Békés Megyei Népújság, 1975. november (30. évfolyam, 257-280. szám)

1975-11-23 / 275. szám

Huszonöt év a színpadon Beszélgetés Bicskey Károllyal — Színészi és rendezői munkásságom körül mindig forrott az élet, most mégis boldogan mondhatom, hogy amióta ezen a pályán dolgozom, életem nyugtalan boldogság volt! ■— vallja 25 éves színészi jubileumán Bicskey Károly Jászai-díjas, a Jókai Színház művésze. Negyedszázados ünnepéhez érkezett az alkotói pálya, s amikor a művész visszatekint a megtett útra, valahogy összezsugorodik a tágas világ. Hiszen a színész mozdulataiban ott szunnyad az esténként játszott Polezsájev professzor figurája, de az emlékező szavak nyomán szinte a közelmúltnak tűnik az az idő, amikor Rómeó szerepére készült. — Még főiskolás voltam, amikor a Nemzeti Színház Rómeónak szerződtetett, de arra a bemutatóra sose került sor, mert közbejött a háború, amikor a történelem a valóságban produkálta a legvéresebb játékot — emlékezik Bicskey Károly. — 1943-ban szereztem színészi diplomát és azért „csak” most érkeztem a 25 éves jubileumhoz, mert időközben az én életemben is voltak tragikus korszakok, amikor nem játszhattam. Elismerést és kudarcot is jelentett számomra a színház, tehát az egész olyan változatosan szén volt eddig, mint maga az ÉLET. — Az eseményekben gazdag színészpályának melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatai? — Ha egy színésznek megadja a sors, hogy sokfelé járjon és rengeteget játszhasson, akkor az emlékek tárházából nem könnyű a választás. A pályakezdés idejéből büszkén gondolok arra, hogy Shakespeare: Makrancos hölgy című vígjátékában együtt játszottam Jávor Pállal és Ladányi Ferenccel. Jávorról mindenki tudja, hogy a kisujjában volt a színészmesterség legapróbb titka is, ám Petruchio szerepére készülve, képes volt heteken át figyelni, hogy a baromfiudvarban a kakasok hogyan kegyeskednek, udvarolnak. Mint ifjú színész felbontottam a szerződésem, mert egy évre Miskolcra hívtak játszani és rendezni. Ebből az egy évből iutob mint két évtizedes vidéki „vendégszereplés” lett, és bár többször is hívtak fővárosi társulatokhoz, én büszkén viselem a vidéki színész kitüntető rangját. Szép korszak volt számomra a Debrecenben töltött idő. Azt hiszem, ott értettem meg a nemzeti kultúra ápolásának jelentőségét. Egyik állami ünnepünkön mellettem ült a színházban egy szovjet tábornok, s amikor színészeink már a sokadik gugolós táncot járták, vendégem megjegyezte, hogy náluk bármely falusi kultúrbrigád jobbam csinálja ezt a táncot Miért nem a magyar népi kultúrát ápolják maguk? — kérdezte csodálkozva. Azóta is gyakran idézem szovjet barátomat, ha látom, hogy mi állandóan csak „világszínházat” akarunk játszani, s közben néha megfeledkezünk a saját nemzeti színjátszásunkról. Kecskeméten a magyar dráma megújhodásáért tett erőfeszítéseimért kaptam Jászai-díjat. Veszprémben hét éven át dolgoztam, s pályám egyik legnagyobb ajándéka, hogy ebben az időben színházunkban valóságos reneszánszát élték Németh László és Illyés Gyula művei. Németh László 12 darabját játszottam és rendeztem, s talán elmondhatom, hogy az író fényes csillaga mellett én is egy szerény kis bolygó lehettem. Négy évvel ezelőtt szerződtem Békéscsabára és szeretném remélni, hogy amíg szükség lesz rám, ezután mindig a Jókai Színházban szolgálhatok. — A Viharsarokban eltöltött évek is azt bizonyítják, hogy azok közé az emberek közé tartozik, akiknek arra is van erejük, hogy a jó ügy érdekében magukkal ragadják a környezetüket is. Mondana valamit a terveiről? — Azt én nem tudom lemérni, hogy a bennem levő energiák milyen hatással vannak kollegáimra, de azt érzem, hogy