Bécsi Napló, 2015 (36. évfolyam, 1-6. szám)
2015-01-01 / 1. szám
BÉCSI NAPLÓ XXXVI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2015. JANUÁR-FEBRUÁR MEGJELENIK 2 HAVONTA ÁRA: 2,50 Euro Erscheinungsort Wien Österreichische Post AG • 02Z032898 M E b. b. VERLAGPOSTAMT 1010 WIEN KELET UTÁN, NYUGAT ELŐTT Előbb a jó hír: Mialatt tavaly 25-30 százalékkal csökkent az Európába utazó orosz turisták száma, Magyarországra többen jöttek - mondta az orosz utazási irodák szövetségének (ATOR) ügyvezető igazgatója az allmedia.ru orosz honlapnak. Maja Lomidze nem magyarázta meg, miért pont Magyarország - és mellette Ciprus - nem „szenved”, habár a majdnem felére gyengült rubel az oda utazó oroszoknak is óriási drágulást jelent. Easonló „plusz-híreket” kaptunk a külkereskedelemből is. A magyar agrárgazdaság ugyan naponta 70 millió forintos veszteséget termel az Oroszország elleni embargó miatt, mondta Budai Gyula miniszteri biztos 2014 vége felé. De rögtön le is szögezte: Az embargó a 3 milliárd eurós magyar agrárkivitelnek mindössze 10 százalékát érinti. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján egyébként úgy tűnik, hogy nem ártott a magyar gazdaságnak az orosz embargó. 2014 első kilenc hónapjában a kivitel 4,3, a behozatal pedig 4,5 százalékkal haladta meg az előző év számait. Ezek után jöhetnek a „vegyes” információk. Vegyesek azért, mert a magyarországi médiával ellentétben - nem akarjuk olvasóink helyett eldönteni, hol kell „állni” a mai helyzetben. Elég arra utalni, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök tavaly nyári tusványfürdői beszéde, a „keleti nyitás” körüli bonyodalmak és főleg az ukrajnai válság kezdete óta teljesen összegabalyodtak azok a szálak, melyek egyegy világnézetet, demokráciaérzéket vagy hovatartozást képeznek. A kelet-nyugat vita már hónapok óta foglalkoztatja a legkülönbözőbb személyiségeket. Soros György magyar származású milliárdos befektető szerint „Európának fel kell ismernie, hogy Oroszország megtámadta”. Az ukrán gazdaság állapotát sokkal fontosabbnak tartja az EU számára, mint a politikai bizonytalansággal terhelt Görögország helyzetét. Ezért nevezi szükségesnek kiegyensúlyozni az Oroszország ellen hozott szankciókat az Ukrajnának nyújtott segítség növelésével az idei év első negyedében, így Putyin nem tudná Oroszország nehézségeit a nyugati államokra kenni. Ha Putyin elbukna, gazdasági és politikai reformer követhetné őt a hatalomban, és Oroszország potenciálisan megszűnne veszélynek lenni Európa számára. Hát igen, ilyen „veszélytelennek” csak amerikaiak láthatják a helyzetet. Európaiak vagy árnyaltabb nézeteket vallanak, vagy egyenest az ellenkezőjét. Václav Klaus volt cseh államfő szerint az ukrajnai válság kiéleződéséért nem Oroszország, hanem a Nyugat felelős. „Az ukrán kormányerők és az oroszbarát szeparatisták konfliktusát Kelet-Ukrajnában az Európai Unió és az Egyesült Államok élezi tovább, bár a válság szítását igyekeznek Oroszországra hárítani” - mondta Klaus január elején a Prima cseh kereskedelmi televízióban. Utódja, Milos Zeman meg egyenesen a „kétarcú” ukrán politikára keni a dolgot. Az egyik arcát Petro Porosenko államfő, a másikat Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök képviseli. Míg Porosenko „a béke embere lehet”, addig Jacenyuk álláspontja kemény és hiányzik belőle a szükséges kompromisszumokra való hajlandóság, mondta Zeman a „Pravo” nevű napilapnak. De térjünk vissza a magyarokhoz, és kezdjük egy hosszú írással, amit Schmidt Mária publikált a „Heti Válaszában. A Terror Háza Múzeum főigazgatója így vázolta fel az újkeletű hidegháború hátterét: „Washingtonból nézve Európa nem tűnik önálló földrésznek, hanem Eurázsia egyik részének. Eurázsia