Békés Megyei Népújság, 1973. június (28. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-29 / 150. szám

Kincskereső A Szegeden megjelent ifjúsági folyóiratunk 1973/1—2. számában Nagy Lajos: Képtelen természetrajz című művének részletein a felnőtt olvasók is derülhetnek. Talán a gyermekeknél is jobban. „Esztendőnként visszatér” címen az örök Petőfiről kapunk még egy képet, pontosabban a Kászon vidéki néprege alapján inkább az emberek szívében élő költőt látjuk — Duka János lejegyzése nyomán. Petőfi egyik fordítójának, Leonyid Pervomajszkijnak, a legendás hírű költőhöz írott invokáció-szerű költeményét olvashatjuk; az ukrán fordítót Nagy János mutatja be. Bartalis János népdalokra emlékeztető verseit találjuk a prózainál egyébként vérszegényebb lírai művek között Az „Édes anyanyelvünk” rovat a „lebbencs” szavunk jelentését és eredetét magyarázza, valamint a mindannyiunk által helytelenül túlhasznált „izé”, s néhány ún. „kitekert” szóról ad érdekes mini-tájékoztatót A „Testvérmúzsák”-ban Gádor Éva emlékezik Kodály Zoltánra. A Kincskereső 1—2. számának sokoldalú ismeretterjesztő írásai, vonzó szépprózai, s ehhez képest egyenetlenebb színvonalú lírai anyaga mellett sajnos becsúszott egy sajátos formai hiba: a 16. lap után ismét a 9. következik, az 56. oldal pedig a 49.-kel folytatódik — s ha ismétlés is a tudás anyja —, kevesebbek maradunk ezáltal néhány olyan írással, melyet a hibátlan első lap tartalmajegyzéke sokat ígérően feltüntetett. (—gié—) Társadalmi munkások kitüntetése A hét elején Gyulán, a városi tanács dísztermében ünnepélyes keretek között adták át a „Gyuláért” kitüntetést 25 vállalat, hivatal és intézmény képviselőjének és 50 magánembernek, akik kiemelkedő társadalmi munkával járultak a város fejlesztéséhez. eilini Hiiiitai H Haini Hnf Nninn MM A mai magyar irodalom javára A BÉKÉSCSABAI IRODALMI KÖR FÉLESZTENDEJE Ha a békéscsabai Irodalmi Kör munkájának féléves eredményeit akarjuk értékelni, azt hiszem, elsősorban azt kell megállapítani, hogy amit tettek, az a mai magyar irodalom javára írandó. Mert valóban javára válik és valljuk meg, rá is fér napjaink irodalmára az a kritika és önkritika, elismerés és eligazítás, javaslatadás és kérés, ami a csabai Irodalmi Körben elhangzott az elmúlt hónapokban. Az esti találkozókon kritikusok, írók és olvasók ültek egymással szemben. Irodalmatcsinálók és irodalomkedvelőik. A kezdeményezők (a Megyei Művelődési Központ, a Könyvkiadók és Könyvterjesztők Országos Egyesülésének, a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalatnak a képviselői) úgy tervezték, hogy a vitaestek kötetlen beszélgetései során őszinte véleménycserékkel hozzák közelebb egymáshoz az irodalom alkotóit és befogadóit. Lehetőséget biztosítanak arra, hogy személyes ismeretségen át kötődjenek a mai magyar irodalomhoz az olvasók. Az elképzelés eredménnyel járt. Az estek vendégei személyes barátságot kötöttek az alkotókkal. Első alkalommal a Látóhatár című tallózó folyóirat szerkesztőjével és munkatársaival, Agárdy Péterrel, Vasy Gézával beszélgettek és vitatkoztak a Látóhatár feladatköréről, lehetőségeiről. Hosszan beszélgettek más alkalommal Alexa Károly kritikussal, Szeberényi Lehel és Szepesi Attila írókkal. Részletes áttekintést hallgattak Hajdú Ráfistól a mai magyar irodalom helyzetéről. A könyvkiadás eredményeiről, gondjairól, a kritika szerepéről, az olvasók igényeiről és visszajelzéseiről. Ezen a találkozón összecsaptak a nézetek. A polgári erkölcsről, az író és kritikus felelősségéről vitatkoztak a jelenlevők. Valaki elmondta: szerinte a kritikusoknak az olvasók eligazodását és informálását kellene segíteni. Más valaki arról érdeklődött, miért nem szólhat bele a kritikus a mű mondanivalójába, az író állásfoglalásaiba a könyv kiadása előtt? A válasz egyértelműen hangzott: ez nem a kritikusok feladata. A kritikus a már kész művek között tallózik és orientál. A közbeszólásos vitában