Bécsi Napló, 2015 (36. évfolyam, 1-6. szám)
2015-07-01 / 4. szám
2015» július-augusztus BÉCSI NAPLÓ 325 éve született Mikes Kelemen (Zágon, 1690. augusztus — Rodostó, Törökország, 1761. október 2.) Mikes 1690 augusztusában született Zágonban. Apja Mikes Pál, előkelő székely főnemes, a Thököly Imre vezette kuruc seregekben harcolt. I. Lipót (1640-1705) elől Havasalföldre menekült, ahonnan a vajda kiszolgáltatta, s Fogaras várában kivégezték. Anyja, Thorma Éva, másodszori férjhezmenetele révén, Mikes mostohaapja Kövesdi Boér Ferenc befolyása alatt katolikus hitre tért át, s a kolozsvári jezsuiták Academia Claudiopolitájában végezte tanulmányait. 1707-ben, amikor II. Rákóczi Ferenc (1676-1735) fejedelem beiktatásán részt vett a Mikes család, ennek révén került a fejedelem udvarába belső apródnak. Hűségével urát hanyatlásában sem hagyta el. A szatmári béke (1711) után is állandóan mellette maradt, s 1713 elején elkísérte Franciaországba, ahol közel öt évet tartózkodtak. XIV. Lajos szívélyesen fogadta s biztonságos ellátást nyújtott a fejedelem, s emigrációs kíséretének, azonban az Utrecht-i és a Rastatt-i béketárgyalások meghiúsították a további francia segítséget; később a magyar országgyűlés is számkivetéssel sújtotta a fejedelmet és kíséretét. 1717 őszén III. Ahmed török szultán meghívására, török földön Gallipoliban fogadták őket. Elhelyezésüket a kormány előbb a Sztambul melletti Bujukderében biztosította, amiről később fiktív levelei egyikében így emlékezett meg: „Édes néném! Hála legyen az Istennek, mi ideérkeztünk szerencsésen Franciaországból, pedig 15. septemberig indultunk meg. A fejedelemnek, Istennek hála jó egészsége volna, hogyha a köszvény búcsút akarna tőle venni... ” (1. levél) 1720 áprilisában a Márvány-tenger partján lévő Rodostóban (Tekirdag) telepítették le az emigráció tagjait. A török kormány gondoskodott hajlékukról, hiányt nem éreztek, de Mikes szülőföldje iránti emlékei kiváltották az elszakadás gyötrelmeit. 1717 októberében a Gallipoliban partraszállásukról írt levelére emlékezett, s az ihletési forrás nem maradt folytatás nélkül, amelynek 207 fiktív levél írása adta és gazdagította a magyar irodalmat. A leveleket egy Konstantinápolyban lakó képzeletbeli nagynénjének írta, mint hűségéről bizonyságot tevő közvetlen rokon. 1723-ban a sok csalódás és csapás mellett szerelemre gyulladt Kőszegi Pál leánya, Zsuzsika iránt, de a leány jobbnak látta, kezét az öreg Bercsényi Miklósnak nyújtani, mert úgy látta, hogy Mikes minden jövője jégre épült. Csalódását e szavakba öntötte nénjének: „Édes néném... látja Réd, hogy Isten a partjára hagyom, nékem még abban módom nem volt, amiben már háromszor Bercsényi úrnak... ”(51. levél) 1735 április 8-án a fejedelem meghalt, Mikes ezzel a levéllel írta le, néhány mondatban a végóráját: „Édes néném... ma innep lévén... a nagymisét meghallgatta, de nem kell csodálni, ha igen keveset evett... kérjük az Istent, hogy tartsa meg ezt a nagy embert, akit az ellenségi is nagynak tartanak ” (111. levél),,... nagypénteken reggel 3 órakor, amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. Az Isten árvaságra téve bennünket és kivivé ma közülünk a mi édes urunkat és atyánkat. ”(112. levél) A fejedelem holttestét a konstantinápolyi jezsuita, később a lazarista templomban helyezték el, édesanyja