregetik ki, észre sem véve, hogy ezzel nem csupán vélt ellenfeleiknek, és persze a mozgalomnak, de legalább ilyen mértékben önmaguknak is ártanak, hiszen vizsgáznak politikai érettségből, önfegyelemből és hasonló emberi tulajdonságokból. Sértődöttségükben már első fokon megvádolják mozgalombéli ellenlábasaikat, majd az elmélyülő válsággal indokolva nagy hangon kilépnek az MDF-ből. Bármennyire is szomorú, az 1990—1994 közötti kormányzás igazi képlete az MDF mostani, ellenzéki szerepén és összetételén mérhető le, hiszen lényegében nem új arcok, hanem a „sátorverők” megcsappant csapata végzi azt az önromboló munkát, amit aligha fog túlélni az MDF. A március elejére meghirdetett rendkívüli országos gyűlés nem tartogat meglepetést, még azt sem, ha esetleg a mozgalom feloszlásával zárulna. Ez lett a „nyugodt erő”, ami tavaszi nagytakarítást ígért, de csak a laktanyai módszerrel élt (a szemetet nem kisöpörni, hanem egyenletesen elosztani). Ezen összefüggésben kell értékelni az SZDSZ főnökének, Pető Ivánnak nemrég tett gunyoros megjegyzését: a parlamenti ellenzék még arra is képtelen, hogy megszervezze a Polgári Szövetséget. -kő- A Horvátországi Magyarok Szövetsége kiadásában Eszéken megjelenő Magyar Képes Újságban a HMSZ elnöke, Csörgits József egyre élesebb hangon bírálta a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségét és annak elnökét, Ágoston Andrást. Bár az előtérben horvát, magyar és szerb közigazgatási, táj- és tájrészek égtájakkal kibővített neveinek használatáról van szó, a háttérből más érződik. A külföld által nacionalistának tartott horvát államvezetéstől a HMSZ a függetlenségi háború előtti Horvát Köztársaság dél-baranyai és észak-szerémségi, jelenleg szerb megszállás és közigazgatás alatt álló, részben magyarlakta falvak felszabadítását reméli, abban bízva, hogy a horvát csapatok bevonulása után, látva a HMSZ rendszerhűségét, az elmenekült magyar lakosság visszatérhet ősi településeire. Hogy a helybeli és betelepített, menekült szerb csetnikek terrorját rettegő, a szerb kormány kisebbséggyűlölő politikájától sújtott bácskai és délkelet-bánáti magyarság védőszervei elleni sajtókirohanások meghozzák-e a HMSZ által remélt eredményt, kétséges. Ugyanebből a lapból mindjárt egy példa erre: a Dél-Baranyából származó magyar nemzetiségű menekülteknek a Horvát Köztársaságba visszatérve több hónapig kell várakozniuk horvát állampolgárságuk elismerésére. A Szerb Köztársasághoz csatolt Vajdaságból érkező horvát menekültek esetében ez az eljárás mindössze néhány napig tart. Lehet, hogy a Horvát Köztársaság hivatalnokai jobban tudják, mi a nemzeti összetartás, mint... FELSŐPULYA 20 ÉVE VÁROS Az Őrség című időszakos kiadvány 1995. novemberi számát Oberpullendorf/Felsőpulyának szentelte. Az alábbi tallózás ismerteti az 56 oldalas, kétnyelvű füzet tartalmával kapcsolatos, főként az ottani magyarokat érintő kérdéseket. Közép- és Felsőpulya a hajdani kis parasztnemesi községek nem is oly régen, 75 évvel ezelőtt még Sopron vármegye részét képezték. Mai lakói azok az Árpád-ház kori gyepűvédők, német parasztok, valamint horvát bevándorlók utódai, akiket a közös sors, a közös haza Burgenland, az osztrák szellemi és politikai kultúra egységébe fűzött, s mára egy nagy közösséggé vált, s immáron 20 éve viseli a