szó esett az irodalmi műhelyekről, a mai magyar irodalom csoportosulásairól. Egy résztvevő megkérdezte: egységes-e nálunk az irodalom, van-e arculatuk irodalmi folyóiratainknak? A kritikusok válasza nemcsak a jelenlevőknek szólt Minden bizonnyal eljutott a folyóiratok szerkesztőségeihez is, és alkalmat adott arra, hogy e fontos kérdés ott is ismét napirendre kerüljön. A ma már szinte divatos téma, a Berkesi- és Szilvesi-kultusz sem maradt le a rögtönzött napirendekről. Szocialista bestseller-írók-e ők, hol a helyük a magyar irodalomban," művészi értékű-e munkájuk? — hangzottak a kérdések. Munkásságukról sok jó is elhangzott. A kritikusok szerint alapvetően jó, elismerést érdemel az, hogy a két író egyértelműen kötelezi el önmagát szocialista rendszerünk mellett. Bírálat érte viszont őket azért, mert az élet konfliktusait túlságosan leegyszerűsítik, jellemábrázolásuk fekete-fehér szemléletű, ami az életben nem ilyen egyszerű. A békéscsabai Irodalmi Kör legutóbbi foglalkozásán Koczkás Sándor kritikus, a mai magyar líra hagyományőrzéséről tartott bevezetőt, majd Marosi Júlia saját gyűjtésű székely és csángó keserveket, énekes beszédeket adott elő. Csoóri Sándor író munkájáról, irodalmi tapasztalatairól beszélt. Az Irodalmi Kör egyik létrehívója és házigazdája, Litauszky Tibor, a Megyei Művelődési Központ igazgatója elmondta, hogy a Kör programja e rövid idő alatt is teljes áttekintést adott a mai magyar irodalom jelenlegi helyzetéről. A harminc-negyven állandó részvevő lépést tart annak fejlődésével és tulajdonképpen részese örökös forrongásának, útkeresésének. Az igazgató szerint szükséges, hogy mind több fiatal is bekapcsolódjon a Kör életébe. Terveik szerint egy-egy téma író- és kritikus-vendégeit munkásklubokba is meghívják, a hallgatók körét a megye közeli városaiból, községeiből is szeretnék bővíteni. A nyári időszakban szünetel a közbeszólásos vitaest. Szeptembertől ismét minden hónapban, a harmadik csütörtökön kerül vitára-értékelésre hazánk kortárs íróinak munkája. Réthy István «aa9*aea«a«»«««iBaa«9B*a*««aaaaaeae«asec*»3c» ■ Milyen Karesz? — kérdezte Etus. Csapó nem a kérdésre válaszolt, de Etus megértette kiről van szó. — Mikor repül a dzsungel fölött — folytatta Csapó — képzeld el! Olyan lehet, mint mikor én repültem a ködben. — Miféle ködben? — Múltkor ködbe repültem. Bíró feljött utánam és lehozott. A hátán feküdt összeszorított foggal. — Föl kellene jönnöd Pestre •—— mondta Etus. — Minek? — kérdezte, s fektében fölemelte a fejét. — Elmehetnél a MALÉV-hez. Az jobb lenne neked. Városokat látnál, meg minden. Csapó nevetett, kicsit csúfondárosan, Etus dühös lett. — Mit nevetsz? Talán nem különb munka, mint trágyát szórni!? — Mit tudom én! — nevetett Csapó — nem csókolnál meg? — Olyan vagy, mint egy tízéve, gyerek — mondta kedvesen Etus és odaült mellé. ...Másnap üres, zsongó fejjel ébredt. Kényelmes állapot volt, nyújtózott, nem kellett törődnie semmivel. Dél felé indult vissza a bázisra, az autózás megint felvidította. A bázis előtti elágazás után meglátta az úton Fehér Krisztinát. Sietősen lépkedett a betonon, könnyed volt, kecses. Csapó akkor még nem tudta, ki ez a lány. Hirtelen rálépett a fékre. Jó lába van — gondolta. Lassított a lány mellett. — Elviszem, ha akarja — mondta és ránevejtett. Csinos gondolta, és ettől még jobb kedve kerekedett. A lány kedvesen rámosolygott: „Nem messze megyek, csak ide , a nyárfákig, látja ott letérek.” „Az is valami — mondta Csapó ■ — bár magát Párizsig is szívesen elvinném.” „Ezt elég hamar el- döntötte” — nevetett a lány. Az-tán mégis beszállt. Csapó nem állt meg a nyárfáknál, a lány ki- abálni kezdett. „Mit kiabál? Nem kell tőlem félni — mondta Csapó — elviszem egy darabon, ■ aztán visszahozom. Abban iga- zán nincs semmi. Ha akarja ha- ■ ra is viszem”. A lány tiltakozott, ■ neki nincs sem ideje sem kedves autókázni. „Álljon meg, kiszál- • lók.” Csapó egy ligetes