Béke és Szabadság, 1954. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1954-12-15 / 50. szám
Százhetven beteg fekszik az osztályán. Gyógyulásuk, sorsuk, örömük és fájdalmuk egy világgal ér fel dr. Barát Irén főorvosnak. Mindent tud róluk, nemcsak betegségük legapróbb mozzanatait, hanem számon tartja azt is, ami a kórház falain túlról szól bele életükbe. Az a fajta orvos, aki erős vállán sok-sok ember gondját-baját segíti hordozni és a gyógyítás fogalmát, önönmaga számára, mindig újabb és újabb árnyalatokkal gazdagítja. Abban hisz, hogy minél fáradságosabb és önfeláldozóbb munkát végez, annál több betegéből lesz egészséges ember. Nem úgynevezett »»sztár-orvos“, nevét ritkán olvassuk az újságok hasábjain, csendesen és szerényen dolgozik. S ez oly természetes és magától értetődő, akár minden szava és gesztusa. Arról sem esik túlságosan sok szó, hogy az első orvosokkal, 1952-ben, a »kiváló orvos« címével és rangjával tüntették ki. , Érdekes és jelentős egyéniség. A szigorú ■fegyelmezettség és a puha nőiesség, a fanyar tárgyilagosság és a játékos humor keveredik lényében. Magasabb az átlagos termetű nőknél és egyenes, mint a szálfa. .És amit legjobban bámulok benne: hogy az élet minden helyzetében milyen halkan és biztonságosan talpraesett. Harminc esztendő óta ugyanazon a helyen dolgozik. Budakeszin, az Állami Korányi Tüdőgyógyintézetnek (amelyet azelőtt Erzsébet szanatóriuminak hívtak), a főorvosa. Pályája kezdetén kórboncnok volt Krompechner Ödön mellett, aztán a Korányi-klinikán tanársegéd. A professzor, Korányi Sándor kívánsága volt, hogy Barát Irén Budakeszire menjen és tuberkulózissal foglalkozzék. — A tuberkulózis ellen való harc kitölt egy életet — mondja ezt az egyszerű mondatot, amely mástól alighanem elcsépeltnek hatna, de az ő szájából a szavak igazi értelmükben fénylenek. Meg is magyarázza, hogyan érti: — A tbc elleni gyógyszerek és gyógyító eljárások olyan szédítő gyorsasággal fejlődtek, hogy az orvost állandóan új és új eredményekkel és élményekkel ajándékozzák meg. Vajon mit jelent az, hogy szédítő gyorsaság? Mit jelent ez hétköznapi nyelven? Hogyan is festett a tbc gyógyítása 30 évvel ezelőtt, amikor Barát Irén Budakeszire került? — Harminc évvel ezelőtt — mondja — voltaképpen csak fektettük a betegeket és tüneti kezeléssel gyógyítgattuk. Akkoriban kezdtük el a sebészi beavatkozásokat. A sebészi eljárások csak jóval később, 1945 után indultak óriási fejlődésnek, ami egyrészt a sebészi technika kifinomulásának, másrészt a gyógyszereiknek, az úgynevezett antituberculoticumok használatának köszönhető. Hogy mik ezek a gyógyszerek? Azt hiszem, ma már a laikusok is ismerik a nevüket. A streptomycin, a PAS és az isonacid. Ezek tették lehetővé sok olyan súlyos eset műtétét is, amelyekkel kapcsolatban azelőtt gondolnunk sem lehetett sebészi beavatkozásra. Ilyenformán sok-sok beteg, aki azelőtt feltétlenül áldozata lett volna betegségének, ma meggyógyul. Hogy csak egyet említsek: a gyermekkori gyimős agyhártyagyulladás azelőtt halálos betegség volt, ma legnagyobb százaléka gyógyítható. Ma már sok reményünk van arra, hogy a tbc megszűnik népbetegség lenni. A Gyógyintézet hófehér falai között beszélgetek dr. Barát Irénnel. Fehér köpenyében őmaga is beleolvad a környezetbe. A rendelőszobába be-beszólnak ápolónők, orvosok. A főorvosnő a beteg minden percéről tudni akar. — Az efféle intézet — mondja — valóságos külön kis világ. Ugyanazok a problémák merülnek fel, mint kint a mindennapi életben. Egyik betegem ma szabadnapot kért, mert férjhez megy. A vőlegény ugyancsak a kórház betege. Itt ismerkedtek meg és mindketten nemsokára műtétre kerülnek. Azelőtt a kórházban szövődött szerelem ritka eset volt a betegek között, mert a nőknek még csak beszélgetniök sem volt szabad férfiakkal. Ma a betegek sokkal szabadabban élnek, kis társadalom tlakül ki, ami jótékonyan ellensúlyozza a kórházi bezártság etegeét és nagyobb türelmet szjt. DR. BARÁT IRÉNNEL Megkérdem: voltaképpen mi az a »munkatherápia?