városi rangot. E kerek évfordulót a település színes rendezvénysorozatokkal, reprezentatív kiállításokkal, valamint a város gondozásában megjelent német nyelvű — a város történetét és fejlődését bemutató könyvvel ünnepelte. Az itt élő magyarok, akik a lakosság 40 százalékát alkotják, ez alkalomból, mintegy a tíz évvel ezelőtti hagyományt folytatva a Burgenlandi Magyarok Kulturális Egyesület kiadásában két nyelven megjelent „Őrség” füzettel jelentkeztek. Az idei számukat főleg az első részből kimaradt, s az azóta eltelt újabb évtized változásainak szentelték. Emberi portrékon keresztül próbálták az itt élő mai magyar társadalom keresztmetszetét, valamint a település városias arculatát bemutatni. A kiadvány a város polgármesterével, Kulmann Ernővel készített beszélgetéssel indít, melynek lényege, hogy egy olyan településen, melyben három különböző nemzetiség él (magyar, német, horvát), az egymás hallásához tudatosan fel kell készülni, mert csakis a másik nemzetiség nyelvét és szellemét figyelve tudja mindenki a sajátját még tisztábban érzékelni, s értékelni. A továbbiakban képet kapunk az itt élő magyarság összetételéről, s egyéni életútjukon át a lassú, ám elkerülhetetlen asszimilációs folyamat, azaz az elnémetesedés tényéről. A kiadvány keresi a választ arra is, hogy: él-e, s ha igen, kiknek a körében a magyar nyelv? Milyen problémák, nehézségek vannak a magyar nyelv oktatása területén? Milyen a kulturális élet? Mi lehet ma a feladata, mit vállalhat fel, s milyen módszereket alkalmazhat a nyelv, a kultúra átörökítése érdekében a Kulturális Egyesület? Hogy a fának a lombkorona nem elég a gyökér helyettesítésére, ezt érzik, éppen ezért ennek tudatában az új stratégiájuk lényegét a származás emlékezetének ébren tartásában, az anyaországhoz való érzelmi kötődés még szorosabbra fűzésében s a most felnövekvő generációban a nemzethez való tartozás méltóságérzetének visszaállításában fogalmazzák meg. Fontosnak tartják a minél több kétnyelvű értelmiség felnevelését, mert ők lesznek az átmentési, átörökítési programjuknak igazi alanyai, hordozói. A múlt hagyománya nélkül mindez alig lehetséges, ugyanakkor a hagyományt nem kötöttségnek, nem a régi ismétlődéseként értelmezik, hanem a fejlődés, a folytonosság alapjának. Ez a gondolat érződik abból a néhány fiatal értelmiségivel készített beszélgetésből, mellyel a kiadvány végződik. (ROGER) JUBILÁRIS ELŐKÉSZÜLETEK 1995. december 8—9-án az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége kettős találkozón látta vendégül a bel- (ausztriai) és külhoni magyar szervezetek képviselőit. Az első napot a Magyarok Világszövetségének elnökségi ülése töltötte ki, amin Csoóri Sándor elnök, Bakos István főtitkár, Dobos László és Bagi Lajos alelnökök, Pordány László külügyi titkár mellett számosan jelentek meg a határon túli valamint a nyugati régió szervezeteinek küldöttei, köztük több kisebbségi szakértő. A tanácskozás fő tárgyát a Magyarok Világszövetségének külügyi stratégiája képezte, amibe súlyosan belejátszott a szlovákiai nyelvtörvény és a romániai oktatási törvény. A Pordány László által készített alapanyag számos hozzászólással és javaslattal egészült ki, közülük ki kell emelni Czigány Imre, Komlóssy József, Magyaródy Szabolcs és Zabolai Csekme Éva felkészültségről