hamvai mellé. „Itt édes néném könnyhullatással esszük kenyerünket, olyanok vagyunk, mint a nyáj pásztor nélkül. Másnap szegénynek a testamentumát felnyitottuk és elolvastuk. Minden cselédnek hagyott, énnekem is ötezer német forintot...” (113- levél) 1736-ban nagyobbik fia Rákóczi József érkezett az emigrációsokhoz. A nagyravágyó nyugtalan elme beárnyékolta Mikes és a bujdosók életvitelét: harag és idegesség lett úrrá közöttük. Bezzeg néném nyertünk mi változásban, mint Berták a csíkban. Vigasztalásunkra vártuk ezt az iffjú fejedelmet, de szomorúságunkra jött...” (124. levél) A szultán arra használta Rákóczi Józsefet, hogy ellenállást szervezzen Magyarországon a német császár ellen, azonban küldetése kudarccal zárult. Visszajövetele során Csernavodánál lelte halálát. A bujdosók számára Rodostó újból a nyugalom és a békés emigrációs élet napjait jelentette. 1739-ben a szultán Mikest követségbe küldte a Moldovai vajdához. Megvolt az öröme, hogyha nem is láthatja Erdélyt, de az erdélyi havasok bérceiről betekinthet szülőföldjére. Lévai József (1825-1918) e lírai soraiban „rejtette” a látogatásának szülőföldje iránti határtalan szeretetét. .....Ah, miért nem szállhatok hozzád szülőföldem Mikor minden bokrod régi ismerősöm! Mért vagy szolgaságban, Gyászos rabigában, Oly hosszú időkig.” Mikes lelke gyötrelmét írja levelében: .Édes néném, micsoda sóhajtásokat bocsátottam, mikor az édes hazám havasai mellett mentem el, örömest bementem volna Zágonba, de az Úr befedezte előttem az oda vivő utakat, mert az egész föld övé... (149. levél) Ha Zágonban sert nem ihatom is, de iszom a Bodza vizéből. Köszönöm ezeket a kegyelmed nevivel is." (146. levél) 1740 október 20-án meghalt III. Károly császár és magyar király. A bujdosók azt remélték, hogy a fiatal királynő, Mária Terézia rájuk is ki fogja terjeszteni kegyelmét. Mikes is folyamodott a hazatéréséért, de sikertelenül. Négyévi párizsi tartózkodása a fejedelem mellett, széles szellemi gazdagságot nyújtott a francia műveltség megismeréséhez. Levélírása mellett 1724-től nagyon sok fordítást készített, főképpen a francia vallásos és morális jellegű irodalmi művekből. Fontosabb fordításaihoz sorolhatók a „Madam de Gomez” regény ciklusából az elbeszélések. 1744-ben a „Mulatságos napok” és „Az ifjúk Kalauza a keresztény ájtatosságban” Ch. Gabinett nyomán, valamint „Az Epistolának és az evangéliumnak Magyarázattya” (ismeretlen szerzőtől). 1725-ben fordította a „A valóságos keresztények tükre”-t, 1748-ban a „Krisztus Jézus Életének Históriáját” Nicolas Meliquetől, a „Sidok és az Ujj Testamentumnak Históriáját” Augustin Calmet-től. Több mint harminc év alatt hatezer oldalt fordított főleg az idegen irodalmakból. „... nem csak egy műfajt honosított meg és nem csak egy nyelvi kultúrát avat a magyar próza alapjává, hanem a modern írástudó típusát is megtestesíti. ” (Magyar Irodalom Történet) Nyelvi fejlődéséhez kétségkívül nagymértékben hozzájárult a francia nyelv megismerése, a francia irodalom és műfordításának eszmevilága. Az irodalomtörténet úgy tartja számon, hogy Mikes Kelemen talán a leggyümölcsözőbb fordítói munkát végezte el a magyar irodalomban. Utolsó éveiben, a művelődésben való nyugalmát kereste, a kulturális elmélyülés és a foglalatosság révén, legnagyobb örömét szülőföldi barátaival folytatott levelezése nyújtotta, háromszék nyelvezetének használatával, amit rajongó hűségével őrzött a Márvány-tenger partján. Életét az emigráció biztonsága őrizte, de lelkének csüggedése elkísérte utolsó órájáig. A bujdosók utolsó törökországi tagjaként 1761. október 2-án a pestis ragadta el életét. 