Békés Megyei Népújság, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-13 / 137. szám
1990. június 13., szerda Nyáron sem pihen az orosházi Kodály-gyermekkórus Interjú Dinnyés István karnaggyal Az orosházi Kodály Zoltán-gyermekkórus már sok szép sikerrel büszkélkedhet itthon és külföldön egyaránt. A kórus vezetőjével, Dinnyés István karnaggyal az eltelt tanévről és a további tervekről beszélgetünk. — Jártak és jól szerepeltek az angliai Llangollenben, ahol Európa leghíresebb kórusai találkoznak, tavaly pedig a várnai nemzetközi kórusversenyen végeztek a legjobbak között. Idén is volt egy külföldi útjuk. Merre jártak? — Igen, egy hollandiai turné, ahová 41 gyerekkel és 3 felnőtt kísérővel utaztunk. Autóbusszal mentünk Ausztrián és az NSZK-n keresztül. Maga az utazás is óriási élmény volt, különösen hogy a gyerekek többsége először járt nyugati országban... Hollandiában igen komoly szakmai programot teljesítettünk. Műsorunk egyik részét Pergolesi Stabat Mater c. műve alkotta, amit egy holland zenekarral és két ottani énekesnővel szólaltattunk meg. Az első napok kemény próbákkal teltek, s csak ezután kezdtük el a koncertezést. Brabant tartomány különböző városaiban, gyönyörű régi templomokban énekeltünk. A Pergole- Gi-művön kívül egy közel egyórás a capella műsort is adtunk Marenzio, Mozart, Liszt, Mendelssohn, Kodály, Bartók és más szerzők műveiből. A szakmai program része volt azis, hogy a holland szervezők kérésére Utrechtben előadást tartottam kb. 50-60 érdeklődő zenetanár előtt a magyar zenei nevelésről és a Kodály-módszerről. Az előadást a kórusom éneklésével szemléltettem. — Hollandiából hazatérve mi volt a következő feladat? — Alig pihentük ki a fáradalmakat, elkezdtük a felkészülést az immár hagyományos karácsonyi hangversenyre. Végre igazi karácsonyi énekeket énekelhettünk, a Mennyből az angyalt, a Pásztorok, pásztorokat... Ezután jött egy rádiófelvétel, ahol énekeltünk is, de főként riportokat készítettek a gyerekekkel és velem a kórus életéről. Május 6-án volt a hagyományos évi hangversenyünk, szintén itthon, Orosházán. Szakmai szempontból mi ezt tartjuk a legfontosabbnak. — Ilyen munkás tanév után jól fog esni a nyári pihenés ... — Nem nagyon lesz időnk pihenésre, mert újabb megtisztelő feladat vár ránk: október elején részt veszünk a belgrádi Radost Europe — Európa öröme — elnevezésű gyermekfesztiválon. A Kórusok Országos Tanácsa megbízásából az orosházi Kodály Zoltán gyermekkórus képviseli itt Magyarországot. Az egyhetes találkozó gálaműsorát az Eurovízió egyenes adásban közvetíti. Igen nehéz feladat előtt állok: ki kell választanom a kórusból azt a 35 gyereket, akik az ott szereplő együttest alkotják. Minden ilyen válogatás nagy gondot, s lelki terhet jelent számomra. Az sem könnyű, hogy egy teljesen új kórushangzást kell kialakítani, hiszen elbúcsúztak a nyolcadikosok. Erre a fesztiválra valami újszerű kell, ami kifejezi a gyermekörömöt, a barátságot, a gyermekek alkotókészségét. Most alakítom a műsort, sok szép mű közül válogatok, tanulom őket, ezzel telnek a napjaim... — Az itthoni és a külföldi sikereket nem adják ingyen ... — Egy kórus léte vagy nemléte kizárólag azoknak az embereknek a lelkesedésén, tehetségén múlik, akik csinálják. Van Magyarországon néhány város, ahol csodálatos dolgokat