tanúskodó felszólalását. A nagy érdeklődés és az idő rövidsége miatt a tervezett egy nap helyett másnap is folytatni kellett a tanácskozást. Itt született meg Dobos László javaslatára az új évi gyertyagyújtásról szóló határozat. A résztvevőket december 8-án Dr. Peisch Sándor a Magyar Köztársaság bécsi nagykövete fogadáson látta vendégül. A fenti keretek között, de külön csoportban került sor a Központi Szövetség kezdeményezésére december 9-én az 1996. évi kettős ill. (ausztriai viszonylatban) hármas évforduló megemlékezéseinek, ünnepélyeinek előkészítésére. Az 1995. február eleji találkozó után Stockholmban nemcsak természetes, hanem szükségszerű volt, hogy a helyi vagy országos méreteken túlmenően kontinentális szinten gyűljenek össze a nyugat-európai országos szervezetek képviselői. Tulajdonképpen ez a tény adta meg a tanácskozás súlyát és ez bizonyítja a kivitelezésben a tervezetek hatósugarát. A Központi Szövetség ausztriai viszonylatban is fontosnak tartotta, hogy tagegyesületein túlmenően valamennyi magyar szervezetet, csoportosulást meghívjon, ennek megfelelően képviseltette magát a nagykövetség és a Collegium Hungaricum is. Nyugat-Európából Anglia, Németország, Svájc és Svédország közvetlen képviselettel vett részt, de érdeklődését fejezte ki Franciaország is. A beérkezett ill. a helyszínen bejelentett javaslatok alapján a jelenlévők közös fórummá nyilvánították magukat, majd előkészítő bizottságot választottak országok és szakcsoportok szerint. Az elnöki tisztséget Dr. Smuk András a Központi Szövetség főtitkárára ruházták. Az 1996. évi megemlékezések mottója: Magyarokként élni és dolgozni Európában Európáért. A közös megállapodás értelmében az idei ünnepségek helyi (egyesületi), országos és kontinentális szinten kerülnek megrendezésre. Elsősorban Ausztriára vonatkozóan az alábbi országos műsortervezet született: 1. Magyar Találkozó Oberwart/Felsőőrött (1996. május 18.) 2. Öregdiák Találkozó Innsbruckban (május 24—27) 3. Folklorisztikus délután Schönbrunnban (június 23.) 4. Máriacelli Zarándoklat (július 7.) 5. Szent István ünnep Bécsben (augusztus 25.) 6. Kufstein IV., magyarok európai tanácskozása Oberpullendorf/Felsőpulyán (szeptember 7— 8.) 7. A volt iselsbergi és kammeri gimnáziumok öregdiákjainak találkozója Bécsben (szeptember 21.) 8. Megemlékezés az 1956-os forradalom 40. évfordulóján Mosonmagyaróváron és Andau/Mosontarcsán (október 23.) 9. Megemlékezés és köszönetnyilvánítás Bécsben (november 4.) 10. Fénykép-vándorkiállítás az 1947)57-1963 között Ausztriában működő magyar középiskolákról. 2 ISMÉT MAGYAR SZÍNIELŐADÁS BÉCSBEN!!! A Központi Szövetség meghívására a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Magyar Társulata 1996. február 2-án és 3-án 19.30 órai kezdettel bemutatja Görgey Gábor KOMÁMASSZONY, HOL A STUKKER? című komédiáját hely: Bécs VIII., Auerspergstr. 