1758 decemberében e szavakkal utalt az utolsó (207.) levelében örök távozására: „Kedves néném!... Isten rendelésében nincsen hasztalanság, mert Ő mindent a maga dicsőségére rendel... mind a bujdosástól, mind a tehetetlen kívánságtól. Ámen. ”(207. levél) A rokokó stílust képviselő alkotásai halála után 1794-ben jutottak először nyomtatásban a magyar olvasók kezébe. Az író és lapszerkesztő Kultsár István (1760-1828) az összes művek gyűjteményét e cím alatt adta közre: „Törökországi Levelek, mellyekben Ildik Rákótzi Ferentz Fejedelemmel Bújdosó Magyarok ’ Történetei más egyébb emlékezetes dolgokkal együtt barátságossan előadatnak. ” Böröndi Lajos erős hagyománytudattal rendelkező, közösségi elkötelezettségű, nemzeti horizontban (összmagyarságban) gondolkodó, széles ölelésű költő. Mintegy három évtizedes költői jelenlétével tanúsítja, hogy megértette s magáévá tette Márai Sándor hitvallását: egy nemzetet szeretni annyi, mint egy végzetet szeretni. Ennek megfelelően líravilágát a herderi szemlélet jegyében alakítja; számára a költészet mindenekelőtt közösségi rítus és kulturális kötőerő. A rokonszenves művészi fegyelemmel és míves formakultúrával megáldott felelős írástudó legújabb kötetével is tanúságot tesz a szűkebb és tágabb közösség gondjaiban osztozó, sorsvállaló-sorsvigyázó-sorsjobbító lírai szerepfelfogás üdvözítő hermeneutikája mellett. Az „aki megért/ s megértet/ egy népet/ megértet” Kányádi Sándortól ismerős ars poeticájától vezéreltetve - akarva-akaratlan - bele is köti magát abba a sok évszázados lírahagyományba, amely Balassitól és Csokonaitól Berzsenyin, Petőfin és Vörösmartyn át vezet Ady Endréig és József Attiláig. A magyar líra újabb kori történetében Nagy Lászlóval, Juhász Ferenccel kezdve, Kányádi Sándorral, Csoóri Sándorral, Farkas Árpáddal, Ratkó Józseffel, Gál Sándorral, Serfőző Simonnal és Buda Ferenccel folytatva, Utassy Józseffel, Kiss Benedekkel, Nagy Gáspárral, Baka Istvánnal és Vári Fábián Lászlóval bezárólag többen is magukénak vallják a játszva magyarul fentebb idézett hitvallását. Örvendetes, hogy közöttük ott találjuk az Összegyűrt idő, a Bárány vére és az Összefércelt világ történelemre és szakralitásra egyaránt nyitott költőjét, Böröndi Lajost is. Organikusan fejlődő, koherens módon épülő, szépen ívelő pálya az övé. Miként egy Deák Ernő által készített interjúban mondja a költő: „A vers nálam a létezés egyik formája. Úgy írok verset, ahogyan levegőt veszek. Szükségem van rá.” Olybá tűnik, hogy Böröndi Lajos a maga legeszményibbnek vélt versformáját a szonett klasszikus alakzatában találta meg. Az előzmények, például a Facebook-szonettek (Összefércelt világ, 2013) ismeretében egyáltalán nem meglepő, hogy az Elhúzódó tűzszünet című kötet majd’ száz darabjának a fele szonett műformában íródott. Közülük néhány különösen emlékezetes szépségű opuszt cím szerint is fontos kiemelni (Március idusa, Egy levél alszik, Fölrúgott szonett-, Erdély; november; Úgy hiányzol; Kezdőlap; Csak az a nyár; látlelet; Egy pohár bor mellett; Lassan már itt van az