produkálnak, másutt, hasonló tárgyi feltételek ellenére sem élnek a lehetőséggel... Persze, egy jó kórus kialakítása több ember jó együttműködésén is múlik. Mostani nyolcadikosaimat pl. feleségem, Dinnyés Istvánná tanította, nevelte zenére nyolc éven át. Az eredmény nem is maradt el: tíz tanuló választotta élethivatásul a zenei pályát, s mind a tíz tanulót felvették az ország különböző zenei gimnáziumaiba: Budapestre, Szegedre, Békéscsabára. Ez olyan szakmai sikere ennek az osztálynak, s természetesen a zenei tagozatnak, amely nyilvánvalóvá teszi, s megerősíti ennek az iskolatípusnak az életképességét. Az lenne nagyszerű, ha sok zenei általános iskolához hasonlóan nálunk is teljes zenei képzést kapnának a gyerekek, vagyis hangszeroktatásban is részesülhetnének. Hiszen korábban is létezett ez a zenei tagozaton, csak valahogy elsorvadt, elsorvasztották. Ezt szeretnénk mi most újra megvalósítani. — És mindezek után? — Ez évben újra meghívták a kórust Llanngollenbe. Két évvel ezelőtt, amikor ott jártunk, voltak szponzoraink, és az angolok is segítették anyagilag — ingyen utaztattak bennünket Londontól Llangollenig és viszsza. Sajnos, most nincsenek támogatóink. Így aztán nem is megyünk, pedig nem tudom, mikor lesz még egyszer orosházi kórusnak meghívása erre a rangos versenyre. — Ez már biztos? Nem próbált mégis szponzorokat szerezni, utánajárni? — Igen! Biztos, hogy nem megyünk. Már el is küldtem a lemondó levelet. Sok helyre elmentem, felelős emberekkel beszéltem, kértem a segítségüket, de még csak ígéretet sem kaptam. Ma a felelős emberek más dolgokkal vannak elfoglalva... Én bízom abban, hogy Orosháza előbb-utóbb megtalálja a módját, hogy megőrizze ezt a kórust, amely a város kulturális életében fontos és meghatározó tényező. A közönség ismeri, szereti, s azt hiszem, az orosháziaknak most már nem mindegy, hogy van-e ez a kórus vagy nincs, és fennmarad-e. A közönség akarata meghatározó lehet a kórus jövőjét illetően. Nekem még van öt-hat évem a nyugdíjig, addig én mindent megteszek a kórusért. De lassan az utódomról is gondoskodni kellene. — ÚgY gondolom, ez feletteseinek is, de önnek is feladata, hogy megtalálják a megfelelő embert, akinek ugyanúgy élete lesz a kórus, mint önnek. De addig is: sok sikert kívánunk! Somi Éva A Petőfi Irodalmi Múzeum már hosszú ideje készült az évekkel ezelőtt bezárt, állandó Petőfi-kiállítás újrarendezésére, ám az ehhez szükséges anyagiakat csak mostanra sikerült előteremteni. A nemrégiben megnyílt Petőfi és kora című állandó kiállításhoz a költő utóéletével foglalkozó két bemutató is kapcsolódik. Négy teremben, kronológiai sorrendben tárul fel Petőfi élete, életműve, s a kor, amelyben élt, alkotott. Dokumentumok, kéziratok, fényképek, festmények és tárgyi emlékek segítenek az eligazodásban. És mivel a Petőfi-kutatás meglehetősen kevés hiteles, bizonyíthatóan Petőfihez kapcsolható relikviát tud felsorakoztatni, kiegészítették a tárlatot akarra jellemző, a költő barátainak, kortársainak személyes tárgyaival, és olyan használati darabokkal, amelyek akár Petőfié is lehettek volna. Ezen a látványos kiállításon szinte minden a helyén van. Tudományos igénnyel és népszerű, élvezhető formában látható mindaz, amit a kutatás Petőfiről, az emberről, a költőről kiderített. A négy terem berendezése a költői életmű négy