15., Theater 15 Auersperg Jegyelővétel: Székely Szabó Zoltánnál a 212 93 67-es, kedden és csütörtökön délután a 715 73 57-es telefonszámon. Helyárak: 1—7. sor 200,- öS, 8—13. sor 160,- öS. Híranyagunkat Szemeredi Tibor állította össze. Lapzárta minden páratlan hónap 5-én TELEFAX: 505 36 78 AZ „EUROPA”-CLUB FÉLÉVI BESZÁMOLÓJA Egyesületünk őszi tevékenységét két, az évek folyamán rögzült „műsorszám” határolta: a szeptemberi kirándulás (Pannonhalma— Zirc—Veszprém—Nagyvázsony—Sümeg) és a karácsonyi ünnepség (elmélkedett Veres Árpád, közreműködött Máté Ottilia, Böröndi Lajos és a Bécsi Magyar Iskola). ’56 hőseire más klubokkal, egyesületekkel közös szervezésben emlékeztünk. Bartók Béla halálának 50. évfordulója alkalmából a zseni munkássága és emberi nagysága előtt tisztelegtünk. A forradalomról — Dr. Smuk András üdvözlőbeszéde és dokumentumfilm-vetítés után — Engelmayer Ákos tartott előadást, majd fellépett a Lajtha Vonósnégyes és a Liszt Ferenc énekkar. Bartók életútját, különös tekintettel emigrációs éveire, Puskás Magdolna ismertette. Aktuálpolitikai kérdésekről Peisch Sándor bécsi nagykövet és Győrffy László értekezett Magyarország integrálódása az Európai Unióba, ill A mai Magyarország politikai és társadalmi helyzete a közíró szemével címmel. A kultúrtörténeti „rovatot" Gaal György és Dr. Manherz Károly „töltötte ki”. Előbbi előadó a Házsongárdi temetőről tartott diavetítéses bemutatót, utóbbi pedig a magyarországi németek múltját és jelenét vázolta fel. Kulturális-szórakoztató műsorral három ízben szolgáltunk: a komáromi Jókai Színház Vízkereszt c. előadásával (Pozsonyban), a lendvai Versmondó Stúdió és az Igricek együttes, valamint a Ghymes Együttes felléptetésével. Október 28-án siker koronázta úttörő vállalkozásunkat: Beregszászban lelepleztük a Bethlen Gábor-szobrot, melyet az „Europa”Club rendelt és jórészt kiviteleztetett — ajándékul a kárpátaljai magyarságnak. Idén januárban is megjelent az évkönyvünk (immár a harmadik) Önismeretünk nyomában címmel. A '95-ös előadások szövegét, kárpátaljai kirándulásunk útinaplóját, ottani műemlékek fotóit, a szoboravatás „tudósítását", emlékkönyvünk bejegyzéseit tartalmazza. Ajánlja mindenki szíves figyelmébe a Vezetőség SZÉPFALUSI ISTVÁN KITÜNTETÉSE Horn Gyula Magyarország jelenlegi kormányának miniszterelnöke a kisebbségek napjának nyilvánított december 18-án az Országház kongresszusi termében első alkalommal nyújtotta át a 200.000 forinttal járó Kisebbségi Díjakat. 80 ajánlás ellenében 20 magyarországi illetve Magyarországon kívül élő személy részesült kitüntetésben, köztük Szépfalusi István „a bécsi Bornemissza Péter Társaság elnöke, a Nyugaton élő magyarság körében végzett úttörő szociográfiai,hitéleti és kisebbségi önszerető kutatómunkájáért.” (Magyar Nemzet, 1995. december 19.) ________________________________________) A karácsonyi éjféli mise volt első miséje Linzben az új magyar lelkésznek, dr. Bolla Jenőnek, akit Dr. Miklósházy Attila S. J., a külföldön élő magyarok püspöke felkérésére Aichern Maximilian 1995 decemberében nevezett ki a nemrég elhunyt Dr. Kerny Géza utódjaként a linzi egyházmegye magyar lelkészének. 11. Kiállításkatalógus. A lefektetett program egyelőre tervezet. Az egyes programpontoknak külön felelős szervezőjük van, a véglegesítés még külön megbeszélések tárgyát képezi. Módosítások, időbeli eltolódások lehetségesek. A végleges programsorozatról külön ismertető készül. A Központi Szövetség szívesen veszi érdeklődők közreműködését akár a teljes előkészületeknél akár az egyes rendezvényeknél. Jelentkezés és felvilágosítás: Dr. Smuk András, Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége, Invalidenstrasse 11, A-1030 Wien/Bécs, tel.: 0222/715-7357.