Békés, 1885 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1885-08-02 / 31. szám
31-ik szám Gyula, 1885. augusztus 2-án f-------------Szerkesztőség: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dij: Egész évre .. .. Félévre .........•• 2 » 50 * Évnegyedre 1•• 1 » * i 2 *5 » Egyes számára 10 kr. 1 -A IV. évfolyam. -----------------------------· Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Nyilt tér túra 10 kr. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI HETILAP. Hirdetések felvételnek: Budapesten.Goldberger A. V. Dorottya utcza 6. sz. a.; Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 11 sz. a.; Lang Impót Dorottya utcza 8. sz. a.; — Bécsben: Oppelik A., Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon. Se ki, se be. Ama sajátságos helyzet, amelyben ma Gyula városa, a viszonyok nem ismeréséből eredő miniszteri rendeletnél fogva sinlődik, méltán igényli a fentebbi czímet annyira, hogy állapotunkat megfelelőbb jelzővel nem is illethetnők. Több oly kérdés vár megoldást, amely elhatározva lévén, a rendszer fenn — vagy fenn nem maradásától függ, — ,oly kérdések, amelyek részint hivatalból folyók, részint Gyula városa jövőjével culturális és közrendészeti tekintetben kapcsolatban vannak, s amelyek felett napirendre térni, városunk jó hírneve érdekében egykönnyen nem lehet. Mi tudjuk azt, hogy a rendezett tanács megszűnte eme kérdéseket nem fogja megoldani, vagy legalább igyekezni fog elnapolni mindaddig, míg felsőbb helyről oly rendelet nem jön, mely ezek életbeléptetését, vagy végrehajtását nem csak sürgeti, de egyenesen meghagyja; mert hisz ama rész, amely minden culturális érdeknek határozott ellensége, nem sokat ad figyelmeztetésre, rendeletre, hanem csak felelősség terhe melletti — meghagyásra. Elsősorban szőnyegen lenne a jövő évi költségvetés. — A városi tanács kimondja,„hogy miután még”mint rendezett tanács kormányoz, a jövő évi költségvetést el kell készíteni, a szabályrendeletben megállapított határidő alatt, tekintet nélkül arra, hogy a szervezet változni fog-e vagy nem; de kimondta egyúttal azt is, hogy mindazon határozatokat, amelyek a rendezett tanács még fennálló képviselőtestülete által hozattaka• végre kell hajtani. Üdvözöljük a tanácsnak ezen erélyes elhatározását, s ennek eredménye az, hogy a jövő évi költségvetés nemcsak elkészült de közszemlére ki is tétetett. — Ha sort dúl a koczka, tessék annak határozni, aki utánnunk jön. Második határozat a tísz rendőrség szervezése. Mi jól tudjuk, hogy ezen intézménye a rendezett tanács képviseletétnek, a felmerült költségek végett nem valami kedves az ellennézetüeknél, de hisszük, hogy felállítása után, bármely szervezet legyen is — fenn fog maradni, mert nem az elöljáróság, hanem a 40 tagú képviselet fog kormányozni, ebben pedig Gyula városa értelmisége akkor is túlsúlyban leend, s fog tudni rendelkezni, hogy leendő elöljáróság, akarva nem akarva — határozatait végrehajtsa. A harmadik, mely még nem határozat ugyan, de oly óhajtás, melyet minden értelmes ember nem csak kíván de követel is: a polgári leányiskola felállitása. Oly városban, mint Gyula, elég szégyen az, hogy a nőnevelésre nem lett még oly gond fordítva, mint aminőt korunk méltán igényel. A tanács költségvetésében e czélra eléggé szerény összeg van felvéve, indokolásában pedig az elodázhatlanságot hangsúlyozva kívánja, hogy ezen létesítendő intézménye, községi iskolaszékének feji ügyeleté“alá