Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1923. január-december (26. évfolyam, 1-52. szám)
1923-03-22 / 12. szám
74 ki és ennek megfelelően a vármegye szabályrendeletét módosítsa. A törvényhatósági bizottság változatlanul fenntartja amak elvi álláspontját, mely szerint — a törvények és a bírói gyakorlat értelmében — az átvonuló vagy állandó jellegű beszállásolások a törvényhatóság katonabeszállásolási pótadó alapját nem terhelik. Kijelenti azonban, hogy kellőleg indokolt kérelem esetén nem zárkózik el attól, hogy a beszállásolással terhelt Gyula r. t. várost, a vármegyei katonabeszállásolási pótadó terhére esetenként segélyezze, de hangsúlyozza, hogy ezt saját elhatározásából és különös méltányossági alapon kivételes segélyként nyújtja, mely azonban jövőre jogcímül semmi esetre sem szolgálhat. Ezek előrebocsátása mellett kimondja, hogy Gyula város részére az 1922. évre kivételes segélyként, a katonabeszállásolási alap terhére, a vármegye alispánja utján és ennek bemutatandó elszámolási kötelezettséggel, azzal a kikötéssel, hogy ebből a segélyből, előzetes alispáni engedéllyel, a tiszti és legénységi beszállásolások után felmerülő költségek és olyan igények elégítendők ki, melyek magánosok részéről méltányosan emeltetnek; 200.000 K, azaz kettőszázezer koronát, mig a folyó évre előlegként szintén 200.000 K, azaz kettőszázezer koronát ezennel megszavaz mely jóváhagyás után lesz kiutalandó Kijelenti egyben azt is, hogy jövőben sem zárkózik el attól, hogy a várost indokolt és igazolt kérelemre, kivételesen és méltányosságból segélyezze. A segély mérvét ebben az összegben kellett megállapítani, mert a polgármester jelentése szerint e címen a várost jelenleg ezen összegű kifizetetlen tartozás terheli. A vármegye alispánját felhatalmazza, hogy a felmerülő igényeket sorozhassa, fenti összeg terhére a kiutalásokat eszközölje és a kifizetésekről szóló számadásokat elbírálja. E véghatározat ellen a közzétételt követő naptól számított 15 nap alatt a vármegye alispánjánál benyújtható felebbezéssel lehet élni. Erről további szabályos eljárás végett a vármegye alispánja és vetivvel Gyula r. t. város polgármestere értesitendők. Kmft. Kiadta: Dr. Konkoly, várm. főjegyző. Főszolgabirák Polgármesterek. Községi elöljárók. 5385—1923 ikt. szám. — Petőfi kiadványok vásárlására 15000 korom megszavazása. — A törvényhatóságnak alábbi határozatát a vármegyei ügyviteli szabályrendelet 155. §-a értelmében való szabályszerű közhírrététel végett azzal közlöm, hogy az ellen közvetlenül a vármegye alispánjánál 15 nap alatt benyújtandó felebbezésnek van helye. Gyula, 1923. évi március hó 10-én. Dr. Daimel Sándor alispán. KIVONAT Békésvármegye törvényhatósági bizottságának Gyulán, 1923 évi február hó 28-án tartott rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből. 257. legy. 4139—1923 ikt. sz. Alispáni jelentés a vármegye és Gyula r. t. város által a megyeházán rendezett Petőfi ünnepélyről. Békés vármegye törvényhatósági bizottsága az alispáni jelentésben foglaltakat tudomásul veszi, egyben a vármegyei pótadó terhére 15000 koronát megszavaz és felhatalmazza a vármegye alispánját, hogy ezen összegből Petőfi kiadmányokat vásárolhasson és ezeket a vármegye területén levő tanintézetekben jeles eredményeket elért tanulók részére, a tanintézet vezetői között szétoszthassa. Ezen határozat a vármegye hivatalos lapjában meghirdetendő és utána jóváhagyás végett a m. kir. Belügyminiszter úrhoz felterjesztendő. Erről a vármegye alispánja értesittetik. Kft. Kiadta: Dr. Márky, várm. NI-od főjegyző. Főszolgabirák. Polgármesterek: Községi elöljárók. 5393—1923 ikt. sz. — Dr. Zöldy János várm. t. főorvos megjutalmazása. — A törvényhatóságnak alábbi határozatát a vármegyei ügyviteli szabályrendelet 155 §-a értelmében való szabályszerű közhirrótétel végett azzal közlöm, hogy az ellen közvetlenül a vármegye alispánjánál 15 nap alatt benyújtandó felebbezésnek van helye. — Gyula, 1923. március hó 10-én. — Dr. Daimel Sándor, alispán. KIVONAT Békésvármegye törvényhatósági bizottságának Gyulán, 1923 évi február hó 28-án tartott rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből.