Békés Megyei Népújság, 1983. augusztus (38. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-13 / 191. szám
NÉPÚJSÁG 1983. augusztus 13., szombat Kora hajnal óta gyűlt a gerendási tanyán a parasztválasztók serege. Több kilométer hosszú szekérsor kígyózott Csabára. Zsoltárokat énekelt népével, mint hajdan Budai Nagy Antal, Dózsa óta nem volt erre ekkora szekértábor. A pótválasztásra egy hónap múlva kerül sor: az első kettő, Zsilinszky és Áchim folytatta. Az egyezségnek megfelelően a függetlenségiek Áchim táborába álltak. Kossuth Ferenc, nehogy a kormánypárti jelölt kerüljön ki győztesen, felhívást intézett Csaba polgáraihoz, hogy Áchimot támogassák. Barabás is leutazott, átjött Gyuláról a győztes 48-as paraszt, Schriffert, s Vázsonyi, a demokrata képviselő. Az úri párt az „Ondris dice bity képviselő”, Ondris képviselő akar lenni kezdetű gúnyirattal támadta a parasztvezért, de ez csak felpaprikázta a tót parasztokat. Áchim Barabásra szavazott, Barabás visszaadta. Mi Ondrisunk képviselő! Kendők, kalapok, remények röppennek az égre, gyermekeim, az anyátok istenit Egy szegény asszony párnát árul a szombati piacon. Az ellenőrnek nem tudja felmutatni az egykrajcáros helypénzjegyét, bírsággal sújtja, a párnáért se kap annyit. Keserűségében Ondrisnál tesz panaszt, mert Károsy főjegyző kirúgta. Áchim feldühödik: Én igaz, hogy kis ember vagyok, de vagyok Békéscsaba követe, népemnek képviselője, tanulja meg kend, hogyha én kenddel beszélek, akkor kenddel Békéscsaba követe, Békéscsaba szegény, sok adót fizető, elnyomott népe beszél, és megkövetelem kendtől, hogy amidőn én velem beszél, akkor jusson kendnek eszébe nagy költőnk, Petőfi Sándor figyelmeztetése: Tábornok úr, Én nem való vagyok Nagy embernek. De akkorácska vagyok, Hogy oly parányok, A minő ön, Levett kalappal Szóljanak velem. Megértette Kend? A bürokrata sarkon fordult, s becsapta az ajtót. Ez nem tartozik az elöljáróság elé, különben ne támadja a hatóságot. A másnapi, vasárnapi krajcáros újság, a Híradó hasábján Áchim ledorongolja a népnyúzó urakat. Hétfőn nagy tömeg a városháza előtt. Ledobjuk Károlyt az erkélyről, és mindjárt új főjegyzőt választunk. Éljen! Megjött Áchim. A szolgabíró kéri, oszlassa szét a népet, hiszen rá hallgat. A népnek joga van itt lenni, nem csinálnak semmit, csak a jogukat gyakorolják, azt pedig szabad. Most hazaküldik a népet, de amikor Zsilinszkyt kell éljenezni, és amikor adót kell fizetni, akkor szívesen látják és hívják őket. Erre Seiler főbíró katonaságot rendel a főtérre. Nem megyünk, bitang sintér is megkezdődnek az ütlegelések, letartóztatások. Mit tehet az ember, mit lehet itt tenni, az embernek vadállatnak kell lenni. A gerendási tanyán Kudlák Mária húszéves cselédlány egy este lefekszik a tanyaház cselédszobájában, a petróleumlámpát nem oltja el, égve helyezi az ágya lábánál álló székre, hogy ha felébred, ne kelljen vele bíbelődnie. Más alkalmazottak is itt fekszenek, nemcsak a cselédek, nem veszik észre. Álmában rúgkapál, feldől a lámpa, kiömlött tartalma lángba borul. Fojtó füst terjeng a szobában, amikor a házbeliek álmát egy velőt rázó sikoly veri fel: égő máglyaként sikoltozik. Beront a képviselő, egy dumával magához öleli az égő lányt, aztán letépi róla a lobogó ruhát. A többiek csak most ébredtek fel teljesen. Ha meghalt is a kislány. A karzat azelőtt üres volt. Most minden alkalommal száz ember szorong fenn. Áchim szereplésével párhuzamosan a karzat magatartása mind fenyegetőbb. A botrányok sorozata még 1904 