éjfél; Csillag aranya). Különös paradoxon, de mintha a szonett kötött és zárt formája lenne számára a szabadság foglalata, mintha a szonettben találna rá a valódi szabadságra. És ezen a ponton József Attila kései töredéke is felötlik bennünk: „Ahol a szabadság a rend,/ mindig érzem a végtelent.” Talán a Böröndi-szonetteknek is az a legfőbb üzenetük, hogy a rend szabadság nélkül és a szabadság rend nélkül vajmi keveset ér. A radikális költészetfelfogás némely képviselői (Markó Béla, Balla Zsófia) szintén a szonett műfajában látják a szabadság foglalatát. Minden szonett egy szabadság-óhajtás, egy kitörési kísérlet a dolgok és determinációk rabságából. Az sem véletlen, hogy Kányádi Sándor Sörény és koponya című kötetének egyik legfontosabb ciklusa (Szürke szonettek) szintén a szonettben találja meg a szabadság és megmaradás lehetőségét. Csengey Dénes Balassa Péterhez írott levelének egyik végkonklúzióját kölcsönözve: „Az általunk kívánt szabadság egyetlen megvalósítható létmódja a tökéletes művészi forma”. Ehhez társítható Balassa Péter fejtegetésének egy általánosan érvényes kitétele: „A művészet az a szabadságbirodalom, ahol mindaz megtörténhet, ami a valóságban nem”. A sokféle élmény- és érzékenységformát vegyítő versvilág karakterét s benne a lírai alany alapmotiváltságát jól jellemzi a Csontomba épült című vers néhány sora: „Állok a törött gyűrött fényben/ Csontomba épült hatvan évem/ Lassan-lassan érteni vélem/ Isten magányát a teremtésben// S nézem hogyan fordul át/ A nappal éjbe a fény sötétbe/ Fordulok vele én is át.” A kötet alaphangulatát az őszikékhez közelítő rezignált bölcsesség, az elmúlástudattal és létrontással szembenéző illúziótlan szemlélet határozza meg: „dúdolja hogy hazátlan/ e tágas nagy hazában/ hogy eltévedt az ember/ s igaz útra nem lel// hiába kanyarognak/ a holtak hiába súgnak/ a haza házzá romlik” (részlet egy eldúdolhatatlan dalból). A mindig megújuló, s immáron tizenharmadik verseskönyvét jegyző költő ebben a kötetben is okos szívvel és érzékeny elmével pöröl a létrontás és létfelejtés erőivel, s tesz hitet az életszentség, a megtartó, jövőérdekű cselekvés mellett. „Hazudjunk délutánt magunknak/ s egy kis csöndet, egy kis nyugalmat// Zárt szobát ahova zaj, repesztő hang/ be nem hatolhat// Országot hazudjunk magunknak,/ melyet el nem loptak// Hazát, a szívből is kitépettet/ hazudjunk hazát magunknak.” {Sötét idő). Amit egyik korábbi verse (Rendületlenül) megfogalmazott, az ma is érvényes hitvallásnak tűnik: „Forgószélben állsz, látod és/ Érzed, hogy minden összedűl.(...) A vers megvéd, gondolod, csak/ légy kitartó és erős.” Ez a magabátorító, önerősítő gesztus a jelen kötetben is több helyütt tetten érhető. Szükség is van rá, hiszen a sorokban és a sorok között nem egyszer ott kísért a kétségbeesés méltósága, illetve a méltóság kétségbeesése. „Amikor visszatekint az ember/ A fénylő huszadik századra/ Reménytelenség szorítja el szívét.// A küzdelem, melyet elei vívtak/ Semmivé lett, rom és romlás mindenütt.