résznél lekanyarodott az útról, megállt a fák között. A lány nyitotta volna az ajtót, de nem tudta hol a ki- : lines. Csapó nevetett. „Ó, hát • nem kell annyira megrémülni” • és keze elindult a lány karja felé. „Engedjen el” — mondta szelíden, kérlelve a lány. Csapó egy pillanatra meghökkent a hangtól, de aztán húzni kezdte maga felé. Erre eleredtek a • könnyei, hangtalanul, megme-revedve sírt. Csapó elkedvetlenedett, türelmetlen vonás szaladt végig az arcán, hirtelen ■ mozdulattal kinyitotta az ajtót, a fenével intett és azt mondta: „Na tűnj el, szeplőtlen szűz- , anya”. A lány csendesen, sietség nélkül kiszállt, és a mezőn át, toronyiránt megindult a sivárfák felé. Válla rángott a sí- írástól. (Folytatjuk) ’ Nemzetközi kohásztanfolyam A Zaporozsjeben nemzetközi kohásztanfolyam nyitt a fejlődő országok szakemberei számára, melyen 12 ország 40 szakembere vesz részt. A Szovjetunió egyik legnagyobb vasipari központjában öt hónapot töltenek a hallgatók az ENSZ kérésére szervezett tanfolyamon, melyet eddig már 40 ország közel 200 ezer szakembere végzett el. A szocialista országokban 36 kohászati üzemet építettek fel szovjet segítséggel. A Szovjetunió sokoldalú támogatást nyújt a kohászati ipar fejlesztésében a fiatal független államoknak is — Indiában, Egyiptomban, Algériában, Törökországban, Iránban és más országokban szovjet felszereléssel, szovjet szakemberek vezetésével készültek kohászati központok. Amatőr festőink kiállítása Zrenjaninban Békéscsaba jugoszláviai testvérvárosában, Zrenjaninban június 24-én, vasárnap délelőtt 11 órakor mintegy negyven műalkotásból álló kiállításon mutatkoztak be a békési táj amatőr festői. A kiállítást — mely a Mala Galerijában kapott otthont — a két város közötti kulturális kapcsolatok keretében rendezték meg, és viszonzása egy korábbi békéscsabai tárlatnak, melyen a zrenjanini amatőr festők képeit láthatta a megyeközpont művészetszerető közönsége. A zrenjanini kiállításon a bánáti testvérváros számos közéleti és kulturális személyisége megjelent. Üdvözlő szavakat Dragoljub Novakov, a Zrenjánini Kulturális Közösség titkára mondott méltatva a kiállítás jelentőségét és a két város közötti kulturális kapcsolatok sokrétűségét, fontosságát. Ezután Sass Ervin, lapunk kulturális rovatának vezetője mondott megnyitót. Hangoztatta, hogy a huszonhét békési festő zrenjanini bemutatkozása kiemelkedő eseménye annak a kamaratárlat-sorozatnak is, amelyet négy esztendeje Békéscsabán, a Békés megyei Népújság előcsarnokában rendeztek meg. A Mala Galerijában bemutatott alkotások a kamaratárlatokon szereplő legjobb alkotók gyűjteményes anyaga és jól reprezentálja amatőr festőink művészetét, világlátását A kiállításon a kiállító festők közül ott volt Wollmuth Frigyes, Bartóki József, Várkonyi János és Gazsy Endre is, akiknek a jugoszláv testvérváros művészetkedvelői örömmel gratuláltak, és kívántak további sikereket művészi pályájukon. Sass Ervin, lapunk kulturális rovatának vezetője megnyitja a zrenjaninikiállítást, a Mala Galerijában. Mellette jobbról Dragoljub Novakov, a Zrenjanini Kultúráns Közösség titkára. Látogatók a tárlaton. Baloldalt Mirko Dalmacija, a Zrenjanini Amatőr Szövetség titkára és Dusán Csuk, a Zrenjanin c. lap főszerkesztője. Tíz év alatt 2334 tanyát villamosítottak megyénkben Megyénkben a külterületi lakóházak száma 22 ezer 389. A tanyák mintegy 94 százaléka egy lakásos. 1960 óta csaknem 700 tanÿa épült, ez azonban az összes külterületi lakóházak számának csupán 2,9 százaléka. 1970. évi népszámlálás adatai szerint a külterületi lakásoknak csak 3,9 százaléka volt vízvezetékkel ellátva. Az utóbbi tíz év alatt 2334 tanyát villamosítottak. A városok határában levő tanyák 38 százaléka, a községekhez tartozó tanyai épületeknek pedig 27 százaléka van villamosítva. A felmérés szerint a tanyai lakosság mintegy 6,7 százaléka rendelkezik televíziós készülékkel, s 10 százaléka háztartási gépekkel.