szakaszához igazodik. A családi kör, a gyermekévek, az iskoláskor, a katonaság és a vándorélet dokumentációja — fehér falak közt — az ifjú Petőfi indulását hivatott bemutatni. Az irodalmi életbe berobbanó Petőfit, pesti segédszerkesztői éveit, költői pályafutásának korai, ám igen jelentős korszakát a rózsaszínű teremben ismerjük meg. A márciusi forradalom relikviáit és a Szendrey Júrdával kapcsolatos emlékeket piros teremben láthatjuk. Az utolsó termet sötétlilára, majdnem feketére festették. A gyászt a politikai élet perifériájára került költő sikertelenségei, pályájának, életének vége indokolja. Amióta Petőfi eltűnt a segesvári ütközetben, azóta foglalkoztatja a magyarságot legnagyobb költőjének személyes sorsa. Legendák keltek életre és foszlottak semmibe már a múlt században is. A legendák újra felélednek, tudósok és áltudósok vélik megtalálni a szabadságharcot túlélt költőóriást Szibériában, Lengyelországban. Ezekről a féltudományos, tudománytalan kutatásokról és a legújabbról, a barguzini ásatásokról szólnak a kiegészítő, időszakos kiállítások. (K. M.) Vizsgáznak a manökenjelöltek Megyénkben ez idáig egyedülálló tanfolyamot szervezett a megyei művelődési központ és a Magyar Divatintézet. Áprilistól a Tégla Közösségi Házban manökenképző tanfolyamon vehetett részt a jelentkezők közül a szakma kívánalmainak megfelelő 19 lány és hat fiú. A képzés befejeződött, következnek a vizsgák. Hogy mit tanultak például áruiismeretből, művészet- és stílustörténetből, a sminkelés tudományából, szervezési és jogi ismeretekből, arról június 15-én, írásbeli vizsgán adnak számot. A Magyar Divatintézet tematikája alapján olyan tanárok képezték őket, mint a Jókai Színházból Tasnádi Márton főrendező, Novák Éva koreográfus, dr. Dóró János, vagy a sminkre Priskinné Fekete Adrienn békéscsabai mesterkozmetikus. A szakma lényege azonban a mozgástechnika, a ruhák viselete, és a smink, hogy ebből mennyit sikerült elsajátítani, azt nyilvános vizsgán mutatják be a tanfolyam résztvevői egy divatbemutatóval egybekötött vizsgabállon. A farmertől az estélyiig mindenféle ruhát tudni kell hordaniuk, s ebben a békéscsabai Penta Coop Kisszövetkezet, a D’amis, a Blacky boltok és a Mátka esküvőiruha-kölcsönző sietett a szervezők segítségére. Aki tehát kíváncsi az első, oklevelet nyújtó manökenvizsgára, június 23-án, 20 órától megnézheti a jelölteket a Körös Hotelben. Érezze magát rosszul! (Tudósítóinktól) — Érezze magát rosszul! — ezekkel a szavakkal nyit ajtót a nagymágocsi katolikus parókián Felicián kapucinus kódis barát, majd meghökkenésemet látva, megismétli: — Érezze magát rosszul, hogy vágyódjon innen el az örök mennyországba. Itt, a Földön semmi sem számít, én az időt sem ismerem. Csak nagyon ritkán. A folyosón talán évtizedek óta felhalmozott szemét, por, piszok. Ugyanez a látvány fogad a szobákban is, széjjelséggel tetézve, szinte minden mozdulat porfelhőt kavar. — A piszok megvéd — mondja Felicián —, nem én találtam ki, ez középkori megállapítás. Ha az ember lemossa magáról a bőrvédő réteget, azt már mással nem lehet pótolni. Csodabogárnak, hóbortosnak nevezik, ő saját magát turistacsalogatónak, horogra akasztott gilisztának tartja a falu előtt. Egyedül lakik az 1853-ban épült hatszobás házban, fűtésre nincs pénze, ingyen ebédet kap a szociális otthonban, és