Bereg, 1881 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1881-09-11 / 37. szám
Vilik évfolyam. 37. szám, Beregszász, 1881. szeptember 11. ífi Hirdetési dijak: [fl Minden 56 szónál kisebb i|l hirdetésnél 50 kr., 100 szóig (ti 1 frt, stb. aránylag. JfJ BÉLYEGDÍJ: £|) Minden egyszeri hirdetésnél ffj 30 kr. rí)V rlh ^<*>> ____ [£) Előfizetési díjak: ifi [fi Egész évre . . . 4 frt. ifi isi Félévre...................2 frt. r|i 5* Negyed, évre ... 1 írt. Y (•} Községeknek egész évre, előre KI ki beküldve . . . 2 frt 50 kr. & LJJ ____ $ Szerkesztőség: (p ^—c^Hová a lap szellemi részét illető^^ ^ közlemények küldendők: ^ Beregszász, Árok-utcza 43. sz. ^ TÁRSADALMI és MEGYEI ÉRDEKU HETILAP BEREGMIEGYE HIRDETÉSEINEH ÉS A MEGYEI KIK. TM FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS HOzlOYYE. -------------—J 32-1-------------MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL. [fi hirdetések s a nyilttérbe szánt (fi [|| közlemények készpénz fizetés !|] H, mellett fogadtatnak el. ^ ^ ^ [|3 Kiadóhivatal: [|] ríi Hová az előfizetési és hirdetési díj X díjak s reclamátiók intézendők: SPpp Nagy Lajos és Sallay Gyula [|l könyvnyomdája. lfj ® Nyilttér sora 20 kr. ® [fj [fi [fjEgyes szám 10 kr. (f) Hazafias ünnepély a Beszkiden. 1881- szept. 4 Ki nem látta még soha Beregmegye felvidékét, e magyar Svájczot, mely a természet nagyszerű alkotásaival gazdag; s a ki óhajt és szeret meglepő látványokban gyönyörködni, az igen rosszul teszi, ha e vidéket életében legalább egyszer meg nem látogatja. A legelfásultabb kedély, a világ és élet minden gyönyörei iránt már teljesen érzéketlen természet, lethargiája s világ gyűlöletéből teljesen meggyógyulva tér onnan vissza. Én nem vagyok tourista. Egész életemben nagyon csekély időm és alkalmam volt minden vágyakozásom daczára is nagyobb utazásokat tenni s az egyes vidékek természeti szépségeiben gyönyörködhetni, s csupán képzeletem szolgált segélyemre, ha könyvekből olvastam Svájcz és Olaszország vagy Andalúzia bájos panorámáiról vagy az amerikai őserdők vadregényes tájairól; de még igy is mindig elragadólag hatott reám egy szép vidék, egy szép táj leírása. Oda képzeltem magamat, és élveztem a táj szelíd bájainak vagy vad regényességének költői hatását. Annyival inkább meglephetett tehát egy ily regényes vidéknek, mint Bereg megye felvidéke, közvetlen szemlélete, midőn a f. hó 4-ikén városunkból és vidékéről a Pumm József megyei kir. főmérnök ur buzgólkodása folytán a magyar és lengyel határszélen felállított igen szép emlékoszlop felszentelési ünnepélyére nagy számmal összesereglettekkel együtt én is a Beszkidre felrándultam. Igen, meglepett e szép vidék közvetlen szemlélete, annyival inkább, mivel ez utazásnál a regényesség által okozott költői gyönyör egyszersmind hazafias érzület által fokoztatott. Óh mert szentnek kell lenni minden honfi előtt és kegyeletes érzületeket kell mindnyájunkban keltetnie azon helynek, melyen honalkotó őseink először léptek át az uj hazába s mely hely most díszes emlékoszloppal jelöltetett!.. . És e ridegnek, közönyösnek nevezett időszakban is számosan hódoltunk — úgy látszik — e felmagasztosult érzelemnek, a mennyiben megyénknek közeli és távoli vidékeiről semmi áldozattól és viszontagságtól nem irtózva megyénk intelligentiájának igen nagy része zarándokolt e helyre, az emlékoszlop felszentelésére, e látszólag kisszerű, de tényleg mégis nagy fontosságú ünnepélyre. Hiszen elég régen vagyunk már a közöny rabjai nemzeti közügyeink tekintetében; elég régen tart már lenyűgözve bennünket a rideg elfásultság, hogy hazafiui érdekeink iránt lelkesülni alig tudunk ! Meg kell immár mutatnunk, — itt az idő! — hogy mi csak tetszhalott valánk; immár ébredni kezdünk ; méltóképen tudjuk nemcsak felfogni, de istápolni is hazai érdekeinket; irányt adni jövő gondolkodásunknak, működésünknek! Hiszen országos jelszó ez most! De miért fejtegessek tovább e nem politikai irányú lapban ily politikai eszméket? Miért buzdítsak bárkit is megyénkben hazafias érzelmekre, hazafias