pedig, legalábbis Zbigniew Brzezinski szerint, a világhatalom központja. Amerika számára, ha meg akarja őrizni világhatalmi vezető szerepét, elsőrendű fontosságú, hogy megakadályozza egy ellenséges eurázsiai erőközpont létrejöttét. Eurázsia, Európa, Oroszország és Kína együtt.” Ami következik, inkább Amerika-ellenességnek nevezhető, mint analízisnek. Pedig sokak szerint a magyarok többsége inkább tekint pozitívan az Egyesült Államokra, mint Oroszországra. Legalábbis ez derül ki egy Medián-felmérésből, amelynek szépséghibája, hogy a 444.hu rendelte. De a Medián már 2011- ben is érzékeltette az országokat a válaszadókkal. Akkor 64 pontot adtak az Egyesült Államoknak egy 100-as skálán, tavaly november végén/december elején (tehát a magyar-amerikai viták gócpontján) 65-öt. Az oroszok mindkétszer 44 pontot kaptak. Ha netán hidegháború törne ki, a válaszadók 53 százaléka az USA-val, 25 százalékuk Oroszországgal tartana, a többiek nem válaszoltak. A Fidesz-választók 39 százaléka inkább azt szeretné, hogy Magyarország Oroszországgal fűzze szorosabbra kapcsolatait, 40 százalékuk az USA-hoz közeledne. A jobbikosok 48 százaléka az USA-hoz, 27 százaléka az oroszok felé húzna. A többi ellenzéki szavazók körében 72-18 az arány az USA javára, a pártoktól tartózkodóknál 54-16. De most hol állnak a magyarok ténylegesen, főleg a többi középkelet-európai néphez viszonyítva? Lehet, hogy nem is létezik általánosan érvényes válasz. Egy magyarázati kísérletet már hónapokkal ezelőtt Molnár Iván publikált a szlovákiai „Új Szó”-ban. „Oroszország új ütközőzónát épít a Nyugat ellen, befolyási övezetét Európában igyekszik a lehető legnyugatabbra tolni, a volt szocialista blokk országaira ezért a jövőben nagyobb nyomás nehezedik“ - kezdte elemzését, és így folytatta: „A többség - Lengyelországgal és Romániával az élen - keményen ellenáll, az oroszok ezért igyekeznek éket verni közéjük.“ Ezen a ponton Molnár George Friedmant idézi, az amerikai Stratfor Intézet magyar származású alapító főigazgatóját, aki „A következő 100 év” című könyvében megjósolta: ez az ék Szlovákia (lesz). Nemcsak a legnagyobb orosz energiafüggősége miatt, hanem Robert Fico kormányfő által is, aki „már a múltban is többször bebizonyította, hogy a nagy szláv testvér közelebb áll a szívéhez, mint a Nyugat”. Szerbiát meg sem említi, mert a jugoszláv utódállam még a szankciókat sem teljesíti - arról nem is beszélve, hogy az EU-n és a NATO-n kívül áll. És a magyarok szívéhez mi áll közelebb? Az észak-atlanti katonai szövetséghez való tartozás olyan, amilyen, lehet vitázni róla. Persze az Európai Unióról is, mert van Brüsszelben elég javítanivaló. De egy tényt nem lenne okos elhallgatni: Magyarország tavaly rekordévet zárt az uniós fejlesztési források kifizetésében. Sőt: Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára szerint „szinte biztosra vehető az előző költségvetési időszak forrásainak 100 százalékos felhasználása”. Ha talán szív szerint nem is, de számításból mindenképpen megéri Magyarországnak a Nyugathoz tartozás. A Kelethez már tartozott... Martos Péter Az amerikai-magyar kapcsolatok szövevénye Az amerikai-magyar kapcsolatokba jelentős változást hozott a demokrata párti elnök, Jimmy Carter döntése. 1978. január 6-án visszaadta a Szentkoronát és a Koronaékszereket. Ettől kezdve a budapesti kormány egyre többet profitált. Diákok és professzorok tanulhattak az USA-ban, és hamarosan a legnagyobb kedvezmény elvét is elnyerte Magyarország. 1989 jelezte a hidegháború végét. Ekkor nyitott irodát a SZER Budapesten, majd a Vasfüggöny eltűnésével a Rádió küldetése is teljesült. Antall József miniszterelnök is az amerikai kapcsolatok szorosabbra fűzését irányozta elő. Emögött a Horthy-korszak miniszterelnökeinek (Bethlen, Teleki, Kállay, stb.) angolszász barátsága állt. Antall halálával ez az irányzat leállt. Horn és Orbán a német orientáltság hívei voltak. Horn, mint a „szögesdrótvágó” került be a jelenkori történelembe, főleg a németbe. Orbán pedig a német szabaddemokraták (FDP) segítségével, Graf von Lambsdorff pártvezéren keresztül jutott el az EU Néppártjához, ahol a 12 alelnök egyikeként (épp) a transzatlanti ügyek felelőse lett. Már a NATO-tagság elnyerése utáni hetekben kiderült, hogy Orbán kormányfő nem ismeri az Atlanti Szervezet működését, és a magyar tagság hátterét. Magyarország volt az egyetlen tagállam, mely nem volt határos egyetlen NATO tagországgal sem. A másik kettő (Csehország és Lengyelország) felvétele a hagyományos elvet követte, mely szerint a (legyőzött, náci) Németországot körbevevő államok biztosítják Közép-Európa békéjét. A délszláv háborúk kezdetén a franciák már jelezték, hogy geopolitikailag a következő európai válsággóc Magyarország lehet, ahol az eddigi szétválási, önállósági törekvésekkel ellentétben a határ menti nagyszámú kisebbség komoly veszélyt jelenthet. Ekkor döntött a NATO Magyarország felvétele mellett, és így a Magyar Hadsereg (Honvédség) amerikai parancsnokság alá került. Ezzel kihúzták a konfliktus méregfogát: Magyarország nem tud kitámadni, és a szomszédos országok úgyszintén nem tudnak hazánkra rátámadni. Orbán, a friss NATO-tag Magyarország miniszterelnöke, azonban folytatva a tíz évvel korábban megszűnt Varsói Szerződés szellemét, engedélyezte, hogy magyar repterekről felszálló harcigépek magyarlakta jugó-szerb területeket bombázzanak. Pedig a NATO- tagság demokratizmusa megengedte volna az ettől való távolmaradást. Lásd a görögök, akik semmivel sem járultak hozzá Belgrád bombázásához, mondván (orthodox) szerb testvéreikre nem támadnak. Különben, ez volt a Védelmi Szervezet első olyan akciója, mely alapítása elvével ellentétben nem védekezett, hanem egy független országot támadott meg. Talány, hogy 2010 óta a magyar államvezetés miért tekinti és használja „kísérleti nyúlnak” saját hazáját. Ha Orbán valami mást, újat akar, akkor miért nem a hasonló területű és népességű európai országok a példaképek, mint pl. Svájc, Ausztria, vagy a német tartomány, Bajorország stb.? Az orbáni társadalmi és gazdasági átalakítások nem egy modern, európai állam alapjait tükrözik. Ezt először az EU jelezte, és ez Amerikát látszólag nem érdekelte. Mindenesetre jelzésértékű, hogy kormányra kerülésekor Orbánt nem erősítette meg a transzatlanti ügyekért felelős alelnöki pozíciójában az EU Néppárt. Az ukrajnai válság irányította az USA figyelmét Magyarországra azzal, hogy az EU-val dacolva saját(os) útra lépett, ami, mint a „magyar kísérlet” került a (nyugati) köztudatba. Az első perctől megoszlottak a vélemények. Az orbáni unortodoxia egyesek szerint követendő példa, mások szerint veszélyes a demokráciára. Az USA szemében Putyin a rossz megtestesítője, ami mögött szovjet-ellenesség érezhető, azaz a hidegháborús Szovjetunióval azonosítják Putyint és országát. A Krím-félsziget elcsatolását Nyugat nem tudja lenyelni. Orbán viszont képtelen belátni, hogy a nemzetközi (nyugati) érdekek felülírják egy olyan kicsi és gazdaságilag gyenge ország érdekeit, mint Magyarországé. Egy gázvezeték iránya, vagy egy szankció mértéke nem Magyarországtól függ! A tavaly nyári tusnádfürdői “illiberális” beszédtől számítható az amerikai figyelmeztetések felerősödése. A demokrata párti elnökök (Obama, Clinton) ellenszenvüknek adtak hangot. Közben a külügyminisztérium (State Department) is jelezte, hogy az USA szerint bajok vannak a budapesti kormánnyal. Diszkréten közölték néhány magyar állami alkalmazottal, hogy korrupciós