minden sejtemmel és gondolatommal a színházért égek. Szeretném, ha ez a csodálatos intézmény nagyon sok örömet okozna a nézőknek, s ha a forró légkörű színházi esték után a szépre fogékony, rugalmas lelkű emberek az önfeledt játék boldogságával gondolnának ránk. Több mint 3 ezer éve halad diadalmas útján a színház, s az örök siker egyetlen titka az, hogy a színfalak mögött mindig győz az igazság, a humánum és a szépség. Bár nem a mi feladatunk a közvetlen tanítás — ezt jobb ha az iskolai katedrára bízzuk —, ám egy okos, a néző egészséges játékösztönére ható előadás után az emberek biztosan elgondolkodnak a közös élményen. Azt hiszem a Jókai Színház társulata hasznos munkát végez és valamit mi is jelentünk Békés megye kulturális életében. A közönség ízlésének fejlődését jelzi például, hogy az elmúlt évadban nagy sikere volt a Klubszínház előadásainak. Németh László Sámsonja után ebben az évadban szeretném a Klubszínházban megrendezni Sophokles, Oedipus királyát. Hónapok óta azon dolgozom, hogy a Békés megyében levő erőket összefogva, egy rangos műsort adjunk. A Viharsarokban élő költők, írók, énekesek, zenészek és színészek reprezentatív közös bemutatkozására gondolok, hagyományteremtő, rangos kulturális eseményre. Abban mindnyájan megegyezünk, hogy jó lenne többet adni magunkból, de sajnos a közös lelkesedés az már csak tiszavirág életű. Lehet, hogy bennem van a hiba, mert túlzottan égek. Néha magam is arra gondolok, talán jobb lenne, ha egy kicsit „belefáradnék” a többet akarásba. De mint az öreg harci mén, amelyik felvágja a fejét, ha trombitaszót hall, én is új erőre kapok, ha örök szerelmemre, a színházra gondolok... Andódy Tibor Meskey Károly Polezsájev szerepében (Demény felv.) Munkaidő Kiszámította-e már vala-ki, hogy mibe kerül nálunk a munkaidő és a szabad idő határainak oly gyakori egybemosódása? Amikor munkaidőben tesszük azt, amire a szabadidő szolgálna, és rossz szervezés miatt viszont a szabad időből harap le a túlóra? Vannak ilyen számítások, de nem pontosak. Mert például ki tudná kiszámítani azt, hogy mennyi időt töltünk el „hiánycikkek” felkutatásával. Építkezik a család meg van szabva, melyik napra kapunk fuvart, de hiányzik a szükséges méretű tégla, a szükséges keménységű cement, nincs a boltban a megfelelő szög, amit az ács kér, most érkezett kúpcserép a TÜZÉP-hez, és ha nem megyünk érte, máris elfogy. Mi történik ilyenkor? Aki olyan munkakörben dolgozik, hogy „csúsztathat”, az belátást kér a főnöktől és elkéredzkedik. Ahol a munkakör megengedi, hogy „rövid időre hazaugorjon”, ott az illető gondot se csinál belőle, hanem megkér valakit: „tartsa helyette a frontot”... Csak a legnagyobb „magánszervezés”, az építkezés gondját említettük, mert a tapasztalat szerint a családi és társasházépítkezések tíz- és tízezrek idejét — persze, energiáját és anyagi forrását — veszik maximális mértékben igénybe, semellett sokszor évekig húzódnak. Ezért az építkezőkkel kapcsolatban a társadalmi belátás is nagyobb. Ám említhetnénk több tucat más okot is, kisebbeket és nagyobbakat, amelyek következtében naponta más tíz- és tízezrek csípnek le ilyen vagy olyan módon néhány negyedórát, vagy néhány órát is a munkanapból. Mert szép hús van a mészárosnál, friss kenyér a péknál Hazaugrunk, mert a rádiószerelő, a mosógépszerviz délelőttre jelezte a jövetelét. Be kell vinni a kocsit a javítóba, de csak most tudnak fogadni. Telefonszerelők jönnek és okvetlen otthon kell lenni. Most csak a szinte kényszerű eseteket említem, de a listát így is sokáig lehetne folytatni. Természetesen, a munkásnak, aki blokkol jövet-menet, kevésbé van rá lehetősége, hogy elhagyja