tények létesítésére? Hiszen itt arra nincs szükség. Itt mindnyájan jó hazafiak vagyunk s hazafiasan tudunk érezni ! E fentebb jelzett kis, de megható ünnepély a legfényesebben bizonyítja ezt. Kellemetlen, esős időjárás alkalmával mintegy 60—70 egyénre menő férfi és női lelkes csapat indult el csupán Beregszász városából, mind intelligens egyének, az ünnepély fényének emelésére, nem kimélve költséget, és fáradtságot, a mintegy 100 kilométernyire eső Beszkid-szoros felé, mely a munkácsi és vidéki érdekeltséggel A Vereczkeig igen tekintélyes számmá szaporodott. Nem szándékom itt az utazásunk közben érintett helyek regényességét hosszasabban festeni, a festői tájak szépségét ecsetelni, annyival inkább, mivel az ünnepély leírásának az talán hátrányára szolgálna s különben is e lap egyik jeles tollú munkatársa épen nemrég ismertette e vidék bájoló részleteit az olvasóközönséggel; úgyszinte nem lehet szándékom az sem, hogy a folytonos esőzés alatt történt utazásunk alkalmával egyikünkkel vagy másikunkkal történt kisebb-nagyobb érdekű események leírásával foglalkozzam: ezek csak utazásunkat tették kissé regényesebbé; de nem mellőzhetem mégis, hogy ki ne emeljem azon elragadóbb pontokat, melyeket a kirándulásnál szemlélni alkalmunk volt. Ott terült el mindjárt a szombaton reggel Munkácsról kiindult s megszaporodott számú kirándulók előtt a hazai történelmi nevezetességű podheringi hegy, mely szabadságharczunk idejéből dicsőségünkről regélhetne; ott láttuk a szép Latorcza-völgyet két hegyvonal közt keskenyen kigyódzva lefutni, partján mindenütt az országuttal és néhány kisebb községgel, melyek csak ki-ki bukkannak az ezredéves fák sűrűjéből, hogy aztán ismét azonnal eltűnjenek s melyeknek lakosai kevés szántóföldjükből meg nem élhetve, nagyobbrészt meredek hegyoldalon legelésző barmaikra támaszkodnak; megnéztük Hubbinin túl a hírneves „Luhi-Margit“-forrás paradicsomi környékét. Ízleltük üditő hatású gyógyvizét: a „Rozgyila“-magaslat kigyódzó utain (szerpentinéin), melyek művészi ügyességgel vannak készítve, áthatolva megszemléltük a hraboniczai üveggyárt és a hires vashidat s a Zsdenyovai regényes, fenyves völgy torkolatánál a „Daniló“ mellett még nagyobb számban seregelve össze, egész sor kocsival vonultunk be a vadregényes kinézésű s medvéiről nevezetes „Kamin“ hegy alatt a mindegyik közt legkeskenyebb podpolóczi szorosba. A táj mindenütt szép és meglepő. A Vereczke felé azonban már a hegyek nem ősfákkal vannak benőve, hanem a magaslatok is nagyobb részt művelés alatt állanak. De nem tájleírást akarunk írni. A „Kamia“-hegy meredek aljában megdördült két lövés indulásra figyelmeztet. Induljunk tehát megyénk alispánjának vezérlő kocsija után. A podpolóczi szoros után ismét Dynt völgy következik, a vereczkei. Fent a magas hegytetőn szorgalmas szántó,vető nép s legelésző csordák, lent a völgyben a csörgedező kis Latorcza folyó. Estve 7 óra tájban ért a hosszú menet Alsó- Vereczkére, hol is a város végén felállított rendező bizottság által az egyes kocsikon levő utazók szállásaikra utasíttattak. Talán nem jutott mindenkinek kényelmes puha ágy, de legalább fedél és biztos nyugvóhely mindenki részére volt. Estve 8 órakor ismerkedési estély tartatott a helybeli vendéglőben, mely nem elég tiszta s elég tágas ugyan ily előkelő vendégsereg befogadására s az ételek és italok kiszolgáltatása is bírálaton aluli volt, mindazáltal a szép társaságnál kedvben nem volt hiány. A dalkedvelő ifjabb vendégek dalra gyújtottak, vacsora után pedig a helybeli és vendég-hölgykoszorú tánczra perdült, mely körülbelül éjfélig tartott, midőn mindenki szállásba vonult, készülendő a holnapi ünnepélyre. Reggel borús felhők kavarogtak az égen, mindazáltal részint saját fogataikon, részint a rendező bizottság által kirendelt helybeli pihent fogatokon 8 óra tájban indult meg a körülbelül 50 kocsiból álló impozáns menet a Beszkidre. Az ég csatornái azonnal megnyíltak. A magas hegyek körös-körül füstbe borulva az ünnepély sikerülte felett mély aggodalomba ejtettek. Azonban