//(...) De azért reméli, hogy minden mélyén/ ott van az Isten s nézi/ eltévedt teremtményeit” (Apokalipszis). Böröndi Lajos idő- és értékszembesítő kötete múltidézés, helyzetjelentés és jövőfaggatás egyszerre. Az Elhúzódó tűzszünet nem annyira az útmutatás, sokkal inkább az emlékezés, a szembenézés és eszmélkedés (eszméltetés) szándékával született könyv. „Virrasztunk a kétségbeesésben/ Avar esőben álldogálunk/ Piros hó hull ránk Isten is sír/ Késpenge keskeny már a szánk// Halottaink elásva szépen/ Gyógyulatlan seb mindegyik/ Huszonnyolcadika október/ A nap ránk száradt véres ing// Mert nem lehet hogy elfeledve/ Amíg a miértre nincsen válasz/ Gyilkosok puha kézfogása/ Mögöttünk mocskos pribék század” (Pribék idő). A szelíden provokáló, választásra és válaszadásra késztető versek befogadása közben az olvasó eltűnődhet közös dolgainkról, s kiváltképpen a személyes felelősség kérdéséről. A saját egzisztenciális érintettségét, a „nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet” örök dilemmáját a húszévestől a nyolcvanévesig mindegyik korosztály megtalálhatja ebben a versvilágban. „Csak a másik oldalra mentél/ Mi itt maradtunk nélküled/ Azt játsszuk most hogy éltél/ S éltünk mi is veled// (...) A másik oldalra mentél/ Árnyékban maradtunk mi/ Minden mit gondoltunk eddig/ Semmivé vált a semmi” (Cseh Tamás). Bizonyára nemcsak a költő, hanem a holt költő is végigjárja a zarándokútnak nevezett életstációkat, és jó esetben belső békére tehet szert. Kon- Fa-ce bölcsességről szóló tanítását idézve: „Mikor hatvanéves lettem, már követhettem a szívemet, s a törvényt nem léptem át.” Aki feljut a grádicsokon, az voltaképpen célba ért, hiszen megtalálta a lélek nyugalmát. Böröndi Lajos ebben az értelemben (is) közel van a kiteljesedést jelentő „csúcshoz”. Ennek eléréséhez persze még nem kevés erőfeszítés szükségeltetik, hiszen - Goethével szólva - „a törvény alól, mely az élőket sújtja,/ csak az szabad, ki magát felülmúlja”. A folytatást, példának okáért a 13+1-es kötetet illetően pedig fölöttébb reményt keltő, hogy - az újítás hagyományát a hagyomány újításával egybekapcsoló és egyre látványosabban klasszicizálódó - Böröndi Lajos legfőbb törekvése arra irányul, hogy pontosan olvassa, és jól értse önmagát. A kötet egyik ikonikus darabja (Egy kiállítás széljegyzete) mindennél beszédesebben vall erről: „A vásznakon egy pillanatba sűrítve/ Ott ragyog a teljesség maga/ / Ráhunyod szemedet az egészre/ S elviszed haza”. Széljárás könyvek I. Mosonvármegye Könyvkiadó, 2015, 97 old. Ködöböcz Gábor Versek a létfelejtés ellen ni Balerina 2005 JELEN SZÁMUNK KÉPEI az 1958-ban Kolozsvárott született Bartha Ernő alkotásaiból nyújtanak ízelítőt, azon alkalomból, hogy alkotójuk 2015. július 18-án Magyarfenesről 100 napos gyalogtúrára indult Bács Ildikó filmerendezővel a 2025 km távolságra fekvő Londonba. A művész Kolozsvárott végezte a Ioan Andreescu Képzőművészeti Akadémiát és a Népművészeti Akadémiát ugyanott. 1997 óta vesz részt csoportos kiállításokon, 1998 óta egyéni tárlatokon mutatkozik be Kolozsvártól Budapestig. 2012-ben Romániát képviselte Londonban a Kulturális Olimpián. A Victoria Parkban látható három szénaszobra, sajnos a művész nevének feltüntetése nélkül. Bartha Ernő szobraiban egyidejűleg van jelen a klasszikum tisztelete és az újítás szándéka, a hagyományok továbbvitelének és megújításának szemlélete a kettő szüntelen villódzásában - írja róla egyik méltatója, Wehner Tibor. Mikesre, az emberre és stílusára vonatkozólag a legtalálóbbat Kulcsár mondta: „Barátságos volt Mikes a szó legmagasabb értelmében, és ezért van annyi barátja a síron túl is.” Raduly Ferenc