helyezve ep ugy szervezhéssék, mint e város községi polgári fiúiskolája; ha 90—100 fiúgyermek nevelésére s korkivánta művelődésére képes e város közönsége évenként 5000 frtot áldozni, az anyák okvetlenül megkövetelhetik, hogy leánygyermekeik nevelésére ezen összegnek megfelelő, legalább egytizedrész fordíttassék s vége szakadjon egyszer már ama kasztszerü nevelési iránynak, amely évtizeden át dívik, soka társadalmi ziláltságunknak. Ha fiúgyermekeink nevelésében, a társadalmi állás válaszfala elenyésző, és képesség s szorgalom az irányadó, miért ne lehetne ezt nálunk a nőnevelés körében is meghonosítani? Csak néhányat jegyeztünk meg ama teendők közül, amelyekre a közeljövő hivatva van, s hisszük, hogy akár ki, akár be vagyunk is, ezek mielőbbi életbe léptetése okvetlenül szükséges. Felhívás a szülőkhöz! Van-e szülő, ki ne akarná gyermeke jövőjét minden eshetőségekkel szemben a megélhetés feltételeire biztosítani ? Bizonyára nincs , pedig a vagyon — legyen az ingó vagy ingatlan, nemcsak a pazarlás veszélyének, de a szerencsétlenség esélyeinek is kitéve, nem zárja ki a tönkrejutást, nem zárja ki azt, hogy a bőségben nevelkedett gyermek vénségére szűkölködésnek, sőt a nyomornak lehessen kitéve. A gondos szülő mindezt megakadályozhatja, éspedig ha elég gazdag reá, a járadék biztosító társaságnál eszközölt nagyobb mérvű tőkebefizetéssel, ha pedig kevésbbé gazdag vagy még oly szegény is, ugyanezt érheti el az „Első magyar általános nyugdíj egyesesület“nél Budapesten (Ferencziek hazára), hol ha csak egyetlen egy forintot küld is be egyszerre s ezenkívül soha sem fizet többet semmit sem, még akkor is ezen legese ke ijebb befizetéssel azon eshetőséggel áll szemben, hogy gyermeke hosszú élete esetén — több száz forintra rugó nyugdíjban részesüljön , melynek élvezete a befizetés után 8 évvel a befizetett tőke 4 százalékával veszi kezdetét s folyton emelkedve, utóbb már a jelzett s eddigelé páratlan eredményre vezet. Kétségtelen, hogy ez eredmény oly feltűnő, miszerint a legtöbb ember megdöbbenve olvassa önkéntelenül is szédelgésnek hajlandó hinni mindezt, pedig a számitás helyes és biztos s mindenki maga győződhetik meg erről — még ha nem is matematikus — ha számba veszi a túlélést, hogy az, ki 100 tag közül legtovább él, az elhalt 99 tag által befizetett tőke összes kamatait egymaga fogja élvezni; sőt ha előtte már több csoport halt ki,pedig minden egyesnek csoportnak legkésőbb egy emberi életkor alatt okvetlen ki kell halnia) úgy nemcsak 100, hanem esetleg több ezer tag befizetett tőkéje után élvezi a kamatokat egymaga mindaddig, míg maga is elhalva, az élvezeti jog újólag másra, mintegy utódjára át nem száll. Ez intézmény korunk leghumánosabbjai közé tartozik s a közjót tartva szem előtt, mindenki számára kivétel nélkül hozzáférhető. Aki tehát befizetést akar eszközölni, akár a saját, akár pedig a mások javára, küldje be az erre szánt összeget s ne restelje azt, ha csak egy forint volna is, 8 czimezze az „Első magyar általános nyugdíj egyesületihez Budapesten (Ferencziek hazára), mellékeljen 10 kv könyvdijat s esetleg ennek megküldéséért járó postadijat 8 idővel bizonyára áldani fogja e sorokat, melyeket e lap nagyrabecsült szerkesztősége, a humánus czélra való tekintetből díjtalanul vett fel értesitég közé, s melyért ezennel köszönetet mond a fővárosnak emberbarát szeretettől vezérelt férfiaiból alakult választmány. Első magyar általános nyugdijegyesület