a lelkesedésnek nem volt képes gátat vetni semmi. A zápor ömlött, de a kocsik hosszú sora azért több helyen lelkes dal kísérete mellett sietett a délhoz, a művészi kivitellel készített szerpentinákon a tető felé. Mintegy másfél órai utazás után minden nagyobb erőfeszítés nélkül elértük a pompás úton a magas Beszkid tetőt, útközben ismét gyönyörködve az előttünk feltárult bájoló völgyekben, a füstölgő ormokban, a sötét zord tekintetű kopasz Temnatik hegy szemlélésében. Már-már a hegytetőhöz értünk, midőn a komor természet kiindult; a teremtő reánk hinté mosolyát, gyönyörködni kívánt a lelkes csapat őszinte, szép érzelmeiben: a hazafias érzelem világrázó hatalma meghódítá magát az eget, kivillant az első napsugár s hatalmával elűzte a sötét fellegeket, a komorság jelvényeit. Egy hatalmas „éljen“ kiáltás fogadta az első napsugár megjelenését. „Üdvöz légy nap! egek dicső királya! Teljék örömed a földi lakók e szép örömében! “ Fenállunk a tetőn, a hon határánál. Különös érzés dobogtatja szivünket. Kimagyarázhatlan ez érzelem. Édes és fájó. Hátunk megett az édes hon hegyei és völgyei; előttünk egy más ország mintegy csábitólag tárja fel kebelét, hívogatva, édesgetve. „Nem mehetünk. Mi hazánké vagyunk testestőllelkestül, most és mindörökké.“ „De azért megnézzük, szomszéd nép, bájos vidékeiteket, előttünk feltáruló fenyves erdeiteket; megnézzük azért, hogy ti is nézzétek meg bükkel koronázott begyeinket, dús termésű alföldi rónáinkat, hogy egymást ismerve s becsülni tanulva a természet által már önként belénk oltott testvéri szeretet kapcsa annál vonzóbb, annál szorosabb legyen közöttünk!“ „Fogadd üdvözletünket e határszélén lengyel nemzet; fogadjátok testvéri jobbunkat elnyomott lengyel honfiak!“ „De im’ itt a határszél. Itt az emlékíró-oszlop, mely nemzetünk múltjának dicsőségét hirdetni van hivatva. Nem határkő ez, mely elválasztana bennünket egymástól; de történelmi emlék; biztosító záloga a jobb jövőnek !“ Ez eszméket sugalta az átvonuló országút baloldalán, a határszélen emelt, díszes gránitoszlop az odaérkezetteknek. A Beszkid legkiemelkedőbb, s a közforgalommal leginkább őrülkező pontján van e szobor felállítva. Fenyőgalyakból készült koszorúkkal sűrűn berakva találták már azt a felérkezettek. Az országút felőli oldalán fent Magyarország czimere domború alakban kiöntve, felül „Magyarország", alant „Beregmegye“ jelzéssel, alább pedig a szélesebb lapon Kóródy Sándornak lapunkban már közölt kitűnő költeményével arany betűkkel volt az szemlélhető Nyugoti oldalán Szeles Elek helybeli kir. ügyész következő emlékverse volt egy díszes koszorúval körülvett táblán kiszínezve: — Az ön magyar hadak, Álmos, Előd, Kund, Vad, Tass, Huba, Tuhutum, E hét vezér alatt Népekkel csatázva, Itt találtak reá, E meredek után Attila honára. Ugyancsak ő tőle küldetett, (családi viszonyok miatt meg nem jelenhetvén,) az ünnepélyre rándulók által az ünnepély díszítésére felolvasás végett következő emlékvers: „Magyar — s Lengyelhon határán — Századoknak ellenállván — Ez oszlop álljon itt. felül, hogy e két nemes nép közt a baráti kötelék soha szét nem bomlik.“ Mindnyájan emlékgalyát törtünk a feldíszített s nemzeti szinü lobogókkal körülvett oszlopról a fenyőgályákból s megtartjuk drága emlék gyanánt, annyival inkább, mivel a letört fenyőágak feltüzését a minden közügyben résztvevő s mindnyájunk hódolatát kiérdemlett Buzáth Károlyné urhölgy ó nagysága volt szives teljesíteni. „Magyar nőnek születni Szép és nagy gondolat.” Az emlékszoborra festett díszes koszorúk közt ott láttuk a Nagy Gyuláné és Merényi Jánosné urhölgyek által készített szép koszorút, egyetlengyel színekkel összeállítva, Hoffman József földbirtokos s a krakani bank jószágigazgatója által feltéve, s egyet Stry-ból. Mozsár-ágyuk dörgése jelezte az ünnepély kezdetét. A munkácsi zenekar a „Hymnusz“t játszá, melynek végeztével Pumm József kir. főmérnök, a szobor létrehozója szép beszédben adta elő a szobor keletkezését, annak jelentőségét s kívánva, hogy a költő szerint álljon a kő