decemberében kezdődött. Állandóan ellenvet, javasol, támad, véd. A brigantik leintésére vad dühvel reagál, a karzat vele üvölt. Tiszahuszár szarosak, ganédomb. Tisza István der zweiter, ide háború kell. A városi urak egyebet se tesznek, mint lopnak. Csabát hülyék kormányozzák, a képviselőtestületben egypár jászolhoz kötni való képviselő intézi negyvenezer ember sorsát. Palatínus hírlapíró szerkesztő urat egy béres a korzón bottal fejbe kólintja. A nép körmenetekkel, fáklyás felvonulásokkal tesz hitet az igazság mellett. Zárt sorokban példás, fegyelmezett rendben sok ezer paraszt és munkás, félelmetes, hazugságház Május 11-én szűzbeszéd a Házban. A nép ma Áchim András személyében jelent meg az urak között. És a terem urainak, de még a karzat hölgyeinek is el kellett ismerniük, hogy a nép ezúttal jó képviselőt nyert. A paraszt Apolló nem jött zavarba, nyugodtan, biztosan beszélt. A hangja zengő, meleg, szép férfihang. A beszéde egyenes, szabatos, szép férfibeszéd. A mondatai világos, kerek, befejezett mondatok. A mondanivalói csakugyan mondanivalók. Az általános politikai kérdésekben függetlenség az érvelése, a hazafisága „filiszter hazafiság”, politikai állásfoglalása radikális, előremutató, összeismerkedik Ady Endrével. A képviselő első beszédében követeli a nemzeti hadsereget, az általános választójogot, a fokozatos adózást, a kincstári birtok és a latifundiumok parcellázását, az állami munkáknak — a vállalkozók kizárásával — közvetlenül a dolgozók kezébe adását, s egy függetlenségi, radikális, földmíves magyar párt megszervezését. Tiszáék fintorogva fogadták. Már testi valóságában szemtágító jelenség: Áchim maga a magyar géniusz erejének dicsőséges tanúságtétele. Mezőfinek ez nem tetszett, kizárják a pártból. Kossuth hívja táborába. Neki parasztpárt kell. Kis, aranymetszésű névjeggyel, kipirult arccal jön ki a Ház folyosójára. Elegáns, ragyogó szép úriasszony siet feléje. Némi zavarral, de elbájoló mosollyal. Kedves képviselő úr, én vagyok a névjegy tulajdonosa. Megismerni óhajtottam önt. Az első hódítás egy lovassági százados bánatos kis özvegye. A nagy magyar Alföldön harcra készen áll egypár ezer erős munkáskéz! Bátor és halálra kész. Okot nem keres, mindegy neki, bűnös avagy ártatlan kerül a kaszája élére, villája hegyére. Vért akar szagolni, úri vért és húst akar enni és kalácsot és mulatni. Panem et circenses, ez a jelszó, ez a szocialista izgatók lelketlen agitációja által felpezsdített fekete parasztvérnek a féktelen megnyilatkozása, ordít az úri párt. Mikor a paraszt pálinkától részeg, jó kikerülni, de mikor vérszagtól bódul meg, akkor nem lehet előle kitérni. Akkor meg kell vele küzdeni, le kell fegyverezni, más mentség nincs. Hiába menekülsz előle, utánad jön. És feldúl mindent, amit kergetésed közben útjában talál. Werbőczy-riadó. Itthon a 48-as urak beszámolóbeszédet nyújtanak át neki, hogy tanulja meg és mondja el. Nincs szüksége mankóra, néhányan kiábrándulnak belőle. Inkább kimegy a mezőre, feni a kaszát, azat, hogy napszúrást kap. Vasárnap délután kettőkor a városháza udvarán verőfényes őszi időben kétezer ember előtt képviselői beszámoló. Hazát a munkásoknak, jogot a népnek, kötelez a kormánynak, kezdi. Akadályozzák a parlament munkáját, elnapoltak a gazemberek és elnapolt a császár, aki 24 millió koronát húz a szegény nép keserves filléreiből. Börtönt és bitót akar a császár, hogy elnémítson bennünket? Ha ezt értette, akkor sem félünk. Mert jól tudjuk, bármely véresek legyenek azok a bitók, de alattuk teremnek a szabadság legszebb virágai. Piszkos elemnek nevezi a nemzetközieket, a rajongókat lekutyázza, a parasztok érdekeit mi képviseljük! Szocialisták vagyunk mi is, különb szocialisták, mint ezek, akik itt 30 krajcáros pálinkától lerészegítve ugatnak, de nem vagyunk a bécsi Burg, Kristóffy bérencei. Az országban ma csak két párt lehet: kuruc és labanc; mi Rákóczi felső vidéki tótjainak ivadéka vagyunk, nem tartozhatunk más táborba, mint az alkotmányvédők, a kurucok táborába. Schriffert zamatos szavakkal szidja a dinasztiát. November elején Apponyival járja a megyét, népgyűléseken az alkotmányos jogokért. Nagy lelkesedés közepette. Csak akkor hiszek első Ferenc Jakabnak, ha beváltja ígéretét. A császárcsúfolás a grófot elidegeníti a mi parlagi Ondrisunktól... Sarusi Mihály: A kaporszakállú nádvágó (regényrészlet) V. Ádász Katalin: Anyaság Legényke Csizmadia Imre: NÁNA SZAHIB Akkor már végnapjait élte a pengő, már millpengő volt a becsületes neve. Egész nullasort kellett a számjegyek után írni. Nemcsak milliomosok, de milliárdosok lettünk, de nem sok örömünk tellett benne. Egy csütörtöki hetipiaci napon egy garaboly tojással meg egy pár tyúkkal beballagtam a faluba. A mai Partizán mozi még akkor Apolló névre hallgatott, mellette volt a Mikó könyvesbolt. A szemközti oldalon a baromfipiac. Mielőtt lepakoltam a sorok között áruimat, megálltam egy percre a könyvesbolt előtt, hogy a kirakatüvegen keresztül nyalogassam a mézet, más szóval az új könyvek között böngészgettem szemeimmel. Egyszer csak nagyot dobbant könyvsóvár szívem. Egy vaskos kötet mosolyog rám a kirakatból. Már olvasom is a címét: A vörös boszorkány, írta Garland Roark. Hünnye! de jó lenne ezt megvenni! Gyors fejbeli költségvetés, de a végén az jött ki, hogy még rágondolni sem lehet ilyen könnyelműségre, mert más fontosabbra kell a pénz. Adófizetés is van a világon, meg akinek legény fia van, vasárnap annak is jár balra való, és fűszercikkekből is mindig hiányzik valami. Fájdalmas sóhajjal álltam be a sorok közé. Eladva a portékámat, bevásároltam és ballagtam kifelé azzal az elhatározással, hogy törik-szakad, a következő piackor csak szorítok rávalót és megveszem. De hiába álmodtam minden éjjel a vörös boszorkánnyal, mikor eljött a piacnap, a kirakatban már csak hűlt helye volt a szép, nagy könyvnek. A boltban se volt már belőle. A következő héten egy másik szép könyv dobogtatta meg a szívemet. A Káma Szutra. Bár fogalmam sem volt a tartalmáról, de a szokatlan cím izgatta a fantáziámat. Három éjszaka álmodoztam róla, de mikor a következő piackor egy pillantást vetettem a kirakatra, már láttam, hogy valaki megelőzött. Bementem, már elkelt, volt kérdésemre a válasz. Egy hónappal később már csak icipici vásárlóereje volt a pengőnek. Csütörtöki piackor megint csak két tyúkot meg tojásokat vittem eladni. Szokás szerint megint megálltam Mikóék kirakata előtt. Szemembe tűnik egy szép könyv: Ch. E. Ganter: Nána Szahib. — No ezt nem engedem át senkinek! Bemegyek, megérdeklődöm az árát. Már nem is tudom mennyi, de nagyon sok millpengőt mondott Mikó úr. Tegye félre, mindjárt eladom a portékáimat, és jövök érte. Azzal mentem árulni. Mikor minden elkelt, boldogan szaladtam a könyvesboltba. Bemegyek és lihegem. Itt vagyok, kérem a Nána Szahibot, és már veszem is elő a marékra való pénzt. Mikó úr elutasítólag intett a fejével: — Elkésett barátom, épp most, tíz órakor jött a telefonjelentés, hogy pengőért ne adjunk el semmit. — Hát mivel