a munkahelyét, mint például az alkalmazottnak, de tény, hogy a munkaidő alatti „elintézendők listája” mértéken felüli mindennapi életünkben. Mindenki tud ilyesmiről, szinte mindenki él is vele, ha nincs más lehetősége, vagy ha egyszerűen van rá lehetősége. És — sajnos — a tűrés e jelenséggel kapcsolatban a belátástól a felelőtlen elnézés legszélső határáig terjed. Megfigyelhetjük e jelensé-get akkor is, amikor magunk vagyunk a szenvedő fél. Vagy- - szabad idő is, akit keresünk, akinek intéznie kellene ügyünket, ki kellene adnia az árut, alá kellene írnia az aktát, nincs a helyén. Megfigyelhetjük, és még határozottabban vehetjük tudomásul, hogy e túlzott tolerancia milyen zökkenőket képes okozni a munkában, a szolgáltatásban, a hivatali apparátusban. Lemérhetjük magunk, mennyi időt vesztettünk el sorbaállással, ácsorgással, tájékoztatás hiánya miatti kerülőkkel, s elképzeljük, hogy népgazdasági méretekben milyen veszteségek forrása e helyzet. Valóban bele kell tehát ebbe nyugodnunk, mint valami istencsapásba? Tény, hogy vannak tárgyi okok, amelyeket nem lehet egykönnyen, hamarosan megváltoztatni. A hiányzó cikkek listáját pillanatnyilag legfeljebb szűkíteni lehet. Üzlethálózatunk, bármily látványosan fejlődik is, még sokára épül rá a városok és falvak nagy területein olyan arányokban és összetételben, hogy teljesen megszüntesse az ellátatlan körzeteket. Igazgatási-ügyviteli rendszerünk gépesítésének szinte csak a kezdetén vagyunk, az ügyviteli jogszabályok pedig még mindig nehézkesek és bonyolultak. Alá tehát csupán fegyelmi, szigorító intézkedésekkel képzeli megszüntetni az említett munkahelyi lazaságokat, az alaposan melléfogott ÜIMilló, a szolgáltatások, az ügyvitel, az áruelosztás jobb megszervezésével azonban rengeteget lehet javítani a helyzeten. Vannak például vállalatok, ahol nemcsak jogi tanácsadás folyik, hanem csekély térítés ellenében, iratok, engedélyek stb. beszerzését is elintézik, rengeteg időt takarítva meg ezáltal dolgozóiknak. Vannak más vállalatok, ahol az üzemrészekben árubeszerző-szolgálatot létesítettek, s amikorra a dolgozó befejezi napi munkáját, kézhez veheti a megrendelt cikkeket. Olykor már az együttműködés legegyszerűbb formái — például bizonyos üzletek nyilvántartási idejének rendezése — is sokat segítenek. Társaslagnti méretű feladatról van itt szó: egyszerűbbé, gyakorlatiasabbá, gyorsabbá kell tenni a szolgáltatást és az ügyintézést, arányosan kell fejleszteni a termelés és az ellátás kiszolgáló hátterét, amint ezt gazdaságpolitikai elveink is előírják. A tartalékokat azonban nem csupán a szűken értelmezett termelési technológia javításában, a munkaerő ésszerű elosztásában, egyszóval a hagyományos üzemszervezésben kell keresni, hanem az üzemen kívüli feltételek javításában is. A lehetőség e tekintetben csaknem végtelen. Rózsa László Filmnapok a természetről, vadászatról November 21-én, pénteken a Magyar Vadászok Országos Szövetségének Békés megyei Intézőbizottsága és a Békés megyei Moziüzemi vállalat együttműködési megállapodást írt alá a természetet és a vadászatot bemutató filmmapok megrendezésére Az első alkalommal megrendezendő filmnapok december 22- től 1976. január 4-ig tartanak. A természetet és a vadászatot bemutató filmeket Battonya, Békés, Békéscsaba, Gyoma, Gyula, Mezőkovácsháza, Orosháza, Sarkad Szarvas és Vésztő filmszínházaiban vetítik majd. A filmnapok célja, hogy a felgyorsult életmód mellett bővítse az ismereti anyagot, módszert adjon a természet védelmére, továbbá, hogy megismertesse a Magyarországon található vadfajták életét. [jegyzet | OK—O. K. Szerényen, immár foghíjasan kívánja megállásra késztetni