hogy a test kényelme se legyen meg, egy asztal alá tett deszkán alszik. Legendák övezik életét, gyűjteményeit. Felicián, polgári nevén Neubauer József 1913-ban született Debrecenben, gazdag, gyáriparos családban. Postás, majd tanító szeretett volna lenni, volt cserkészvezető, nyelveket tanult — ma is tagja többek között az orosházi eszperantó körnek —, végül elvégezte a Szent Bonavetúra Hittudományi Főiskolát. — Mi késztette a papi hivatásra? — Tizennégy éves voltam, amikor rájöttem, hogy sokkal többet tehetek az emberekért a krisztusi tanítás útját követve, jobban tudok segíteni a gyerekeknek, és ha csak egy embert is megmentek, van értelme. Emellett nagyanyám és édesanyám is fiatalon meghalt tüdőbajban, én tüdőgyulladással kezdtem az életet, és ilyen örökséggel nem akartam utódot, hogy ne legyen, aki e miatt átkozna engem. Úgy képzelje el ezt, mint egy zongorát. Az anya ,adja az anyagot, az apa behangolja, az Isten pedig mellé ülteti a művészt. De ha az anya rossz anyagot ad, az apa botfülű, az Isten hogy adjon hozzá egy művészt? Egyre beljebb haladva a szobákban, a régészeti leletekhez érünk. A plafonig rakott dobozstácok több ezer, Felicián által megmentett értékes cserepet, eszközt, csontot rejtenek. Kedvemért kicsomagolja harminc „hullája” egyikének koponyáját. Már gyermekkora óta régészkedik, profi archeológus, antropológus. — Beszédes kapcsolatom volt Nagy Gyulával, az orosházi Szántó Kovács Múzeum azóta nyugdíjas igazgatójával, aki hívott, hogy segítsek az ottani szentetornyai munkában, de sok elfoglaltságom miatt — mivel elsősorban pap vagyok — nem mehettem — mondja, miközben egy csigolyacsontot mutat. Motoszkál bennem a kisördög, így megkérdem, miként viszonyul egymáshoz a régészet és a Szent írás. — A Szent írás egy sugallat. Az antropológia és az archeológia, ha az igazi valóságot rögzítik, nincs ellentétben a Szentírással, csak megfelelően kell értelmezni, magyarázni, és elmélkedni rajta. Áttekintek a másik szobába, ahol filatelista folyóiratok tömkelege, régi, ritka katalógusok, levélhalmok, kiállításra feldolgozott tablók látszanak. — Mennyi igaz sok milliót érő bélyeggyűjteményéről? — Vannak köveim is. A kő az más. A kőnek lelke van. A bélyeg az egy papírdarab — válaszolja legyintve. Mint mondja, azt a néhány ritkaságot, ami nála van, mézesmadzagnak használja, hogy minél több fiatalt becsalogasson a bélyegszakkörbe, amelyet ő vezet. Ennyiben maradunk. Majdnem hetven éve gyűjt bélyeget. Diplomatikus. Sokat tapasztalt filatelista. Visszajutunk az első helyiségbe, ahol a Károlyiak családfája is megtalálható, egyéb relikviák, fényképek, nem túl régi keltezésű levelek Lajos gróftól, Brazíliából. Felicián az ügyeletes idegenvezető a Károlyi-kastélyban is. — Én már minden voltam, csak akasztott ember nem, bár egyszer, ha még egy szót szólok, a munkások felhúztak volna a zászlórúdra, mert rám fogták: azt írtam róluk, hogy lusta parasztok. Felicián 1946 óta él megszakítás nélkül Nagymágocson. Néptanító, a szó régen elfeledett értelmében. A környék eleven lexikona. Páratlan szellemi kincsek őrzője, több kötetet publikálhatna. Mindenről lemond az örök boldogságért. — Én csak eszköz vagyok Isten kezében — vallja hittel, egyszerűséggel. Verrasztó Gábor Felicián kapucinus barát a környék élő lexikona (A szerző felvételei)