Békés Megyei Nap, 1996. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-31 / 26. szám

1996. JANUÁR 31., SZERDA Maradona belefáradt BUENOS AIRES - Az argen­tin labdarúgás kivételes egyé­nisége, Diego Armando Mara­dona ismételten „hallatott ma­gáról”. A 35 éves futballista az­zal fenyegette meg a Boca Ju­niorst (ebben a klubban ját­szik), hogy egyedül készül a jövőben, mert unja az edzése­ket.­­ Az az elképzelésem, hogy saját erőnléti edzőmmel készü­lök odahaza, és csak a mérkőzések előtt pár perccel jelenek meg az öltözőben - nyi­latkozta Maradona. Magyará­zatként azt hozta fel, hogy tor­kig van már a lélekölő közös edzőtáborokkal, melyek miatt elszakad a családjától. Úgy fest, ismét külön utakat kíván járni, hiszen - mint mondta - „semmit sem jelent számomra az, hogy másokkal összezárva kell eltöltenem az időmet”. Kegyelem! LISSZABON - Csaknem me­nesztették a legpatinásabb portugál klubok között jegy­zett Sporting Lisboa vezető­edzőjét, Carlos Queirozt. Bár a csapat „botladozik” a baj­nokságban - legutóbb ottho­nában szenvedett vereséget a Bragától végül mégis he­lyén maradt a szakember.­­ Queiroz marad az edző, ő a „mi emberünk” - szögezte le a klub elnöke, Pedro Santana Lopes, aki ötórás megbeszé­lést folytatott a mesterrel az együttes helyzetéről. A Sporting, amely 1982­ óta nem nyert bajnoki címet, a ta­bella negyedik helyén „tanyá­zik”, 14 pont hátránya van az éllovas FC Portóval szemben. SPORT Helytállásban reménykednek Ványán DÉVAVÁNYA­ Sikeres fél­szezont tudhat maga mö­gött a megyei II. osztályban szereplő dévaványai labda­rúgócsapat, mivel a dobogó harmadik fokáról várhatja a bajnokság második szaka­szát. A csapat körül történt változásokról, a felkészülés­ről és a tervekről Mes­­terházy Jenő vezető edző számolt be lapunknak. -Az őszi szezon befejezté­vel úgy terveztük, hogy ja­nuár 26-án kezdjük el az edzéseket. A január eleji jó idő és a játékosok futball­szeretete miatt módosítot­tunk a terveinken, s 13-ától 26-áig heti egy edzéssel hoz­záláttunk a munkához. Az ezt követő időszakban heti háromra növeltük a trénin­gek számát, kedden és pén­teken tornateremben, egy­szer pedig szabadtéren tar­tunk foglalkozásokat. A baj­nokság kezdetéig huszon­nyolc edzés és hat előkészületi mérkőzés sze­repel a programunkban, amelyek közül az első febru­ár 4-én a Szolnok megyei Kenderes ellen lesz. Az ősszel pályára lépett játéko­sok közül nem számíthatok a sorkatonai szolgálatra be­vonuló Füzire és Katóra. Első számú kapusunk, Kató helyére az ifjúsági együttes tehetséges portása, Simon került a felnőtt keretbe. Va­lószínűleg Parola németor­szági munkavállalása lejár, így ő is a csapat rendelkezé­sére tud állni. Elsődleges cé­lunk, hogy helytálljunk a bajnokságban, amihez je­lenleg a feltételek adva van­nak. Költségvetésünket az önkormányzat elfogadta és támogatásával biztosítja, de számítunk a két ter­melőszövetkezet és a helyi vállalkozók segítségére is. M.T, Könnyelmű NB II-es csapatok új kígyós - a hétvégén a harmadik fordulóval folyta­tódott a Téli Kupa kézilab­­datorna. A játéknap megle­petését a medgyesegyházi felnőtt női csapat szolgáltat­ta, amely kis híján veresé­get szenvedett az alacso­nyabb osztályban küzdő gyulai gárdától. Eredmények: Általános iskolások. Leányok: Békés­csabai Madách-Füzesgyar­­mat 8-11 (6-5). Legjobb do­bók: Cselovszki 5, ill. Mé­száros 4. A füzesgyarmati­­ak nagyobb lövőerejüknek köszönhetik győzelmüket. Fiúk: Békés­ Gyula 6-9 (4-2). L. d.: Czifra 3, ill. Papp 5. A fizikailag erősebb és néhány évvel idősebb gyulaiak megérdemelten di­adalmaskodtak a békésiek felett. Gyula-Újkígyós 15-17 (5-9). L. d.: Papp 8, ill. Kovács 7. A technikailag képzett és erőnlétileg jól fel­készült kígyósiak nagy küz­delemben nyertek a fürdővárosiak ellen. Ifjúsá­giak. Leányok: Gyulai SE-Füzesgyarmati SE 17- 19 (8-10). L. d.: Recska 6, Novák 5, ill. Nagy 9, Bak 4. A gyarmatiak gyorsa­ságban és lövőkészségben is felülmúlták ellenfelüket. Női felnőtt: Gerlai SE-Gyulai SE 13-32 (5-15). L. d.: Beretich, Bodnár 4-4, ill. Tóth 8, Major 7. A nagyobb rutin döntött a Gyula javára a nagy akarással játszó Gerlával szemben. Csor­­vási SE-Kondorosi TE 18- 16 (7-10). L. d.: Vidáné 5, ill. Szrnka 6. A kon­­dorosiak alaposan ráijesz­tettek az NB II-es csorvási­­akra, ám azok Vidáné gól­képességének köszön­hetően végül megnyerték a mérkőzést. Gyulai SE­­Medgyesegyházi SE 26-26 (11-13). L. d.: Tóth 11, ill. Bódi 11. A fürdővárosi lá­nyok kis híján meglepetést okoztak Papp Lajos tanít­ványai ellen. Kondorosi TE-Kötegyáni SE 24-11 (10-6). L. d.: Szrnka 5, ill. Gurzóné, Pallag 3-3. Ala­csony színvonalú mér­kőzésen a gólratörőbb Kon­doros megérdemelten nyert. Férfi felnőtt: Gyulai SE-Békési FKC 20-21 (9-8). L. d.: Papp 7, ill. Nagy 12, Polgár 7. Végig fej fej mellett haladtak a csapatok és a tucat gólt szerző Nagynak köszön­hetően sikerült két vállra fektetni a gyulai együttest. Kondorosi TE-Gyulai SE 17-18 (6-7). L. d.: Szigeti 9, ill. Papp, Süli 4—4. Szoros mérkőzésen a szerencsé­sebb gárda nyert. Az Alföld-csoport tavaszi menetrendje A Békés Megyei Labdarúgó Szövetségben elkészí­tették az NB III-as labdarúgó-bajnokság Alföld­csoportjának őszi órarendjét. Az első játéknapra március 16-án, szombaton kerül sor, míg a zárófor­duló mérkőzéseit egységesen június 23-án, vasár­nap 17 órától játsszák. 16. forduló. Március 16., szombat, 15.00: Szarvas -Kisszállás, Kiskunfélegy­­háza-Kunbaja, Szegedi VSE-Makó. Március 17., vasárnap, 15.00: Kiskun­­dorozsma-Kalocsa, Kiskö­rös-Gyula, Baja-Mezőbe­­rény, Szentes-Tótkomlós, Mindszent-Szegedi EAC. 17. forduló. Március 23., szombat, 15.00: Szege­di EAC-Szarvas. Március 24., vasárnap, 16.00: Kun­­fa­lj­a-Kiskundorozsm­a, Kisszállás-Kiskunfélegy­­háza, Makó-Kiskőrös, Mezőberény-Szentes, Gyu­la-Baja, Tótkomlós-Mind­­szent, Kalocsa-Szegedi VSE. 18. forduló. Március 30., szombat, 16.00: Szege­di VSE-Kunbaja, Szegedi EAC-Tótkomlós, Kiskun­­félegyháza-Szarvas. Már­cius 31., vasárnap, 16.00: Mindszent-Mezőberény, Kiskundorozsma-Kisszál­­lás, Kiskőrös-Kalocsa, Ba­­ja-Makó, Szentes­ Gyula. 19. forduló. Április 6., szombat, 16.30: Kiskunfél­­egyháza-Kiskundorozsma, Szarvas-Tótkomlós. Ápri­lis 7., vasárnap, 16.30: Mezőberény-Szegedi EAC, Kunbaja-Kiskőrös, Ma­­kó-Szentes, Kalocsa-Baja, Gyula-Mindszent, Kisszál­lás-Szegedi VSE. 20. forduló. Április 13., szombat, 16.30: Szegedi VSE-Kiskunfélegyháza, Szegedi EAC-Gyula. Ápri­lis 14., vasárnap, 16.30: Tótkomlós-Mezőberény, Baja-Kunbaja, Kiskö­rös-Kisszállás, Szen­tes-Kalocsa, Mindszent- Makó, Kiskundorozsma- Szarvas. 21. forduló. Április 20, szombat, 17.00: Szarvas- Mezőberény, Kiskunfélegy­­háza-Kiskőrös. Április 21., vasárnap, 17.00: Ma­­kó-Szegedi EAC, Gyu­la-Tótkomlós, Kunba­­ja-Szentes, Kisszállás-Ba­ja, Kalocsa-Mindszent, Kiskundorozsma-Szegedi VSE. 22. forduló. Április 27., szombat, 17.00: Szegedi EAC-Kalocsa, Szegedi VSE-Szarvas. Április 28., vasárnap, 17.00: Mind­­szent-Kunbaja, Szen­tes-Kisszállás, Kiskő­rös-Kiskundorozsma, Tót­­komlós-Makó, Baja-Kis­­kunfélegyháza, Mezőbe­­rény-Gyula. 23. forduló. Május 4., szombat, 17.00: Kiskunfél­­egyháza-Szentes, Szegedi VSE-Kiskőrös, Szarvas- Gyula. Május 5., vasárnap, 17.00: Makó-Mezőberény, Kunbaja-Szegedi EAC, Kalocsa-Tótkomlós, Kis­­kundorozsma-Baja, Kis­szállás—Mindszent, 24. forduló. Május 11., szombat, 17.00: Szegedi EAC-Kisszállás. Május 12., vasárnap, 17.00: Tót­komlós-Kunbaja, Mező­­berény-Kalocsa, Szen­­tes-Kiskundorozsma, Gyu­­la-Makó, Mindszent-Kis­­kunfélegyháza, Kiskö­rös-Szarvas, Baja-Szegedi VSE. 25. forduló. Május 18., szombat, 17.00: Kiskunfél­­egyháza-Szegedi EAC, Szarvas—Makó, Szegedi VSE-Szentes. Május 19., vasárnap, 17.00: Kunba­­ja-Mezőberény, Kisszál­lás-Tótkomlós, Kalo­csa-Gyula, Kiskörös-Baja, Kiskundorozsma-Mind­­szent, 26. forduló. Május 25., szombat, 17.00: Szegedi EAC-Kiskundorozsma. Május 26., vasárnap, 17.00: Gyula-Kunbaja, Mezőberény-Kisszállás, Makó-Kalocsa, Tótkom­ló­s-Kiskunfélegyháza, Szentes-Kiskörös, Ba­ja-Szarvas, Mindszent- Szegedi VSE. 27. forduló. Június 1., szombat, 17.00: Kiskun­­félegyháza-Mezőberény, Szarvas-Kalocsa, Szegedi VSE-Szegedi EAC. Június 2., vasárnap, 17.00: Kis­­kundorozsma-Tótkomlós, Kunbaja-Makó, Kisszál­lás-Gyula, Baja-Szentes, Kiskőrös-Mindszent. 28. forduló. Június 9., vasárnap, 17.00: Szegedi EAC-Kiskőrös, Tótkom­lós-Szegedi VSE, Kalo­­csa-Kunbaja, Makó-Kis­­szállás, Mezőberény-Kis­­kundorozsma, Gyula-Kis­­kunfélegyháza, Szen­tes-Szarvas, Mindszent- Baja. 29. forduló. Június 16., vasárnap, 17.00: Szegedi VSE-Mezőberény, Szarvas- Kunbaja, Kiskunfélegyhá­­za-Makó, Szentes-Mind­­szent, Kisszállás-Kalocsa, Baja-Szegedi EAC, Kis­körös-Tótkomlós, Kiskun­­dorozsma-Gyula. 30. forduló. Június 23., vasárnap, 17.00: Szegedi EAC-Szentes, Kalo­­csa-Kiskunfélegyháza, Kunbaja-Kisszállás, Gyu­la-Szegedi VSE, Mező­­berény-Kiskőrös, Mind­­szent-Szarvas, Tótkom­lós-Baja, Makó-Kiskundo­­rozsma. BÉKÉS MEGYEI NAP -| | ORSZÁGOS KADETT KUPA Egyetlen ponton múlott SZOLNOK - Hétvégén a Tisza-parti városban ren­dezték meg a leány Orszá­gos Kadett Kupa F csoport­jának selejtezőjét, melyen négy­ csapat küzdött a to­vábbjutást jelentő két he­lyért. A BSC Szarvas szí­neit képviselő fiatalok első két találkozójukon alulma­radtak az esélyesebbnek tartott BSE és BEAC csa­pataival szemben, ám Csorvási Sándor együtte­sét így is csak egyetlen pont választotta el a to­vábbjutástól, hiszen a jobb játékerőt képviselő BSE el­len igen szoros összecsapá­son szenvedtek minimális különbségű vereséget. A sárga-kékek azonban így sem maradtak győzelem nélkül: utolsó mérkőzé­sükön magabiztosan fek­tették két vállra a házigaz­dákat és végül a harmadik helyen végeztek. A szarvasi fiatalok mér­kőzései: BSC Szarvas- BEAC 45:56 (23:30). Szarvas: Fabó (10), Sztricskó (2), KONDACS (16), Tusjak (4), Tóth (9). Csere: Hodálik (2), Lakatos (2), Szűcs (-). BSC Szarvas-BSE 47:48 (26:22). Szarvas: Fabó (8), Sztricskó (5/3), Kondacs (9/3), TUSJAK (11), TÓTH (14). BSC Szarvas-Szolnoki MÁV MTE 89:35 (45:17). Szarvas: Hodálik (10), LA­KATOS (14), Hegedűs (11/3), Szűcs (13), SZABÓ (17). Csere: Sztricskó (—), Kondacs (5), Tusjak (7), Gulyán (4), Tóth (8). Végeredmény: 1. BEAC, 2. BSE, 3. BSC Szarvas, 4. Szolnoki MÁV MTE. A NAP SZTORIJA Magic Johnson visszatér NEW YORK - Lázban ég Észak-Amerika! A tengeren­túli profi kosárlabdázás sze­relmeseinek legnagyobb örö­mére ismét mezt húz a sport­ág egyik legnagyobb alakja, az immár 36 esztendős Earvin Johnson, ismertebb nevén Magic Johnson. A Los Angeles Lakers ötszörös baj­noka a Golden State Warriors elleni hazai mérkőzésen lép ismét pályá­ra a régi 32-es számú mezé­ben. - Most vagy soha! Har­minchat éves vagyok, de úgy érzem, hogy tudok még segí­teni a csapatomnak a jobb eredmény elérésében. Lehet, hogy ez az utolsó lehe­tőségem a bizonyításra. Majd a következő idényben meglátjuk. Botorság volna ha azt állítanám, hogy ugyanaz a Magic Johnson vagyok, aki 25 évesen vol­tam. Példának okáért: leg­alább tizenhárom kilóval ne­hezebb vagyok - nyilatkozta Magic Johnson, aki az idény végéig kötött szerződést a Los Angeles Lakers veze­tőivel. Dunai Skóciát „kémleli” BUDAPEST - Közeledik az újabb nagy bizonyítás ideje! A magyar labdarúgó olimpiai válogatott márci­us 12-én hazai környezet­ben, majd huszonhatodi­kén Edinburgh-ban Skócia ellen játszik ötkarikás selejtező mérkőzéseket, egyben utánpótlás Európa­­bajnoki negyeddöntőket. Ha ezt a kettős akadályt is veszi a Dunai Antal szö­vetségi edző által vezé­nyelt legénység, úgy biztos a helye a nyári atlantai olimpiai 16-os döntőben. Dunai ugyan a saját jelölt­jeit még nem nagyon lát­hatja ezekben a napokban, hiszen Szanyó és társai klubjaikkal készülődnek a tavaszi bajnoki folytatás­ra, de a skótokat részben ezen a hétvégén már feltér­képezheti. Pénteken ugyan­is skót földre utazik a szakember Magyar Zoltán csapatmenedzser társasá­gában. Száz év, száz kép - öt karika GYULA­­ A százesztendős újkori olimpiák tiszteletére megyei gyermekrajzpályá­­zatot hirdet a gyulai és a Bé­kés megyei önkormányzat, a Békés Megyei Hírlap és a Békés Megyei Nap szerkesztősége. Pályázni olyan képekkel lehet, ame­lyek kifejezik az olimpiai eszmét, a népek közötti ba­rátság és megértés szelle­mét, a mozgás és a sport örö­mét. Az alkotások tetszés szerinti technikával készül­hetnek, fél- vagy negyedéves rajzlapméretben. A pályáza­tot három kategóriában, nagycsoportos óvodások, az 1-4. osztályosok és az 5-8. osztályosok számára hirde­tik meg. A pályamunkákat a Gyula Város Polgármesteri Hivatala (Gyula, Petőfi tér 3.) címére kell eljuttatni. A szakzsűri által kiválasztott képeket március 30-án, a Magyar Olimpiai Akadémia gyulai vándorgyűlésén kiál­lítják. A legjobb alkotók sportfelszereléseket, játéko­kat kapnak. A képek hátol­dalán feltétlenül legyen raj­ta a pályázó neve, iskolája, osztálya, lakcíme, kedvenc sportja, valamint a felkészí­tő pedagógus neve. Beküldé­si határidő: március 20.

Next