Budapesten, 1884. Vilma vázlat-könyvéből. — Alföldi rajzok. — m. A persa kendők. Bevégezve a reggelit, a fris lapokat olvasgatva ültünk egy szép nyári reggelen az ebédlőben. A nyitott ablakon beáradt az üdeség s a fák virágainak kellemes illata, — benn a szobában csak a fordított lapok nesze törte meg a nagy csöndet, melyben mindenki azt kereste ki lapjából, mi legjobban érdekelte. Apám a vezércikket kezdette el, s a tervezett bosnyák okupáció fölött csóvályozza a fejet, anyám a napi eseményeket kereste ki, nagynéném a „hymen“ rovatnak, betöréseknek, rablógyilkosságoknak szentelte összes figyelmét, minket leányokat pedig részint a „divat“ rovat, részint az „irodalom és művészet“ újabb hírei kötöttek le. Egyszerre az utcaajtó nyikorgása s az öreg „Muszka“ heves csaholása zavart föl valamennyiünket csendes foglalkozásunkból. Az ebédlő ablakai előtt egy alakot láttunk hirtelen elsuhanni, majd rögtön rá azt hallottuk, hogy az előszoba ajtaját valaki hevesen felrántja s halk hangon pár szót vált a künn takaritgató szobaleánnyal. Nem sok időnk volt a találgatásra vagy arra, hogy kinézzünk, mert az ajtón félénk kopogás hallatszott s be sem várva a bejöhetési engedélyt, az ajtó megnyílt s azon egy csudálatos alak lépett be. Alacsony szőke férfi, apró, villogó szemekkel s élénk arccal, mely különös ellentétben állott termetével. Mert mig arca után ítélve, nem lehetett több 32—34 évesnél, addig termete rokkant, de elrúizott öregre vallott, hátán púppal s egyébként is természetellenes kinövésekkel. Belépvén, egy pár villanó tekintetet lövelt körül s aztán, mielőtt szólott volna, a betett ajtóra hirtelen ráfordította a kulcsot. Aztán Felénk fordulva s fejét kissé meghajtva, mutató és középső ujját üdvözletül homlokához emelve, ezt mormolva: — Szálém a lejkum ! Apám csodálkozva nézett rája és el is felejtett egy becsületes „adjon isten“-nel felelni az üdvözletre. Azonban még jobban csudálkozott akkor, midőn az idegen az asztalhoz lépve, feléje intett és igy szólt tört németséggel : jel ide ! Képzelhető mindnyájunk meglepetése az idegen rejtélyes megjelenése fölött, melyet fokozott sajátságos külseje és magaviselete. Legjobban meg volt lepetve kétségkívül az atyám, ki egyáltalában nem emlékezett arra, hogy e csudálatos úrral bizalmas tegeződésben állana, de kíváncsian a következményekre, ő is az asztalhoz lépett, élesen szemügyre vevén az idegent. Köszönésmódja bizonyára keleti származásra vallott, de az ajtóbezárás bármely népnél is csak bezárt ajtót s igy gyanúsat jelentett és igy nem csuda, ha én, kinek a rémes dajkameséktől még zúgott a feem, az első pillanatban jobban szerettem volna zárt ajtón kívül lenni. Aggodalmam azonban nem tartott sokáig, mert az idegen is, ki látta furcsa magaviseltének következményeit, sietett véget vetni a kellemetlen hatásnak. Még egyszer körülekintve, hogy nincs-e rajtunk kívül idegen a szobában, felöltőjét és kabátját gombolta ki hirtelen s viaszos vászonba takart hosszú csomagot húzott elő, mely mellén volt keresztben elrejtve. Félrébb tolta a kávésabroszt, mig mi a csészéket hirtelen leszedve, jogos siváncsisággal tekintettünk a csomag felé s aztán gyorsan és ügyesen bontotta azt föl,mint az utolsó papirburok is lehullott, a meglepetés és bámulat általános felkiáltásbanört ki ajkainkról: — Ah, mily gyönyörű, mi pompás ! Bámulatosan szép szövet feküdt előttünk, milyet még sohase láttunk azelőtt s milyet csupán keleten tudnak szőni. Oly puha szövetű, mely finomabb a selyemnél, míg fénye aranyba játszott, gyönyörű minták, csudás alakok, arabeszkek a legélénkebb színektől a leghalványabb, legfinomabb árnyalatokig, szeszélyes szabálytalansággal és dús képzelő tehetséggel, művészileg szőve. Az idegen szétbontotta a gyönyörű szövetet, roppant nagyságú török kendő volt az. Mi bámultuk s közben anyám azt a kérdést tette, hogy hol készülnek e gyönyörű shawlok. — Persien, — válaszolt az idegen. — De hát miből szövik, — kérdé tovább anyám, ajkához vive a szövetet és azzal kémlelve szakértőleg anyagát. — Ez se nem selyem, se nem pamut mondá végre. _ Pamut — Persiában ! Allah, Allah ! szólt az idegen sértődre. Nézz ide! — mondá aztán, s ujjáról egy gyűrűt vonva le, azon egészen áthúzta az ötrős hosszú kendőt. _ Látod, azért nem vagy összetörve, Perszen, tibeti kecskéd szőréből szőnek, nem pamutból.. A gyönyörű kendőn csakugyan semmi törődés se látszott. — Na, vedd meg feleségednek, csak hamar, — szólt azt'm az idegen az apámnak, igen sürgető hangon. — Másik is van vedd meg leányodnak. A hátáról egy még nagyobb csomagot húzott elő s ezzel púpja eltűnt. E csomagban két gyönyörű kendő volt, ép oly nagy, de mindkét oldalán más-más mintájú. Kibontotta, aztán hirtelen, ügyesen festői redőkbe rendezte s egy tűvel összeszurta egy ponton. Pompás beduin lett belőle. Azt aztán rámboritotta úgy, hogy az nyakamtól egész lábfejig beborított. — így hordasz miénk asszonyok Törökországban. Levelezés. Mező-Berény 1885. Julius 29. Tekintés Szerkesztő ur ! A mező-berényi társulati kisdedóvodában folyó hó 26-án tartatott meg az 1884/6-ik évről a szokott zárvizsga, — nemcsak a kisdedeik iránt közvetlen érdeklődő igen tisztelt szülők, de ezen magasztos közhasznú ügyet örömteljes figyelemmel kisérő minden rendű, és — De hát te ki vagy? — kerdé apám. — Kell vagy nem ? — szólt az felelet helyett. — Sietek. Add pénzt. — De hát miért a nagy sietség ? — kérdé anyám gyanakodva — csak nem lopott portéka. Meg azt se tudjuk még, hogy hogy adod? — Ha nem veszel, megyek, — mondá gyorsan az emberke és kapkodva össze a kendőket. Nekem elfognak — tilos portéka, de nem loptad. Biztatásunkra megnyugodott s megmondta a három kendő árát. Azt tekintve, hogy a valódi, csempészett vagy rendes uton behozott persa kendőkért mily mesés árakat szokás adni, a különös idegen által mondott ár csekélynek volt nevezhető. Apám azonban mindig megszokta nézni jól azt, amiért pénzt ad ki s meggondolja mielőtt kiadja s itt is késlekedett a nehány pár forint lefizetésével. A szegény csempész, mert egyébnek nem hihettük, tűkön állott, folytonosan az udvarra tekintgetett ki az ablakon. Könyörgött, hogy csakhamar vegyék meg s mig apám fontolgatott, ő az árból is hamar leengedett, mig végre a vásár megköttetvén, gyorsan markolta össze az eléje terített bankjegyeket s testben-lélekben megkönnyebülve távozott, még egyszer ismételve keleties köszönését. Ha valaki látta volna őt akkor, midőn köpüs termetével s púpjával belépett a kapun s most látja soványan, ép testtel kimenni, aligha tudta volna elképzelni, hogy mi történhetett a kis törökkel a polgármester házában. Este újból együtt ültünk a vacsoránál s épen csodálatos kereskedőnkről beszélgettünk, azt találgatva, hogy a gyönyörű kendőket vajon ki viselhette s mi módon juthattak e különös idegen birtokába , ez maga is egyszerű csempész-e vagy több annál. Egyszerre heves csöngetés hallatszik kívül s