az arra járókat a könyvesbolt keskeny kirakatának Olcsó Könyvtár sorozata. Szerényen, mert az Olcsó Könyvtár köteteinek külleme nem versenyezhet, nem is akar versenyezni a drágább kiadványok érthetően nagyvonalúbb címlapjaival. Ám a szerénység csak a külsőre vonatkozik. Mert olvasnivalóul a sorozat Homéroszt és Szabó Pált, Dosztojevszkijt és Krúdyt, Mikszáthot és Victor Hugót ad. Csaknem háromezer év és sok-sok nyelv, nemzet irodalmának színe, javát. Három—négy, a kettős kötetek esetében hat-nyolc forintért. A szerénységről még csak anynyit, hogy az ember tulajdonságai közül az egyik legfontosabb, legértékesebb. Nem azonos a primitívséggel, mint néha és nem kevesen tartják. Könyvekről szólva is a kiadvány egyértelmű dicsérete, hogy egyszerű formájú, olcsó kötetek lassanként az ezredik sorszámig jutó folyamát juttatja el az olvasóhoz. A „szerényen” után nézzük az első mondat „foghíjasan” szavát. Néhány hete még huszonegy OK-kötet sorakozott a bolt kirakatában. Azóta néhány közülük eltűnt — nyilván, mert valaki éppen az írónak éppen arra a könyvére volt kíváncsi, már nem volt belőle példány a polcokon, hát kivették a leendő olvasó kedvéért. A foghíj azt bizonyítja, hogy nem szűnt meg az érdeklődés az OK-kötetek iránt. Hogy az a lehető legteljesebb harmóniában megfér a vaskosabb, szebb, drágább kötetek forgalmának növekedésével. Ami pedig az első mondat „megállásra kívánja késztetni” részét illeti: az elmúlt években valahogy háttérbe szorultak — háttérbe szorulni látszottak — az OK-emblémás kötetek. Sokszor és sokan afféle megtűrt „szegény rokonnak" tartották mindegyiket. Ezért szinte felfedezésszámba ment, amikor a csabai Radnóti bolt végre teljes kirakatot szentelt a karcsú könyvecskéknek. Világos volt a szándék: figyeljenek azon a járók Krúdyra és Feuchtwangerre, Gárdonyira és Kaffkára. Végezetül valamit ennek az Írásnak a címéről. Az OK az Olcsó Könyvtárat jelenti. Az O. K. angolul (s „oké” formájában egyre inkább magyarul is) azt, hogy jól van, rendben van, helyes. Régi szójáték, s lehet, hogy nem is a legjobbak közül való. De igaz, nehéz lenne nem egyetérteni vele. Az, említettek miatt tehát még egyszer: OK — O. K. (daniss) Tárgyalóteremből Tiltott határátlépés miattkerültek a vádlottak padjára A napokban tárgyalta a Szeghalmi Járásbíróság Vesztróczi Jenő füzesgyarmati és Zvara Tibor gyáli lakos bűnügyét. Mindketten tiltott határátlépés kísérletének bűntette miatt kerültek a vádlottak padjára. Az elsőrendű vádlott Vesztróczi Jenő a múlt évben Veszprémben a szakmunkásintézetben tanult, tanulmányait azonban nem fejezte be. Néhány hónapig a Fővárosi Kertészeti Vállaltnál segédmunkásként dolgozott, majd megszüntette munkaviszonyát. Visszatért szüleihez Füzesgyarmatra, hamarosan ismét Budapestre utazott. Lakás nem volt, munkát sem vállalt. Idejét csavargással töltötte. Közben megismerkedett a hasonló korú Zvara Tiborral. Októberben elhatározták, hogy elhagyják az országot Hamarosan térképez különböző szótárakat és néhány napra való élelmet vásároltak. Október 21- én este Budapesten, a Rákos rendező pályaudvaron egy külföldre induló teherkocsin bújtak meg. Magukkal vittek egy lyukfűrészt is, hogy ha netán rájuk zárják az ajtót, a fűrész segítségével ki tudjanak jönni a teherkocsiból. Lökösházán a határőrök észrevették, hogy a vagon zárja meg van rongálva. Megvizsgálták a teherkocsit, s fölfedezték a két fiatalt. A járásbíróság Vesztróczi Jenőt négy hónap, Zvara Tibort pedig öt hónap szabadságvesztésre ítélte. A bíróság enyhítő körülményként értékelte mindkét vádlottnak a bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomását Az ítélet nem jogerős. —dl—