fizessek? — Tojásvalutával, kérem. Várjon csak, rögtön kiszámítom. Ceruzát vett le a füle mögül és számolt: Hát barátom, 51 tojásért viheti! — Nesze neked nagy tót gyerek! — jutott eszembe egy barátom szavajárása. Egy fél órája sincs, hogy eladtam 55 tojást, itt a pénz, és most meg tojás kell. Mit csináljak? — gondolkoztam. — Tessék várni, megpróbálom visszaszerezni az ismerős csirkéstől a tojásokat. Nyargalok Tóth Jani bácsi standjához, elsírom bánatomat örzse néninek, aki éppen indulóban volt hazafele, piac vége volt már, fél tizenkettő. — Örzse néném, ha Istent ismer, segítsen rajtam, adjon vissza 51 tojást, holnap reggel hozok helyette. — Adok én, hogyne adnék a régi kuncsaftnak, de csak otthon a háznál tudom odaadni, mert itt már elszámoltam, le vannak a ládák zárva. Már indultunk is a Major utca végén levő házakhoz, ott üres garabélyomba olvasott 51 tojást, és már nyargaltam is be a mozi melletti könyvboltba. Éppen megkondult a déli harangszó, mikor odaértem. Mikó úr zárni akart, de gyorsan átszámoltam a tojásokat, és boldogan tettem a tojások helyére a Nána Szahibot. És megindultam kifelé. Ahogy a tanyához közeledtem, mindig nehezebb lett a szívem, arra gondolva, hogyan intézem el ezt a feleségemmel, örök harag nélkül. Hát, bizony, nem ugrott örömében a nyakam közé és nem is látszott valami boldognak, de azért válóper nem lett belőle. Pedig bántott a lelkiismeret-furdalás: egyetlen könyvért 51 tojás, jogosan kaptam a nyelvelevest. Most, 35 év múltán, ha meglátom az üvegszekrényben a Nána Szahibot, eszembe jut ez a történet. Kinyitom a szekrény ajtaját, kiveszem a könyvet és megsimogatom, mintha 51 tojást simogatna a kezem. Csak rá kell néznem a szekrény üvegére és meglátni, olvasni a rám mosolygó betűket. Ch. Ganter: Nána Szahib. Ennyi elég ahhoz, hogy újra átéljem a könyv megszerzésének régen elmúlt napját. A vörös boszorkányt jó 15 év múlva sikerült a szegedi vásáron megvenni, kopott állapotban, most meg egy antikváriumban szép állapotban kaptam meg. Még a képes borítólapja is megvan! A Káma Szutrát is megvettem a hetvenes évek elején. Most boldognak kellene lennem, de ebben az életben minden elkésve jön meg. Nyolcvan évesen még az örömnek sem olyan az íze, mint fiatal korunkban ... Lakatos István : Üllő és kalapács Mint szikrázó, idomtalan vasat kovács kemény pöröly alatt, úgy tartsd otromba szenvedélyedet fehér izzásban napra-nap, és akkor vágyaid felett győz mindig a teremtő képzelet, s a formátlan, nyers anyagot úgy alakítja, ahogy akarod. Fehér Mária: Aki lángot Ég a gyertya ég zöld, piros, sárga érdekes, érdekes mégsincs lángja. Ég a gyertya ég jaj, mit is mondok műfény csak a műfán kis színes gombok. Műmosoly az arcon remegés a kézen aki lángot látni akar önmagába nézzen. Bencze József: Tejút... Tejút televényét öregapám szántja, izzik, mint a tűzvész a csillagbarázda. Apám Apám volt az isten, koponyája az ég, fogas szelek tépték viharba a hajtincsét. Árnyékba dőlt Árnyékba dőlt az erdő lassan lehullott a makk, mint apró máglya ég a Nap, csillagpikkely szárad és Holdejtőernyő fennakad Őszi eső Cifra falvédőket horgol ki a csöndből, így ifjúi meg anyám öreg őszi csöndből. Benyó Judit: József Attila versére Jaj apám jaj anyám Szeretőm nincsen Van kenyerem van sem Csak egyetlen egy sem Jaj szívem jaj hangom Álmodom ingyen Van ágyam van tüzem Az öröm hát milyen Jaj nyaram tavaszom Madaram nincsen Vart erdőm tisztásom Hol vágyam elhintem Jaj apám jaj anyám Barátom sincsen Van hazám van utam Boldogság sehol sem