vádak miatt nem léphetnek az Egyesült Államok területére. Budapest képtelen volt kezelni ezt az amerikai figyelmeztetést. A kormányközeli Napi Gazdaság indította el a politikai lavinát azzal, hogy leközölt egy nevét eltitkoló egyénnel készített interjút, aki jelezte, hogy többüktől megvonták az amerikai beutazási vízumot. A cikk Amerika-ellenes hangulatot és heccelést indított be. Miközben a hivatalos magyar állam mélyen hallgatott, mintha a titkosszolgálat öt perc alatt nem tudta volna kinyomozni az érintettek nevét Persze a kormányhivatalnokok is megérik a pénzüket, akik még ma is lapítanak. Folytatás a 3. oldalon A terrorral szembeni tehetetlenség Ami az amerikaiaknak szeptember 11., a franciáknak január 7. Mindkét eseménynek hasonlók a rugói, ill. magyarázatai. 2001-ben több ezer ember esett a terrortámadásnak áldozatul New Yorkban, 2015-ben 16 embert gyilkoltak meg a terroristák. Amíg szeptember 11. jobbára az amerikaiak „belügye“ maradt, a párizsi mészárlás szinte az egész világot mozgásba hozta. 40 állam képviselői közvetlen a helyszínen nyilvánították ki részvétüket Franciaországnak. A másfél millióra duzzadt tüntetés talán minden idők legnagyobb megmozdulása volt békés eszközökkel. Sok parola hangzott el, kelt lábra, mégis leginkább az emberi értékek mellett szóltak az érvek. Általános benyomások szerint ebben egyetértettek a legkülönbözőbb táborokból és országokból jövők is. Amíg az egyik oldalon a terrorcselekmények ellen tüntettek a tömegek, a másikon, ha nem is annyira szenvedélyesen, de azért határozottan az is megfogalmazódott - mint ahogyan erről Sebastian Kurz külügyminiszter is nyilatkozott -, hogy az alapvető emberi jogokért szálltak síkra. Az alapvető emberi jogok között kiemelte a külügyminiszter a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságát. Ezeket meg kell védeni, teljesen függetlenül attól, hogy egyeseknek mi tetszik vagy mi nem a közzétett anyagban. Ugyanakkor - hangsúlyozta a külügyminiszter - tovább kell erősíteni a párbeszédet az iszlám világgal. A nagyobb ellenőrzés mellett növelni kell az iskolákban azon értékek közvetítését, amik minket Európában összekötnek. (Die Presse, 2015. január 13.) Európai értékeknek is nevezhetnénk őket. A hetvenéves békeidő ellanyhulásában a gazdasági jólét közepette kitört gazdasági válság túlságosan elterelte a figyelmet arról, hogy Európában, a nyugati kultúra világában nem csupán az anyagi javak túltermelése és elosztása körül észlelhetők problémák, de talán mélyrehatóbbak és kihatásaikban sokkal átfogóbbak a szellemi-kulturális irányvesztés körül jelentkező kérdések. A világnézeti nihilizmus értékmentesen termeli és közvetíti a zsákutcába torkolló „információkat”, a minden gátlást és korlátokat nélkülöző felvilágosítást. Az iszlám világából kinőtt terrorista irányzatokat nem elég elítélni, sőt, még a fegyveres harc sem elégséges letörésükre; kellőképpen megmutatkozott ez az iraki háborúban, de Afganisztánban is. Hiába ítélik el az európaiak a vallás színeiben őrjöngőket, ha nem tudnak felvonultatni ellenük olyan szellemi-világnézeti eszközöket, amik legalább semlegesítik a földrészünkön egyre félelmetesebbé váló agresszivitást. Alig ismertek olyan fáradozások, kísérletek, amik történetesen az iszlám világból Európába özönlő bevándorlókat megismertetnék az „európai értékekkel", amiket aztán nem csupán az anyagi rendezettség reményében többre értékelnek a „sivatag világánál”. A jelenlegi világnézeti űr ellenére legalább annyit nem ártana hangoztatni, hogy a szabadság korántsem jelentheti azt, hogy minden megengedhető, ami nem utolsósorban az egymással szembeni emberi felelősségre is utal. Egyáltalán, mai gyakorlatban mik is az „európai értékek”? Pannonicus