« — Amunkatherápia ötlete a múlt század végén merült fel a németországi Göttversdorfban, de megvalósulásáig csak most az elmúlt négy-öt év során jutottunk el. A betegek nem könnyen voltak rávehetők arra, hogy kórházi tartózkodásuk idején dolgozzanak. Ma már rájöttek arra, hogy ha már a gyógyintézetben fognak hozzá a munkához, hamarabb tudnak beleilleszkedni majd a mindennapi életbe. A gyógyulófélben lévő nem fertőző betegek részére a munka kondíciójavítást is jelent, edzést, amely az elpuhultság legjobb ellenszere. Nálunk Budakeszin több beteg segít a rendelőkben, sőt a gazdasági munkákban is. A kórház területén új műhelyek épülnek, ahol a betegek orvosi felügyelet mellett kezdenek dolgozni. A műhelyekben műszerész-, asztalos-, kárpitos- és más tanfolyamok indulnak, egyeseket átképeznek, mások régi munkakörükben dolgoznak itt is. A Fodor József-szanatóriumban már megalakult egy műszerész-tanfolyam, az onnan kikerült gyógyultak egész munkateljesítménnyelműködő üzemet szerveztek a városban. — Mi az eredményük a szűrővizsgálatoknak? — Az iskolákban, gyárakban és üzemekben kötelező, szűrővizsgálatok következtében az esetek sokkal korábbi stádiumban kerülnek kérzelésre, amikor a betegség még panaszokat sem okoz és ezért könnyebben és gyorsabban gyógyítható. — Várjon a Tüdőgyógyintézet orvosai és egyéb dolgozói számára nem veszélyes-e a fertőző betegeikkel való állandó érintkezés? — Bizony elég sok az úgynevezett házi fertőzés. Ezért kapják a nálunk dolgozók fizetésükön kívül a »veszélyességi pótlékot«. A munkavédelmi bizottság foglalkozik is azzal, hogyan lehetne ezeket a fertőzéseket megakadályozni. Jómagam nem vagyok túlságosan óvatos, de harminc év óta soha nem vo semmi bajom. Ennek legfontosabb feltétele tisztaság, a gyakori kézmosás és az átöltözködés, meg a jó testi kondíció. — Mit tehet mindezek érdekében a munkavédelmi bizottság? — Például azt, hogy az alkalmazottak élelmezését megjavítja. A betegek ellátása kieggítő. Megfelelő mennyiségűkalória és vitám! jut szervezetükbe Jó lenne, ha a dolgozó ugyanezt kapnák meg. Az ő élelmezésük »kiszabása« egyelőre alacsonyabb, mint a betegeké. Aztán arról beszélgetünk, hogy mennyit dolgoznak az orvosok. — Sok a munka — magyarázza dr. Bara Irén —, mert a rutinmunkán kívül tudományosan is dolgozunk, hiszen különben nem tudnánk lépést tartani a fejlődéssel. Szó vol arról, hogy hatórás munkaidőnk legyen, aká a röntgeneseknek. Eddig ezt sem sikerül elérnünk. Én például hat óra alatt el sem készülnék kórházi munkámmal. dr. Barát Irén elmondja, hogy folyóiratokból, könyvekből értesülnek az orvostudomány külföldi fejlődéséről is.»De azét mégis jó lenne részt vennünk egy-eg kongresszuson, ahol az aktuális problémákat minden oldalról megvitatják.« 1948-ban a nemzetközi orvoskongresszuson sok külföldi orvos járt itt s a gondolatok kicserélése igen termékeny volt. Miközben beszélgetünk, eszembe jut, hogy nemrégiben színházban találkoztam Bara Irénnel. (Szenvedélyes színházlátogató!) A szünetben alig egy-két szót tudtam vele váltani, mert percenként üdvözölte valaki Ilyenféle párbeszédek hangzottak el: »»És vagyok a Horváth Margit« — mondta egy sápadt, szőke asszony. — »»Emlékszik rán a főorvosnő? Húsz évvel ezelőtt voltam a kórházban betege.« Emlékszik, hogyne emlékezne! Még azt is tudta pontosan, hogy mi volt a betegsége. Bámulatos a memóriája. Nem ritkaság, hogy valakit húsz év távlatából is megismer. És, aki valaha is a betege volt, azt örök bizalom fűzi hozzá . Hány betege volt pályája során? Számol. Együtt számolunk. Az eredmény húszezer. Szédületes szám. Barát Irén nemcsak meggyógyítja betegeit, hanem elindítja sokuk életét is, foglalkozik további sorsukkal. Gyógyult betegek később is hozzáfordulnak ügyes-bajos dolgaikkal. Újabban közügyekkel is foglalkozik. Nemrégiben nevezték ki a fővárosi bíróság mellett «működő igazságügyi szakértőnek. — És »öreg napjaimra«— mondja némi derűs öngúnnyal — még a politika síkjára is terelődtem. A XII. kerületi Hazafias Népfrontbizottság alelnökének választottak meg. Szőnyi Jenő elnök igen nagy buzgalommal von be a közügyekbe. Ezek a közügyek viszont rendkívül érdekelnek engem. Az a tervem, hogy a XII. kerület számára tüdőgondozót rendezzünk be, népszerű orvosi előadásokat szervezzünk és felkeltsük az érdeklődést a közegészségügy iránt. Fontos az is, hogy a lakosság jobban értse és értékelje az orvosok munkáját. A körzeti orvosok ebben a kerületben rettenetesen túlterheltek, nehezen tudják elvégezni a rájuk szabott mulikat. Reggeltől estig járják a hegyvidéket. Az egyik vasárnap találkoztam, egy inspekciós orvossal, aki este 9-kor a negyvenkettedik látogatását végezte. Egyébként az ország kórházi ágyainak körülbelül tíz százaléka a XII. kerületben van, és ez is fontos feladatokat ró a kerületi Népfrontbizottságra. Ilyen gazdag és sokrétű az élete, öröme, a mások öröme és gyógyulása. És talán az, hogy mindenki szereti, aki a közelébe kerül. Baráti körében sok a kiváló író és a nagy művész. Igen nagyra becsülik és közben kényeztetik is. Őreg anyáskodik felettük és ha történetesen betegek, vagy más problémákkal küzdenek , mellettük áll. Mert számára az emberről való gondolkodás az élet igazi értelme. Gách Marianne Dr. Barát Irén röntgenfelvételt vizsgáló Jónás Pál •— Magyar Fotófelv 18